Sellőhöz méltó változások

Sellő a karcagi gyepmesteri telepről került hozzánk, mint többszörösen esélytelen kutya. Az előző gazdája annyira meg akart tőle szabadulni, hogy miután Sellő megszökött a gyepmesteri telepről, s vélelmezhetően hazament, másnap már újra a kapuhoz láncolva várakozott. Sellő hihetetlen jó természetű, nagyon könnyen kezelhető, szerethető, korosodó kutya, mostanra oltva, chipezve és ivartalanítva várja a számára tökéletes családot. Szerencséjére csak pár napot kellett a kennelsoron töltenie, utána ideiglenes befogadóhoz költözhetett. Az eltelt jópár hét alatt sok-sok változás történt Sellő viselkedésében, életében, így arra kértük a befogadót, hogy írja össze ezek közül a legfontosabbakat.

Sellő ideiglenes befogadójának, Marinának az összefoglalója mindent elmond erről a kutyáról. Ha ezután sem lesz rá egyetlen érdeklődő sem, akkor végképp nem értjük az embereket. Ha valaki viszont úgy érezné, hogy nem tud egy napot sem tovább létezni Sellő nélkül, írjon az info@futrinkautca.hu e-mail címre.

Ilyen volt, amikor érkezett: büdi.

Ilyen lett: megfürdettem – szerintem ez lehetett Sellőnek életében az első (két) fürdés. Nem szívesen mászik be, és fél a kádban, de szárítkozás után nagyon vidám és felszabadult, szaladgál és játszik, szóval azt hiszem, kezdi érteni, hogy a fürdés nem olyan szörnyű.

Ilyen volt: nagyon-nagyon kedves, emberért rajongó, szeretetteljes, kifejező.

Ilyen lett: szerencsére nincs változás. Akármilyen rosszkedvűen vagy feszülten jövök haza, tudom, hogy Sellőtől sok-sok puszi és tekergős simulás vár. Ha az asztalnál ülve dolgozom, néha odajön, hogy szorosan mellém üljön, a lábamhoz simuljon, megnyalintsa a kezemet. Azt a gesztust meg, ahogy az ölembe ejti a fejét és rebegteti az ősz pilláit, mintha a filmgyárban tanulta volna.

Ilyen volt: a mozgásmintája eléggé tenyeres-talpas.

Ilyen lett: nem változott. A nagy szeretésben az orral bökdösés néha elcsúszik, összekoppan a fejünk-arcunk. A pacsi sem egy finom lábikó-ajánlat, hanem egy erőteljes mancs előre, akár az arcomba, karmokkal, ami azért tud fájni…Kérdőjel, hogy mondjuk kisgyerekes családban Sellő érezné-e, hogy finomítania kell a mozdulatain, hogy ne sérüljön meg egy kisebb ember.

Ilyen volt: katasztrófa volt, ahogy kirontott előttem minden ajtón.

Ilyen lett: az első dolog, amit eldöntöttem, hogy megtanítok neki: ajtószabály. Azóta is tartjuk, gyakoroljuk: Sellő ajtónyitáskor megáll, én lépek ki elsőnek, ő csak hívásra jöhet utánam.

Ilyen volt: szeparációs szorongó?

Ilyen lett: amikor először elmentem itthonról, hallottam, hogy kaparja az ajtót és felugrál a kilincsre. Alkalmaztam a jól bevált falkavezéres hazajövés / otthonról elmenés szabályokat: hazajövés után öt percig semmi kontaktus a kutyával – ami nem könnyű az örömtől majd széteső Sellővel –, csak később kezdeményezem én a simit, örülést. Otthonról is hasonlóan, felhajtás nélkül megyek el, az utolsó percekben nem foglalkozva Sellővel. Tökéletesen megszokta és érti a rendet; reggel jó látni, ahogy nyugisan a helyére ballag pihenni, miközben készülődöm.

Ilyen volt: megugatta, vadászni próbálta Tekla cicát.

Ilyen lett: megértette, hogy a cica tabu.

Ilyen volt: vidéki csajszi.

Ilyen lett: Sellőnek nem okoz gondot a XIII. kerület sűrűjében lakni. Nem zavarják az autók, teherautók, motorok, bringások, futók, lovasok, a gyerekek és a babakocsik. Simán utazik liftben és lépcsőzik, igaz, a függőfolyosón bizonytalan, inkább a falhoz húzódva közlekedik. Utaztunk már 1-es és 4/6-os villamoson. Az utcán csak a görkorisok zavarják.

Ilyen volt: kijön minden kutyával.

Ilyen lett: nagy vonalakban igen, bár ha egy kisebb kutya agresszióval közelít hozzá, annak visszaszól, plusz volt egy darab összezördülése egy nála nagyobb kutyával. A túl hevesen játszó vagy udvarló kanokat kifarolással és néma állkapocs-csattogtatással küldi el, ami szerintem korrekt.

Ilyen volt: ágyban alvó kutya?

Ilyen lett: az első nálam töltött éjszaka Sellő meglepett azzal, hogy betört a hálóba és megpróbált kimenteni engem a paplan alól. Azóta tisztáztuk, hogy nálam különalvás van, így Sellő éjszaka a cicával van egy térben, én pedig a hálóban alszom.

Ilyen volt: kajakunyeráló.

Ilyen lett: kunyerál, de nem kap, mert kőszívű vagyok. Viszont így jobban tiszteletben tartja, amikor eszem, nem nyomul bele a tányéromba.

Ilyen volt: csendes és szobatiszta.

Ilyen lett: szerencsém van, nincs változás. Néha túláradó örömében vakkant egyet-egyet, de nem dumál fölöslegesen. Ha szokatlan időpontban kell kimennie, okosan, finoman jelzi: leül a bejárati ajtó elé, és ha nem veszem észre azonnal, addig-addig rója a kis köröket és pillantgat az ajtóra és rám, amíg észbekapok.

Ilyen volt: állítólag szökőművész.

Ilyen lett: eddig kétszer próbáltam szabadtéren pórázról elengedni, az eredmény bizony nem volt jó. Sellő mintha teljes személyiségváltozáson ment volna át az elengedés pillanatában: meglódult és ész nélkül futott, mintha menekült volna, vagy óriási sebességgel keresett volna valamit, talán ennivalót. Egész más lett a tartása, a lendülete, az arckifejezése. És abszolút nem hatott rá, hogy hívtam, inkább mintha menekült volna tőlem. Hogy valaki üldözte-e régen, vagy kajáért kellett kajtatnia, nem tudom, de még nyilván sok idő és behívás gyakorlás kell, amíg biztonságosan el tudom engedni a szabadban. (Zárt kutyafuttatón nem történik ugyanez, ott figyel is rám, követ is, és hívásra odajön.)

Ilyen volt: mindent felporszívóz az utcán, amit ehetőnek vél.

Ilyen lett: dolgozom rajta, hogy ne tegye…

Ilyen volt: klasszikus „nem volt vele foglalkozva” kutya

Ilyen lett: Mivel Sellő nagyon-nagyon-nagyon szereti a pocakját, gondoltam, kipróbáljuk a klikkert. Elkezdtük, Sellő nagyon ügyes és fogékony. Az izgő-mozgó természete jól fog jönni egy csomó trükkhöz és ügyességi gyakorlathoz, de azt is látom, hogy a maradj, távolodom/távolodj típusú feladatok lesznek számára a nehezebbek. És nekem is kitartónak kell lennem.

Ilyen volt: fogkrém, kutyának?

Ilyen lett: az esti lefekvés rituálénk: Sellő jön velem a fürdőszobába, és a mosdó alól figyeli, ahogy arcot és fogat mosok. A fogmosást addig-addig néztekíváncsian, amíg egyszer vettem az ujjamra egy pici fogkrémet, és felkentem az ínyére. Vártam, hátha rájön, hogy a fogkrém nem kaja, nem érdemes reménykednie. Sellő picit fintorgott, de nem köpte ki, és azóta is minden este jön, kéri a fogkrémjét… 

Nem vagyunk kutyakölcsönző!

A megmenekülés = esély!

A mai világban kutyát örökbefogadni komoly döntés, de legalább ekkora felelősség örökbe adni is. Vannak olyan telepek, ahol mérlegelésnek helye nincs, aki előbb érkezik, s kifizeti a kiváltás díját, az viszi a kutyát, ha alkalmas a kutya tartására, ha nem, vannak olyan szervezetek, ahol elég odasétálni, kitölteni egy örökbefogadási szerződést, aztán elvinni a kutyát, többé nincs kapcsolat, de vannak az olyanok is, mint mi, akik igenis szeretnék tudni, hogy hová kerül a kutya, akik igenis akarnak róla a későbbiekben is híreket hallani, akik nem szabadulni akarnak a védenceinktől, hanem körültekintő módon, ellenőrzötten örökbeadni.

Ebből fakadóan:
- nem adunk örökbe kinti tartásra kutyát (a kerti tartás a mi megközelítésünkben amellett, hogy nem több, mint amit mi is tudunk biztosítani, csak kevésbé biztonságos, a falkán kívüli létet jelenti, illetve nem szolgálja a kutya valós igényeit),
- csak előzetes egyeztetést, majd személyes, helyszíni ellenőrzést követően adunk örökbe kutyát (nem lehet elvinni, minden esetben mi megyünk a végső örökbeadást intézni, de ezt is előzetes egyeztetést követően, amikor elviekben meggyőződtünk a megfelelő tartási körülményekről, csak a gyakorlati oldalra való rátekintés a cél),
- minden esetben örökbefogadási szerződéssel, az oltási könyv átadásával adunk örökbe kutyát (minden kutyánk chipezett, veszettség és kombinált oltással oltott, parazitamentesített, ivartalanított, a fiatal egyedek esetében az ivartalanítási kötelezettség előírásra kerül),
- nem adunk örökbe "falkatartásra" kutyát, nem hiszünk abban, hogy nyolcadik-kilencedik-tizedik kutyaként egy-egy védencünk valóban boldog lehet, illetve nagyon kevesen vannak, akik ennél a létszámnál még tényleg egyedi igény szinten is ott tudnak lenni a kutyák mögött, de ők jellemzően nem is örökbefogadnak, hanem "náluk ragadnak" mentett kutyák,
- idős embernek nem adunk örökbe fiatal kutyát, illetve idős ember kizárólag úgy fogadhat örökbe, ha az örökbefogadás feltételeit fiatalabb hozzátartozója magára nézve is kötelezőnek ismeri el, tehát van, aki tudottan vállalja, hogyha bármi történik az idős emberrel, akkor a kutya gondozását biztosítja.

A kutyák hamar megszokják a jót

Az előzetes szűrés során egyeztetünk az állat elhelyezéséről, arról, hogy van-e másik kutya vagy egyéb jószág, hogy mennyit lenne egyedül az adott egyed, hogy vannak-e gyerekek a családban, hogy van-e idős ember, hogy nyaralás esetén el tudják-e helyezni a kutyát, nagyjából kitérünk mindenre, ami fontos lehet, illetve amiről úgy gondoljuk, hogy az örökbefogadni tervezőnek át kell gondolnia, hiszen az elhatározás szintjén mindig minden idilli, de az első szőnyegen megejtett pisifolt, az első szétrágott papucs, az első megkapart ajtó, az első esőben bonyolított hajnali séta, az első nyaralás, amikor van egy "felesleges" kutya már a realitások síkjára rántják le az embert. Mi azt feltételezzük, hogy az emberek tudják, hogy a kutyák nem tárgyak, tudják, hogy a kutyáknak igényeik vannak, hogy a kutyákat nem csak tartani, hanem felelősen gondozni és szeretni is kell (nem is hisszük, hogy nem lehet őket szeretni, bármi történik is). Hisszük, hogyha az ember vállal valamit, s azt mondja, hogy "örökre", akkor azt úgy gondolja, s megküzd minden felbukkanó akadállyal, hiszen a társáért teszi, a választásáért.

Az esetek többségében ez így van, de sajnos rendre belefutunk abba, amikor a kényelmesebb megoldást választják a gazdik, s mivel mi minden védencünkre örök garanciát vállalunk, ráadásul eleve ki is kötjük, hogy probléma esetén nekünk kell szólni, a kutya nem továbbajándékozható, s nekünk adják őket vissza. Mi természetesen minden valaha volt védencünket visszafogadjuk, ez nem kérdés. Általában annyi időt kérünk, amíg ideiglenes befogadót találunk számukra, mert családból kennelbe nem lenne túl humánus dolog egy-egy kutyát kitenni, de ha nincs idő, akkor rövid határidővel is megoldjuk. Sokszor a leadó gazdi megértést, együttérzést várna tőlünk, de erre ne tőlünk számítson: mi, amikor egy hét, egy hónap, egy év után visszaad valaki egy kutyát, akit mi fogunk látni összetörve, akivel nekünk kell elhitetnünk majd, hogy nyugodtan bízhat az emberekben, akinek sok esetben mi pótoljuk az elmaradt oltásait újra, akit nekünk kell majd örökbeadnunk úgy, hogy a kutya már nem egyszer csalódni volt kénytelen bennünk, emberekben, annyit tudunk gondolni csupán, hogy mi nem vagyunk kutyakölcsönző...

Igyekszünk mindent és a legjobb tudásunk szerint szűrni az örökbeadásnál, de nem lehetünk mindenki helyett felelősen gondolkodó emberek! Ha valaki el tud képzelni az örökbefogadásnál olyan élethelyzetet, ahol felmenti magát, s megszabadul a kutyától, az ne is keressen meg minket, mert jobb a kutyának, ha olyanhoz kerül, aki mindenáron megoldást keres majd, s csak ha már minden, de tényleg minden kötél szakad, akkor kéri tőlünk a kutya visszavételét. Ha valaki meg tudja fogalmazni azt, hogy "de ha beteg lesz és nem tudom kifizetni az állatorvosi költségeket, visszaadom", vagy "ha gyerekek születik, már nem biztos, hogy azt akarom, hogy itt ugráljon a kanapén", vagy "ha elhagy a párom, s egyedül leszek, nem szeretném, ha egy állat állna az újabb partnerre találásom útjába", akkor felejtse el az állattartást, gondolkodjon növények gondozásában. Mi ezeket a "ha" eseteket nem tudjuk előre kiszűrni, mert magunkból indulunk ki, ha kell, kölcsönt veszünk fel, ha kell, bevonjuk a családunkat, barátainkat, ha kell, mi nem eszünk, de megoldjuk. S megoldjuk akkor is, amikor az, aki örökbefogadta, az, aki valójában a gazda, hirtelen nem érzi úgy, hogy neki kellene megoldania. Mi örökre gazdái maradunk ezeknek az árva lelkeknek.

Az örökbeadás felelősség, az örökbefogadás pedig felelős döntés kell, hogy legyen. Kutyát tartani NEM kötelező!

Szerencsére nem tucatszám kerülnek vissza a gondozásunkba egykor volt védenceink, de mindig akad, aki visszatér... Őket igyekszünk most ezen bejegyzés végén rendszerezetten bemutatni, hátha valaki úgy érzi majd, hogy ő nem csak ígérni tudná nekik az "örökrét", hanem biztosítani is. Jelentkezni az info@futrinkautca.hu e-mail címen lehet.

Sting azért került vissza, mert felügyelet nélkül maradt a kertben, s az elhaladó kutyák látványa ingerelte őt, amikor pedig sikerült kijutnia, összetűzésbe is keveredett az utcán sétáló kutyákkal. Ez sem neki, sem a környéknek nem volt megfelelő elhelyezés, hiszen a saját biztonságán kívül másokét is veszélyeztette. Sting egy 2-3 éves német dog, aki az emberekkel kedves, barátságos, de szökésre erősen hajlamos. Jelenleg a kennelsorunk lakója, benti tartással ideiglenes befogadót is keres.

Hibrid nem megfelelő magaviselete miatt kellett, hogy elhagyja családját, s akkor még el is hittük, hogy ez lehetett a gond, de mostanra tudjuk, hogy nem biztos, hogy benne volt a hiba. Hibrid nem való gyerekek mellé, ez kiderült, mert a számára bizonytalan helyzetekre odakapással reagálhat, illetve van egy alap bizonytalansága az ismeretlen emberekkel kapcsolatban. A fiatal-felnőtt, kistermetű keverék kan jelenleg egy bentlakásos panzióban várakozik, de ideiglenes befogadót is keres.

Kerep az egyik rekorderünk a visszaadásban, s sajnos ezek a negatív megerősítések nincsenek az amúgy is bizonytalan kutyára jó hatással. Az egyik ok a szeparációs szorongás, de azt hiszem, hogy annak a kutyának, akit már ennyiszer elhagytak, nem kell megmagyaráznia, hogy miért csinálja... A másik pedig a férfiaktól való félelme, amit mi nem tapasztaltunk, viszont családi körülmények között rettegésig fajult. Kerep egy felnőtt, nagyobb termetű szálkás szőrű tacskó keverék szuka, aki jelenleg ideiglenes befogadónál él.

Labanc egy középkorú, fajtatiszta szálkás szőrű tacskó kan, akinek jól indult a gazdis élete, de aztán a gazdi úgy gondolta, hogy mégiscsak kényelmesebb, ha nap közben a kutya nem a házban, hanem a kertben várja, hiszen az neki is nagyobb szabadságot biztosít, sétáltatni sem feltétlenül szükséges, ha nincs kedve. Labanc viszont az ingerszegény környezetben, hiába az esti beengedés, unatkozott, így szórakoztatta magát: ásott, illetve átszökött a szomszédba. Ezt megakadályozandó a házban hagyás helyett előkerült a lánc, s itt már mi is... Labanc nem ezt érdemli, így most ideiglenes befogadónál várja, hogy valaki jelentkezzen az amúgy álom-álomkutyára.

Mokka már mestervizsgát tehetne elhagyottságból, a történetét már sokszor megírtuk, így itt már csak röviden foglalnánk össze a paksi menhelyről még kölyökként mentett kutya történetét. Első örökbefogadói költözés miatt adták vissza, a mostani gazda először gyermeke születésekor mondott volna le róla, de meggondolta magát, most pedig indokolás nélkül kérte, hogy vegyük őt vissza. A mostanra nyolc év körüli terrier keveréket eddig még sehol nem szerették annyira, hogy elfogadják olyannak, amilyen. Nem, nem problémamentes, de lakáskompatibilis, szobatiszta, az emberekkel soha nem volt baja, nálunk más kutyákkal is tökéletesen kijött. Nagy a mozgás- és foglalkozásigénye, s elég makacs, így hozzáértő, aktív életet élő gazdára lenne szüksége. 

Az egyik legfiatalabb visszaérkezőnk Parka. A nagyecsedi tacskócsalád egyik tagjaként került gazdához, de gyermek érkezése miatt nem maradhat. Ő még a mostani gazdánál van, de nagyon sürgősen kell egy új, legalább ideiglenes helyet találnunk számára. Parka kb. egy éves, kis-közepes termetű, tacskó ősökkel is rendelkező keverék szuka kutya, aki eddig kertes házban, de benti tartással élt. Szerettük volna, ha életének rossz indulása után a tökéletes otthont találjuk meg számára, de nem sikerült. Másodikra sikerülnie kell!

Tupi, a veterán, tacskó ősökkel is rendelkező keverék szuka a gazdája balesete miatt érkezett vissza hozzánk, de a szívünket össze is törte, hiszen egy idősebb kutya számára már nagyon nehéz igazán jó családot találni, az emberek többsége fiatal kutyát szeretne. Tupi tökéletesen szobatiszta, barátságos, macska- és kutya kompatibilis, pórázképes, lakásban szépen viselkedik. S újra gazdára vár.

Adott egy gyönyörű, fiatal, fajtatiszta tacskó szuka, Jézi. Tudottan félős, nehezen oldódik, ezt nem rejtettük véka alá, s amikor ezt írjuk, nem túlzunk, hanem igyekszünk arra felkészíteni a potenciális örökbefogadót, amire számítania kell. Azt hittük, hogy sikerült, de hatalmasat tévedtünk: "Jézi nem érzi jól magát" indokkal néhány hónap gazdis élet után visszakerült a gondozásunkba. Az első pillanatban meg volt illetődve, de aztán hamar feloldódott, s most újra vár. Az igazira. Mert az első próbálkozása közel sem az igazit hozta el számára...

Mokka megint "megszívta" - sorstörés a gyakorlatban haladóknak

Te is elhagysz?

Mokka... Lassan már erőm sincs leírni a történetét, annyiszor megtettem, mert mindig okot adott rá az élet. Lassan be kell látnom, hogy vannak a szerencsés kutyák, s vannak azok, akiket valami miatt előszeretettel dobál az élet, akik soha nem találják meg azt, akiért érdemes élniük, aki tényleg jóban-rosszban a társuk és gazdájuk marad. Lassan be kell látnom, hogy Mokka mindig visszatér, akárhogy akarom, hogy ne így történjen. És most azt kellene leírnom, hogy miért is olyan rossz kutya Mokka, hogy nem kötődnek hozzá az emberek, hogy ő mindig tárggyá válik, akire egy idő után nincs szükség.

Mokka újra visszatér, s a hétvégéig meg kell oldanunk a családban történő elhelyezését. Nem, nem ringatjuk magunkat olyan álmokban, hogy egyből jelentkezik a tökéletes, végleges örökbefogadó, de egy ideiglenes befogadónak nagyon örülnénk. Mokka természetesen az a kutya, akiért az átmeneti elhelyezést biztosító számára fizetnénk is (átlagosan napi 800 Ft körüli összegre jön ki, amit adni tudunk, de bejelentett módon), illetve az élelmezéséhez szükséges tápot, egyéb dolgait biztosítanánk. Ha valaki a bejegyzés alapján vállalná őt, kérjük, hogy jelentkezzen egy MOKKA tárgyú e-mailben az info@futrinkautca.hu e-mail címen.

Mokka története 2006-ban kezdődött, akkor született ugyanis, így most a nyolcadik évét tapossa. A paksi menhelyről mentettük őt egy másik kölyök kutyával, esélyt adva számára a biztonságos élethez. Beoltattuk, chipeztettük, ideiglenes befogadónál helyeztük el, hogy ne szenvedjen semmiben hiányt, s el is jött érte a tökéletesnek tűnő család, gyerekekkel, szeretettel. A kezdeti időszak idillinek tűnt, Mokka szépen felnőtt a családnál, aztán jött az első hideg zuhany: azonnal vigyük el a már felnőtt kutyát, mert nem kell. Az átvételkor az is kiderült, hogy az amúgy elvben megtörtént ivartalanítás nem történt meg, így érkezését követően Mokkára várt ez a beavatkozás, illetve mivel senki nem vállalta őt be, a tárnoki kennelsorra került. Ez majdnem felőrölte az idegeit: a családban nevelkedett kutya a kennelt egyáltalán nem viselte el, folyamatosan ugatott, futkosott a falakon, nem pihent egy percre sem, így nagyon sokat veszített a súlyából is.

Hosszas keresés után sikerült számára egy ideiglenes befogadót találni, akiből aztán a végleges, második gazdája lett. A kapcsolatuk nem volt zökkenőmentes, a gazda többször jelezte, hogy visszaadja, hol azért, mert Mokka pórázon nem viselkedett szépen más kutyákkal, adott esetben emberekkel szemben sem (csipkedett), hol más okból, legutóbb pedig a családba érkező gyermek miatt kellett volna eljönnie, de ezek valahogy mindig elültek, s Mokka maradt. Most viszont nincs tovább, ennyi volt, el kell hozni, s erre már csak napjaink vannak. Nem szeretnénk őt a kennelsorra vinni, mert az egészen biztosan az utolsó reményét is eloszlatná ennek a kutyának, hiszen 2011. óta családban él, nem valószínű, hogy az új évre vonatkozó tervei között szerepelt, hogy újra találkozzon velünk...

Kérünk mindenkit, hogy vigye hírét ennek a kutyának, aki valami miatt nem tudja meglelni azt az embert, akinek ő meg tudna felelni úgy, ahogy van. Eddig mindig csak olyan emberekbe botlott, akik magukhoz illő kutyát kerestek, de valójában hozzájuk egyetlen kutya sem illet volna igazán... Utólag persze könnyű okosnak lenni.

Ha valaki - akár a fizetős megoldással is - de vállalná Mokkát, sürgősen jelentkezzen az info@futrinkautca.hu e-mail címen. Mokkát benti tartással helyeznénk el, sok-sok mozgatással, rutinos befogadóhoz. Köszönjük!

Szín alapú diszkrimináció - a fekete sereg

Az állatvédők körében sajnos ismert tény, hogy vannak olyan kutyák, akiket lényegesen nehezebb örökbeadni, mint társaikat, s az egyik ilyen meghatározó tényező a szőrszín, jelesül a fekete szőrszín. Egyesületünk éppen ezért kiemelt figyelmet fordít a fekete kutyákra, jelenleg is több ilyen kutyát gondozunk, s bár látszólag mind csak egyszerű feketék, mégis mindannyian különböző személyiségek, s nagyon is szerethetők! Persze ahhoz, hogy ezt valaki meg is lássa bennük, le kell küzdenie a színek iránti vágyát, s el kell fogadnia, hogy vannak olyan kutyák, akik elnyelik a fényt, de szőrük és szemük csillog, szívük pedig ugyanúgy vágyik egy igazi gazdira, mint bármelyik másik kutyának.

A fekete a rossz, a gonosz színe, a fekete jelenti a gyászt, de valljuk be: a sötétség nélkül nem lenne értelmezhető a világosság sem, a színeket sem látnánk annyira kontrasztosan élénknek, ha nem lenne hozzá viszonyítási alapnak ott a fekete. Ezután persze írhatnánk, hogy minden fekete kutyánk egy földre szállt angyal, de ez éppen úgy nem igaz, mint az, hogy csak azért, mert feketék, önmagában rosszak is. Mindannyiuknak vannak jó és rossz tulajdonságaik, s mi igyekszünk ezek feltérképezésével megtalálni számukra a tökéletes gazdit.

Így, ahogy az összes többi kutya között, a feketéink között is van barátságos, de félénk is, aktív, illetve kényelemszerető, fiatal és idősebb, játékos és magának való, szobatiszta és még azt tanuló, könnyű és nehéz természetű is. Csak hát ugye feketék...

Zoé Karácsonya

Zoé néhány hete ideiglenes befogadónál lakik, ahol sok minden kiderült már róla, például az, hogy szobatiszta, hogy egyedül hagyható a lakásban, mert nem rongál, hogy nem ugat feleslegesen, hogy nem zavarják a városi zajok, hogy nagyon alkalmazkodó. Talán ezek az információk is hozzásegítik majd ahhoz, hogy a 2007. óta tartó gazdira várásból egyszer tényleg gazdára találás lehessen, hiszen bizonyítja nap, mint nap, hogy mennyire jó kutya. No, igen: nem fiatal és stafforsdhire terrier ősökkel rendelkezik, ami nem segíti a gazdisodást, de hátha valaki tényleg nem csak a szemével képes látni...

A Karácsonyt természetesen ideiglenes befogadójával töltötte, meglátogatták a családot. Ezeknek a napoknak az összefoglalása következik - az ideiglenes befogadó tollából.

Próbáltam témák köré szervezni a 4 nap eseményeit, hátha úgy könnyebb összefoglalni.

Zoé vs. szájkosár

23-án, az utazás előtti estén a szokásos séta szájkosárral történt, hogy teszteljük, mennyire bírja a csajszi a kötöttségeket. Az első két utcában még nagyon szenvedett, utána egész jól megszokta, és már nem próbálta állandóan levetni, de azért messze nem volt olyan magabiztos, mint általában, végig mellettem ment, behúzott farokkal, de egyébként jól tűrte. A séta felénél levettem, 5 percen belül összetűzésbe is keveredett egy szobacirkálóval, ezúttal ő kezdte a problémázást. Gondolom az egóját helyreállítandó.

Zoé vs. utazás

Jól viselkedett a kocsiban, sajnos nagy volt a köd, így az autópályán szinte nem látott semmit a tájból, ezért le is feküdt, de nyikkanás nélkül tűrte az utat.

Zoé vs. Khan

Khan húgomnak a kutyusa, kb. 10 éves, spániel méretű, rövid szőrű keverék kan, más kutyák nem nagyon érdeklik séta közben, az azonban kérdés volt, hogy az otthonában miként fogja elviselni az idegent. Bár leginkább Zoé volt a kérdőjel, elvégre minimum 3x nagyobb példány, mint Khan. És bár azt azért túlzás lenne mondani, hogy jól kijöttek, mivel nagy haverkodás a két eb között nem volt, de mindketten elég hamar rájöttek, hogy pár napra ők össze lesznek zárva, (kutyanyelven szólva egy ideiglenes falka tagjai lesznek) és a balhé nem opció, ezért békésen elléteztek egymás mellett. (Szerencsére egyik sem egy túl aktív kutya.) Azért egy közös hobbijuk volt, megalakították a KKK-t, vagyis a Karácsonyi Kaja Kunyerálók szervezetét: étkezésekkor radarszemeikkel keresték a leggyengébb láncszemet, aztán az egyik kutya balról, a másik jobbról próbálta kinézni a kiválasztott szeméből az ételt. Volt pár közös séta is, itt teljesen jól megvoltak egymással, sok említésre méltó esemény nem is történt, egy azért mégis: találtak egy igen ígéretes szagnyomot, Khan ért oda előbb, Zoé így már nem fért oda, ezért egy elegáns fejmozdulattal arrébblökte a kisebb termetű ebet, ez utóbbi repült úgy 20 centit, aztán rám nézett rosszallóan, miszerint "én mondtam előre, hogy hülye ötlet volt ez a másikkutya", aztán ment tovább szaglászni.

Zoé vs. kert

Bár a napi kétszeri séta továbbra is megvolt, azért azt nagyon tudta élvezni, amikor ki volt engedve a kertbe, ami kb. 200 nm. Jelölgetett is bőszen, bár szerencsére a nagydolgát csak sétakor végezte el. Az is kedvelt "szórakozása" volt, hogy csak ült a teraszon 10 percig mozdulatlanul, és csak figyelte az eseményeket (ami kb. ki is merült abban, hogy néha elrepült egy madárraj), na meg persze szaglászott a levegőbe bele.

Zoé vs. lépcső

Sajnos ezalatt a pár nap alatt nagyon látszott, hogy az ízületei nincsenek rendben, felfele igen nehezen vette a fokokat, ennek ellenére engem követett szinte mindenhova; alig lehetett visszafogni, amikor csak pár percre ugrottam le a garázsba. Mindenesetre elkezdett egy porcerősítő kúrát, meg szerencsére nálam a földszinten él, szóval reméljük, nem lesznek később nagyobb gondjai ebből.

Zoé vs. anyám

dec 24: "Jézusom, ez akkora, mint egy borjú..."

dec 25: "Drága kis bocikám..."

szemelvények: 

"Naaa, hagyjál már... most nem tudlak megsimogatni, lisztes a kezem, gyúrom a tésztát... Jó, akkor alkarral..."

"Zoé hagyjál... ne fetrengjél itt nekem, nem hajolok le simogatni, rossz a térdem... Úgyse hajolok le... Ne ijedezzél, csak a térdem roppant."

Zoé vs. gyerekek

Két lurkóval is kapcsolatba került, az egyik a 7 hónapos unokahúgom volt, aki még nem tud a dolgoknak finoman örülni, kissé tépte a szőrét simogatás helyett, egyszer még az orrára is rámarkolt, az biztos fájt szegénynek, de pisszenés nélkül tűrte. A másik gyerkőc az 5 éves unokaöcsém, a jutalomfalatkák osztogatását mindketten élvezték, és bár a magasság pont megfelelő volt, az arconnyalás kimaradt, a szülők őszinte örömére. Amikor meg a kutyus kifáradt a nagy sokaságban, nem kezdett el problémázni meg hisztizni, hanem csendben lelépett horpasztani egy jót - és erre a legideálisabb hely szerinte az én ágyam volt. Amikor felfedeztük, a szemében a bűnbánatnak a nyoma se volt, csak "hagyjatok má' alunni..." Összességében mindenki nagyon meg volt elégedve a blökivel (legfőképpen jóanyám), hiperjól viselte a megpróbáltatásokat. 

Ezt a beszámolót olvasva nekünk megvan a 2013. évi egyik legnagyobb boldogsága: Zoé hat év kennelélet után ideiglenes befogadónál élhet, ami számára hatalmas előrelépés. De a következő év meghozza-e a végleges otthont...? Mi hiszünk benne.

Önsorsrontásból jeles - Floki újra befogadót keres!

Floki egy igazi pojáca, egy önsorsrontó barom - tessék, kimondom, mert a helyzet az, hogy az a kutya, akinél a legjobban biztosak voltunk abban, hogy nem lesz vele gond, most újra, rövid határidővel, tehát sürgősen átmeneti befogadó családot (vagy gazdát, teszem hozzá halkan, magam sem igazán bízva abban, hogy ez egyszer tényleg sikerülhet) keres. Mert ugye eddig volt a kennelsor, ahová 2010-ben érkezett az ajkai gyepmesteri telepről, ahová az eredeti gazdája adta le, majd vitt helyette egy fiatalabbat. Floki már akkor sem volt fiatal, most meg már pláne nem az, gondoltuk a szokásaink már sokat nem változtat. A kennelsoron kenneltiszta volt, s nem csak az alliteráció kedvéért, hanem komolyan gondolta: futott, hogy a kifutón intézze a dolgait. Oké, macskára tényleg nem teszteltük, de arra, hogy közösségi terekbe bátran vihető, igen. És tessék! Eljött a nap, amikor neki is akadt egy ideiglenes befogadó. Szerető, kedves család, akiknek két kikötése volt: szobatiszta legyen, és ne bántsa a macskákat.

Floki egyiket sem tudta hozni. Amióta csak megérkezett, nem hagyja békén a macskákat, akiket már sikerült az őrületbe kergetnie, ez pedig nagy baj, mert egy bizonytalan macska nem jelent jót, s mi tényleg nem szeretnénk egyetlen állatot sem hátrányos helyzetbe hozni a saját védencünk javára sem. Másrészről Floki mindent lejelöl, ha egyedül marad, egy idő után bepisil. Nem tudjuk, miért teszi, nem múlik a dolog, pedig sétáltatják, hosszasan, ház körül és távoli vidékeken is, de Floki nem és nem, hajthatatlan, ha eddig a kennelre vigyázott, akkor most juszt sem fog egy lakásra... Nem értjük, hogy miért...

Viszont így nem maradhat. Mi pedig nem tesszük őt vissza a kennelbe, mert nem tehetjük meg vele. Így most maradt az a lehetőség, hogy nekifutunk újra. Pénzt ígérünk. Nem kevesebbet, mint napi kb. 800 Ft-ot, amely mellett a száraztápot biztosítjuk Floki számára. Hátha van valaki, akinél elfér, s akinek nincs macskája. Akit ez a szobatisztasági zökkenő elsőre nem riaszt el. Aki sokat van otthon vagy már nem is igazán tudjuk, de a lényeg, keresünk valakit, aki átvenné őt ideiglenes befogadóként, benti tartással, sok-sok szeretettel a fentiek ismeretében is. Floki nem rossz kutya, de ez a lakásba költözés valamit elfeledtetett vele, ami viszont valaha benne volt.

Kérjük, segítsetek, mert Flokinak tényleg segítség, esély kell, meleg, kényelem és szeretet. Nekünk ez már mindent megér, tényleg. Majdnem mindent legalábbis, de talán az is számít valakinek, akinek pont ez a kb. havi 25.000 Ft hiányzik ahhoz, hogy kicsit fellélegezhessen. Mert nekünk meg pont ő hiányzik, hogy segítsen.

Floki egy 8-10 év körüli, labdázni imádó labrador keverék kan. Más kutyákkal és macskákkal nem igazán jön ki, de a séták során a kutyák nem zavarják. Oltott, chipezett, parazitamentesített és ivartalanított.

info@futrinkautca.hu

Amikor azt hisszük, hogy nekünk rossz, de tévedünk

A Futrinka Egyesület minden évben Karácsony környékén megajándékoz néhány rászoruló embert. Az évek során jártunk csecsemőotthonban, gyermekeket nevelő bentlakásos intézményben, hajléktalanok nyugdíjas otthonában és még számtalan helyen. Az idei évben a tárnoki rászoruló családokra esett a választásunk, hiszen Tárnok az a hely, ahol a kennelsort béreljük évek óta, így a település élete, lakói mellett sem mehetünk el szótlanul. Aki járt már Tárnokon tudja, hogy egy rendezett, kedves kis település több új építésű résszel, barátságos lakókkal. A jólétet ugyan nem sugározza minden utca, de a rendezettséget, odafigyelést igen. S ilyenkor az ember hajlamos azt hinni, hogy az emberek, akik ott élnek, mind legalább azt megengedhetik maguknak, amit mi magunknak.

Ajándékaink egy része a cipősdoboz akcióhoz kapcsolódott, amelyet a település szociális területe hirdetett meg, illetve gyűjtöttünk használt, de jó állapotú ruhákat, játékokat is. Sikerült több kiló szaloncukrot vásárolnunk, illetve egyéb tartós élelmiszerrel is segíteni - általánosságban - a rászorulókat. Az ünnepség nagyon jól sikerült, hangulatos volt, nem csak az átadás-átvételről, hanem az együttlétről, a közös örömről szólt.

De ezen a télen tovább is léptünk, mert volt négy Karácsonyfává válni kész fenyőfánk, s mindegyikhez tartós élelmiszer-csomagunk, amelyből az ünnepek alatti időszak átvészelhető. Négy néhány napnyi túlélés és egy kis ünnep. Ezt kellett átadni négy, a szociális munkások által kiválasztott családnak.

Innentől pedig jöjjön Fene, illetve Zsú, a csomagokat leszállító csapattagjaink beszámolójából egy összefoglaló. Talán mindenkinek átjön az az érzés, amelyet a segítségünk, a segítségetek jelentett. Köszönjük mindenkinek, aki idén sem maradt távol, aki segített.

Az első családnál azt hittük, nincs otthon senki, aztán a motoszkálásra kijött egy hölgy és egy három év körüli kislány a sötét házból. Elmondták, hogy most csak egy elemlámpájuk van (én naivan azt hittem, a tévé megy bent!), mert benzines az aggregátor és a férj csak holnap jön haza, és csak ő tudja felönteni és üzemeltetni. A szobában volt még egy öt hónapos Csabika is. Meg iszonyat nyomor, de olyan, amilyet én nem is gondoltam volna. Hogy fürdet, etet, babusgat az a nő két gyereket (a kislány beteg volt éppen) elemlámpafénynél? - Engem ez a hely rendített meg a legjobban.

A második helyen fotóztam. Normális család, nagyfiú, kislány, apa, anya...Villany nélkül. Viszonylag nagy ház, tehát a valamikori jólét azért látszik, de az apa lóhalálában bicajozott haza (miközben mi fáztunk Zsúval a kocsiban), a bicajon elöl-hátul egy-egy fél zsák fával. Itt készültek a képek. Elmondták, hogy kb. egy hónapja nincs villanyuk, addig azzal is fűtöttek. Nagyon megköszönték a fát és az ajándékot is.

A harmadik helyen egy nagypapakorú úr volt, addigra a többiek már elmentek az ünnepre, de aztán kiderült, hogy neki van egy ötéves fia és meló után kajtat hónapok óta. Ő szó szerint ráment mentálisan a helyzetére, azonnal zúdította ránk a nyomorát, miközben elmondta, hogy valamikor ő egy rendesen dolgozó ember volt. Rettenetesen sajnáltam, mert nekem az jött le, hogy ő rámegy arra, hogy nem tudja a családjának megadni azt, amit szerinte elvár tőle a család. 

A negyedik család fiatal pár, három hónapos babával. A fiú anyukájánál voltak éppen. Szépen tartott ház, cica, kutya, Zsófi baba. És mégis azt mondták, hogy a mi ajándékunk a legjobb karácsonyi ajándék. 

Soha nem ígértük, hogy családok sorsát fogjuk rendezni, nem vállaltuk, hogy többet teszünk, mint a problémákra, a rászorulókra való figyelemfelhívás, de most talán mégis továbblépünk egy kicsit, hiszen hisszük, hogy az információ hatalom, s ha mi meg tudjuk szerezni ezeket az információkat, akkor talán segítséget is fogunk tudni adni úgy, hogy sokszor csak azt adjuk át, amire nekünk már nincs is szükségünk. Ha sikerül a tervet formába önteni, hamarosan jelentkezünk a részletekkel.

Mert tenni kell, nem csak jóságból, Karácsony környékén, hanem mert sokan a közvetlen környezetünkben is a túlélésért küzdenek nap, mint nap.