A Karácsony az az ünnep, ahol nem csak lélekben, hanem külsőségekben is megadja az ember a módját az ünneplésnek, felkészül. Ez az időszak a családról, a számunkra fontosakról szól. De hogy ünnepel az, aki valójában senkinek, talán még saját magának sem fontos igazán...?
A Futrinka Egyesület minden évben megajándékoz valakiket az ünnepek közeledtével, idén a
Magyar Máltai Szeretetszolgálat idős hajléktalanokat gondozó szociális otthonára esett a választás, ahol 36 férfi él. Nekik gyűjtöttünk jólelkű ajándékozókat, akik egyetlen egy alkalomra "örökbefogadták" őket, gondoskodtak arról, hogy legyen egy kis saját, egyedi ajándékuk, amely számukra fontos, elérhetetlennek tűnő tárgyakat tartalmazott az édességtől a praktikus fehérneműig. Tudtuk, hogy egyre több ember él nehéz körülmények között, de reménykedtünk, hogy összejönnek a csomagok, s tagjainknak, támogatóinknak, korábbi örökbefogadóinknak és ismerőseink számunkra ismeretlen ismerőseinek köszönhetően minden bentlakóra érkezett vállalás. Jó érzés volt az átadás napján becipelni a sok-sok csomagot, s külön öröm volt az, hogy az intézményi csomagba is került bőven adomány: tea, cukor, tisztító- és tisztálkodószerek, könyvek, édességek, gyümölcsök és egy magánszemély, valamint a Sanoma jóvoltából egy-egy újságelőfizetés is. Az intézmény karácsonyfáját is mi vásároltuk, s az általunk vitt díszekkel tettük ragyogóbbá, így téve meg az első lépéseket a Karácsony érzése felé, melyhez nagyban hozzájárult az is, hogy az asztal rogyásig telt süteményekkel, finom falatokkal. December közepe volt.
Nem tudom, hogy ki mire számított az estével kapcsolatban. Én bevallom őszintén, a saját sztereotípiáim rabja lettem: azt gondoltam, hogy a hajléktalan emberek annyira elfordultak már az ilyen érzelemmel teli dolgoktól, hogy inkább leszünk számukra egy kötelező gyakorlat, mint igazi meghitt, család helyetti ajándékozók. Valahol persze titkon reméltem, hogy pozitívan csalódhatok, s minden gyönyörű lesz, porcukorral hintett, szerethető, de bevallom őszintén: elmozdulni a gyermekektől a felnőttek, ráadásul a hajléktalan felnőttek irányába nagy lépés volt, s ahogy a csomagokat cipeltem az intézmény nappalijába, azon gondolkodtam, hogy minden szempontból jó döntést hoztam-e, amikor... De aztán eljött az este, s mivel az egész nap rohanással telt, nem tudtam teljesen beletapadni a kételyekbe, s amint beléptem az ajtón...
Az intézmény lakói vártak minket, s ahogy az ünnephez illik, a legszebb ruhájukba bújtak, a legkedvesebb arcukat vették elő. Nem ismertek minket, de tisztelettel és hálával fogadták a felajánlásunkat, s azt akarták, hogy olyannak lássuk őket, mint amilyen az ünnep: tisztának és szerethetőnek. "Egy sárga nyakkendő miatt fogok sírni" - gondoltam, aztán letöröltem a könnyeimet. Egy utcáról bekerült ember számára mi lehet annyira fontos, hogy nyakkendőt kössön?
Idén, a
Kávészünet zenekarnak köszönhetően műsorral is kedveskedhettünk, ez még számunkra is szokatlan volt, de a fiúk annyira közvetlenül viselkedtek, hogy nem csak minket, hanem az idős, sok mindent megélt hajléktalan férfiakat is levették a lábukról. Ahogy a megzenésített verseket énekelték, a lakók egy része is velük szavalt, s a közös éneklésbe is örömmel kapcsolódtak be, mint ahogy minden, a rendezvényre ellátogató segítőnk is. Azt hiszem, hogy a Kávészünet programja nélkül nem lett volna kerek az ajándékozás, ők kellettek ahhoz, hogy az udvarias, feszengő jég megtörjön, s hogy arra a néhány órára mi ott a teremben egy kicsit talán bizarr család tagjaivá válhassunk. Azt hiszem, hogy nem önmagában a versfeldolgozások teszik ezt a csapatot ismertté és naggyá, hanem a szívük. Köszönjük, hogy jöttek, s hogy keretet adtak az idei ajándékozásunknak. Nem csak nekünk számított!
Az ajándékokat véletlen sorrendben, a megjelent segítőinken keresztül adtuk át. A bácsik úgy szorongatták a csomagokat, mintha az életük lenne benne, olyanok voltak, mint a kisgyerekek. Látni is akarták, hogy mit rejt a doboz, de maguknak őrizgették volna a kibontás varázsát, örömét. Persze aztán volt, akit legyőzött a kíváncsiság, s ott helyben megnézte, hogy mit kapott, de sokan voltak, akik felvitték az ajándékot a szobájukba, s ott nézték meg, hogy mit is rejt a szép csomagolás. Mindannyian megköszönték, megható módon még az az idősebb úr is, aki már beszélni is alig tud, mert oxigénhiányos állapot miatt nem mindig tiszta a tudata. Ő is velünk volt az ünnepen, s hogy nem csak testileg, hanem lélekben is, az ő köszönömje ezt is bizonyította.
Minden évben viszünk pótajándékot, hogyha valakitől, aki ígérte, mégsem jutna el a csomag az átadásra, ne okozzunk senkinek csalódást. Idén mind a két biztonsági ajándék megmaradt, idén mindenki odafigyelt a vállalására az egyedi csomagoknál éppen úgy, mint az intézményinél vagy az asztalra való finomságok terén. Köszönjük, ismét bizonyítottátok, hogy mennyire jó emberek vagytok mindannyian, s nekünk fantasztikus érzés, hogy ilyen emberek vesznek minket körül.
A lakók kaptak egy-egy kézzel fűzött angyalka karácsonyfadíszt. Ezek a díszek az intézmény karácsonyfáján jelképezik őket, az ünnepség végére mindegyik felkerült a fára. Nem is tudom, hogy láttam-e mostanában ennyire szép karácsonyfát... Talán nem, talán nincs is ilyen szép fa még egy, amelyet ennyi ember szeretete díszített!
Az ünnepség végén mindenki kapott a süteményekből, finom falatokból, s alkalmunk nyílt egy kicsit beszélgetni is a lakókkal, illetve az intézmény dolgozóival is, akik nagyon áldozatosan végzik a munkájukat, s bár ezt tényleg furcsa leírni egy szociális gondozóház esetében, de látszik, hogy szeretik az ott élőket, és törődnek velük emberként is, nem csak munkatársként. Persze vannak, akik kihullanak még ebből a védőhálóból is, mert szigorú szabályokat kell betartani annak, aki maradni akar. Csak azok számára lehet az örök élet békés szigete a Határ úti erdőben megbúvó épület, akik ezeket a szabályokat betartják. Aki erre nem képes, annak mennie kell, mert a rend tartja egyben a csoportot, az biztosítja a túlélést.
Az ember kevésszer köszöni meg, hogy segíthet, de az idei karácsonyunk miatt mi tartozunk köszönettel, mert okosan hagyott minket az intézmény segíteni, s betekinthettünk egy olyan világba, amelytől mindannyian, velünk született ösztönként igyekszünk magunkat távol tartani.
Köszönjük a nyitottságot, a profizmust és a szervezéshez nyújtott segítséget az intézmény vezetőjének Hajdú Mónikának, illetve egy régről ismert kutyás társunknak, Csillárnak a háttértámogatást.
Mindenkinek csodálatos ünnepeket kívánunk!
