Aki egy icipicit kedveli a kézilabdát, az biztosan ismeri az MKB Veszprém csapatát is, az élvonalról nem lehet nem tudomást venni. Veszprém megyei elszármazóként bennem ők - különböző neveken ugyan - de a minőség, a megbízhatóság és a fair play szinonímájaként rögzültek, a sportág iránti alázatuk, küzdeni akarásuk, vitalitásuk tiszteletet parancsol. Szurkolóként az izgalom, az üvöltéstől kidülledő nyaki erek, a jóleső elégedettség vagy a fájdalmas, vesztett csatához járó elkeseredettség az, amit ők jelentenek. Egyet viszont biztosan nem: az oda nem figyelést, az unalmat.
A Karácsony környéki időszakban ismert emberek jelennek meg jótékonysági akciókban, s sokszor a tiszavirág életű celebecskék is ilyen rendezvényekhez csatlakozva igyekeznek megragadni a hírnevet, megmutatni magukat még egyszer a médiaüzenetek befogadóinak. De nem szabad azt hinni, hogy csak az van, amiről az újságok írnak, a TV beszámol. Mert van más is.
Az MKB Veszprém csapata azonnal és önként csatlakozott jótékonysági akciónkhoz, ahol a tavalyi évhez hasonlóan az idén is ismert és elismert emberek dedikálták a Futrinka Egyesület igényes, egyedi tervezésű, heti bontású, A5-ös méretű, spirálozott határidőnaplóját. A Csapat aláírt 10 darab határidőnaplót, hogy mi elárverezhessük, s a teljes bevételt védenceink ellátására fordíthassuk.
Tették ezt azért, mert ők is szívükön viselik az árva állatok sorsát, és mert a minőség, az előremutató tettek, stratégiai gondolkodás területén még akkor is sok bennünk a közös, ha amúgy egy kívülálló számára nincs bennünk még csak hasonló sem.
Igaz, nem volt ott a tévé, nem adta hírül egyetlen bulvárújság sem, de megtörtént. Az MKB Veszprém állati jó. De ezt ki merné vitatni?
Maradt még öt dedikált naplónk! A dedikált határidőnaplókra a felajánlott vételi ár megírásával a licitfutrinka@gmail.com e-mail címen lehet licitálni. A licit 2012. február 29-ig tart.
A jótékonysági licitből befolyt összeg: 22.000 Ft.
Oldalak
A FUTRINKA EGYESÜLET ALAP TEVÉKENYSÉGI CSOPORTJÁNAK BEMUTATKOZÓ BLOGJA
2011. december 9., péntek
2011. december 5., hétfő
Hétesi Mikulás: inkább benyomások, mint beszámoló
Az ember alapvetően - bevallva vagy titkoltan - de mindenhová elvárásokkal érkezik. Felnőtt életünk részét képezi az, hogy van valami előfeltevésünk, prekoncepciónk, akármihez is fogunk, akármihez is kezdünk. Tagadhatom, hogy én ilyen vagyok, de amikor megálltunk Ózdon, a vasútállomás előtt, elgondolkodtam a dolgaim mikéntjeiről, miértjeiről. Megbíztam ismeretlen emberekben, akik az ózdi Hétesi-telepet karolták fel, de őket magukat nem ismerem. Mi lesz, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy terveztük, ha nem jó ajándékot hoztunk, ha nem a jó emberekkel egyeztettem, ha nincs is ránk szükség és egy nagy, felfújt lufi az egész. Mi lesz, ha csak letesszük a csomagokat és nem látok semmit, amiről azt mondhatnám: megérte. Sok időm nem volt gondolkodni, mert az ottani szociális támogató, Gergő már integetett.
Túl fiatalnak gondoltam ahhoz, hogy komoly munkát végezhessen egy ilyen telepen. Túl gyereknek, hogy elfogadják, túl fehérnek, hogy adjanak a szavára. Megnéztük az Alkotóházat, aztán befutott Kriszta is, az én szempontomból főszervező-koordinátor, s percek alatt Mikulássá lényegült át. Úgy tűnt, hogy mindenki tudja a dolgát, ismeri a koreográfiát, csak mi éreztük magunkat ügyetlennek, esetlennek és továbbra is kiszolgáltatottnak. Együtt indultunk a telepre.
A Hétesi-telep a fotókon nem jön át. Ez az a hely, ahová azt gondolnám: idegen, bőrszíntől függetlenül nem lép be. Egy zárt mikrokozmosz a maga színes zavarával, az általam ismert emberek által vallott nézetektől távol, a létminimum peremén. Nincs mit szépíteni, a nyomor nem vonzó látvány, ha csak képen látja az ember vagy elmesélik, annyit érzékel, hogy egy csomó gyerek, láncos kutyák, a gazdák hozzáértésétől függően meszelt vagy meszeletlen, kerítéssel rendelkező vagy csak puszta előterű porták, szemét - mindez festői környezetben. Hétesi-telep, Ózd, valószínűleg a világ vége is egyben.
Továbbra is aggaszt, hogy nem tudom a rendjét az átadásnak, nincs rögzített feladatom. Gergőt próbálom kérdezni, de egyszerre szervez mindent és csak félig hallom, amit mond, mert közben már gyerekek jönnek a kocsihoz, és ők is beszélnek. Udvariasan "nevet cserélünk", a sajátomat a nap során többször vissza is olvassák, mert a dobozokra is rá van írva - köszönhetően az adományozóknak. Amikor épp nem "nénike" vagyok, akkor van nevem. Körülöttem a Roxánák-Violák-Borókák forgataga, a fiúk nem ilyen nyitottak, ők csak úgy vannak mellettünk, szemlélik az idegent. A szemem sarkából látom persze őket is, de aztán végre eljut hozzám Gergő hangja, hogy megyünk és adjuk a csomagokat.
Megyünk. Hová? A házak két sorban és a dombon. Mindenhová bemenni képtelenségnek tűnik, de Kriszta Mikulás határozott léptei azt sugallják, hogy márpedig így lesz. Sorban, lista szerint haladunk. Gergő előre mondja, hogy a következő házban hány lány és hány fiú, én a csomagokat önként cipelő krampuszaimat menedzselem, koordinálom, szemmel tartom, de mind megbízható: ott vannak mellettem, amint mondom, hogy hány csomag kell, már adják is és viheti a csapat a házba. Megtisztelő, hogy ezek az emberek beengednek az otthonaikba. Akármekkora a szegénység, a vendégszeretetük, vagy még inkább, hogy eltűrik, hogy ott vagyunk azokkal, akiket ismernek és tisztelnek, és akik előtt én is csak kalapot emelni tudok, lenyűgöz. Közben már úgy érzem, hogy képessé váltam a párhuzamos beszédre is, több dimenzióban hallgatok történeteket és válaszolok, új nevek csapódnak a korábbiakhoz. Szép lassan haladunk, a Mikulás bemegy, név szerint szólítja a gyerekeket, mindenkit ismer amúgy is - Kriszta, ez hihetetlen, de komolyan! - a gyerekek átveszik a másik, Krisztáék által szervezett ajándékcsomagjuk után az általunk készítettet is. Örülnek.
Ahogy haladunk a házak között, egyre több gyerek csoportosul körénk, egyre többen segítenek, akarnak segíteni a cipekedésben és érzem, hogy közel a sokk: nem bírom a káoszt és ez az egész lassan beláthatatlanná válik. Megegyezek a krampuszokkal, hogy egyesítjük az erőket és nem sétálgatnak egy-két csomaggal, mert nem tudom, hogy kinél mi van. Rendnek kell lennie, az én kissé autisztikus világomban nincs olyan, hogy minden van valahol. Pontosan tudnom kell a valahol földrajzi koordinátáit. Ahogy fogynak a csomagok - gelen bemegy mindenhová, viszi, átad, amiért köszönet jár neki is - egyre felszabadultabb leszek, a felügyelői teher enyhül, újra beszélgetek, odaadom a sálam a fázós lánynak és gondolatban tizenkét gyereket örökbefogadok, valamint megmentem az összes láncos kutyát, különösen azokat, akiknek nyakörv helyett csak rongy vagy maga a lánc van a nyakán vagy egyéb probléma miatt állatvédőként már azonnal hoznám is őket. De nem tehetem, ez most vendégség, nem az én szabályaim szerint, mégha a szívem meg is szakad.
Gergőt mindenki ismeri, tiszteli, elfogadja. Hány éves lehet? Mi van benne, amit én nem láttam meg elsőre, és mégis ott van, hiszen úgy járkál a telepen, mint aki otthon van. Hihetetlen dolgot visz véghez, nem is értem az egészet. Bölcsessége fiatalos lendülettel párosul. Közben egy történetbe beleszűrődik a "két fiú, egy lány", megint keresem a csomagokat, de már ott is vannak, valójában nem csinálok semmit, mert a segéd-gyerkőcök is figyelnek, úgy tűnik, hogy minden nagyon flottul megy, s ehhez nekem vajh' kevés közöm van. A gépezet működik, a csomagok fogynak, Kriszta még mindig Mikulás és meg kell mászni a dombot, mert ott is élnek emberek. Egy kislány a legnagyobb csomagokat kiválasztva egy nagy dobozt cipel. A legfelső házban laknak, maguknak szeretné, tavaly ötüknek csak egy jutott. Jogos igény, ha már ennyit cipekedett, élelmes és amúgy is kedves, csacsogós kislány. Mindegyiküknek adnék én mindent; esélyt, lehetőséget, meleget, s közben be kell látnom: minden ellenére az ő gyermekkoruk így boldog. Mindenki ismer mindenkit, van társaságuk, nem ülnek a tévé előtt, szervezik az életüket, praktikus dolgokat tanulnak és nyitottak a világra, mégha az a világ zavarbaejtően szűkös is. A kisfiú az ezüst bomber dzsekiben, lógós ülepű nadrágban már úgy jár, mint egy felnőtt. Az arcán sárfoltok jelzik, hogy nem makulátlanul jó, de ha a sár nem lenne: a szeme is elárulja. Csibész. Négy éves. Azóta is, ha csak rá gondolok, mosolyognom kell.
Megfogadtam, hogy nem ígérek senkinek semmit, nem is teszem, de a szívem mélyén annyi mindent megígérek, hogy rendszerezni sem tudom. Az összes problémám olyan kicsinek tűnik ott állva a telepen, mintha nem is lennének. Nincsenek. De annyi mindent tehetnék még, annyi lehetőségem lehetne. Megálljt parancsolok, mert az Ígéret Földje nem ez, a jelent kell átélni nekem, a jövőt majd túlélik ők.
Az utolsó csomagokat is átadjuk, ezek voltak a legnagyobbak, a cipekedő elnyerte jutalmát. A kocsikhoz indulunk, gyorsan megbeszéljük, hogy ki követ kit és hátra hagyjuk a telepet, de csak fizikailag, az élményeket nem kevés idő lesz feldolgozni, ebben biztos vagyok. Az Alkotóháznál kipakoljuk a maradékot: még mennek máshová is, oda is kell, átadjuk a százhalombattai iskolások rajzait Krisztának, de az előadásba, az esti programba már nem tudunk bekapcsolódni: indulni kell haza. Adrienne, a riporter és a fotós maradnak.
A ködön át lassan hagyjuk el a várost, melyet mi, azok, akik ott lehettünk, nem fogunk elhagyni soha. Velünk lesz mindig, amikor reménytelennek tűnnek a dolgaink, hogy tudjunk örülni annak, amink van: hogy élünk, hogy van kihez szólnunk. Ahogy ezt megtanították nekünk.
------------------------------
Szeretném megköszönni minden tagunknak, önkéntesünknek, támogatónknak, ismerősünknek, munkatársunknak, annak a sok embernek, aki segített abban, hogy a szükséges 250 csomag összeálljon. Jelentem: mindegyik célba ért és örömet okozott. Nem tudom megmondani, hogy melyiket ki kapta, de nem is ez a lényeges: ismét bizonyítottuk, hogy ki tudunk állni azért, hogy olyanok számára is ünnep lehessen az ünnep, akiknek erre nem lenne más lehetősége, hogy össze tudunk fogni akkor is, amikor nekünk sem egyszerű az élet. Megható volt egyben látni azt a sok-sok Mikulás-csomagot, mert mindegyik mögött egy-egy ember rejtőzött, aki a leírásnak megfelelően pakolta a csokit, gyümölcsöt, rajzeszközt, egyéb apróságot, egy-egy emléket. Köszönjük!
Túl fiatalnak gondoltam ahhoz, hogy komoly munkát végezhessen egy ilyen telepen. Túl gyereknek, hogy elfogadják, túl fehérnek, hogy adjanak a szavára. Megnéztük az Alkotóházat, aztán befutott Kriszta is, az én szempontomból főszervező-koordinátor, s percek alatt Mikulássá lényegült át. Úgy tűnt, hogy mindenki tudja a dolgát, ismeri a koreográfiát, csak mi éreztük magunkat ügyetlennek, esetlennek és továbbra is kiszolgáltatottnak. Együtt indultunk a telepre.
A Hétesi-telep a fotókon nem jön át. Ez az a hely, ahová azt gondolnám: idegen, bőrszíntől függetlenül nem lép be. Egy zárt mikrokozmosz a maga színes zavarával, az általam ismert emberek által vallott nézetektől távol, a létminimum peremén. Nincs mit szépíteni, a nyomor nem vonzó látvány, ha csak képen látja az ember vagy elmesélik, annyit érzékel, hogy egy csomó gyerek, láncos kutyák, a gazdák hozzáértésétől függően meszelt vagy meszeletlen, kerítéssel rendelkező vagy csak puszta előterű porták, szemét - mindez festői környezetben. Hétesi-telep, Ózd, valószínűleg a világ vége is egyben.
Továbbra is aggaszt, hogy nem tudom a rendjét az átadásnak, nincs rögzített feladatom. Gergőt próbálom kérdezni, de egyszerre szervez mindent és csak félig hallom, amit mond, mert közben már gyerekek jönnek a kocsihoz, és ők is beszélnek. Udvariasan "nevet cserélünk", a sajátomat a nap során többször vissza is olvassák, mert a dobozokra is rá van írva - köszönhetően az adományozóknak. Amikor épp nem "nénike" vagyok, akkor van nevem. Körülöttem a Roxánák-Violák-Borókák forgataga, a fiúk nem ilyen nyitottak, ők csak úgy vannak mellettünk, szemlélik az idegent. A szemem sarkából látom persze őket is, de aztán végre eljut hozzám Gergő hangja, hogy megyünk és adjuk a csomagokat.
Megyünk. Hová? A házak két sorban és a dombon. Mindenhová bemenni képtelenségnek tűnik, de Kriszta Mikulás határozott léptei azt sugallják, hogy márpedig így lesz. Sorban, lista szerint haladunk. Gergő előre mondja, hogy a következő házban hány lány és hány fiú, én a csomagokat önként cipelő krampuszaimat menedzselem, koordinálom, szemmel tartom, de mind megbízható: ott vannak mellettem, amint mondom, hogy hány csomag kell, már adják is és viheti a csapat a házba. Megtisztelő, hogy ezek az emberek beengednek az otthonaikba. Akármekkora a szegénység, a vendégszeretetük, vagy még inkább, hogy eltűrik, hogy ott vagyunk azokkal, akiket ismernek és tisztelnek, és akik előtt én is csak kalapot emelni tudok, lenyűgöz. Közben már úgy érzem, hogy képessé váltam a párhuzamos beszédre is, több dimenzióban hallgatok történeteket és válaszolok, új nevek csapódnak a korábbiakhoz. Szép lassan haladunk, a Mikulás bemegy, név szerint szólítja a gyerekeket, mindenkit ismer amúgy is - Kriszta, ez hihetetlen, de komolyan! - a gyerekek átveszik a másik, Krisztáék által szervezett ajándékcsomagjuk után az általunk készítettet is. Örülnek.
Ahogy haladunk a házak között, egyre több gyerek csoportosul körénk, egyre többen segítenek, akarnak segíteni a cipekedésben és érzem, hogy közel a sokk: nem bírom a káoszt és ez az egész lassan beláthatatlanná válik. Megegyezek a krampuszokkal, hogy egyesítjük az erőket és nem sétálgatnak egy-két csomaggal, mert nem tudom, hogy kinél mi van. Rendnek kell lennie, az én kissé autisztikus világomban nincs olyan, hogy minden van valahol. Pontosan tudnom kell a valahol földrajzi koordinátáit. Ahogy fogynak a csomagok - gelen bemegy mindenhová, viszi, átad, amiért köszönet jár neki is - egyre felszabadultabb leszek, a felügyelői teher enyhül, újra beszélgetek, odaadom a sálam a fázós lánynak és gondolatban tizenkét gyereket örökbefogadok, valamint megmentem az összes láncos kutyát, különösen azokat, akiknek nyakörv helyett csak rongy vagy maga a lánc van a nyakán vagy egyéb probléma miatt állatvédőként már azonnal hoznám is őket. De nem tehetem, ez most vendégség, nem az én szabályaim szerint, mégha a szívem meg is szakad.
Gergőt mindenki ismeri, tiszteli, elfogadja. Hány éves lehet? Mi van benne, amit én nem láttam meg elsőre, és mégis ott van, hiszen úgy járkál a telepen, mint aki otthon van. Hihetetlen dolgot visz véghez, nem is értem az egészet. Bölcsessége fiatalos lendülettel párosul. Közben egy történetbe beleszűrődik a "két fiú, egy lány", megint keresem a csomagokat, de már ott is vannak, valójában nem csinálok semmit, mert a segéd-gyerkőcök is figyelnek, úgy tűnik, hogy minden nagyon flottul megy, s ehhez nekem vajh' kevés közöm van. A gépezet működik, a csomagok fogynak, Kriszta még mindig Mikulás és meg kell mászni a dombot, mert ott is élnek emberek. Egy kislány a legnagyobb csomagokat kiválasztva egy nagy dobozt cipel. A legfelső házban laknak, maguknak szeretné, tavaly ötüknek csak egy jutott. Jogos igény, ha már ennyit cipekedett, élelmes és amúgy is kedves, csacsogós kislány. Mindegyiküknek adnék én mindent; esélyt, lehetőséget, meleget, s közben be kell látnom: minden ellenére az ő gyermekkoruk így boldog. Mindenki ismer mindenkit, van társaságuk, nem ülnek a tévé előtt, szervezik az életüket, praktikus dolgokat tanulnak és nyitottak a világra, mégha az a világ zavarbaejtően szűkös is. A kisfiú az ezüst bomber dzsekiben, lógós ülepű nadrágban már úgy jár, mint egy felnőtt. Az arcán sárfoltok jelzik, hogy nem makulátlanul jó, de ha a sár nem lenne: a szeme is elárulja. Csibész. Négy éves. Azóta is, ha csak rá gondolok, mosolyognom kell.
Megfogadtam, hogy nem ígérek senkinek semmit, nem is teszem, de a szívem mélyén annyi mindent megígérek, hogy rendszerezni sem tudom. Az összes problémám olyan kicsinek tűnik ott állva a telepen, mintha nem is lennének. Nincsenek. De annyi mindent tehetnék még, annyi lehetőségem lehetne. Megálljt parancsolok, mert az Ígéret Földje nem ez, a jelent kell átélni nekem, a jövőt majd túlélik ők.
Az utolsó csomagokat is átadjuk, ezek voltak a legnagyobbak, a cipekedő elnyerte jutalmát. A kocsikhoz indulunk, gyorsan megbeszéljük, hogy ki követ kit és hátra hagyjuk a telepet, de csak fizikailag, az élményeket nem kevés idő lesz feldolgozni, ebben biztos vagyok. Az Alkotóháznál kipakoljuk a maradékot: még mennek máshová is, oda is kell, átadjuk a százhalombattai iskolások rajzait Krisztának, de az előadásba, az esti programba már nem tudunk bekapcsolódni: indulni kell haza. Adrienne, a riporter és a fotós maradnak.
A ködön át lassan hagyjuk el a várost, melyet mi, azok, akik ott lehettünk, nem fogunk elhagyni soha. Velünk lesz mindig, amikor reménytelennek tűnnek a dolgaink, hogy tudjunk örülni annak, amink van: hogy élünk, hogy van kihez szólnunk. Ahogy ezt megtanították nekünk.
------------------------------
Szeretném megköszönni minden tagunknak, önkéntesünknek, támogatónknak, ismerősünknek, munkatársunknak, annak a sok embernek, aki segített abban, hogy a szükséges 250 csomag összeálljon. Jelentem: mindegyik célba ért és örömet okozott. Nem tudom megmondani, hogy melyiket ki kapta, de nem is ez a lényeges: ismét bizonyítottuk, hogy ki tudunk állni azért, hogy olyanok számára is ünnep lehessen az ünnep, akiknek erre nem lenne más lehetősége, hogy össze tudunk fogni akkor is, amikor nekünk sem egyszerű az élet. Megható volt egyben látni azt a sok-sok Mikulás-csomagot, mert mindegyik mögött egy-egy ember rejtőzött, aki a leírásnak megfelelően pakolta a csokit, gyümölcsöt, rajzeszközt, egyéb apróságot, egy-egy emléket. Köszönjük!
2011. november 23., szerda
Ingyen yorkiek?
Kudarcot vallottam, bevallom.
Sejtem, hogy a postot megnyitók 99%-a ingyen szeretne magának, az anyukájának, az unokájának, a nem tudom, hogy milyen családtagjának vagy ismerősének ivaros és fiatal, extra mini yorkie kutyát, akinek majd ő megoldja az ivartalanítását, ha annyira ragaszkodunk hozzá, persze előbb egy alom az fontos lenne. És sajnos nem tudna áldozni annyi pénzt a kutyára, amennyibe egy yorkie kerül, de nagyon jó gazdi lenne.
Kudarcot vallottam, mert már hetek óta nem tudok megfelelő gazdát találni három yorkie védencünknek: Cukinak, Macinak és Dózinak. Rengetegen jelentkeztek, de ezzel nem nagyon kerültem kedvezőbb helyzetbe, mert a végén már eljutottam oda, hogy senkinek nem hittel el azt sem, amit kérdezett és a sok-sok őrület mellett a normális érdeklődőknek sem tudtam örömmel és lelkesedéssel válaszolni. S végül kiválasztottam valakit a kan kutyának, de a helyszíni ellenőrzés alapján nem adtuk őt mégsem örökbe. Így továbbra is három yorkie kutyának keresünk gazdát.
Cuki és Maci kizárólag együtt fogadható örökbe. A két idősebb (tényleg idősebbek, de nem extrém veteránok azért) szuka együtt nőtt fel, nem szeretnénk őket elválasztani. Mind a ketten barátságos, lakáshoz szokott, rendszeresen kozmetikázott, prémium tápon tartott kutyahölgyek. Rendelkeznek az előírt védőoltásokkal, chippel és mind a ketten ivartalanítottak.
Dózi egy kicsit nagyobb termetű, középkorú yorkie kan, őt egyedül szeretnénk, lehetőség szerint másik kutya mellé örökbeadni. Ő is barátságos, lakáshoz szokott, rendszeresen kozmetikázott, prémium tápon tartott kanocska. Neki is megvan minden szükséges oltása, van chipje és ivartalanítva van.
A kutyákra érdeklődni KIZÁRÓLAG e-mailben lehet, de tényleg a legjobbnak szeretnénk odaadni, nem számít, hogy ki hányadiknak ír, az számít, hogy milyen lehetőségeket ajánl.
Amire kérem, hogy mindenki figyeljen:
- kizárólag akkor vesszük komolyan a bemutatkozó levelet, ha az írja, aki ténylegesen örökbe szeretné fogadni a kutyákat, tehát nem más nevében jár el,
- biztosítani kell a megfelelő tartást, ebbe beleértve a prémium tápot, kozmetikát és szükség esetén az állatorvosi beavatkozásokat,
- nem hátrány, ha a leendő befogadónak van kutyás tapasztalata, amelyről röviden ír is nekünk,
- a yorkie szukákat csak úgy lehet örökbefogadni, ha azt a területileg illetékes ebrendelet nem zárja ki, hogy két kutyát tartson valaki,
- albérletbe és Budapest 50 km-es körzetén kívül nem adjuk őket örökbe,
- a kutyákat nem elhozni vagy megmenteni kell tőlünk, mi visszük majd örökbeadni és tényleg csak a legjobb helyen hagyjuk majd ott őket, örökbefogadási szerződéssel,
- mi olyan gazdát keresünk, aki társat keres és nem csak a fajtatiszta, apró termetű, "cuki" kutyákat látja bennük, de az sem baj, ha tudja, hogy mit jelent maga a yorkshire terrier, mint fajta.
Ha mindezekkel még nem sikerült mindenkit elriasztanom, akkor a bemutatkozó e-maileket ide várjuk azoktól, akik mindezek után is tennének egy próbát Cuki és Maci, valamint Dózi örökbefogadására: info@futrinkautca.hu
Sejtem, hogy a postot megnyitók 99%-a ingyen szeretne magának, az anyukájának, az unokájának, a nem tudom, hogy milyen családtagjának vagy ismerősének ivaros és fiatal, extra mini yorkie kutyát, akinek majd ő megoldja az ivartalanítását, ha annyira ragaszkodunk hozzá, persze előbb egy alom az fontos lenne. És sajnos nem tudna áldozni annyi pénzt a kutyára, amennyibe egy yorkie kerül, de nagyon jó gazdi lenne.
Kudarcot vallottam, mert már hetek óta nem tudok megfelelő gazdát találni három yorkie védencünknek: Cukinak, Macinak és Dózinak. Rengetegen jelentkeztek, de ezzel nem nagyon kerültem kedvezőbb helyzetbe, mert a végén már eljutottam oda, hogy senkinek nem hittel el azt sem, amit kérdezett és a sok-sok őrület mellett a normális érdeklődőknek sem tudtam örömmel és lelkesedéssel válaszolni. S végül kiválasztottam valakit a kan kutyának, de a helyszíni ellenőrzés alapján nem adtuk őt mégsem örökbe. Így továbbra is három yorkie kutyának keresünk gazdát.
Cuki és Maci kizárólag együtt fogadható örökbe. A két idősebb (tényleg idősebbek, de nem extrém veteránok azért) szuka együtt nőtt fel, nem szeretnénk őket elválasztani. Mind a ketten barátságos, lakáshoz szokott, rendszeresen kozmetikázott, prémium tápon tartott kutyahölgyek. Rendelkeznek az előírt védőoltásokkal, chippel és mind a ketten ivartalanítottak.
Dózi egy kicsit nagyobb termetű, középkorú yorkie kan, őt egyedül szeretnénk, lehetőség szerint másik kutya mellé örökbeadni. Ő is barátságos, lakáshoz szokott, rendszeresen kozmetikázott, prémium tápon tartott kanocska. Neki is megvan minden szükséges oltása, van chipje és ivartalanítva van.
A kutyákra érdeklődni KIZÁRÓLAG e-mailben lehet, de tényleg a legjobbnak szeretnénk odaadni, nem számít, hogy ki hányadiknak ír, az számít, hogy milyen lehetőségeket ajánl.
Amire kérem, hogy mindenki figyeljen:
- kizárólag akkor vesszük komolyan a bemutatkozó levelet, ha az írja, aki ténylegesen örökbe szeretné fogadni a kutyákat, tehát nem más nevében jár el,
- biztosítani kell a megfelelő tartást, ebbe beleértve a prémium tápot, kozmetikát és szükség esetén az állatorvosi beavatkozásokat,
- nem hátrány, ha a leendő befogadónak van kutyás tapasztalata, amelyről röviden ír is nekünk,
- a yorkie szukákat csak úgy lehet örökbefogadni, ha azt a területileg illetékes ebrendelet nem zárja ki, hogy két kutyát tartson valaki,
- albérletbe és Budapest 50 km-es körzetén kívül nem adjuk őket örökbe,
- a kutyákat nem elhozni vagy megmenteni kell tőlünk, mi visszük majd örökbeadni és tényleg csak a legjobb helyen hagyjuk majd ott őket, örökbefogadási szerződéssel,
- mi olyan gazdát keresünk, aki társat keres és nem csak a fajtatiszta, apró termetű, "cuki" kutyákat látja bennük, de az sem baj, ha tudja, hogy mit jelent maga a yorkshire terrier, mint fajta.
Ha mindezekkel még nem sikerült mindenkit elriasztanom, akkor a bemutatkozó e-maileket ide várjuk azoktól, akik mindezek után is tennének egy próbát Cuki és Maci, valamint Dózi örökbefogadására: info@futrinkautca.hu
2011. november 6., vasárnap
Előtte-utána avagy ezért csináljuk
Általában mire egy kutyát elkezdünk hirdetni, addigra nagyon kevés látszik abból, amilyen állapotban hozzánk került, pedig sokszor testileg, lelkileg összetört, állatorvosi ellátásra, illetve rehabilitációra szoruló kutyákat veszünk gondozásba. Vagyis most átmenetileg sajnos új "alapos" esélytelenek nem is érkezhetnek, mivel a meglévő kutyáink havi fix kb. 150.000 Ft-os panziós költségét, esetleges orvosi ellátásnak fedezetét sem tudjuk előteremteni, de dolgozunk azon, hogy újra tehessünk csodát. Kicsi csodákat, nekünk mégis fontosakat.
Bálványt a 2010-es karácsonyi ajándékozásunkról hazafelé menet szedtük össze sérülten, véresen az út széléről. Valószínűleg autóbaleset érte, mert több helyen zúzott, nyúzott, illetve szúrt sebei voltak. Szinte a teljes testén le kellett borotválni a szőrt, hogy mindenhol le lehessen fertőtleníteni. Szerencsére törése sehol nem volt, így műteni nem kellett, s fiatal kutya lévén hamar össze is szedte magát. Az eredeti gazdája nem kereste, így olta, chipezve, ivartalanítva Debrecenbe költözött gazdához, ahol a beilleszkedését követően egy kis lakásátalakítással tette próbála a gazdái türelmét. Családja megküzdött a feladattal, kutyaiskolába is jártak, hogy Bálvány vagy új nevén Daddy zökkenőmentesen élhessen velük.
Dominó az ózdi gyepmesteri telepről került a gondozásunkba. Dominó soványan és gombás bőrfertőzéssel érkezett hozzánk, de a jó tartásnak köszönhetően villámsebesen gyógyult. Eredeti gazdái valószínűleg egy vérszomjas fenevadat akartak belőle nevelni, erre utal a házilag vágott füle is, de hiába a zord külső, ha bárány szívet takar. Dominó ugyanis egy mindenkinek majd szétesős, rendkívül barátságos, ragaszkodó, kiegyensúlyozott, ámde szökésre erőteljesen hajlamos kutyaként sem házőrzésre nem volt alkalmas, sem arra, hogy egyáltalán tartósan a kerten belül maradjon. Nagy testű kutyát nehéz benti tartással örökbeadni, de mi nem akartuk alább adni és megérte várnunk, hiszen amellett, hogy Dominó kennelsori napjai alatt az összes kijáró önkéntes napjait bearanyozta és akivel csak találkozott, mindenkinek elrabolta a szívét, álom gazdit is kapott, akivel kutyaiskolába jártak, s olyannyira komolyan vették a dolgot, hogy mostanra már a bemutatócsoportban is szerepelnek.
Héli divatos kutya, mondhatni: nem szorulhatna segítségre. A divat egyben azt is jelenti, hogy a szaporítók szeme is felcsillan, hiszen kisebb beruházással, lezsarolva egy szuka kutyát több tucat kölyköt szórhatnak szét az országban vagy küldhetnek az olasz kamionokkal külföldre. Héli valószínűleg egy ilyen helyen élhetett, emberi kontakt nélkül. Erre engedett következtetni az elhanyagolt, berohadt szőrzetén kívül az is, hogy kezdetben kizárólag a kutyákkal tudott kommunikálni, az emberektől tartott, nem értette, hogy mikor mit csinálnak. Lakásban soha nem élt, nem is érezte magát biztonságban és a szobatisztaságot hírből sem ismerte. Társasági kutyaként valakinek sok pénzt hozhatott a konyhára... Aztán egy szép napon az Illatos úti gyepmesteri telepen landolt, s nem kellett senkinek. Mi kihoztuk őt, s ideiglenes befogadóhoz került, ahol hatalmas türelemmel és sok-sok szeretettel lassan-lassan kutyát csináltak belőle, de így is csak a második örökbeadása járt sikerrel, az első helyen nem tudott összecsiszolódni a családdal, így rövid idő után feladták és visszakerült. De talán ez kellett ahhoz, hogy végül a számára tökéletes otthont kaphassa meg, ahol elfogadják furcsaságait, s minden ellenére imádják őt.
Szinte az ország minden tájáról volt már a gondozásunkban kutya, kapcsolatban állunk vidéki gyepmesteri telepekkel és figyeljük a híradásokat is, valamint egy-egy esetben úgy keresnek meg minket, hogy segítsünk. Vukmir esetében is így volt. A budaörsi gyepmesteri telepről jelezték, hogy van egy szetter-basset mixük, akinek szőrproblémái mellett a szemével is gond van, ők pedig nem tudják vállalni a műtét költségeit, s mivel ez a kutyát zavarja, így nem jósolnak neki sok esélyt. Bár akkor sem álltunk túlságosan fényesen anyagilag, de mérlegelve a lehetőségeinket, igent mondtunk. Vukmir ideiglenes befogadóhoz költözhetett, s hamar kiderült, hogy egy kelekótya, barátságos, jól motiválható, csupaszív jószágra tettünk szert. A szemét megoperáltattuk, a bőrproblémáját kezeltettük, s bár voltak visszaesések, lassan örökbeadható állapotba került. Eddigre viszont a befogadója szobatársa is elbukott: hazavitte Vukmirt a saját családja számára, akivel ennél jobb dolog nem is történhetett volna.
Persze nem mindenki olyan szerencsés, hogy már gazdis kutyaként tudjunk róla beszámolni, de azért ők is indulnak valahonnak, sőt valamelyikük már el is ért valameddig, csak a családi képek hiányoznak. Daisyt, a 3-4 éves staffordshire terrier szukát az eredeti családjából hoztuk el idős társával együtt, ahol válás miatt már nem foglalkozott vele senki, altatásra szánták, de aztán még arra is sajnálták a pénzt... Daisy csonttá soványodva, összetörten érkezett, de hamar megértette, hogy most már jó dolgok fognak vele történni. Ideiglenes befogadójánál nagyon gyorsan beilleszkedett, a másik kutyával is tökéletesen kijön, a család kisgyermekével is barátságos, mint ahogy általában az emberekkel is. Játékos, aktív, de emellett a lakásban nyugodtan viselkedik és szobatiszta. Oltva, chipezve, ivartalanítva keres magának új otthont, benti tartással.
Arla még egy éves sincs, de már altatás várta: az ajkai gyepmesteri telepen ki is tűzték az altatás napját, amikor közbeléptünk és két kenneltársával együtt segítő kezet nyújtottunk számára. A feketesége miatt láthatatlan kutyának esélye sem volt, hogy valaki örökbefogadja a telepről, s ez sajnos általánosságban is igaz hasonnló színű társaira, akik tucatjával veszítik életüket különböző befogóhelyeken, de sajnos nem csak ők. Évente több ezer kutya veszíti életét úgy, hogy senki rájuk sem néz. Arla viszont szerencsés volt: eljöhetett. Tárnoki kennelsorunkon szép lassan rájött, hogy a póráz nem harapja le a fejét, a felé nyújtott kéz simogat vagy jutalomfalatot ad, hogy a többi kutya mind barát. Arla egy apportos, kiemelkedően jó agyú, gyorsan és örömmel tanuló, más kutyákkal jól kijövő (bár egyes egyedekkel dominanciára hajlamos), játékos, csupaszí kutya. És fekete. De talán-talán valaki átlát a külsőn és beleszeret a belsőbe. Arla bármikor kész költözni, oltva, chipezve és ivartalanítva van, s akár ideiglenes befogadót is keres, ahol a gazdára találásáig megtanítanák neki a lakásban élés szabályait is, növelve ezzel örökbefogadási esélyeit. Arla gazdikereső videóját is érdemes megtekinteni: a hölgyemény igazi trükkös kutya.
Ezek vagyunk mi, az "alaposok". Ezért csináljuk, mert bár sokan mondják, hogy kiskanállal merjük az óceánt, nekünk a cseppek is számítanak.
Gazdára váró kutyáinkkal a http://www.futrinkautca.hu/ oldalon lehet megismerkedni. Ideiglenes befogadók jelentkezésének is nagyon örülnénk! info@futrinkautca.hu
Bálványt a 2010-es karácsonyi ajándékozásunkról hazafelé menet szedtük össze sérülten, véresen az út széléről. Valószínűleg autóbaleset érte, mert több helyen zúzott, nyúzott, illetve szúrt sebei voltak. Szinte a teljes testén le kellett borotválni a szőrt, hogy mindenhol le lehessen fertőtleníteni. Szerencsére törése sehol nem volt, így műteni nem kellett, s fiatal kutya lévén hamar össze is szedte magát. Az eredeti gazdája nem kereste, így olta, chipezve, ivartalanítva Debrecenbe költözött gazdához, ahol a beilleszkedését követően egy kis lakásátalakítással tette próbála a gazdái türelmét. Családja megküzdött a feladattal, kutyaiskolába is jártak, hogy Bálvány vagy új nevén Daddy zökkenőmentesen élhessen velük.
Dominó az ózdi gyepmesteri telepről került a gondozásunkba. Dominó soványan és gombás bőrfertőzéssel érkezett hozzánk, de a jó tartásnak köszönhetően villámsebesen gyógyult. Eredeti gazdái valószínűleg egy vérszomjas fenevadat akartak belőle nevelni, erre utal a házilag vágott füle is, de hiába a zord külső, ha bárány szívet takar. Dominó ugyanis egy mindenkinek majd szétesős, rendkívül barátságos, ragaszkodó, kiegyensúlyozott, ámde szökésre erőteljesen hajlamos kutyaként sem házőrzésre nem volt alkalmas, sem arra, hogy egyáltalán tartósan a kerten belül maradjon. Nagy testű kutyát nehéz benti tartással örökbeadni, de mi nem akartuk alább adni és megérte várnunk, hiszen amellett, hogy Dominó kennelsori napjai alatt az összes kijáró önkéntes napjait bearanyozta és akivel csak találkozott, mindenkinek elrabolta a szívét, álom gazdit is kapott, akivel kutyaiskolába jártak, s olyannyira komolyan vették a dolgot, hogy mostanra már a bemutatócsoportban is szerepelnek.
Héli divatos kutya, mondhatni: nem szorulhatna segítségre. A divat egyben azt is jelenti, hogy a szaporítók szeme is felcsillan, hiszen kisebb beruházással, lezsarolva egy szuka kutyát több tucat kölyköt szórhatnak szét az országban vagy küldhetnek az olasz kamionokkal külföldre. Héli valószínűleg egy ilyen helyen élhetett, emberi kontakt nélkül. Erre engedett következtetni az elhanyagolt, berohadt szőrzetén kívül az is, hogy kezdetben kizárólag a kutyákkal tudott kommunikálni, az emberektől tartott, nem értette, hogy mikor mit csinálnak. Lakásban soha nem élt, nem is érezte magát biztonságban és a szobatisztaságot hírből sem ismerte. Társasági kutyaként valakinek sok pénzt hozhatott a konyhára... Aztán egy szép napon az Illatos úti gyepmesteri telepen landolt, s nem kellett senkinek. Mi kihoztuk őt, s ideiglenes befogadóhoz került, ahol hatalmas türelemmel és sok-sok szeretettel lassan-lassan kutyát csináltak belőle, de így is csak a második örökbeadása járt sikerrel, az első helyen nem tudott összecsiszolódni a családdal, így rövid idő után feladták és visszakerült. De talán ez kellett ahhoz, hogy végül a számára tökéletes otthont kaphassa meg, ahol elfogadják furcsaságait, s minden ellenére imádják őt.
Szinte az ország minden tájáról volt már a gondozásunkban kutya, kapcsolatban állunk vidéki gyepmesteri telepekkel és figyeljük a híradásokat is, valamint egy-egy esetben úgy keresnek meg minket, hogy segítsünk. Vukmir esetében is így volt. A budaörsi gyepmesteri telepről jelezték, hogy van egy szetter-basset mixük, akinek szőrproblémái mellett a szemével is gond van, ők pedig nem tudják vállalni a műtét költségeit, s mivel ez a kutyát zavarja, így nem jósolnak neki sok esélyt. Bár akkor sem álltunk túlságosan fényesen anyagilag, de mérlegelve a lehetőségeinket, igent mondtunk. Vukmir ideiglenes befogadóhoz költözhetett, s hamar kiderült, hogy egy kelekótya, barátságos, jól motiválható, csupaszív jószágra tettünk szert. A szemét megoperáltattuk, a bőrproblémáját kezeltettük, s bár voltak visszaesések, lassan örökbeadható állapotba került. Eddigre viszont a befogadója szobatársa is elbukott: hazavitte Vukmirt a saját családja számára, akivel ennél jobb dolog nem is történhetett volna.
Persze nem mindenki olyan szerencsés, hogy már gazdis kutyaként tudjunk róla beszámolni, de azért ők is indulnak valahonnak, sőt valamelyikük már el is ért valameddig, csak a családi képek hiányoznak. Daisyt, a 3-4 éves staffordshire terrier szukát az eredeti családjából hoztuk el idős társával együtt, ahol válás miatt már nem foglalkozott vele senki, altatásra szánták, de aztán még arra is sajnálták a pénzt... Daisy csonttá soványodva, összetörten érkezett, de hamar megértette, hogy most már jó dolgok fognak vele történni. Ideiglenes befogadójánál nagyon gyorsan beilleszkedett, a másik kutyával is tökéletesen kijön, a család kisgyermekével is barátságos, mint ahogy általában az emberekkel is. Játékos, aktív, de emellett a lakásban nyugodtan viselkedik és szobatiszta. Oltva, chipezve, ivartalanítva keres magának új otthont, benti tartással.
Arla még egy éves sincs, de már altatás várta: az ajkai gyepmesteri telepen ki is tűzték az altatás napját, amikor közbeléptünk és két kenneltársával együtt segítő kezet nyújtottunk számára. A feketesége miatt láthatatlan kutyának esélye sem volt, hogy valaki örökbefogadja a telepről, s ez sajnos általánosságban is igaz hasonnló színű társaira, akik tucatjával veszítik életüket különböző befogóhelyeken, de sajnos nem csak ők. Évente több ezer kutya veszíti életét úgy, hogy senki rájuk sem néz. Arla viszont szerencsés volt: eljöhetett. Tárnoki kennelsorunkon szép lassan rájött, hogy a póráz nem harapja le a fejét, a felé nyújtott kéz simogat vagy jutalomfalatot ad, hogy a többi kutya mind barát. Arla egy apportos, kiemelkedően jó agyú, gyorsan és örömmel tanuló, más kutyákkal jól kijövő (bár egyes egyedekkel dominanciára hajlamos), játékos, csupaszí kutya. És fekete. De talán-talán valaki átlát a külsőn és beleszeret a belsőbe. Arla bármikor kész költözni, oltva, chipezve és ivartalanítva van, s akár ideiglenes befogadót is keres, ahol a gazdára találásáig megtanítanák neki a lakásban élés szabályait is, növelve ezzel örökbefogadási esélyeit. Arla gazdikereső videóját is érdemes megtekinteni: a hölgyemény igazi trükkös kutya.
Ezek vagyunk mi, az "alaposok". Ezért csináljuk, mert bár sokan mondják, hogy kiskanállal merjük az óceánt, nekünk a cseppek is számítanak.
Gazdára váró kutyáinkkal a http://www.futrinkautca.hu/ oldalon lehet megismerkedni. Ideiglenes befogadók jelentkezésének is nagyon örülnénk! info@futrinkautca.hu
2011. november 5., szombat
Aztán ... fröccsen az arcomra és kicsit bosszús leszek...
![]() |
| Játék és kacagás a kifutón |
Lelkileg megfáradva érkeztem, amit fizikai fáradtsággal is megkoronáztam: napok óta nem jut időm az alvásra, pedig nincs nagy alvásigényem. Lelkileg szerencsére ezen a helyen mindig feltöltődöm, sokat jelent, hogy nem kell semminek látszanom, nem kell okosnak, szépnek (idézet by Oláh Ibolya) lennem, nem várja senki, hogy megfeleljek. Itt élnek a kutyáink, a mentett ebek, legalábbis egy meghatározó részük. Többen már évek óta.
![]() |
| Floki mindig boldog |
| "Cat-erpillarék" vacsoráznak |
Sétáltatok, hol a kifutón, hol egészen benn a településen, ahogy kedvem tartja vagy az adott kutya igényei megkívánják. Nem állok meg egész nap, de eszembe sem jut, hogy megállhatnék, hiszen ha még kicsit sietek, egy kutyát kivihetek újra vagy taníthatok valamit vagy csak beszélgethetek Vilivel, aki szintén kutya. Úgy gyaloglok, hogy kisebb etapokban teszek meg összességében nagy távot, észre sem veszem, mégis égnek a kalóriák: ingyen fitness, ami ráadásul egy tucat kutya számára maga a boldogság. Mindenki nyer. Ritkán adódnak az életben ilyen helyzetek.
| Zoé jutalomfalatra várva |
Tárnoki kennelsorunkon 20-24 védencünk várja, hogy valaki megsétáltassa őket, foglalkozzon velük. Aki inkább takarítana, annak is mindig tudunk munkát adni. Hétvégente várjuk az önkéntesek rohamát, akik úgy gondolják, hogy mozognának egyet. Nem vagyunk zárt intézmény, nyitottak vagyunk, nyitottak lennénk: RÁD IS, szóval gyere!
Érdeklődni az info@futrinkautca.hu e-mail címen lehet a tárnoki kennelsor látogatási rendjéről.
Ha valaki a családjának azt adná Karácsonyra, hogy kihozza hozzánk egy alapos kutyasétáltatásra, s így egy emlékezetes programmal teszi őket gazdagabbá, ne fogja vissza magát. Mi az ünnepek alatt is ott leszünk, hiszen a kutyáknak sétálni, enni kell. Ha akad egy-egy segítő kéz, azért nem csak mi, hanem védenceink is rendkívül hálásak.
2011. november 2., szerda
Mikulásunk Ózdra megy, segítsetek emberek!
A Futrinka Egyesület életében már hagyománynak számít a karácsonyi ajándékozás. Idén, tekintettel arra, hogy a legtöbb embernek csökkentek a lehetőségei, így sokan már annak is örülnek, ha a saját fájuk alá tudnak ajándékot tenni közeli családtagjaiknak, úgy döntöttünk, hogy egy másik decemberi ünnepre, a Mikulásra fókuszálunk. Ezen nap alkalmából tervezünk megajándékozni rászoruló gyerekeket, s lehetőség szerint egy kis műsorral is készülnénk.
Az évek hosszú sora alatt megtanultuk: minél távolabb van egy rászorulókat támogató szervezet Budapesttől, annál kevesebb lehetőséggel rendelkezik, hiszen az alapvetően is szegény vidékeken helyi támogatásra csak ritkán számíthatnak. Így mozdultunk el szép lassan a budapesti helyszínektől a vidéki lehetőségek felé, s ezt a szokásunkat most is megőrizve egy távoli célpontra tervezzük a "Futrinka Mikulását".
A tavalyi nágocsi karácsonyi ajándékozásunkról készült videó-összefoglaló megtekinthető ITT.
A Van Helyed Alapítvány, Ózd területén működik, az ún. Hétes-telepen igyekszik javítani a körülményeket, de nem felülről beavatkozva, hanem a közösség-építés eszközeivel operálva. A telepen rengeteg a gyermek, sokszor maguk a szülők is kiskorúak... Tudom, itt sokan legyintenek, hogy "ezeken már nem lehet segíteni". Mi hisszük, hogy az ajándékaink is segíthetnek abban, hogy ezek az emberek megtapasztalhassák: nem mondtak le róluk mások. Az oda születő gyermekek nem tehetnek arról, hogy nyomorúságos körülmények között élnek, nincs víz, villany, fűtés, sokszor élelemre sem futja, de aki oda született, az a világ végére ért, számára már a kezdeteknél elveszett a lehetőség.
A Mikulás Ünnep náluk hagyomány, így nem újat teremtünk, hanem kapcsolódunk valamihez, amit a Bódis Kriszta és a vele dolgozó szociális munkások már bevezettek, megvalósítottak, így nem leszünk csodabogarak, csak azok, amiről az egésznek szólnia kell: segítők, akik nyitottak a világra és érzékenyek a társadalmi problémákra, akik egy évben egyszer biztosan kitekintenek az emberek felé, hogy rajtuk is segítsenek.
A cél tehát 250 mikuláscsomag összeállítása, bárki, aki akár csak egy csomagot össze tud állítani, már hatalmas segítséget nyújt.
A csomag tartalmára vonatkozóan az alábbiakat kérnénk:
- legyen benne Mikulás figura, lehetőség szerint igazi csokoládéból, de nem kell hatalmas méretűnek lennie,
- legyen benne nem nyomódó déligyümölcs - narancs vagy mandarin,
- legyen benne valamilyen írószer - toll, ceruza, színesceruza, filctoll vagy bármi, amivel írni, rajzolni lehet
és ezen kívül bármi, amit az ajándékozó gondol.
Kérjük, hogy egy csomag összértéke se haladja meg az 1.200-1.500 Ft-ot, s egy hagyományos "nejlon Mikulás zacskóba" minden férjen bele, amit egy ajándékozottnak gondol a felajánló.
Az egyértelműen lányok számára készített csomagokat rózsaszín, az egyértelműen fiúk számára készítetteket kék szalaggal kérjük jelezni, a mind fiúnak-mind lánynak adható, "uniszex" csomagokon bármilyen egyéb színt használható a rózsaszínen és a kéken kívül.
A csomagok átadására várhatóan 2011. december 4-én, vasárnap kerül sor, aki személyesen szeretne jönni, kérjük, hogy jelezze, mert néhány autóval leutazunk majd.
A csomagokat 2011. december 2-ig lehet majd leadni Budapest területén több helyen, erről e-mailben adunk felvilágosítást. Kérjük, hogy a tervezhetőség érdekében, aki csatlakozik ajándékozási akciónkhoz, e-mailben jelezze a vállalt mennyiséget. Ezt a blogbejegyzés végére ki fogjuk írni, hogy lássuk, hogyan állunk az elérendő 250-es mennyiséghez képest!
Egyeztetni az info@futrinkautca.hu e-mail címen lehet. Reméljük, hogy idén is sikerül egy kis örömet csempésznünk a rászoruló gyermekek arcára - ez pedig csak veletek, segítőinkkel együtt lehetséges! Vigyétek a "Futrinka Mikulás" hírét, hogy olyanok is bekapcsolódhassanak, akik egyébként, a kutyamentés miatt nem követik Egyesületünk életét.
Segítsetek, hogy segíthessünk!
Eddig összesen 253 mikuláscsomagra érkezett hivatalos vállalás:
Tné B. Klára és családja - 5 db
Polgi és Réka - 13 db
V. András és dinaperon-Edit - 5 db
M. Áron és K. Zsini - 2 db
K. Dóra (PB2) - 4 db
gelenék - 4 db
K. Andi (Palást gazdi) - 5 db
Ágacska - 4 db
Bné P. Éva (Avee) - 4 db
H. Zsuék - 2 db
P1 Lotti - 2 db
N. Anikó (Fagyal gazdi) - 4 db
3cica - 3 db
Török Edina - 2 db
Limbacher Adrienn - 2 db
nmm66 Judit - 2 db
bkata - 2 db
moklin - 2 db
Szabó-Balogh család - 5 db
Lacza Edit - 2 db
Zsini apu + Zsini anyu - 6 db
Wichmann Anna - ? db
Hacskó Szilvia - 10 db
Honvári Kinga - 2 db
Kirinovits Éva - 2 db
Duncsi - 2 db
Igrényi Edina - 2 db
Ági és Laci - 2 db
M. Adri és családja - 6 db
Wieden Kriszta és családja - 3 db
Tóth Gizella - 3 db
K. Szilvi (PB2-n keresztül) - 1 db
Simon Dávidné - 2 db
Károlyi János - 2 db
Pálma és Yetike - 2 db
Baricz Ági - 10 db
Rácz Brigitta - 2 db
Drahony Edina - 8 db
Kerekes Orsolya - 2 db
Boncz Mariann - 10 db
Somogyi Dóra - 1 db
László Ágnes és kollégája - 14 db
Nagy Ágnes - 2 db
Aratóék (Cserba Ildikó) - 5 db
Faritz Judit - 2 db
Sz. Judit - 2 db
Jászfalvi Juditék - 13 db
Tóth Enci - 1 db
Monka - 10 db + 10 db
Szpéhi Fatime - 2 db
K. Judit - 5 db
Jánosi Béláné (Sikk gazdi) - 2 db
Vajda Emese - 2 db
Kozák Melinda (Ajka) - 10 db
Dobay Orsolya - 2 db
Tóth Blanka - 2 db
Oláh Ilona - 2 db
Kovács Ági - 2 db
Megyesi Dóri - 5 db
Hutira Zsani - 2 db
Gócza Ágnes - 2 db
Garas Ági - 4 db
Bódis Kriszta, az ózdi projektvezető küldött nekünk bemutatkozást, információt, hogy mindenki el tudja képzelni, hogy miben és kiket támogatunk:
Az évek hosszú sora alatt megtanultuk: minél távolabb van egy rászorulókat támogató szervezet Budapesttől, annál kevesebb lehetőséggel rendelkezik, hiszen az alapvetően is szegény vidékeken helyi támogatásra csak ritkán számíthatnak. Így mozdultunk el szép lassan a budapesti helyszínektől a vidéki lehetőségek felé, s ezt a szokásunkat most is megőrizve egy távoli célpontra tervezzük a "Futrinka Mikulását".
A tavalyi nágocsi karácsonyi ajándékozásunkról készült videó-összefoglaló megtekinthető ITT.
A Van Helyed Alapítvány, Ózd területén működik, az ún. Hétes-telepen igyekszik javítani a körülményeket, de nem felülről beavatkozva, hanem a közösség-építés eszközeivel operálva. A telepen rengeteg a gyermek, sokszor maguk a szülők is kiskorúak... Tudom, itt sokan legyintenek, hogy "ezeken már nem lehet segíteni". Mi hisszük, hogy az ajándékaink is segíthetnek abban, hogy ezek az emberek megtapasztalhassák: nem mondtak le róluk mások. Az oda születő gyermekek nem tehetnek arról, hogy nyomorúságos körülmények között élnek, nincs víz, villany, fűtés, sokszor élelemre sem futja, de aki oda született, az a világ végére ért, számára már a kezdeteknél elveszett a lehetőség.
| Az Alapítvány által készített fotó a tavalyi Mikulás járásról - a szervezet honlapjáról |
A cél tehát 250 mikuláscsomag összeállítása, bárki, aki akár csak egy csomagot össze tud állítani, már hatalmas segítséget nyújt.
A csomag tartalmára vonatkozóan az alábbiakat kérnénk:
- legyen benne Mikulás figura, lehetőség szerint igazi csokoládéból, de nem kell hatalmas méretűnek lennie,
- legyen benne nem nyomódó déligyümölcs - narancs vagy mandarin,
- legyen benne valamilyen írószer - toll, ceruza, színesceruza, filctoll vagy bármi, amivel írni, rajzolni lehet
és ezen kívül bármi, amit az ajándékozó gondol.
Kérjük, hogy egy csomag összértéke se haladja meg az 1.200-1.500 Ft-ot, s egy hagyományos "nejlon Mikulás zacskóba" minden férjen bele, amit egy ajándékozottnak gondol a felajánló.
Az egyértelműen lányok számára készített csomagokat rózsaszín, az egyértelműen fiúk számára készítetteket kék szalaggal kérjük jelezni, a mind fiúnak-mind lánynak adható, "uniszex" csomagokon bármilyen egyéb színt használható a rózsaszínen és a kéken kívül.
A csomagok átadására várhatóan 2011. december 4-én, vasárnap kerül sor, aki személyesen szeretne jönni, kérjük, hogy jelezze, mert néhány autóval leutazunk majd.
A csomagokat 2011. december 2-ig lehet majd leadni Budapest területén több helyen, erről e-mailben adunk felvilágosítást. Kérjük, hogy a tervezhetőség érdekében, aki csatlakozik ajándékozási akciónkhoz, e-mailben jelezze a vállalt mennyiséget. Ezt a blogbejegyzés végére ki fogjuk írni, hogy lássuk, hogyan állunk az elérendő 250-es mennyiséghez képest!
Egyeztetni az info@futrinkautca.hu e-mail címen lehet. Reméljük, hogy idén is sikerül egy kis örömet csempésznünk a rászoruló gyermekek arcára - ez pedig csak veletek, segítőinkkel együtt lehetséges! Vigyétek a "Futrinka Mikulás" hírét, hogy olyanok is bekapcsolódhassanak, akik egyébként, a kutyamentés miatt nem követik Egyesületünk életét.
Segítsetek, hogy segíthessünk!
Eddig összesen 253 mikuláscsomagra érkezett hivatalos vállalás:
Tné B. Klára és családja - 5 db
Polgi és Réka - 13 db
V. András és dinaperon-Edit - 5 db
M. Áron és K. Zsini - 2 db
K. Dóra (PB2) - 4 db
gelenék - 4 db
K. Andi (Palást gazdi) - 5 db
Ágacska - 4 db
Bné P. Éva (Avee) - 4 db
H. Zsuék - 2 db
P1 Lotti - 2 db
N. Anikó (Fagyal gazdi) - 4 db
3cica - 3 db
Török Edina - 2 db
Limbacher Adrienn - 2 db
nmm66 Judit - 2 db
bkata - 2 db
moklin - 2 db
Szabó-Balogh család - 5 db
Lacza Edit - 2 db
Zsini apu + Zsini anyu - 6 db
Wichmann Anna - ? db
Hacskó Szilvia - 10 db
Honvári Kinga - 2 db
Kirinovits Éva - 2 db
Duncsi - 2 db
Igrényi Edina - 2 db
Ági és Laci - 2 db
M. Adri és családja - 6 db
Wieden Kriszta és családja - 3 db
Tóth Gizella - 3 db
K. Szilvi (PB2-n keresztül) - 1 db
Simon Dávidné - 2 db
Károlyi János - 2 db
Pálma és Yetike - 2 db
Baricz Ági - 10 db
Rácz Brigitta - 2 db
Drahony Edina - 8 db
Kerekes Orsolya - 2 db
Boncz Mariann - 10 db
Somogyi Dóra - 1 db
László Ágnes és kollégája - 14 db
Nagy Ágnes - 2 db
Aratóék (Cserba Ildikó) - 5 db
Faritz Judit - 2 db
Sz. Judit - 2 db
Jászfalvi Juditék - 13 db
Tóth Enci - 1 db
Monka - 10 db + 10 db
Szpéhi Fatime - 2 db
K. Judit - 5 db
Jánosi Béláné (Sikk gazdi) - 2 db
Vajda Emese - 2 db
Kozák Melinda (Ajka) - 10 db
Dobay Orsolya - 2 db
Tóth Blanka - 2 db
Oláh Ilona - 2 db
Kovács Ági - 2 db
Megyesi Dóri - 5 db
Hutira Zsani - 2 db
Gócza Ágnes - 2 db
Garas Ági - 4 db
Bódis Kriszta, az ózdi projektvezető küldött nekünk bemutatkozást, információt, hogy mindenki el tudja képzelni, hogy miben és kiket támogatunk:
Ötödik éve rendezünk Mikulás ünnepséget a Hétes-telepen, komplex integrációs programunk keretében. Mivel a hétesi 400 lakó több mint fele gyerek (kb. 250 gyerekünk van), nem csoda, ha nagyon várják ezt a már hagyományosnak számító, közös ünnepet. Közös, mert az év folyamán velünk dolgozó önkéntesek is eljönnek, hogy elkísérjük a Mikulást házról házra, énekelve, nevetve, és vidámságot, szeretet hozva.
A szegény, de az „ünnepre kész” kis lakásokban már ünneplőben várnak a gyerekek, alig ismerünk rájuk, olyan megilletődött arccal tudnak ücsörögni. A Mikulás mesél kicsit, énekelünk, és névre kiosztjuk a csomagokat.
Eddig -Isten segítségével- mindig lett támogatónk, és Mikulásunk, idén éppen ÖNÖK.
Fárasztó és lehetetlen feladatnak tűnik végigjárni így egy cigánytelepet, mégsem éreztünk soha valóságos fáradtságot. Biztos vagyok benne, hogy ez most sem lesz másként.
December 04-én az Ózdi Alkotóházunkban gyülekeznénk, reméljük vendégeink/támogatóink megtisztelnek minket látogatásukkal. Az Alkotóházban az év folyamán kétszáz telepi gyerekünk fordul meg az alkotó foglalkozásainkon és a korrepetálásokon.
Előadásaink és ünnepségeink alkalmával minden családunk képviseli magát, ilyenkor a „sok jó ember kis helyen is elfér” elvet gyakorlatban is alkalmazzuk. Így épül itt egy igazi, változásokra kész, reményteli közösség.
A rövid ünnepség után mindenki otthon várja be a Mikulást és az ajándékokat…
Néhány szó a programról:
Az Alkotásközpontú módszerre épülő mintaprogram ma Borsod megye egyik cigánytelepén (Hétesben) zajlik, ahol kézzelfoghatóak a változások. A program lényege, hogy az alkotó (teremtő, építő) magatartás megtapasztalására alapozzuk az életminőségbeli változásokat eredményező munkát a lakhatás, a foglalkoztatás, az oktatás és az egészségügy területén. Az öngondoskodást segítjük, nem jótékonykodunk, nem osztogatunk megalapozatlanul. Hacsak nem mosolyt és szeretetet, mert anélkül sem kreativitás, sem felzárkózás nem jöhet létre. Egy új generáció talál itt magára. A telep legkisebb gyereke is tudja, mi az önkéntes munka, szerencsére imádnak velünk dolgozni. Akár a közösségi tér salakozásáról, a padok felállításáról, akár a közösségi ház építéséről van szó. A körülmények még most is mostohák, nincs legálisan villany, a házakban nincs vezetékes víz, két közkútról lehet hozni a vizet, a budik is kint vannak, ráadásul rossz állapotúak. A programunk eredménye viszont, hogy idén -15 év sötétség után- visszavezették a közvilágítást. A lakbér és közüzemi díjait tisztességgel fizető családunknál újra működik a vezetékes víz-szolgáltatás. Foglalkoztatási programunk keretében egy telepi brigáddal az összes lépcsőt visszaépítettük a házakhoz, és a családok önkéntes munkában végzett lakásfelújításának árát jóváirattuk az önkormányzatnál. Ezzel gyakorlatilag rendeződtek a szociális lakások utáni lakbéradósságok, elmúlt a kilakltatás veszélye és sok család végre bejelentkezhetett a lakásába.
De a kamera és a fényképezőgép is természetesen vándorol kézről kézre, és izgalmas alkotások születnek. Nem lesz mindenki művész, de nem is ez a cél. “Keressük az utunkat” –fogamazta meg egyik tanítványom. “Mindig tanulunk valami újat, de magunkról is”- mondja a másik “Jobb ez, mint a disco”, teszi hozzá a harmadik. Egy budapesti író tanítványom pedig azt mondta, hogy “Kriszta mindenhol ugyanazt a módszert alkalmazza, legyen az roma telep vagy a belváros, és ami döbbenet, mindenhol működik.” Persze, hogy működik, mondom én, hiszen végső soron egyformák vagyunk mi emberek, egyformán érzékenyek, megerősítésekre, örömre, szépségre, jóra vágyók, a teremtésben gyönyörködni- az életben alkotni képesek. Ez a budapesti tanítványom sok követőnkkel együtt már barátságot kötött a telepiekkel. Roma, nem roma, telepi vagy középosztálybeli, celeb vagy óvodás önkéntesként sokan vesznek részt a közös programokban. Az Alkotásközpontú modell így teremt hidakat. A kultúrális, szociális, neveltetésbeli különbségeinkből fakadó hátrányokat egy támogató, inspiráló, motiváló közegben simán behozhatjuk. Közben egy kis elfogadást is tanulunk. Nem nyögvenyelőset, hanem felfedezőset. Különbözőségeink pedig gazdagító értékek lehetnek. Persze a szegénység és a hozzá kapcsolódó drámai problémák sokszor bénítóak. De nem fásulhatunk bele. Hozzáállás, elhatározás és cselekvés kérdése. Az alkotással fölébresztett kreativitás pedig örök segítség." (BK)
részletek:
2011. október 29., szombat
Égjen egy gyertya értük is!
Ezekben a napokban az ember megemlékezik a halottairól, végigjárja a temetőket, találkozik a családja távolabb élő tagjaival, régi történeteket elevenít fel. Ilyenkor, bár általában rohanunk egyik helyről a másikra, mégis valahogy minden olyan békés. Emlékezünk.
Sokan, sokunk nem csak rokonait, barátait, ismerőseit, munkatársait, tanárait veszítette el, hanem olyan állatoktól is búcsúztunk, akik életünk egy-egy szakaszában fontosak voltak számunkra, akik meghatározták a életünket, akikhez odabújtunk gyerekként vagy ha fáradtak, szomorúak voltunk, s akikkel megoszthattuk örömeinket. Állatvédőként a veszteségek kiegészültek azokkal, akiknek nem tudtunk segíteni, akik a kezünk között mentek át a Szivárványhídon, akiktől úgy búcsúztunk, hogy megismerni sem volt őket időnk. Megemlékezünk azokról a kutyákról, akikhez el sem juthattunk: akik még babakorukban zsákba zárva, elásva, falhoz vágva mentek el, akik az utak szélénk haltak meg, akiket gyepmesteri telepeken, menhelyeken altattak el vagy ért baleset, melyből nem volt lehetőségük felépülni, akik halálát a saját gazdájuk tettei vagy közömbössége okozta. Ők a mi veszteségeink, mégha soha nem is láttuk őket. Tudjuk, hogy vannak, voltak. Több millióan és nem állt meg a folyamat, ma is van kutya, aki a hidegben, egy láncra verve, lesoványodottan várja a sorsát. Ezekért a sorsokért mi felelünk. Nem, nem az állatvédők, hanem mindannyian. Ahogy mondani szokás: a társadalom állapotát tükrözi az, ahogy az állatainkkal bánunk.
Ezekben a napokban a mécses azokért ég, akiknek jobb lehetett volna.
Sokan, sokunk nem csak rokonait, barátait, ismerőseit, munkatársait, tanárait veszítette el, hanem olyan állatoktól is búcsúztunk, akik életünk egy-egy szakaszában fontosak voltak számunkra, akik meghatározták a életünket, akikhez odabújtunk gyerekként vagy ha fáradtak, szomorúak voltunk, s akikkel megoszthattuk örömeinket. Állatvédőként a veszteségek kiegészültek azokkal, akiknek nem tudtunk segíteni, akik a kezünk között mentek át a Szivárványhídon, akiktől úgy búcsúztunk, hogy megismerni sem volt őket időnk. Megemlékezünk azokról a kutyákról, akikhez el sem juthattunk: akik még babakorukban zsákba zárva, elásva, falhoz vágva mentek el, akik az utak szélénk haltak meg, akiket gyepmesteri telepeken, menhelyeken altattak el vagy ért baleset, melyből nem volt lehetőségük felépülni, akik halálát a saját gazdájuk tettei vagy közömbössége okozta. Ők a mi veszteségeink, mégha soha nem is láttuk őket. Tudjuk, hogy vannak, voltak. Több millióan és nem állt meg a folyamat, ma is van kutya, aki a hidegben, egy láncra verve, lesoványodottan várja a sorsát. Ezekért a sorsokért mi felelünk. Nem, nem az állatvédők, hanem mindannyian. Ahogy mondani szokás: a társadalom állapotát tükrözi az, ahogy az állatainkkal bánunk.
Ezekben a napokban a mécses azokért ég, akiknek jobb lehetett volna.
Gyerekként a szőrödbe kapaszkodva jártam,
lábam voltál, míg a gravitáció ellenem dolgozott,
aztán felnőttem, s egyre többet láttam:
tudtam, hogy nem csak gazdás van, hanem kidobott...
Minden kóbor kutya esdeklő szemében téged láttalak,
s mint ahogy téged sem hagytalak volna magadra
fájdalomban, betegségben, ha bántanak,
úgy megérint, ösztönöz, mozgásban tart vagy haragra
gerjeszt, hogy mások mit tesznek veletek,
s hányan haltok meg feleslegesen, miattunk, embernek
nevezettek miatt, akik közül az igazán szerencsétlenek
nem mondhatják el: engem egy kutya igazán, hűséggel szeretett.
Szerencsés vagyok, mert te voltál. Szerencsés vagyok,
hogy látok és érzek, s szerencsés vagyok, mert tudom:
egyszer végeszakad majd a rettegésnek,
nem maradhatunk középkorian sötétnek.
Nem félek, amíg a gyertyák égnek.
Értetek is égnek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)













