A FUTRINKA EGYESÜLET ALAP TEVÉKENYSÉGI CSOPORTJÁNAK BEMUTATKOZÓ BLOGJA

A FUTRINKA EGYESÜLET ALAP TEVÉKENYSÉGI CSOPORTJÁNAK BEMUTATKOZÓ BLOGJA

2011. augusztus 16., kedd

Hercules, a görög import

Az egész egy nyaralásnak indult. Egyik segítőnk jól megérdemelt görögországi útján sem tette azonban félre a szívét. Nem legyintett, mint sokan, hanem a pihenésre szánt idejét átszervezve megteremtette a lehetőséget, hogy ez a kutya éljen.

Hercules szeptember első napjaiban érkezik majd, addigra szeretnénk, ha lenne számára vagy szerető otthon, ahol már tűkön ülve várják vagy legalább egy ideiglenes befogadó, hogy ne kelljen kennelbe kerülnie.

Igen, tudjuk, hogy kis hazánkban is van bőven mentendő kutya. De ő ott volt és bajban volt. Mi sem tudtunk volna szó nélkül elmenni mellette, s a kutyák határok nélkül kutyák. Szóval Hercules keresi új otthonát. Görög gyökerekkel.

Akkor Hercules története Orsi, a megtaláló tollából: "Ahogy telefonon is beszéltük júniusban, mikor Görögországban nyaraltunk találtunk egy kutyát, pontosabban Ő talált meg minket. Annál a háznál volt, amit kibéreltünk, feltehetőleg ott tették ki, mert az istennek nem mozdult volna el onnan. Csont sovány volt és láthatólag nagyon beteg. Etettük és felvettük a kapcsolatot az ottani állatmenhellyel, akik nem tudták befogadni, viszont sikerült kerítenünk egy állatszerető nőt, aki elvállalta, hogy kicsit több, mint két hónapig ideiglenesen tartja, eteti, szeretgeti, és ami a legfontosabb, beadja neki a gyógyszert, amire szüksége van, mert mint kiderült egy élősködő volt benne, lysmenia a neve a betegségnek, amire van ma már gyógyszer, egy hónapos intenzív gyógyszerezés és még 11 hónapig egy szinten tartó gyógyszer naponta, és ezt követően hosszú, boldog életet élhet a kutyus (az elkövetkező hónapokban még kell neki ez a napi szintentartó gyógyszer, de azt mi adjuk vele együtt, tehát a befogadónak nem kerül költségébe).
Az egy hónapos intenzív gyógyszert megkapta, és azóta kapja a szintentartó gyógyszert. Már szépen erősödik, hízik. Csak kellene neki egy jó gazdi, aki szereti, mert szegényke rengeteget szenvedett és nélkülözött már. Mivel Görögországban állatmenhelyre nem tud menni, mert ráadásul ott úgy működik az állatmenhely, hogy ha baja van, meggyógyítják, aztán újra kicsapják az utcára, ezért szeptember első hetében elhozzuk onnan és keresünk neki gazdát.
Kan rotweiler, vagy rotweiler keverék, amikor találtuk, akkor volt 30 kg, de akkor nagyon vékony volt, azóta azért erősödött, felszedett. Ivartalanított, chippezett, útlevele van (ezeket már mi csináltattuk), azért is, hogy haza tudjuk hozni. Nagyon kedves, barátkozós, egyáltalán nem durva vagy vad. Kézjelre ül és fekszik és láthatólag valaha bejárása lehetett házba is, mert többször jelzett esténként hogy bejönne a házba.
A korát nehéz megállapítani, fiatal felnőtt lehet 5 év körül max.
Herculesnek mi neveztük el, hogy erős legyen és meg tudjon gyógyulni. :)"


Ha valaki vállalkozna Hercules örökbefogadására vagy ideiglenes befogadója lenne, jelentkezzen az info@futrinkautca.hu e-mail címen.

A döntés megkönnyítéséhez érdemes elolvasni, hogy mi is az a betegség, ami a leírásban említésre kerül ----> LEISHMANIOSIS

2011. augusztus 9., kedd

Anyád helyett szőranyád!

Az érthetetlen cím csak a kiváncsiságot volt hivatott felkelteni, reméljük, hogy sikeresen, mert nagyon-nagyon kellene egy kis figyelem. De hogy mégis miért "szőranyázunk" itt össze-vissza?

Kezdjük azzal, hogy mi is ez a "szőranya" dolog. Volt idő, amikor a pszichológiában elfogadott tény volt, hogy a gyermek azért kötődik az édesanyjához, mert az kielégíti fiziológiai szükségleteit, eteti, tisztába teszi. Harlow majomkísérleteivel ezt igyekezett megcáfolni.

A kísérlet során majomcsecsemőket elválasztottak az édesanyjuktól és két "műanyával" kezdtek neki a nevelésüknek. Volt egy dróthálóból és egy szőrrel bevont. A drótanya etette a kismajmot, aki ennek ellenére is a szőranyán töltötte az ideje nagy részét, csak az adott számára biztonságot, hogy a szőranyába kapaszkodhatott.

Aztán jött egy vers Merchet Rétától, aki újszerű formába rendezte a Harlow-féle kísérletet és a szintén a biológiából ismert bevésődést:

DALSZÖVEG PÉTERFY BORINAK

Életlen vagyok, mikor előhívsz,
de rejtekemből csak te szólíts
ki. Nevemet formáld arcodra,
mintha a perc nem rólad szólna.
Szembogarad egy lélek-piercing,
tudod, működik az imprinting,
és én megyek utánad, ha hagyod,
s így szőranyád nem én vagyok.


Valahol itt kezdődött el, hogy jó lenne ebből egy póló vagy valami, ami utal erre, hogy fontos az, hogy legyen kibe kapaszkodnunk, hogy követhessünk valakit, hogy legyen közegünk, amelyben magunkat elhelyezhetjük. Így született meg Vitéz Petra grafikusunk segítségével a "szőranya trikó" gondolata, amelyet meg is valósítottunk - mindössze 40 példányban. Közvetlen kapcsolata nincs az esélytelen keverékekkel, de mindenkinek, aki legalább 3.000 Ft-tal támogatja az alap tevékenységi csoport védenceit, a készlet erejéig adunk belőle egyet.


Az adományokat a Futrinka Egyesület K&H Banknál vezetett 10404089-49575251-57561000 számú számlán várjuk, a megjegyzés rovatban fel kell tüntetni, hogy ALAP "SZ".

Az átvétel módjáról a licitfutrinka@gmail.com e-mail címen lehet egyeztetni, ha valaki az ajándékát postán kéri, akkor kérjük, hogy 420 Ft-ot számoljon hozzá postaköltségként.

S hogy mire költenénk a bevételt? Természetesen a gondozásunkban lévő esélytelenjeinkre. Minden hónapban közel 150.000 Ft-ba kerül a lakhatásuk (panziós díj + munkabér rájuk eső része), viszonylag magas az állatorvosi költségük, hiszen egy jelentős részük idős, beteg, kezelésre szorul, emiatt sajnos tetemes állatorvosi tartozást halmoztunk fel, amelyet szeretnénk megkezdeni törleszteni (jelenleg 780.000 Ft tartozásunk van az állatkórház felé!). Emellett létszámstop van, kicsit rugalmasan értelmezve ugyan, de mi közvetlenül nem mentünk most sehonnan kutyát, azokat viszont igyekszünk elhelyezni, akik közvetlenül, elkerülhetetlenül az utunkba kerülnek, így jöhetett az egyik segítőnk munkahelyére besétált nagytestű keverék kan, Pribék, illetve Edna, aki egy vezetőségi tagunkat kereste fel, vagy esetlegesen Hercules, a görög import roti kan. Ők is már bőven a lehetőségeinken túl vannak, de aki talált már rászoruló kutyát, tudja, hogy milyen érzés. Mi pedig csapatként igyekszünk ilyenkor is helytállni, de a cél az, hogy az alap tevékenységi csoport védenceinek számát 10-12 kutya körülire szorítsuk le. Ehhez a plakátolás, hirdetés elengedhetetlen - ha kedvet érzel, jelentkezz az info@futrinkautca.hu e-mail címen.

2011. augusztus 8., hétfő

Majdnem német juhász...

Egyesületünk gondozásában több, "majdnem német juhász" is található, egyiküket sem könnyű sajnos örökbeadni, mert egyrészről aki német juhászt szeretne, az jó eséllyel talál fajtatisztát is vagy a fajtamentésnél vagy valamelyik menhelyen, másrészről kevés "érdektelenebb" kutya van, mint egy német juhász keverék. Ők a tipikus tucatkutyák, akikből ránézésre tizenkettő egy tucat, semmi extra, az ember nem csábul el, nem kezd el gondolkodni, hogy hogyan tudná beilleszteni az életébe, egyszerűen ők azok, akik mellett hajlamosak elmenni, mert "úgyis lesz gazdája"... A német juhász keverékek halmozottan hátrányos helyzetűek még akkor is, ha több bennünk a német juhászos elem, mint az egyéb.

Már ez is elég lenne ahhoz, hogy egy-egy ilyen kutya a gondozásunkba kerüljön. Mindig voltak majdnem német juhász védenceink, ez valószínűleg nem is fog változni, de mi még rátettünk egy lapáttal, hiszen... De inkább az eheti három alap tevékenységi csoportos védenc bemutatkozása beszéljen önmagáért. Mindegyik kutyánk oltva, chipezve, parazitamentesítve, ivartalanítva fogadható örökbe. Érdeklődni elsődlegesen az info@futrinkautca.hu e-mail címen lehet gazdikeresőinkről. Telefonos elérhetőségünk a nyári időszakban - munka miatt - elég esetleges.

Betta a tökéletes. Magunktól soha nem mentettük volna meg, mert azt hinné az ember, hogy egy ilyen jólelkű kutya eladja magát. Pedig nem, ne áltassuk magunkat, jólelkű kutyák tucatjait ölik le minden nap az ország különböző gyepmesteri telepein és magukat menhelynek nevező gyűjtőhelyein. Betta jött, mert egy másik kutyát elhoztunk attól a családtól, akiknél ő volt. És nem csak ő jött akkor, hanem a maximálisan antiszociális gyermeke, Laan is, aki mostanra már boldog, gazdis kutya. Bettán viszont senkinek nem akadt meg a szeme. Betta mindenkivel kedves, rendkívül ragaszkodó, könnyen barátságot kötő kutyahölgy. Más kutyákkal a viszonya kitűnő, bár kisebb testű kutyákkal az elején hajlamos dominánskodni, de nem bántja őket, csak megmutatja, hogy ki az úr a háznál. Rendkívül játékos, ha a másik kutyában van fogadókészség, Betta nem rontja el a játék örömét. Autóban szépen utazik, pórázon szépen sétál, abszolút embercentrikus, gyerekek mellé is bátran választható. Tökéletesen kenneltiszta. Talán még  a kora az, ami zavarba ejtő lehet, mert hat év körülire becsültük az életkorát, viszont még jópár boldog év előtte állhat, csak meg kell találnunk azt a családot, ahol értékelnék az ő jóságát. Betta esetlegesen szökésre hajlamos lehet, de nálunk soha nem próbálta. Viszont profin használná a kanapét. Lakáskutyának is ideális lehetne, ha valaki tenne egy próbát. Betta ideiglenes befogadót is keres.

Vadócot eleve nem is mi mentettük. Egy magánszemély állatvédő hozta ki az ózdi gyepmesteri telepről altatás elől. Vadóc ezt követően majdnem két évig egy panzióban várt, hogy valami történjen. Igazából nem nagyon volt lehetősége emberekkel találkozni, a megszokott dolgok történtek körülötte, nem is nagyon nyitott senki felé, nem volt rá szüksége. Mi láttuk őt, és azt is, hogy semerre nem halad az élete, így amikor a magánszemély állatvédő segítséget kért a mentett kutyái elhelyezésében, átvettük őt. Nem volt egyszerű Vadóc szívéhez az út, ugyanis teljesen elszokott az érintéstől, nem is viselte el igazán, s valószínűleg túl sok jó élménye nem csatolódott az emberhez eleve. Szép lassan, rendszeres sétákkal, foglalkozásokkal elértük, hogy Vadóc biztonsággal sétál pórázon, megérinthető azok számára, akik ismerik és nem félnek tőle, hatalmasat játszik Bettával és ragaszkodóbb, mint sok másik kutya, de csak egy kiválasztott réteget engedett magához igazán közel. Vadóc nem családi kutya, de szeretne egy családi házat egy hozzáértő gazdával, aki mellett sokat tanulhatna, akire felnézhetne. Ő nem akar a házban aludni, neki tökéletes a kert, de abban biztos, hogy oda idegen nem mehet be, Vadóc néhány nap beszokás után őrzi a területét. Előélete, odakapási-harapási kísérletei miatt csak rutinos, a felelősséggel tisztában levő gazda fogadhatja őt örökbe - oltva, chipezve, parazitamentesítve, ivartalanítva.

Orikról már írtunk korábban, ő a harmadik majdnem német juhászunk. Orik bácsi ezer éves és még egy, már túl sok aktivitást nem igényel az élettől, de sétálgatni szeret, viszont pihenni is. Hátsó fele már elég rozoga, erre időről időre gyógyszert szed. Emberekkel barátságos, de rozzantságából fakadóan a nagy macerákat már nem bírja, ha valami nem tetszik neki, odakaphat. Valószínűleg nem fog még ezer évig élni, élete nagyobbik felét már felélte. Talán csak hetei, hónapjai vannak hátra. Szeretnénk, ha erre az utolsó időszakra megadatna neki is, amit minden kutya megérdemel: egy szerető, nyugodt és békés család. Orik szívesen lenne süteményfőkostoló egy fiatalos és türelmes nagymama mellett, de békésen elsertepertélne egy fiatalabb pár mellett is. Orik előző ideiglenes befogadójánál lakásban élt, tökéletesen szobatiszta, a város zaját ismeri, pórázon szépen sétál. Ha valaki befogadná őt, az valószínűleg igazi csoda lenne. Hátha megtörténik, nem igaz?