Külföldre költözöm, a kutyám meg a túlvilágra

Bubamara nem az első, aki azért kerül a gondozásunkba, mert a gazdája elköltözik. A kutyától való megszabadulás indokai között az első ötben biztosan benn van ez az indok, s a leadók őszintén elvárnák, hogy az ember megértse őket... Szegények, nem tudják magukkal vinni az állataikat, mert bár ők felelős emberek, de értsük meg: eddig kertben voltak, a lakást nem bírnák. A nagy fenéket! A kutyák minden körülményhez képesek alkalmazkodni, a lakásban élést is viszonylag hamar megtanulják, főleg, ha a szeretett gazdi mellett élhetnek. Ha valaki külföldre költözik, akkor - ha lehet ezt mondani - még nagyobb együttérzés lenne részünkről, állatvédőktől az elvárás, hiszen nem elég, hogy a szeretett állatot nem viheti a gazdi magával, de az országot, az otthonát is elhagyni kényszerül. A valóságban azonban a költözés célhelyszíne ritkán olyan hely, ahová nem lehet kutyát vagy egyéb állatot vinni, az igazság az, hogy egy kutyával költözni macera, extra költség, nyűg. Nehezebb megoldani az utazást, nem egyszerű kiadó lakást találni, ahová az állat is mehet, útlevél kell az ebnek, adott esetben még vérvizsgálatok is... Egyszerűbb felmenteni saját magunkat, hogy mi ugyan mindent megtennénk, de a körülmények erre a lépésre kényszerítettek minket: meg kell válnunk a kutyánktól, mert máshogy nem megy.

Félreértés ne essék: van olyan helyzet, amikor tényleg nincs más lehetőség, mint új otthont keresni a szeretett kutya számára, de ilyen a gazda által leadott kutyák mindössze 0,00001%-ban fordul elő. Ezeket a gazdákat őszintén tudjuk sajnálni is, s jellemző módon a kutyával kapcsolatban sokszor az új gazdisodást követően is tartjuk a kapcsolatot. Az átlag leadó gazdát viszont a kutya nem érdekli, csak az, hogy megszabaduljon tőle. Hatalmas színjáték, melynek a kutya mindössze elszenvedője lehet.

Bubamara esetében a költözés volt az első lépés. Ő hátramaradt. Aztán kiderült, hogy mégsem maradhat. S itt jött a megoldás: akkor el kell altatni. Igen, Bubamara egy idős kutyahölgy, de az altatását, az életének kioltását semmi nem indokolta, hiszen jó állapotban van, nincs az élettel összeegyeztethetetlen betegsége... Mégis, mint lehetséges egyetlen megoldás, mint az a megoldás, amely lehetővé teszi, hogy ennek a veterán néninek ne kelljen vágyódnia az őt elhagyó gazdák után az altatás lett volna. Ne fájjon már szegénynek, hogy a gazdi elhagyta!

Nincs kétségünk, hogy van kis hazánkban számtalan olyan állatorvos, aki a kutya korára való tekintettel elvégezte volna az eutanáziát. Lehet tagadni, de számtalan egészséges kutya élete kerül kioltásra a gazda kérésére, az állatorvosok közbenjárásával úgy, hogy elvileg az a hatályos jogszabályok szemléletével ellentétes. Bubamara esetében pont olyan állatorvosra esett a választás, aki nemet mondott a kutya életének kioltására. Aki belenézett a kutya szemébe, s pontosan tudta, hogy ez az egész, amelybe őt is bevonni terveztek, csak egy "megoldás" lett volna. Nemet mondott, s ez megmentette Bubamara életét. Nemet mondott, s egy önkéntesünk, aki a rendelőben volt, elvitte volna a kutyát az Illatos útra, mert az is jobb, mint a semmi, hiszen legalább egy icipici esélyt jelent a túlélésre. S ekkor kerültünk a képbe mi... Tudtuk, hogy egy idős, korábban lakásban élt kutya számára mit jelent ennyi körülmény együttes változása. Tudtuk, hogy bár a lehetőségeink végesek, de segítő kezet kell nyújtanunk számára.

Így történt, Bubamara hozzánk költözött. A nagyon érzékeny lelkű öreg hölgy sajnos így is beteg lett, számára az eldobottság érzése, a napi sok séta melletti kennelrácsok nem a lehetőséget, hanem a magára hagyottságot jelentették. Kórházba került, s mindannyian aggódhattunk érte, mindannyian csak remélni tudtuk, hogy lábra áll. Szép lassan, ahogy elkezdett nyitni az új és újabb emberek felé, egyre elfogadóbb lett a környezetében bekövetkezett változásokkal szemben is. Szerencsére sikerült számára ideiglenes befogadót találni, így most már családban, lakásban élhet. A kezdeti nem evéses, magába fordulós időszak már a múlté, mostanra egy életvidám, koros kutyahölgy.

Bubamara végtelenül jólelkű, érzékeny, ragaszkodó kutya. Minden más kutyával jól kijön, a macskákat sem bántja. Szobatiszta, a lakásba egyedül hagyható. Nem rombol, nem ugat, nem énekel, csak várja haza a gazdit. Pórázon szépen sétál, a városi zajokat ismeri. Autózni szeret. Nem lehet róla rosszat mondani, mert tényleg egy igazán jó kutya. Akár kutyás tapasztalattal nem rendelkező gazdi számára is ideális lehet. Nem fiatal, de ha valaki egy higgadt, bölcs kutyatársat keres, Bubamara lehet a tökéletes választás. Oltott, chipezett és ivartalanítva van, bármikor kész a költözésre. Mert ha a korábbi gazdája költözhetett nélküle, ő is megérdemel egy igazi, boldogságba történő költözést.

Ehhez keressük a jelentkező családot. Egy családot, ahol Bubamara újra családtag, egy szeretett és dédelgetett kedvenc lehet.

info@futrinkautca.hu

(A képek a www.vauvau.hu professzionális kutyafotós stúdióban készültek, köszönjük a segítséget Kiss Csanádnak!)

A rehabilitáció fontosságáról

Vannak azok a kutyák, akik mindig barátságosak, csóválnak a gyepmesteri telep rácsai mögött, csóválnak és puszit osztanak, ha valaki egy kedves szót szól hozzájuk. Ők azok a kutyák, akik rendkívül jó idegrendszerrel vannak megáldva, s optimizmusuk és életszeretetük átlendíti őket mindenen. Ha egy állatvédő ilyen kutyát ment, nincs nehéz dolga a rehabilitációt illetően, hiszen jellemzően nem nagyon van mit tennie, a hangsúly sokkal inkább a nevelésre terelődik át.

De vannak azok a kutyák is, akikkel valami baj van. Akiket egy egyszerű, hétköznapi ember nem fog kiválasztani a gyepmesteri telepről, mert a viselkedési zavar orvoslására - valljuk be - nem sokan vannak felkészülve, s ha kaphatnak egy jól szocializált kutyát is két kennellel arrébbról, miért is törnék magukat? Ők azok a kutyák, akik őrjöngenek a rácsoknál, akik kuporognak a sarokban, s fel sem néznek az emberre, vagy esetleg már eleve háttal a rácsozatnak fekszenek, hogy ne is lássanak semmit, akik gubbasztva hörögnek, mutogatják a fogukat.

A nyílt területőrzés, védelem, dominancia meglehetősen ijesztő, mert ki szereti, ha az arcába vicsorog egy kutya? Általában azonban ezek a kutyák viszonylag gyorsan megtanulják a rendet, hiszen alapvetően nem félelem vezérelt a viselkedésük, s ha a falkasorrendet sikerül kialakítani, akkor gond nélkül kezelhetők. Sajnos ebben a kategóriában a tacskókról külön meg kell emlékezni, mert náluk a dominancia kezelése örök programot jelent, hiszen mindig, újra és újra be fognak próbálkozni, hogy a falkarangsorban feljebb kerülhessenek, így egy domináns tacskó örökbefogadása mindig tapasztalt gazdit igényel, de ez általában is igaz az erősebb jellemű kutyák esetében. Az ilyen kutyák esetében a sok foglalkozás önmagában nem elég, folyamatosan le kell őket fárasztani mind fizikailag, mind szellemileg, s figyelni kell arra, hogy az emberi kapcsolatokat illetően a kutya mindig érezze, hogy nem ő áll a falkarangsor élén. Mi alapvetően nem hiszünk a fizikai bántalmazásban, de a domináns kutyáknál az erőszak fordítva is elsülhet: agresszióra agresszióval válaszolhatnak. A hozzáértő, határozott üzenetátadás soha nem egyenlő a kutya bántalmazásával!

Tipikus domináns védencünk Szarvasi Döme, a magyar vizsla kan, akit a családja adott a gondozásunkba, mert a kutya morgott a gyerekekre. Megérkezése után hamar kiderült, hogy valószínűleg nem csak a gyerekekre morgott, a kutya egyszerűen megtanulta, hogy a morgás tökéletes módja annak, hogy az legyen, amit ő akar, emellett tele volt felgyülemlett energiával, amit nem tudott levezetni. Döme mostanra, a személyére szabott rehabilitációt követően egy kiszámítható, más kutyákkal megbízható, emberekkel barátságos kutya, akinek a megtanult korlátok visszaadták azt a szabadságát, hogy biztonsággal vihető emberek és kutyák közé is. A rendszeres mozgatásnak köszönhetően nem csak lehiggadt, összeszedettebb lett, hanem gyönyörűen izmolttá vált. Döme nem egy családi kutya, előélete, alaptermészete miatt nem is ajánljuk gyermekek mellé, de egy aktív, sportos párnak vagy egyedülálló embernek remek társa lehetne. 

Vannak az apatikus kutyák, akik a megváltozott körülmények hatására teljesen magukba fordulnak, nem keresik a kapcsolatot a külvilággal, s ez az állapot nagyon könnyen megbetegítheti őket. Általában a bezártságot soha nem tapasztalt, illetve a korábban családi körülmények között nevelt, érzékenyebb lelkű kutyák azok, akiket nagyon megvisel, ha rácsok mögé kerülnek. Sokszor a kínos szobatisztaságra való törekvés is hozzájárul az apátiához, hiszen a gyepmesteri telepeken jellemzően nincs sétáltatás, így egy korábban a környezetét tisztán tartó kutya számára az, hogy a saját helyére kell a dolgát intézni az egyik legnagyobb büntetésnek minősül. Ugyanilyen apátiába esnek általában a korábban szabadon, korlátok nélkül élő kerti vagy hajléktalan kutyák is, az ő rehabilitációjuk azonban nehezebb, hiszen náluk általában a kötődés hiánya vagy hiányos volta az, ami nehezíti a kapcsolatteremtést. A felelős örökbeadás egyik feltétele az, hogy az adott kutya képes legyen az emberekhez való kötődésre, ezt pedig a sok foglalkozás, szeretet, odafigyelés egy idő után megteremti, hiszen a kutyáknak alapvetően igénye van a valakihez, mint falkához tartozásra. (Ez alól kivételt képeznek az emberi kapcsolat nélkül felnőtt kutyák, akik a kutyatársaságot fogják mindig is előnyben részesíteni az emberrel szemben, de nagyon ritka az olyan eset, amikor az emberektől teljesen elzárva cseperedik fel valahol egy kutya.)

Az Illatos út egyik kennelében kuporgott egy fekete, golyószemű kutya, aki nálunk a Létra nevet kapta. Nem kommunikált, nem is nagyon tudta, hogy mi történik vele, a mozdulatlanságban látta minden probléma megoldását. Az, hogy fekete volt és kan, tovább csökkentette az esélyeit, így amikor a megmentése mellett döntöttünk, ő volt a legrégebbi bentlakó, ezáltal az altatási listát is ő vezette. Létrának időbe telt, míg elhitte, hogy kennel és kennel között van különbség, de mostanra megtanulta, hogy az emberek jelenléte biztosíték arra, hogy a számára fontos napi séta- és foglalkozás adagot megkaphassa. Fel-alá száguldozik a kennelben - ő jelenleg is tárnoki kennelsorunk lakója - s könyörög a fizikai kapcsolatért. A kutya, aki korábban mindent feladott, újra élvezi az életet. Mi pedig reménykedünk abban, hogy valakinek megakad a szeme ezen a barátságos, alapfokon képzett, könnyen kezelhető kutyán. 

A harmadik tipikusan nehéz helyzet, amikor a kutya nem apatikus, viszont retteg, és félelmében morog, esetleg harap, kitámad. A hozzá nem értők számára ez a legkevésbé egyértelmű helyzet, hiszen van egy, fizikai helyzetét tekintve megadó pózban, jellemzően a földön  kuporgó kutya, aki viszont akár egy szemkontaktus felvételre morgással vagy vicsorgással reagál. Az ő visszaillesztésük a legnagyobb kihívás, s ha az ember figyelme, higgadtsága egy kicsit is lanyhul, azonnal megtörténhet a baj, ami mindig a kutyára hullik vissza, így az ő rehabilitációjuknál nagyon fontos, hogy minden vele foglalkozó ember csak a saját határait ismerve avatkozzon bele a folyamatba. Ha egy kutya harap, akkor 14 napos kötelező hatósági karantén vár rá, ami egy ilyen kutya számára óriási visszalépés, igazolás arra, ami miatt a harapást, mint egy kommunikációs forrást választotta. Kétféle megközelítéssel lehet az ilyen kutyákat kezelni, az egyik a lassabb, de kisebb kockázatú irány, amikor a kutya tempójában, szépen lassan, napról napra teszi meg az állat és gondozója a szükséges lépéseket. Ennek a módszernek a hátránya a hatalmas időigény mellett, hogy lesznek, lehetnek olyan lépések, amelyeket a kutya magától egyáltalán, soha nem akar majd megtenni, de előnye, hogy kisebb stresszt jelent a kutya számára, így pld. a harapás veszélye lényegesen alacsonyabb. A másik megközelítés sokkal nagyobb stresszet okoz a kutya számára, hiszen rákényszeríti egy nagyobb lépés megtételére, de utána sok-sok pozitív megerősítéssel jutalmazza a kutyát. Ebben az esetben lényegesen gyorsabb eredményeket lehet elérni, de elismerendő, hogy a kutya számára a kezdeti időszakban biztosan nagyon kényelmetlen, hogy a megszokott, kuporgós közegéből az akarata ellenére kimozdítják.

A legszebb példája a fenti típusnak Lénan, a fiatal-felnőtt, alig öt kilós keverék szuka, aki családban nőtt fel, de mivel a számára kényelmetlen helyzetekre odakapással reagált, a családja viszont ezeket a helyzeteket nem kezelte megfelelően, így eljutott odáig, hogy már semmit nem akart valójában maga körül, s mindenre ugatással-harapással válaszolt, ami a megszokott, változatlan életébe változást hozott volna. A családnak sikerült elérnie, hogy Lénan sétáltathatatlanná vált, hogy nem csak az idegeneknek kapott oda, hanem rendszeresen nekik is, hogy Lénan egy törpeterroristává vált. A kennelsorra érkezés első hetét a ház alá kuporodva töltötte, de aztán nem hagytuk tovább a saját világában, akarata ellenére, melynek hangot (és mozdulatokat is) adott, kivettük őt a ház alól, kapott egy hámot és nyakörvet, hogy sétáltatható legyen, s ha minden jól alakul, egy nagyon-nagyon elkötelezett családban folytathatja a rehabilitációját.

Ma, Magyarországon annyi a kóbor, kidobott, altatásra váró kutya, hogy az is  megoldható lenne, hogy csak problémamentes vagy viszonylag könnyen orvosolható problémával küzdő egyedeket válasszunk megmentésre, s akkor is ugyanúgy ellátnánk azt, amit önkéntesként vállaltunk. Mi viszont fajtamentőként, illetve kifejezetten esélytelen keverékeket mentő szervezetként nem engedhetjük meg magunknak, hogy hátrahagyunk egy kutyát azért, ahogy viselkedik. Így mindig is lesznek a gondozásunkban olyan kutyák, akiknek rutinosabb, a tapasztalatainkat is meghallgató gazdát keresünk majd, s hisszük, hogy mindannyiuk számára van valahol egy tökéletes család. Mi pedig addig, amíg a tökéletes család megérkezik, mindent megteszünk azért, hogy a kutya megtanulja az emberrel alkotott falka szabályait, s hogy azokat alkalmazva boldog és kiegyensúlyozott életet élhessen.

Tárgyi adománygyűjtés: a család, ahol a holnap sem biztos...

2014. március 23-i frissítés: A család köszöni szépen a sok-sok adományt! Alapvetően mindent kaptak, ami a listán szerepel, így a gyűjtést számukra befejezzük. Köszönjük mindenkinek, aki segített, hogy egy kicsit jobb legyen számukra legalább a tavasz kezdete. Reményeink szerint a mostani segítséggel egy kicsi erőt nyertek ahhoz is, hogy az életüket megpróbálják biztonságosabb alapokra helyezni valamilyen módon, s ebben a hirtelen jött jó idő, a napsütéses órák számának emelkedése is segítségükre lesz.

Igyekszünk a jövőben is odafigyelni embertársainkra, de elsődlegesen továbbra is a kutyák mentését vállaltuk önkéntes feladatunkként, így abban kell helytállnunk. Köszönjük mindenkinek, hogy segített!

--------------------------------------------------------------------------------------------

A Futrinka Egyesület minden évben, általában a karácsonyi időszakban a támogatók, tagok, segítők bevonásával megajándékoz egy-egy szervezetet vagy rászoruló családot. Így kerültünk kapcsolatba Mariannékkal, akik a tavalyi ajándékozás egyik tartós élelmiszert és karácsonyfát kapó, a tárnoki szociális tevékenységet ellátó szakemberek által ajánlott családja voltak. Az első találkozás mindent meghatározott: a téli sötétben kivirágzó arcok a csomag láttán, a gyerekek örömébe csavarodó szülői bizonytalanság, a "jaj, de mi lesz holnapután" kínzó kérdése. Hideg volt, s a családnak nem nagyon volt mivel fűtenie, áram pedig egy jó ideje nem állt már rendelkezésükre, így nem csak világítani, de mosni sem tudtak igazán, a ruhák pedig a nyirkos hidegben inkább dermedtek, mint száradtak.

Mariann és férje kettő gyermeket nevel, de rendszeresen felkeresi őket Mariann első házasságából született legnagyobb lánya is, akit a bíróság az édesapánál helyezett el. Vivi 13 éves, Niki 3 éves, Csabika 8 hónapos. A családfő egy másik, vidéki városban talált munkát, így ő ott él, csak időszakonként látogat haza, a ház körüli dolgok a beteges édesanyára maradtak. Mariannék életében a "semmi sem biztos" az egyetlen biztos pont. A házat, amelyben laknak, a bank árverezi majd, mert a szülők halálát követően a lakáshitel törlesztőrészleteit senki nem tudta fizetni többé. Albérletre nincs pénz, hiszen ruhára, élelemre sem mindig akad. Az anya ebben a reménytelenségben is igyekszik feltartott fejjel vezetni a háztartást, ellátni a gyermekeit, s az utánuk hátramaradt apróságokat összegyűjti, hogy más rászorulókon segíthessen vele. Ha valaki, akkor ő tudja, hogy mennyit jelent egy akár jelentéktelennek tűnő segítség is, hiszen ezeken keresztül bukdácsol az élete. Neki természetes, hogyha valamire már nincs szükségük, azt más megsegítésére felajánlja.

Nekik szeretnénk gyűjteni, mert hisszük, hogy egy picit lehet jobb, lehet könnyebb. Szeretnénk, ha a napi gondokon túl egy kicsit foglalkozhatnának a jövőjük tervezésével, hogy amikor menniük kell, legyen megoldásuk, legyen irány, amerre elindulhatnak. Nem kérünk pénzt, nem is gyűjtünk pénzbeli adományt, bár kétségtelen, hogy ez lenne a legkézenfekvőbb segítség. Tudjuk, hogy azoknak sem nagyon van, akik erre a felhívásunkra segítséget nyújtanak majd Mariannéknak. De azt is tudjuk, hogy minden családban akad ez-az, amit már nem használnak, amire már nincs szükség vagy marad a polcon tartós élelmiszer, amelyből talán nem nagy probléma adni. Meg kellene egy plüss cica is. Az mindenképpen kellene...

Az adományok listája, amelyeknek nagyon örülne a család:

- tartós élelmiszer, bármi és bármennyi,

- tüzifa,

- palackos gáz,

- az áramhiányt egy 95-ös benzinnel működő aggregátorral pótolják, ehhez kellene benzin,

- automata mosógép, centrifugával (kis energiafogyasztású),

- ruhaneműket az alábbi méretek szerint:

Vivi 152-es ruhákat hord és 35-36-os cipőt, jelenleg nincs tornacipője, az lenne az egyik legsürgetőbb,

Niki 104-es méret, de attól felfelé is jöhet minden, mert gyorsan nő, jelenleg 27-es a lába, s nagy szüksége lenne kinti és benti cipőre is,

Csabika 74 cm és efeletti ruháknak örülne,

Mariann L-es női méret, a lába 38-39-es,

- bébiétel,tejpép, tápszer, illetve popsitörlő, pelenka (Csabika jelenleg 9 kg),

- csőrös pohár, cumi, cumisüveg,

- mosópor, öblítő, fürdető és tisztálkodási szerek, tisztítószer,

- ülőbabakocsi (állítható háttámlás),

- etetőszék,

- bébikomp,

- néhány szék, s talán egy asztal is,

- egy nagyobb, gardrób szerű szekrény,

- egy kinyitható kanapé,

- konyhai eszközök: pohár, bögre, fazekak (este ezekben forral az édesanya vizet a fürdéshez),

- lányka bicikli vagy futóbicikli,

- műanyag homokozó és bele homok,

- nyári paplan, polár pokróc,

- játékok: építőkocka, mesekönyvek,

- rajzeszközök: papírok, filc, zsírkréta, színes ceruzák, tollak,

- iskolai füzetek, 

- egy serdülő lányos iskolatáska,

- egy "ömlesztve tartó" tolltartó szintén egy serdülő lány számára (nem a bedugós fajta),

- zseblámpa, elemek,

- Nurofen a gyermekek számára, vitaminok,

- kutyaeledel, illetve bolha- és kullancs elleni kezelés, valamint féreghajtó a kutyának, akitől félnek, így megkötve tartják... (nekünk sajnos ezt is nagyon nehéz látnunk, de itt most nem kiemelni akarunk bárkit is a meglévő közegéből, csak segíteni)

Nem új dolgokat kérünk, hanem azokat a dolgokat, amelyekre már nincs szükség, megunt vagy használaton kívüli tárgyként őrizgettük őket céltalanul. Most itt a cél: egy családon segíthetünk velük!

A nagyobb tárgyak szállításában sajnos nem tudunk segíteni, így kérjük, hogy csak olyan ajánljon fel kihúzhatós kanapét vagy gardróbszekrényt, aki a szállításban is tud segíteni. A kisebb dolgokban Budapestről igyekszünk szállítási segítséget nyújtani, de előzetes egyeztetést követően személyesen is átadhatók az adományok a családnak, illetve postai úton is elküldhetők. A család címét e-mail kérésre adjuk csak ki biztonsági okokból - az info@futrinkautca.hu e-mail címre küldött e-mailre válaszul már küldjük is. 

Kérjük, hogy aki csak tud, segítsen azzal is, hogy minél több emberhez eljuthasson ez az üzenet. Egy család üzenete, akik segítségre szorulnak. Köszönjük!

(A családdal való kapcsolattartást Haszon Zsu vállalta és végzi, a bejegyzésben szereplő képeket Kovács Szonja készítette.)

Sellőhöz méltó változások

Sellő a karcagi gyepmesteri telepről került hozzánk, mint többszörösen esélytelen kutya. Az előző gazdája annyira meg akart tőle szabadulni, hogy miután Sellő megszökött a gyepmesteri telepről, s vélelmezhetően hazament, másnap már újra a kapuhoz láncolva várakozott. Sellő hihetetlen jó természetű, nagyon könnyen kezelhető, szerethető, korosodó kutya, mostanra oltva, chipezve és ivartalanítva várja a számára tökéletes családot. Szerencséjére csak pár napot kellett a kennelsoron töltenie, utána ideiglenes befogadóhoz költözhetett. Az eltelt jópár hét alatt sok-sok változás történt Sellő viselkedésében, életében, így arra kértük a befogadót, hogy írja össze ezek közül a legfontosabbakat.

Sellő ideiglenes befogadójának, Marinának az összefoglalója mindent elmond erről a kutyáról. Ha ezután sem lesz rá egyetlen érdeklődő sem, akkor végképp nem értjük az embereket. Ha valaki viszont úgy érezné, hogy nem tud egy napot sem tovább létezni Sellő nélkül, írjon az info@futrinkautca.hu e-mail címre.

Ilyen volt, amikor érkezett: büdi.

Ilyen lett: megfürdettem – szerintem ez lehetett Sellőnek életében az első (két) fürdés. Nem szívesen mászik be, és fél a kádban, de szárítkozás után nagyon vidám és felszabadult, szaladgál és játszik, szóval azt hiszem, kezdi érteni, hogy a fürdés nem olyan szörnyű.

Ilyen volt: nagyon-nagyon kedves, emberért rajongó, szeretetteljes, kifejező.

Ilyen lett: szerencsére nincs változás. Akármilyen rosszkedvűen vagy feszülten jövök haza, tudom, hogy Sellőtől sok-sok puszi és tekergős simulás vár. Ha az asztalnál ülve dolgozom, néha odajön, hogy szorosan mellém üljön, a lábamhoz simuljon, megnyalintsa a kezemet. Azt a gesztust meg, ahogy az ölembe ejti a fejét és rebegteti az ősz pilláit, mintha a filmgyárban tanulta volna.

Ilyen volt: a mozgásmintája eléggé tenyeres-talpas.

Ilyen lett: nem változott. A nagy szeretésben az orral bökdösés néha elcsúszik, összekoppan a fejünk-arcunk. A pacsi sem egy finom lábikó-ajánlat, hanem egy erőteljes mancs előre, akár az arcomba, karmokkal, ami azért tud fájni…Kérdőjel, hogy mondjuk kisgyerekes családban Sellő érezné-e, hogy finomítania kell a mozdulatain, hogy ne sérüljön meg egy kisebb ember.

Ilyen volt: katasztrófa volt, ahogy kirontott előttem minden ajtón.

Ilyen lett: az első dolog, amit eldöntöttem, hogy megtanítok neki: ajtószabály. Azóta is tartjuk, gyakoroljuk: Sellő ajtónyitáskor megáll, én lépek ki elsőnek, ő csak hívásra jöhet utánam.

Ilyen volt: szeparációs szorongó?

Ilyen lett: amikor először elmentem itthonról, hallottam, hogy kaparja az ajtót és felugrál a kilincsre. Alkalmaztam a jól bevált falkavezéres hazajövés / otthonról elmenés szabályokat: hazajövés után öt percig semmi kontaktus a kutyával – ami nem könnyű az örömtől majd széteső Sellővel –, csak később kezdeményezem én a simit, örülést. Otthonról is hasonlóan, felhajtás nélkül megyek el, az utolsó percekben nem foglalkozva Sellővel. Tökéletesen megszokta és érti a rendet; reggel jó látni, ahogy nyugisan a helyére ballag pihenni, miközben készülődöm.

Ilyen volt: megugatta, vadászni próbálta Tekla cicát.

Ilyen lett: megértette, hogy a cica tabu.

Ilyen volt: vidéki csajszi.

Ilyen lett: Sellőnek nem okoz gondot a XIII. kerület sűrűjében lakni. Nem zavarják az autók, teherautók, motorok, bringások, futók, lovasok, a gyerekek és a babakocsik. Simán utazik liftben és lépcsőzik, igaz, a függőfolyosón bizonytalan, inkább a falhoz húzódva közlekedik. Utaztunk már 1-es és 4/6-os villamoson. Az utcán csak a görkorisok zavarják.

Ilyen volt: kijön minden kutyával.

Ilyen lett: nagy vonalakban igen, bár ha egy kisebb kutya agresszióval közelít hozzá, annak visszaszól, plusz volt egy darab összezördülése egy nála nagyobb kutyával. A túl hevesen játszó vagy udvarló kanokat kifarolással és néma állkapocs-csattogtatással küldi el, ami szerintem korrekt.

Ilyen volt: ágyban alvó kutya?

Ilyen lett: az első nálam töltött éjszaka Sellő meglepett azzal, hogy betört a hálóba és megpróbált kimenteni engem a paplan alól. Azóta tisztáztuk, hogy nálam különalvás van, így Sellő éjszaka a cicával van egy térben, én pedig a hálóban alszom.

Ilyen volt: kajakunyeráló.

Ilyen lett: kunyerál, de nem kap, mert kőszívű vagyok. Viszont így jobban tiszteletben tartja, amikor eszem, nem nyomul bele a tányéromba.

Ilyen volt: csendes és szobatiszta.

Ilyen lett: szerencsém van, nincs változás. Néha túláradó örömében vakkant egyet-egyet, de nem dumál fölöslegesen. Ha szokatlan időpontban kell kimennie, okosan, finoman jelzi: leül a bejárati ajtó elé, és ha nem veszem észre azonnal, addig-addig rója a kis köröket és pillantgat az ajtóra és rám, amíg észbekapok.

Ilyen volt: állítólag szökőművész.

Ilyen lett: eddig kétszer próbáltam szabadtéren pórázról elengedni, az eredmény bizony nem volt jó. Sellő mintha teljes személyiségváltozáson ment volna át az elengedés pillanatában: meglódult és ész nélkül futott, mintha menekült volna, vagy óriási sebességgel keresett volna valamit, talán ennivalót. Egész más lett a tartása, a lendülete, az arckifejezése. És abszolút nem hatott rá, hogy hívtam, inkább mintha menekült volna tőlem. Hogy valaki üldözte-e régen, vagy kajáért kellett kajtatnia, nem tudom, de még nyilván sok idő és behívás gyakorlás kell, amíg biztonságosan el tudom engedni a szabadban. (Zárt kutyafuttatón nem történik ugyanez, ott figyel is rám, követ is, és hívásra odajön.)

Ilyen volt: mindent felporszívóz az utcán, amit ehetőnek vél.

Ilyen lett: dolgozom rajta, hogy ne tegye…

Ilyen volt: klasszikus „nem volt vele foglalkozva” kutya

Ilyen lett: Mivel Sellő nagyon-nagyon-nagyon szereti a pocakját, gondoltam, kipróbáljuk a klikkert. Elkezdtük, Sellő nagyon ügyes és fogékony. Az izgő-mozgó természete jól fog jönni egy csomó trükkhöz és ügyességi gyakorlathoz, de azt is látom, hogy a maradj, távolodom/távolodj típusú feladatok lesznek számára a nehezebbek. És nekem is kitartónak kell lennem.

Ilyen volt: fogkrém, kutyának?

Ilyen lett: az esti lefekvés rituálénk: Sellő jön velem a fürdőszobába, és a mosdó alól figyeli, ahogy arcot és fogat mosok. A fogmosást addig-addig néztekíváncsian, amíg egyszer vettem az ujjamra egy pici fogkrémet, és felkentem az ínyére. Vártam, hátha rájön, hogy a fogkrém nem kaja, nem érdemes reménykednie. Sellő picit fintorgott, de nem köpte ki, és azóta is minden este jön, kéri a fogkrémjét… 

Nem vagyunk kutyakölcsönző!

A megmenekülés = esély!

A mai világban kutyát örökbefogadni komoly döntés, de legalább ekkora felelősség örökbe adni is. Vannak olyan telepek, ahol mérlegelésnek helye nincs, aki előbb érkezik, s kifizeti a kiváltás díját, az viszi a kutyát, ha alkalmas a kutya tartására, ha nem, vannak olyan szervezetek, ahol elég odasétálni, kitölteni egy örökbefogadási szerződést, aztán elvinni a kutyát, többé nincs kapcsolat, de vannak az olyanok is, mint mi, akik igenis szeretnék tudni, hogy hová kerül a kutya, akik igenis akarnak róla a későbbiekben is híreket hallani, akik nem szabadulni akarnak a védenceinktől, hanem körültekintő módon, ellenőrzötten örökbeadni.

Ebből fakadóan:
- nem adunk örökbe kinti tartásra kutyát (a kerti tartás a mi megközelítésünkben amellett, hogy nem több, mint amit mi is tudunk biztosítani, csak kevésbé biztonságos, a falkán kívüli létet jelenti, illetve nem szolgálja a kutya valós igényeit),
- csak előzetes egyeztetést, majd személyes, helyszíni ellenőrzést követően adunk örökbe kutyát (nem lehet elvinni, minden esetben mi megyünk a végső örökbeadást intézni, de ezt is előzetes egyeztetést követően, amikor elviekben meggyőződtünk a megfelelő tartási körülményekről, csak a gyakorlati oldalra való rátekintés a cél),
- minden esetben örökbefogadási szerződéssel, az oltási könyv átadásával adunk örökbe kutyát (minden kutyánk chipezett, veszettség és kombinált oltással oltott, parazitamentesített, ivartalanított, a fiatal egyedek esetében az ivartalanítási kötelezettség előírásra kerül),
- nem adunk örökbe "falkatartásra" kutyát, nem hiszünk abban, hogy nyolcadik-kilencedik-tizedik kutyaként egy-egy védencünk valóban boldog lehet, illetve nagyon kevesen vannak, akik ennél a létszámnál még tényleg egyedi igény szinten is ott tudnak lenni a kutyák mögött, de ők jellemzően nem is örökbefogadnak, hanem "náluk ragadnak" mentett kutyák,
- idős embernek nem adunk örökbe fiatal kutyát, illetve idős ember kizárólag úgy fogadhat örökbe, ha az örökbefogadás feltételeit fiatalabb hozzátartozója magára nézve is kötelezőnek ismeri el, tehát van, aki tudottan vállalja, hogyha bármi történik az idős emberrel, akkor a kutya gondozását biztosítja.

A kutyák hamar megszokják a jót

Az előzetes szűrés során egyeztetünk az állat elhelyezéséről, arról, hogy van-e másik kutya vagy egyéb jószág, hogy mennyit lenne egyedül az adott egyed, hogy vannak-e gyerekek a családban, hogy van-e idős ember, hogy nyaralás esetén el tudják-e helyezni a kutyát, nagyjából kitérünk mindenre, ami fontos lehet, illetve amiről úgy gondoljuk, hogy az örökbefogadni tervezőnek át kell gondolnia, hiszen az elhatározás szintjén mindig minden idilli, de az első szőnyegen megejtett pisifolt, az első szétrágott papucs, az első megkapart ajtó, az első esőben bonyolított hajnali séta, az első nyaralás, amikor van egy "felesleges" kutya már a realitások síkjára rántják le az embert. Mi azt feltételezzük, hogy az emberek tudják, hogy a kutyák nem tárgyak, tudják, hogy a kutyáknak igényeik vannak, hogy a kutyákat nem csak tartani, hanem felelősen gondozni és szeretni is kell (nem is hisszük, hogy nem lehet őket szeretni, bármi történik is). Hisszük, hogyha az ember vállal valamit, s azt mondja, hogy "örökre", akkor azt úgy gondolja, s megküzd minden felbukkanó akadállyal, hiszen a társáért teszi, a választásáért.

Az esetek többségében ez így van, de sajnos rendre belefutunk abba, amikor a kényelmesebb megoldást választják a gazdik, s mivel mi minden védencünkre örök garanciát vállalunk, ráadásul eleve ki is kötjük, hogy probléma esetén nekünk kell szólni, a kutya nem továbbajándékozható, s nekünk adják őket vissza. Mi természetesen minden valaha volt védencünket visszafogadjuk, ez nem kérdés. Általában annyi időt kérünk, amíg ideiglenes befogadót találunk számukra, mert családból kennelbe nem lenne túl humánus dolog egy-egy kutyát kitenni, de ha nincs idő, akkor rövid határidővel is megoldjuk. Sokszor a leadó gazdi megértést, együttérzést várna tőlünk, de erre ne tőlünk számítson: mi, amikor egy hét, egy hónap, egy év után visszaad valaki egy kutyát, akit mi fogunk látni összetörve, akivel nekünk kell elhitetnünk majd, hogy nyugodtan bízhat az emberekben, akinek sok esetben mi pótoljuk az elmaradt oltásait újra, akit nekünk kell majd örökbeadnunk úgy, hogy a kutya már nem egyszer csalódni volt kénytelen bennünk, emberekben, annyit tudunk gondolni csupán, hogy mi nem vagyunk kutyakölcsönző...

Igyekszünk mindent és a legjobb tudásunk szerint szűrni az örökbeadásnál, de nem lehetünk mindenki helyett felelősen gondolkodó emberek! Ha valaki el tud képzelni az örökbefogadásnál olyan élethelyzetet, ahol felmenti magát, s megszabadul a kutyától, az ne is keressen meg minket, mert jobb a kutyának, ha olyanhoz kerül, aki mindenáron megoldást keres majd, s csak ha már minden, de tényleg minden kötél szakad, akkor kéri tőlünk a kutya visszavételét. Ha valaki meg tudja fogalmazni azt, hogy "de ha beteg lesz és nem tudom kifizetni az állatorvosi költségeket, visszaadom", vagy "ha gyerekek születik, már nem biztos, hogy azt akarom, hogy itt ugráljon a kanapén", vagy "ha elhagy a párom, s egyedül leszek, nem szeretném, ha egy állat állna az újabb partnerre találásom útjába", akkor felejtse el az állattartást, gondolkodjon növények gondozásában. Mi ezeket a "ha" eseteket nem tudjuk előre kiszűrni, mert magunkból indulunk ki, ha kell, kölcsönt veszünk fel, ha kell, bevonjuk a családunkat, barátainkat, ha kell, mi nem eszünk, de megoldjuk. S megoldjuk akkor is, amikor az, aki örökbefogadta, az, aki valójában a gazda, hirtelen nem érzi úgy, hogy neki kellene megoldania. Mi örökre gazdái maradunk ezeknek az árva lelkeknek.

Az örökbeadás felelősség, az örökbefogadás pedig felelős döntés kell, hogy legyen. Kutyát tartani NEM kötelező!

Szerencsére nem tucatszám kerülnek vissza a gondozásunkba egykor volt védenceink, de mindig akad, aki visszatér... Őket igyekszünk most ezen bejegyzés végén rendszerezetten bemutatni, hátha valaki úgy érzi majd, hogy ő nem csak ígérni tudná nekik az "örökrét", hanem biztosítani is. Jelentkezni az info@futrinkautca.hu e-mail címen lehet.

Sting azért került vissza, mert felügyelet nélkül maradt a kertben, s az elhaladó kutyák látványa ingerelte őt, amikor pedig sikerült kijutnia, összetűzésbe is keveredett az utcán sétáló kutyákkal. Ez sem neki, sem a környéknek nem volt megfelelő elhelyezés, hiszen a saját biztonságán kívül másokét is veszélyeztette. Sting egy 2-3 éves német dog, aki az emberekkel kedves, barátságos, de szökésre erősen hajlamos. Jelenleg a kennelsorunk lakója, benti tartással ideiglenes befogadót is keres.

Hibrid nem megfelelő magaviselete miatt kellett, hogy elhagyja családját, s akkor még el is hittük, hogy ez lehetett a gond, de mostanra tudjuk, hogy nem biztos, hogy benne volt a hiba. Hibrid nem való gyerekek mellé, ez kiderült, mert a számára bizonytalan helyzetekre odakapással reagálhat, illetve van egy alap bizonytalansága az ismeretlen emberekkel kapcsolatban. A fiatal-felnőtt, kistermetű keverék kan jelenleg egy bentlakásos panzióban várakozik, de ideiglenes befogadót is keres.

Kerep az egyik rekorderünk a visszaadásban, s sajnos ezek a negatív megerősítések nincsenek az amúgy is bizonytalan kutyára jó hatással. Az egyik ok a szeparációs szorongás, de azt hiszem, hogy annak a kutyának, akit már ennyiszer elhagytak, nem kell megmagyaráznia, hogy miért csinálja... A másik pedig a férfiaktól való félelme, amit mi nem tapasztaltunk, viszont családi körülmények között rettegésig fajult. Kerep egy felnőtt, nagyobb termetű szálkás szőrű tacskó keverék szuka, aki jelenleg ideiglenes befogadónál él.

Labanc egy középkorú, fajtatiszta szálkás szőrű tacskó kan, akinek jól indult a gazdis élete, de aztán a gazdi úgy gondolta, hogy mégiscsak kényelmesebb, ha nap közben a kutya nem a házban, hanem a kertben várja, hiszen az neki is nagyobb szabadságot biztosít, sétáltatni sem feltétlenül szükséges, ha nincs kedve. Labanc viszont az ingerszegény környezetben, hiába az esti beengedés, unatkozott, így szórakoztatta magát: ásott, illetve átszökött a szomszédba. Ezt megakadályozandó a házban hagyás helyett előkerült a lánc, s itt már mi is... Labanc nem ezt érdemli, így most ideiglenes befogadónál várja, hogy valaki jelentkezzen az amúgy álom-álomkutyára.

Mokka már mestervizsgát tehetne elhagyottságból, a történetét már sokszor megírtuk, így itt már csak röviden foglalnánk össze a paksi menhelyről még kölyökként mentett kutya történetét. Első örökbefogadói költözés miatt adták vissza, a mostani gazda először gyermeke születésekor mondott volna le róla, de meggondolta magát, most pedig indokolás nélkül kérte, hogy vegyük őt vissza. A mostanra nyolc év körüli terrier keveréket eddig még sehol nem szerették annyira, hogy elfogadják olyannak, amilyen. Nem, nem problémamentes, de lakáskompatibilis, szobatiszta, az emberekkel soha nem volt baja, nálunk más kutyákkal is tökéletesen kijött. Nagy a mozgás- és foglalkozásigénye, s elég makacs, így hozzáértő, aktív életet élő gazdára lenne szüksége. 

Az egyik legfiatalabb visszaérkezőnk Parka. A nagyecsedi tacskócsalád egyik tagjaként került gazdához, de gyermek érkezése miatt nem maradhat. Ő még a mostani gazdánál van, de nagyon sürgősen kell egy új, legalább ideiglenes helyet találnunk számára. Parka kb. egy éves, kis-közepes termetű, tacskó ősökkel is rendelkező keverék szuka kutya, aki eddig kertes házban, de benti tartással élt. Szerettük volna, ha életének rossz indulása után a tökéletes otthont találjuk meg számára, de nem sikerült. Másodikra sikerülnie kell!

Tupi, a veterán, tacskó ősökkel is rendelkező keverék szuka a gazdája balesete miatt érkezett vissza hozzánk, de a szívünket össze is törte, hiszen egy idősebb kutya számára már nagyon nehéz igazán jó családot találni, az emberek többsége fiatal kutyát szeretne. Tupi tökéletesen szobatiszta, barátságos, macska- és kutya kompatibilis, pórázképes, lakásban szépen viselkedik. S újra gazdára vár.

Adott egy gyönyörű, fiatal, fajtatiszta tacskó szuka, Jézi. Tudottan félős, nehezen oldódik, ezt nem rejtettük véka alá, s amikor ezt írjuk, nem túlzunk, hanem igyekszünk arra felkészíteni a potenciális örökbefogadót, amire számítania kell. Azt hittük, hogy sikerült, de hatalmasat tévedtünk: "Jézi nem érzi jól magát" indokkal néhány hónap gazdis élet után visszakerült a gondozásunkba. Az első pillanatban meg volt illetődve, de aztán hamar feloldódott, s most újra vár. Az igazira. Mert az első próbálkozása közel sem az igazit hozta el számára...

Mokka megint "megszívta" - sorstörés a gyakorlatban haladóknak

Te is elhagysz?

Mokka... Lassan már erőm sincs leírni a történetét, annyiszor megtettem, mert mindig okot adott rá az élet. Lassan be kell látnom, hogy vannak a szerencsés kutyák, s vannak azok, akiket valami miatt előszeretettel dobál az élet, akik soha nem találják meg azt, akiért érdemes élniük, aki tényleg jóban-rosszban a társuk és gazdájuk marad. Lassan be kell látnom, hogy Mokka mindig visszatér, akárhogy akarom, hogy ne így történjen. És most azt kellene leírnom, hogy miért is olyan rossz kutya Mokka, hogy nem kötődnek hozzá az emberek, hogy ő mindig tárggyá válik, akire egy idő után nincs szükség.

Mokka újra visszatér, s a hétvégéig meg kell oldanunk a családban történő elhelyezését. Nem, nem ringatjuk magunkat olyan álmokban, hogy egyből jelentkezik a tökéletes, végleges örökbefogadó, de egy ideiglenes befogadónak nagyon örülnénk. Mokka természetesen az a kutya, akiért az átmeneti elhelyezést biztosító számára fizetnénk is (átlagosan napi 800 Ft körüli összegre jön ki, amit adni tudunk, de bejelentett módon), illetve az élelmezéséhez szükséges tápot, egyéb dolgait biztosítanánk. Ha valaki a bejegyzés alapján vállalná őt, kérjük, hogy jelentkezzen egy MOKKA tárgyú e-mailben az info@futrinkautca.hu e-mail címen.

Mokka története 2006-ban kezdődött, akkor született ugyanis, így most a nyolcadik évét tapossa. A paksi menhelyről mentettük őt egy másik kölyök kutyával, esélyt adva számára a biztonságos élethez. Beoltattuk, chipeztettük, ideiglenes befogadónál helyeztük el, hogy ne szenvedjen semmiben hiányt, s el is jött érte a tökéletesnek tűnő család, gyerekekkel, szeretettel. A kezdeti időszak idillinek tűnt, Mokka szépen felnőtt a családnál, aztán jött az első hideg zuhany: azonnal vigyük el a már felnőtt kutyát, mert nem kell. Az átvételkor az is kiderült, hogy az amúgy elvben megtörtént ivartalanítás nem történt meg, így érkezését követően Mokkára várt ez a beavatkozás, illetve mivel senki nem vállalta őt be, a tárnoki kennelsorra került. Ez majdnem felőrölte az idegeit: a családban nevelkedett kutya a kennelt egyáltalán nem viselte el, folyamatosan ugatott, futkosott a falakon, nem pihent egy percre sem, így nagyon sokat veszített a súlyából is.

Hosszas keresés után sikerült számára egy ideiglenes befogadót találni, akiből aztán a végleges, második gazdája lett. A kapcsolatuk nem volt zökkenőmentes, a gazda többször jelezte, hogy visszaadja, hol azért, mert Mokka pórázon nem viselkedett szépen más kutyákkal, adott esetben emberekkel szemben sem (csipkedett), hol más okból, legutóbb pedig a családba érkező gyermek miatt kellett volna eljönnie, de ezek valahogy mindig elültek, s Mokka maradt. Most viszont nincs tovább, ennyi volt, el kell hozni, s erre már csak napjaink vannak. Nem szeretnénk őt a kennelsorra vinni, mert az egészen biztosan az utolsó reményét is eloszlatná ennek a kutyának, hiszen 2011. óta családban él, nem valószínű, hogy az új évre vonatkozó tervei között szerepelt, hogy újra találkozzon velünk...

Kérünk mindenkit, hogy vigye hírét ennek a kutyának, aki valami miatt nem tudja meglelni azt az embert, akinek ő meg tudna felelni úgy, ahogy van. Eddig mindig csak olyan emberekbe botlott, akik magukhoz illő kutyát kerestek, de valójában hozzájuk egyetlen kutya sem illet volna igazán... Utólag persze könnyű okosnak lenni.

Ha valaki - akár a fizetős megoldással is - de vállalná Mokkát, sürgősen jelentkezzen az info@futrinkautca.hu e-mail címen. Mokkát benti tartással helyeznénk el, sok-sok mozgatással, rutinos befogadóhoz. Köszönjük!

Szín alapú diszkrimináció - a fekete sereg

Az állatvédők körében sajnos ismert tény, hogy vannak olyan kutyák, akiket lényegesen nehezebb örökbeadni, mint társaikat, s az egyik ilyen meghatározó tényező a szőrszín, jelesül a fekete szőrszín. Egyesületünk éppen ezért kiemelt figyelmet fordít a fekete kutyákra, jelenleg is több ilyen kutyát gondozunk, s bár látszólag mind csak egyszerű feketék, mégis mindannyian különböző személyiségek, s nagyon is szerethetők! Persze ahhoz, hogy ezt valaki meg is lássa bennük, le kell küzdenie a színek iránti vágyát, s el kell fogadnia, hogy vannak olyan kutyák, akik elnyelik a fényt, de szőrük és szemük csillog, szívük pedig ugyanúgy vágyik egy igazi gazdira, mint bármelyik másik kutyának.

A fekete a rossz, a gonosz színe, a fekete jelenti a gyászt, de valljuk be: a sötétség nélkül nem lenne értelmezhető a világosság sem, a színeket sem látnánk annyira kontrasztosan élénknek, ha nem lenne hozzá viszonyítási alapnak ott a fekete. Ezután persze írhatnánk, hogy minden fekete kutyánk egy földre szállt angyal, de ez éppen úgy nem igaz, mint az, hogy csak azért, mert feketék, önmagában rosszak is. Mindannyiuknak vannak jó és rossz tulajdonságaik, s mi igyekszünk ezek feltérképezésével megtalálni számukra a tökéletes gazdit.

Így, ahogy az összes többi kutya között, a feketéink között is van barátságos, de félénk is, aktív, illetve kényelemszerető, fiatal és idősebb, játékos és magának való, szobatiszta és még azt tanuló, könnyű és nehéz természetű is. Csak hát ugye feketék...