A FUTRINKA EGYESÜLET ALAP TEVÉKENYSÉGI CSOPORTJÁNAK BEMUTATKOZÓ BLOGJA

A FUTRINKA EGYESÜLET ALAP TEVÉKENYSÉGI CSOPORTJÁNAK BEMUTATKOZÓ BLOGJA

2013. március 14., csütörtök

Neked száz? Akkor legyen legalább annyi!

Alapvetően szeretném azt hinni, hogy mostanra már mindenki tudja, hogy a közhasznú egyesületek, jelesül az állatvédő egyesületek sem, nem az államtól kapják a működésükre fedezetet biztosító összeget, tehát nem attól függ, hogy ki milyen minőségben és mennyi állatot tud megmenteni, elhelyezni, hogy az állam milyen módon dotálja. Sajnos azonban nap, mint nap belefutok abba, hogy "de hát erre kapják a pénzt az államtól", hogy "magának ez a dolga, ezért fizetik az adóforintjaimból" és még sorolhatnám. Ez pedig elkeserít, mert valóban más valakin a tényleges munkáját számonkérni, mint   egy olyan tevékenység miatt elővenni, amelyet pontosan ugyanúgy végezhetne a kérdőre vonó fél is, ha történetesen az lenne a hobbija, hogy állatokat ment.

A közhasznúság azt jelenti, hogy valakik éppen egy olyan feladat önkéntesen szervezett ellátását vállalják, amely alapvetően az állam feladata lehetne, de annak biztosításához vagy nincs megfelelő intézményhálózata vagy nincs pénzügyi fedezete vagy egyéb ok miatt nem tudja vagy nem köteles megvalósítani. Így közhasznú lehet egy oktatási vagy egészségügyi intézmény infrastrukturális vagy egyéb fejlesztéseit támogatni hivatott csoportosulás, egy rekreációs lehetőséget nyújtó sportklub, de egy állatvédő szervezet is.

Nagyon leegyszerűsítve közhasznú, non-profit tevékenységet két formában lehet végezni, vagy a személyek egyesítésére épülő egyesületi vagy az ún. vagyonegyesítő alapítványi formában. Az első esetben alapállapotként a szervezetet létrehozó személyek tagdíj- és egyéb befizetései jelentik a finanszírozási bázist, míg a második esetben az alapítvány létrehozásakor az alapítvány céljaihoz rendelt vagyon az, amelyből el lehet indítani a tervezett tevékenységet, de tipikusan nem százmilliókat dedikál valaki egy nemes célra, hanem a jogszabályi minimum körüli vagyonnal jönnek létre szervezetek.

Hogy miért jó hivatalos, bejegyzett szervezetnek lenni? Erre a többség azt mondaná, s részben igaza is lenne, hogy az adó 1% miatt, de sokan nem tudják, hogy az adó 1% szintén nem alanyi jogon jár, s annak nagysága nincs összefüggésben azzal, hogy mennyire nemes az adott szervezet által kitűzött cél vagy hogy mennyire kiemelkedő minőségű az általuk elvégzett munka, hanem egészen pontosan annak letükröződése, hogy hány embert sikerült meggyőzni arról, hogy az adó 1% nyilatkozat kitöltésekor az érintett szervezetet nevezze meg. Az adó 1% tipikus esete a sok kicsi sokra megy elméletnek, hiszen egy átlagos adózótól ez az összeg bőven 10.000 Ft alatti, tehát legalább száz, de inkább 170-180 ember nyilatkozata szükséges ahhoz, hogy egy egymillió forintos adó 1% bevétel összejöhessen. Amikor tehát valaki arra hivatkozva várná el, hogy pld. egy állatvédő szervezet bevegye az általa talált, megunt vagy egyéb módon leadásra gondolt állatot, s azt mondja, hogy "de hát önöknek adtam az adó 1%-om", akkor valójában amellett, hogy azt mondja, hogy az államnak járó, de az állam által a civil szférának nyilatkozati úton átengedett adóbevétel 1%-át biztosította az adott szervezetnek, amely összeg átlagosan tényleg 10.000 Ft alatti, míg mondjuk egy kutya oltása, chipezése, parazitamentesítése, ivartalanítása és legalább a karanténidőre történő elhelyezése a legoptimistább számítások szerint is 30-60.000 Ft közötti összeg. Amellett, hogy a felajánlott adó 1% nem is nyújtana fedezetet arra, hogy mindenkitől megteremtődjön a kötelezettség a megunt, talált kutyák átvételére, az adó 1%-ban részesülő szervezetek nem is tudják, nem is tudhatják, hogy ki ajánlotta az ő javukra az adó 1%-ot, de kötelezettségük sem teremtődik e tekintetben semmire az alapító dokumentumukban rögzített célok megvalósításán kívül. Az adó 1% gyűjtésének megszervezése, a kampány lebonyolítása az adott szervezet feladata, de a legtöbbünknél nem áll halmokban az erre fordítható összeg, hiszen ami befolyik a szervezet kasszájába azt alapvetően a cél szerinti működésre fordítja, esetünkben állatokat ment.

Sokan elfelejtik azonban, hogy az adó 1% gyűjtéséhez jogszabályban meghatározott működési időig a szervezetet a létrehozóinak úgy kell működtetniük, hogy a tervezett elérendő célokhoz a forrást saját maguknak kell biztosítani vagy felkutatni. Addig tehát adó 1% nincs, de be kell bizonyítani, hogy a szervezet önfenntartó. Erre a legjobb mód a tagi hozzájárulásokon kívül az adománygyűjtés. Közhasznú szervezetnek bárki adhat eseti vagy rendszeres támogatást, amely összegszerűségében sincs korlátozva, így jogi értelemben sem jelent kötelezettséget: ha valaki akar adni, akkor tud, de ez nem jelenti azt, hogy jövő hónapban is akarnia kell adni. Mint ahogy azt sem, hogy ezért cserébe bármit is kap, hiszen az adományozás nem vásárlás, hanem egy-egy közhasznú céllal való azonosulás, annak eléréséhez való hozzájárulás.

Magánszemélyként - a legnagyobb jószándék mellett sem - nem lehet adományokat gyűjteni!

Természetesen nem csak pénzzel, hanem önkéntes munkával, akár a saját szakértelmünk, akár a saját időnk, eszközeink felajánlásával is lehet segíteni egy-egy szervezetnek, de kétségtelen, hogy pénz nélkül a rendszer nem működtethető. Egyik rendszer sem.

Emiatt szeretnénk arra buzdítani mindenkit, hogy találjon magának egy "kedvenc" szervezetet, s próbáljon meg havi rendszerességgel átutalni a kiválasztott számára legalább 2-300 Ft-ot vagy annál magasabb összeget, miközben megismerkedik a céljaival, működésével. Ne számonkérően, hanem azért, mert a kiválasztott kedvenc valami jót csinál, amit az adományozó fontosnak tart.

Adományozni jó érzés, hiszen a pénz költésének ezen módja már elválik a fiziológiai szükségleteinktől, már nem élelemről, ruháról, rezsiszámláról szól, hanem valamiről, amiben hiszünk, ami számunkra különös jelentőséggel bír. Nem kell milliomosnak lennünk, nem kell hatalmas áldozatokat hoznunk, csak egy icipici részt rendszeresen erre a célra ajánlani. Mert a kevés is sokat számít.

Ha valaki úgy gondolná, hogy éppen a Futrinka Egyesület munkáját tartaná fontosnak, az adományát a K&H Banknál vezetett 10404089-49575251-57561000 számlára tudja elutalni. Ha valaki a helyi értékmegőrző egyesületet vagy a gyermekének az iskolai alapítványát gondolja segítendőnek, akkor mutassa ki ezen a módon. 

Igaz a mondás, ha mindenki csak 2-300 Ft-ot szánna a havi jövedelméből jótékony célra, már jobb lenne a világ. Legyél te is a csapat tagja, hiszen a jobb világot csak jó emberek tudják megteremteni. Mi tudjuk, hogy Te az vagy!

(A szöveg - képek nélkül! - a dőlt betűs részben szereplő elsődleges támogatandó cél változtatásával, de a többi szövegrész változatlanul hagyása, s a forrás - www.futrinkautca.hu - feltüntetése mellett bármely non-profit, adománygyűjtésre jogosult szervezet által átvehető és terjeszthető!)