A FUTRINKA EGYESÜLET ALAP TEVÉKENYSÉGI CSOPORTJÁNAK BEMUTATKOZÓ BLOGJA

A FUTRINKA EGYESÜLET ALAP TEVÉKENYSÉGI CSOPORTJÁNAK BEMUTATKOZÓ BLOGJA

2015. május 16., szombat

Beni G. nem egy pöcsös legény...

Szó szerint nem az, mert sajnos egy daganatos elváltozás miatt le kellett operálni a kukiját, s "lányosítva" lett: egy műtéttel a húgycső a korábbi kimenet helyett a végbélnyílás alá került, így most Beni úgy pisil, mintha szuka kutya lenne. De a története nem itt kezdődik, s reményeink szerint nem is ez az a pont, ahol végetér.

A válás, mint kutyaprobléma generáló aktus

Beni G. egy válási árva. Nem ő az első, nem is ő az utolsó, akit egy kapcsolat megromlásakor egyik fél sem akar ezért vagy azért, s ami közösen közös felelősséget jelentett, az a szétválás után "senki kutyájává"válik, oldja meg, aki akarja. Beni G. is így járt, egyik fél sem küzdött érte, egyik fél sem szerette eléggé ahhoz, hogy önálló életébe magával vigye. Ami ennek az idős gordon szetternek valójában a szerencséjét is jelentette, merthogy korábban láncon élt, s ebből fakadóan nem is nagyon sikerült barátságosra szocializálódnia.

A harapós gordon szetter

A szetterekről él az emberekben egy kép: kedves, végtelenül barátságos, lelkes, aktív, de nem hiperaktív, könnyen kezelhető kutyák. Beni G. nem egészen ilyen, s bár nagyon-nagyon sokat változott, finomodott a sok-sok foglalkozás hatására, soha nem lesz kisgyerekek vagy idős emberek mellé nyugodt szívvel ajánlható kutya. Beni G. harapásai leginkább két tőről fakadtak: az egyik esetben olyan dolgot akart valaki rákényszeríteni, amit ő nem szeretett volna - mint pld. egy fürdetés, más irányba sétálás, a másik esetben pedig egész egyszerűen őt zavarta valami vagy valaki - a helyét féltette, nem akarta, hogy az adott ember a közelébe menjen stb. Ezekben az esetekben Beni G. harapott. Odakapott, de nem csak jelzés értékkel, hanem lendületesen és károkat okozó módon. Mostanra ezek a dolgai azért sokat változtak, de így is csak rutinos gazda mellé mernénk őt kihelyezni.

Más kutyákkal való viszony

Érkezésekor ez sem volt mindenféle gond nélkül való, de mostanra minden más kutyával szépen kijön, összeszoktatható. Nem szereti, ha a fején ugrálnak, így hiperaktív kutyatárs mellé nem lenne tökéletes, s azért ő is válogat a szimpátiát illetően, de egy stabil, közepes-nagy termetű szuka kutya mellé bátran bevállalható lenne.

A kor és az egészségi állapot

Beni lassan tíz éves, így benne van a korban, de a szetterek általában szerencsére sokáig élnek, így előtte is lehet még jópár boldog év. Sajnos korábban a hasüregben és a péniszén daganatot találtak, így egy komoly operáción esett át, ennek eredőjeként lett megjelenését és területi elhelyezkedését illetően "álszuka" kutya. A vizelete rendben tartása és a bakteriális fertőzések megelőzőse érdekében kúraszerűen D-mannose port és tőzegáfonyát szed, ez havi szintre vetítve hozzávetőlegesen 4-5.000 Ft-nyi extra kiadást jelent. Ezen kívül nem igényel jelenleg más kezelést vagy beavatkozást, jó egészségi állapotnak örvend.

Az örökbefogadása

Nagyon szeretnénk Beni számára egy elkötelezett, türelmes és hozzáértő családot találni, akik sokat kirándulnak, aktív életet élnek, de a kutya is része a családjuknak, viszont tiszteletben tartják a kutya határait, személyes terét. Benti tartással, ellenőrzötten fogadható örökbe Beni is, mint minden más védencünk, kertes házas tartás esetén is be kell engedni a házba, egyedül, felügyelet nélkül nem is tartózkodhat az udvaron.

Ha valaki szeretné őt magához venni, az info@futrinkautca.hu e-mail címen jelentkezhet.

Nem vagyok jó kutyás...

Nem vagyok jó kutyás. Vannak dolgok, amiket első perctől nem tudok megbocsátani a kutyáimnak. Azt méghozzá, hogy az ő életük rövidebbre van szabva, és végig kell velük élnek a megöregedésüket és a távozásukat. Dühös vagyok az első ősz szőrszálakra, mikor először tudatosul bennem, hogy homályosul a szemük, mikor először jajdulnak fel egy rosszabb mozdulatnál, mikor először veszem észre, hogy nehezebben tápászkodnak fel reggelente. És a legjobban azt, amikor minden nap emlékeztetnem kell magam arra, hogy nem szabad lemaradni önzőségből arról, ha meg kell hozni a legeslegfájdalmasabb döntést. Hosszú hetek óta nézem töprengve arany, öreg Katicámat. Nagyon-nagyon öreg. Felemészti lassan az oldalán növekvő hatalmas tumor. Ami gyorsabb ütemben növekszik, mint ahogy ő lassan, de biztosan fogy el. Az étvágya hullámzó. Van, hogy rá sem néz az ételére, de van, amikor jóízűen befalja az utolsó falatig és ha mozgást érez maga körül, akkor rekedten morogva jelzi, hogy kész megküzdeni bárkivel, aki a tányérja felé szimatol. De fogy, csipőcsontja, lapodkája már tapintható, holott ő mindig is duci kutya volt, mióta ismerem. Keveset időz a kertben, hamar elfárad, botorkálva, sántikálva kerl egyet, aztán pihen. Az 5 lépcsőfok előtt hosszú percekig álldogál, mire elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy lebírkózza ezt az akadályt. Nem hagyja, hogy segítsek, gyűlöli. Én meg dühöngök, nem csak azon, hogy megöregedett, hanem mert a segítséget is így elutasítja. Rigolyás, egyetlen helyen szeret csak aludni, és ha azt valaki más befoglalja, akkor szemrehányóan álldogál bármeddig, míg a másikat el nem paterolom onnan. Ha nem veszem észre időben, akkor lelkiismeret-furdalásom van szegény öreg miatt. Dühítő. Ha nagyon mélyen alszik, akkor bizony maga alá pisil, és mérges vagyok magamra, ha emiatt átfut rajtam a bosszúság és dohogok, pedig Katica már tök süket, úgysem hallja. Utálom azt, amikor rápillantik és meredten nézem másodpercekig, hogy lélegzik-e még. Idegesít, mikor rá kell szólnom a többiekre, hogy óvatosan játsszanak, ne sodorják el. Utálom, hogy megöregszenek, és hogy már nem éveket, heteket, hanem csak napokat és perceket számolok. Kurva kutyák. frown hangulatjel

Odanyúlok, hogy megsimogassam, a kezem után kap. Összeszorult szívvel mosolygok rajta: látása alig, szaglása szinte semmi, percekkel ezelőtt kapott egy falat sonkát, mert húsvét van, azt hitte, hogy most is azt nyújtok neki. Kurva kutya.heart hangulatjel

 -------------------------------------------------------------------------------meggyes írása -----------------

Katicát a paksi menhelyről vette magához a szerző. Katica hosszú-hosszú éveket húzott le több tucat kutyával együtt, soha nem tűnt fiatalnak, de más állatvédő szervezetnek az ottani menhely vezetője nem adta ki, örökbefogadni meg nem nagyon akarta senki. Szerencséje volt, mert megtudhatta, hogy milyen egy igazi családban élni. Szerencséje volt, mert meggyes nagyon szerette, s a lehető legjobb életet biztosította számára úgy, hogy Katica azért nem volt tökéletesen problémamentes kutya soha.