A FUTRINKA EGYESÜLET ALAP TEVÉKENYSÉGI CSOPORTJÁNAK BEMUTATKOZÓ BLOGJA

A FUTRINKA EGYESÜLET ALAP TEVÉKENYSÉGI CSOPORTJÁNAK BEMUTATKOZÓ BLOGJA

2015. május 16., szombat

Beni G. nem egy pöcsös legény...

Szó szerint nem az, mert sajnos egy daganatos elváltozás miatt le kellett operálni a kukiját, s "lányosítva" lett: egy műtéttel a húgycső a korábbi kimenet helyett a végbélnyílás alá került, így most Beni úgy pisil, mintha szuka kutya lenne. De a története nem itt kezdődik, s reményeink szerint nem is ez az a pont, ahol végetér.

A válás, mint kutyaprobléma generáló aktus

Beni G. egy válási árva. Nem ő az első, nem is ő az utolsó, akit egy kapcsolat megromlásakor egyik fél sem akar ezért vagy azért, s ami közösen közös felelősséget jelentett, az a szétválás után "senki kutyájává"válik, oldja meg, aki akarja. Beni G. is így járt, egyik fél sem küzdött érte, egyik fél sem szerette eléggé ahhoz, hogy önálló életébe magával vigye. Ami ennek az idős gordon szetternek valójában a szerencséjét is jelentette, merthogy korábban láncon élt, s ebből fakadóan nem is nagyon sikerült barátságosra szocializálódnia.

A harapós gordon szetter

A szetterekről él az emberekben egy kép: kedves, végtelenül barátságos, lelkes, aktív, de nem hiperaktív, könnyen kezelhető kutyák. Beni G. nem egészen ilyen, s bár nagyon-nagyon sokat változott, finomodott a sok-sok foglalkozás hatására, soha nem lesz kisgyerekek vagy idős emberek mellé nyugodt szívvel ajánlható kutya. Beni G. harapásai leginkább két tőről fakadtak: az egyik esetben olyan dolgot akart valaki rákényszeríteni, amit ő nem szeretett volna - mint pld. egy fürdetés, más irányba sétálás, a másik esetben pedig egész egyszerűen őt zavarta valami vagy valaki - a helyét féltette, nem akarta, hogy az adott ember a közelébe menjen stb. Ezekben az esetekben Beni G. harapott. Odakapott, de nem csak jelzés értékkel, hanem lendületesen és károkat okozó módon. Mostanra ezek a dolgai azért sokat változtak, de így is csak rutinos gazda mellé mernénk őt kihelyezni.

Más kutyákkal való viszony

Érkezésekor ez sem volt mindenféle gond nélkül való, de mostanra minden más kutyával szépen kijön, összeszoktatható. Nem szereti, ha a fején ugrálnak, így hiperaktív kutyatárs mellé nem lenne tökéletes, s azért ő is válogat a szimpátiát illetően, de egy stabil, közepes-nagy termetű szuka kutya mellé bátran bevállalható lenne.

A kor és az egészségi állapot

Beni lassan tíz éves, így benne van a korban, de a szetterek általában szerencsére sokáig élnek, így előtte is lehet még jópár boldog év. Sajnos korábban a hasüregben és a péniszén daganatot találtak, így egy komoly operáción esett át, ennek eredőjeként lett megjelenését és területi elhelyezkedését illetően "álszuka" kutya. A vizelete rendben tartása és a bakteriális fertőzések megelőzőse érdekében kúraszerűen D-mannose port és tőzegáfonyát szed, ez havi szintre vetítve hozzávetőlegesen 4-5.000 Ft-nyi extra kiadást jelent. Ezen kívül nem igényel jelenleg más kezelést vagy beavatkozást, jó egészségi állapotnak örvend.

Az örökbefogadása

Nagyon szeretnénk Beni számára egy elkötelezett, türelmes és hozzáértő családot találni, akik sokat kirándulnak, aktív életet élnek, de a kutya is része a családjuknak, viszont tiszteletben tartják a kutya határait, személyes terét. Benti tartással, ellenőrzötten fogadható örökbe Beni is, mint minden más védencünk, kertes házas tartás esetén is be kell engedni a házba, egyedül, felügyelet nélkül nem is tartózkodhat az udvaron.

Ha valaki szeretné őt magához venni, az info@futrinkautca.hu e-mail címen jelentkezhet.

Nem vagyok jó kutyás...

Nem vagyok jó kutyás. Vannak dolgok, amiket első perctől nem tudok megbocsátani a kutyáimnak. Azt méghozzá, hogy az ő életük rövidebbre van szabva, és végig kell velük élnek a megöregedésüket és a távozásukat. Dühös vagyok az első ősz szőrszálakra, mikor először tudatosul bennem, hogy homályosul a szemük, mikor először jajdulnak fel egy rosszabb mozdulatnál, mikor először veszem észre, hogy nehezebben tápászkodnak fel reggelente. És a legjobban azt, amikor minden nap emlékeztetnem kell magam arra, hogy nem szabad lemaradni önzőségből arról, ha meg kell hozni a legeslegfájdalmasabb döntést. Hosszú hetek óta nézem töprengve arany, öreg Katicámat. Nagyon-nagyon öreg. Felemészti lassan az oldalán növekvő hatalmas tumor. Ami gyorsabb ütemben növekszik, mint ahogy ő lassan, de biztosan fogy el. Az étvágya hullámzó. Van, hogy rá sem néz az ételére, de van, amikor jóízűen befalja az utolsó falatig és ha mozgást érez maga körül, akkor rekedten morogva jelzi, hogy kész megküzdeni bárkivel, aki a tányérja felé szimatol. De fogy, csipőcsontja, lapodkája már tapintható, holott ő mindig is duci kutya volt, mióta ismerem. Keveset időz a kertben, hamar elfárad, botorkálva, sántikálva kerl egyet, aztán pihen. Az 5 lépcsőfok előtt hosszú percekig álldogál, mire elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy lebírkózza ezt az akadályt. Nem hagyja, hogy segítsek, gyűlöli. Én meg dühöngök, nem csak azon, hogy megöregedett, hanem mert a segítséget is így elutasítja. Rigolyás, egyetlen helyen szeret csak aludni, és ha azt valaki más befoglalja, akkor szemrehányóan álldogál bármeddig, míg a másikat el nem paterolom onnan. Ha nem veszem észre időben, akkor lelkiismeret-furdalásom van szegény öreg miatt. Dühítő. Ha nagyon mélyen alszik, akkor bizony maga alá pisil, és mérges vagyok magamra, ha emiatt átfut rajtam a bosszúság és dohogok, pedig Katica már tök süket, úgysem hallja. Utálom azt, amikor rápillantik és meredten nézem másodpercekig, hogy lélegzik-e még. Idegesít, mikor rá kell szólnom a többiekre, hogy óvatosan játsszanak, ne sodorják el. Utálom, hogy megöregszenek, és hogy már nem éveket, heteket, hanem csak napokat és perceket számolok. Kurva kutyák. frown hangulatjel

Odanyúlok, hogy megsimogassam, a kezem után kap. Összeszorult szívvel mosolygok rajta: látása alig, szaglása szinte semmi, percekkel ezelőtt kapott egy falat sonkát, mert húsvét van, azt hitte, hogy most is azt nyújtok neki. Kurva kutya.heart hangulatjel

 -------------------------------------------------------------------------------meggyes írása -----------------

Katicát a paksi menhelyről vette magához a szerző. Katica hosszú-hosszú éveket húzott le több tucat kutyával együtt, soha nem tűnt fiatalnak, de más állatvédő szervezetnek az ottani menhely vezetője nem adta ki, örökbefogadni meg nem nagyon akarta senki. Szerencséje volt, mert megtudhatta, hogy milyen egy igazi családban élni. Szerencséje volt, mert meggyes nagyon szerette, s a lehető legjobb életet biztosította számára úgy, hogy Katica azért nem volt tökéletesen problémamentes kutya soha.

2015. január 4., vasárnap

A kinti tartás is ugyanolyan jó - miért nem adtok így örökbe?

Gamandor is családtag szeretne lenni
Az egyszerű válasz: mert ez ellenkezik az Egyesület örökbeadási protokolljával. Ami igaz is, de általában azokat, akik ezzel a kérdéssel támadólag nekünk ugranak, ez nem nyugtatja meg, sőt! Sokszor olvastuk már, hogy miféle állatkínzók vagyunk, mert nem adunk oda csak kerti tartásra egy-egy kutyát, de mi inkább leszünk "állatkínzók", mintsem bármelyik védencünk számára rosszabbat adjunk, mint amit adhatnánk. S bár alapvetésként azt gondoljuk, hogy aki nem tudja elfogadni az örökbeadási feltételeinket, az ne tőlünk akarjon kutyát, igyekszünk összefoglalni, hogy miért született meg alakulásunkkor ez a döntés.

Mi szól a csak kerti tartás ellen - avagy miért döntöttünk alakulásunkkor úgy, hogy csak benti tartással adunk örökbe?


A biztonságos falka

Amikor egy kutya együtt él a saját gazdáival, egy szoros, egymásra utalt csoportot, ha úgy tetszik, falkát alkotnak, amelynek a kutya is szorosan részét képezi, s pontosan tudja, hogy ő oda tartozik, s hogy a hierarchiában hol helyezkedik el. A kutya megtanul kötődni, s érzelmileg is kapcsolódik az őt örökbefogadókhoz amellett, hogy megtanulja az együttélés szabályait. Tapasztalataink szerint továbbá nem csak a kutya kötődik jobban, hanem az örökbefogadók is szorosabb érzelmi köteléket alakítanak ki a kutyával, ha a hajlékukat és nem csak a kertjüket osztják meg vele, így sokkal természetesebb a napi séta, az együtt kirándulás és minden ilyesmi. A kerti kutyák hamar megtanulják, hogy "most túl hideg van" ahhoz, hogy a gazdi foglalkozzon velük, vagy túlságosan esik az eső, vagy túl koszos a kutya bundája ahhoz, hogy a gazdi a kutya közelében akarjon tartózkodni. A távolságtartás pedig a vágyat fokozza, így a kutya ugrál, lelkesedik, figyelmet követel, ami csak rosszabbá teszi a helyzetet, hiszen "jaj, koszos a mancsod, ne ugráld össze a ruhám". A benti tartás tehát a valahová tartozást és az érzelmi köteléket, biztonságos adja meg a korábban nélkülöző kutya számára, mi pedig ezt elengedhetetlennek tartjuk.

A rövid szőr nem melegít, a test fűtése rendkívüli energiát igényel a kutyától
A biztonságos elhelyezés

A kutyák az örökbefogadásukat követően nem kötődnek azonnal, illetve vannak szökésre hajlamosabb kutyák is, akiket vonz a külvilág, így nincs az a kert, ahonnan ne tudná egy szökni akaró kutya megtalálni az utat kifelé: akár a kerítésen át, akár alatta. Mi nem azért mentjük meg ezeket a kutyákat, hogy utána egy autó alatt végezzék, vagy örökre elvesszenek, nem szeretnénk megadni a véletlen esélyt sem, hogy el tudjanak szökni, mert felügyelet nélkül maradnak egy nyitott területen. Emellett ezeknek a kutyáknak ez előélete sem ismert, így nem tudjuk, hogyan reagálnak egy hirtelen viharra vagy ha valaki petárdát dob az udvarba, vagy csak valami nagy robajjal jár - könnyen megriadhatnak, s egy pánikba esett kutya menekül, a kertből pedig kifelé vezet az út. Emellett sajnos meg kell emlékezni a rosszindulatú szomszédokról, akik feljelentik a gazdit, ha a kutya ugat, márpedig a kertben tartott kutyák többsége előbb-utóbb őrzi a területét, s az ugatással jár. Egy kertbe bármit be lehet dobni, így nem lehet kizárni azt sem, hogy valaki méreggel akarjon bosszút állni a kedvencünkön, illetve ha valaki egy ivaros szaporítós alanyt gondol felfedezni valahol, akár el is lophatja. Nem, ennek nem szeretnénk egyik kutyánkat sem kitenni: még a kennelben élő kutyáink sem maradnak soha felügyelet nélkül a kifutón, amikor nincs velük ember, biztonságosan zárt helyen vannak, ahonnan nem tudnak megszökni.

Elhanyagolt szőrzet - a kertbe ez is jó lesz?
A kert emellett túlságosan kiteszi a kutyát az időjárásnak, ha esik, ő ázik, ha hideg van, ő óhatatlanul ki van téve ennek, hiszen hiába a fűtött kutyaház, attól ő még kimozog onnan, így pedig az olyan betegségeknek is nagyobb az előfordulási esélye, mint a felfázásos betegségek, illetve a későbbiekben az ízületi betegségek. Emellett a hosszabb szőrű kutyák esetében a csak kerti tartás sokszor az elhanyagolt szőrzetet is eredményezi, hiszen miért trimmeltetné meg valaki a kutyáját, ha úgyis a kertben van.

Mivel Egyesületünk olyan kutyafajtákat is ment, amelyek hajlamosak a szabadtéri alkotásra, így a kert is veszélybe kerülhet, hiszen aki látott már egy óriás lyukakat ásó tacskót, az tudja, hogy mellettük egy kert az nem marad sokáig kert amúgy sem, de a lyukak tökéletesek a kerítés alatti szökés előkészítéséhez is.

Még a hangulatváltozás is azonnal észlelhető
A biztonságos élet

Akivel együtt élünk, aki ott van mellettünk a lakásban, annak ismerjük minden rezdülését, mozdulatát, még az illatát is, így ha valami "elromlik", sokkal előbb észrevesszük, mintha csak egy buksi simogatás erejéig találkozunk a kutyánkkal. A bent tartott kutyák esetében bármilyen betegség vagy sérülés sokkal gyorsabban kiderül, s ez adott esetben az életüket is jelentheti.

Röviden tehát ezek az érvek, de valójában nem kell érvelnünk. Szeretnénk, ha mindenki megértene, egyetértene, s elfogadná ezt. Nincs az a kutya, akit mi egy kertben szeretnénk látni, s bár ezerszer is leírhatja akárki, hogy a kertben is milyen boldogak a kutyák, sőt, még boldogabbak, mint egy lakásba zárva, mi hiszünk abban, hogy egy rendesen lemozgatott, sok-sok ingernek kitett, de bent tartott kutya boldogabb.

Aki tehát tőlünk szeretne örökbefogadni, az elfogadja, hogy a kutya társ, s mint olyan, a lakásban a helye ott, ahol a gazdinak is. (Ez nem jelenti természetesen azt, hogy egy ágyban is kell aludni velük, ilyen előírásunk nincs. A legtöbbször ez valahogy mégis így alakul, de nem az előírásaink miatt.)

Végezetül: mi nem mondjuk azt, hogy aki kinn tartja a kutyáját, az egyben biztosan rossz gazdi is, ezt mi nem ítéljük meg, mint ahogy azt sem, hogy több szervezet ad kerti tartásra is örökbe kutyát, illetve sok helyen nem is ellenőrzik, hogy hová kerül a kutya (így mondjuk akár egy lánc végén is kiköthet), ez az ő dolguk. Nem szeretnénk magunkat összehasonlítani másokkal, mert az ő szabályaikat ők alkották meg, a mi szabályainkat pedig mi. És az örökbeadásainknál nem az ő, hanem a saját szabályainkra vagyunk tekintettel, erre kérünk tehát mindenkit, aki valamelyik kutyánk befogadására jelentkezik. Köszönjük!

Hektor ideiglenes befogadóinál most is lakásban él

 

2015. január 2., péntek

Legalább egy meleg, biztonságos átmeneti családot!

Minden kutyánknak szeretnénk szerető, meleg otthont találni, leginkább véglegeset, de amíg az örökbefogadó család befut, egy ideiglenes befogadó család is hatalmas lehetőséget jelentene számukra, hiszen... Hiszen mindegyik kutyának igénye, hogy családban élhessen, illetve igénye az is, hogy megtanuljon, megtapasztaljon olyan dolgokat, amelyeket csak egy családban tehet meg, mi pedig így többet megtudhatunk az adott kutyáról, ami az örökbeadhatóságát is jelentősen javíthatja. Aztán vannak még olyan praktikus dolgok is, mint a rendszeres orvoshoz járás biztosítása, egy-egy műtét utáni biztonságos lábadozás...

Mit vállal az ideiglenes befogadó?

Az ideiglenes befogadó, ahogy a neve is mutatja, nem végleges gazda, hanem egy-egy kutya átmeneti gondozását vállalja, ami jó esetben a kutya gazdára találásáig tartó időszakot jelenti. Ez az időszak eltérő lehet, de az esélytelen keverékeknél célszerű hosszabb idővel számolni, hiszen ezekért a kutyákért általában nincs tolongás. Az ideiglenes befogadó segít a kutyák szocializációjában, sétáltatja, szeretgeti, szobatisztaságra szoktatja, megismeri a kutyát, hogy ezzel növekedjenek a gazdisodási esélyei. Ha meg tudja oldani, biztosítja az orvoshoz való eljuttatását, amennyiben erre szükség van. Ha a befogadó igényli, az egyesület biztosítja a kutyák tápját, parazitamentesítő szereit is, de az állatorvosi költségek mindenképpen minket terhelnek.

Örökbefogadhatja-e a nála lévő kutyát az ideiglenes befogadó?

Többször előfordul, hogy valaki nem tervezett, csak átmeneti otthont biztosítani egy-egy kutyának, de aztán becsap a szerelem, s a kutya marad. Az ideiglenes befogadóknak van lehetőségük örökbefogadni a náluk lévő kutyát, de figyelembe kell venniük, hogy csak a kutya hozzájuk kerülésének első két hetében van elsőbbségük minden más érdeklődővel szemben, utána már, ha valakit ellenőriz az Egyesület vagy valamelyik külföldi partnere, s az ellenőrzés sikeres, akkor a kutya elköltözik. Természetesen amíg nincs érdeklődő, addig az örökbefogadás bármikor meg tud történni.

Kik azok, akik most kiemelten keresnének átmeneti családot és miért?

Minden kutyánk, aki a kennelsoron vagy fizetős panziós helyen él, örülne, ha ideiglenes befogadóhoz költözhetne, s örülnénk mi is, hiszen ezzel a havi többszázezer forintot kitevő panziós költségeink csökkenhetnének amellett, hogy a kutyáink családokba költözhetnének, mégha átmenetileg is. A felszabaduló források pedig újabb segítséget, lehetőséget jelentenek egy másik rászoruló számára. Tudjuk azonban, hogy az általunk mentett kutyák (és macskák) nem abból a kategóriából kerülnek ki, akikért nagy a tolakodás, hiszen kifejezetten az esélytelenek közül válogatunk, így ideiglenes befogadókat találni éppen olyan nehéz, mint végleges gazdikat. De nem adjuk fel, mert egyszer sikerülnie kell.

Ha valaki jelentkezne valamelyik kutyára gazdiként (de jó is lenne!) vagy ideiglenes befogadóként, az info@futrinkautca.hu e-mail címen teheti meg. Elsődlegesen Budapestről és Pest megyéből várjuk a jelentkezőket hogy az esetleges állatorvosi fuvarokat meg lehessen oldani. Köszönjük!

Vakolat egy felnőtt, kis-közepes termetű, hosszabb szőrű keverék kan, aki a kisvárdai menhelyről érkezik, az oltási programját már megkezdtük. Jelenleg több kutyával van egy kennelben, mindenkivel jól kijön, az emberekkel is barátságos, nyitott kiskutya. Valószínűleg árnyékokat érzékel, de érkezését követően vár rá egy szemészeti vizsgálat, ahová el kellene majd jutnia, s ebben nagy segítség lenne, ha tudna segíteni a leendő ideiglenes befogadó, mint ahogy a szemész orvos által javasolt kezelés biztosítására is, ha van egyáltalán kezelés. Vár majd még rá néhány általános orvosi beavatkozás is, mint a chipezés, az oltási program folytatása, szívféreg-teszt és ivartalanítás, de ezeket mind-mind egyeztetjük a leendő átmeneti otthonával.

Bangócs egy felnőtt angol buldog keverék szuka, aki szintén a kisvárdai menhelyről érkezik, az ő oltási programját is megkezdtük. Ő nem jön ki sajnos más kutyákkal, vagyis ideig-óráig igen, de utána, ki tudja miért, már nem viseli el őket, a társát sajnos a kennelben egy éjszaka során megölte - lehetett szándékos vagy baleset is, de mivel megtörtént, Bangócs egyedüli kutyának ajánlott azzal, hogy az utcán valószínűleg soha nem lesz gondja más kutyákkal. Eddig valószínűleg szaporítós kutya volt, elég leharcolt szegényke. Emberekkel végtelenül kedves, úgy csóválja a fenekét, hogy majdnem szétesik. Az oltási programját kell folytatni, vár rá egy chipezés, illetve egy szívféreg-teszt, illetve egy ivartalanítás.

Pejva egy felnőtt staffordshire terrier keverék szuka, akit egy út mellett tettek ki, s aki szorgalmasan várta, hogy majd érte menjenek, de ez nem történt meg... Ki hitte volna rajta kívül...? Pejva egy végtelenül barátságos, ragaszkodó kutya, aki szaporítós múlttal rendelkezhetett. Más kutyákkal egyelőre nem teszteltük, s elsődlegesen egyedüli kutyának javasolnánk őt. Az oltási programját kell folytatni, illetve egy szívféreg-tesztje hiányzik. Az ivartalanításon már átesett, de majd a varratszedést meg kell oldani. Pejva karanténjában az egri Állatokat Védjük Együtt csapata segít.

Lujzi egy 8-9 év körüli bullmasztiff szuka, aki több, mint egy éve van a gondozásunkba, s aki egy fizetős panziós helyen él, de nagyon szeretne egy kényelmes, meleg, családi otthont magának. Sajnos ő más kutyákkal nem jön ki, így egyedüli kutyának ajánlott kizárólag. Az emberekkel, a gyerekeket is beleértve végtelenül barátságos, nagyon élvezi és szereti az emberek társaságát. Pórázon szépen sétál, autózni is tud, egyértelműen volt gyerekszobája. Az éves oltásait kell csak ismételni, más tennivaló nincs vele.

Sodó egy felnőtt, nagyobb termetű keverék kan, akinek rendkívül rövid a szőre, így a tárnoki kennelsoron meglehetősen fázik, ami folyamatos súlyvesztésben is megjelenik. Sodó egy határozottabb kutya, így egy hozzáértő ideiglenes befogadót keresne, aki sokat foglalkozik vele, s akit el tud fogadni "felettesének". Más kutyákkal nem jön ki, így egyedüli kutyaként költözne, ha valaki vállalja. Ha összeszedné magát, akkor egy 40 kg körüli, csupa izom szépség lehetne, de most nagyon sovány. Az éves oltásait kell csak ismételni, más tennivaló nincs vele.

Pisze egy fiatal-felnőtt, közepes termetű keverék szuka, akinek még soha nem volt gazdája, egy menhelyen nőtt fel, mi onnan vettük át. Szépen megtanult pórázon sétálni, s számtalan számára új, s ebből fakadóan veszélyesnek minősülő dologgal megismerkedett már, de a félelmei most is megvannak, így egy hozzáértő, türelmes ideiglenes befogadó lenne számára ideális. Akiket nem ismer, azokkal nagyon visszafogott, kerüli is őket, de akiket ismer, azokkal játékos. Imádja a vizet,a  pancsolás a mindene. A pórázról nem elengedhető még kutyafuttatóban sem, mert utána bármitől képes pánikba esni, s akkor nem lehet begyűjteni. Szeretnénk neki megmutatni, hogy milyen családban élni, s biztosítani, hogy megtanulhassa a lakásban élés szabályait. Nála kisebb termetű, elsődlegesen kan kutyák mellé mehet. A nála nagyobbaktól fél, a szukákkal dominanciára hajlamos. Az éves oltásait kell csak ismételni, más tennivaló nincs vele.

Gamandor több, mint egy éve a kennelsorunk lakója. A barátságos óriás ezalatt az idő alatt megtanulta, hogy az emberekkel megéri együttműködni, kétszer is járt kutyaiskolába, így tud pórázon sétálni, illetve ismeri az alapvető vezényszavakat. Néha hajlamos túlpörögni, de ez is kezelhető. Nagyon szeretetigényes, érdeklődő kutya. Szuka kutyákkal összeszoktatható, de a termete miatt kistestű szuka mellé nem ajánljuk. Kanokkal nem jön ki. Valószínűleg soha nem élt még lakásban, ezért is, no, meg a rövid szőre miatt is szeretnénk találni számára egy átmeneti befogadó családot. Az éves oltásait kell csak ismételni, más tennivaló nincs vele.

Gipsz szintén a kennelsoron él, s neki azért kellene egy befogadó, mert rá viszont még sok orvosi vizsgálat vár... A bal mellső lábát nem használja, a korábbi információ az volt, hogy egy autó roncsolta a mancsát, de aztán kiderült, hogy a vállában van egy légpuska lövedék, valószínűleg az okozott olyan neurológiai károsodást, amely miatt a mancsában az inak görcsbe húzódtak, s mostanra már az ujjai sem egészségesek. Vár rá egy neurológiai vizsgálat, hogy tudunk-e még valamit tenni a lövedékkel, illetve utána valószínűleg speciális torna és/vagy kutyaúszás is, ahová rendszeresen el kell jutnia. Gipsz jól kijön más kutyákkal, az emberekkel is barátságos, de félénk, nehezebben oldódik fel, s valószínűleg még nem nagyon volt tapasztalata jó emberekkel sem, nemhogy egy igazi gazdival. Ráérősebb, autóval rendelkező befogadót szeretnénk számára találni. 

Beni G. valójában kakukktojás, mert ő most is benti tartással él egy költségtérítéses helyen, de az ő esetében azért szeretnénk egy ideiglenes befogadót találni, hogy megismerjük a viselkedését akkor, ha nincsenek körülötte más kutyák, mert bár alapvetően kijön velük, de nem igényli a társaságukat, mint ahogy alapvetően az emberét sem, s ha valami nem tetszik neki, odakaphat, haraphat, így csak rutinos befogadó jöhet szóba, idősebb emberek vagy gyerekek mellé nem mehet. Beni egy 9 éves gordon szetter, aki egy válás miatt került hozzánk, de korábban láncon tartották, így nem sokat tanult az emberekkel való kommunikációról sem...

Kérjük, hogyha valaki valamelyik kutyánkat, akár a fentieket, akár valamelyik "könnyebb esetet" vállalni tudná, jelentkezzen az info@futrinkautca.hu e-mail címen.

Az utóbbi időben azonban sajnos több olyan jelentkezőbe is belefutottunk, akik egy nap után bedobták a törölközőt, mondván: mégsem készültek fel egy kutyával kapcsolatos dolgokra, s ilyenkor nekünk teremtődik egy nem várt feladat: elhelyezni valahová a kutyát, ami nem visszalépés számára. Ez pedig jellemzően nem egyszerű. Így kérjük, hogy aki jelentkezik, alaposan gondolja végig, hogy képes-e egy sokszor nem egyszerű, adott esetben problémák sorát felvonultató kutyával megosztani több hétig, akár hónapig a lakását, életét, s csak akkor írjon, ha erre igen a válasz. A kutyák nem tárgyak, nem tudjuk őket ide-oda dobálni. Köszönjük!


Számháború és kutyák (2014. év szubjektív zárása)

Pötyke szívférges és nagyon félős - hiába fajtatiszta, esélytelen
Elmúlt egy újabb év, s ilyenkor meg kell kicsit állnunk, hogy összegezzük az előzőt, hogy ne daráljon be minket a rutin, s hogy egy kicsit felülről tudjuk látni a saját munkánkat, s hogy megköszönjük mindenkinek, aki bármiben segített minket, vagy akár csak követi, olvassa, hogy mi történt velünk, a Futrinka Egyesülettel, s ezen belül az esélytelen keverékeket mentő csoportunkkal.

Sajnos a keverék csoportunk sok területen nem áll jól. Valójában sehol sem áll jól, így kicsit légüres térben toporgunk, mert egyrészről annak idején ez volt az a csoport, amiért létrejött az egész Egyesület, keverék kutyák mentésére dobtunk össze páran annyi pénzt, hogy a karantént, oltásokat, ivartalanítást, panziót mind-mind fizetni tudjuk, másrészről viszont ez az a csoport, amely nem tudott igazán rendszeres támogatókat gyűjteni, s mivel a rehabilitációra szoruló vagy beteg állatok tartása, gyógyítása extrém sokba kerül, így sajnos a csoport eladósodott, jelenleg az Egyesület egyéb forrásaiból kap kölcsön, de ez nem mehet a végtelenségig...

Mi lehet a megoldás? Ha belátjuk, hogy nem megy, akkor fel kellene adni, de egy maroknyi kutyánk akkor is marad, hiszen ki tudja, hogy a 2008. óta velünk lévő Vilmosunk meddig él a gondozásunkba, vagy lesz-e, aki beleszeret, és örökbefogadja majd? Érte és mindazokért, akik a gondozásunkban vannak, felelünk, mint ahogy azokért is, akiket örökbeadtunk már, de ha valami miatt nem tudja vagy akarja megtartani a gazda, akkor hozzánk kell, hogy visszakerüljön.

A 2014-es évet 28 kutyával és 3 macskával nyitottunk, ők voltak azok, akik már 2013-ban is velünk voltak, többen közülük már régebb óta, s 2015-re 25 védencet viszünk át az esélytelen keverékek csoportjában.

A 2014-es év során 48 kutya és 6 macska került a gondozásunkba, az esélytelen keverékek csoportjának gondozásába, ami ránézésre talán nem sok, de ha figyelembe vesszük, hogy milyen kutyáknak nyújtunk segítő kezet, ez hatalmas vállalás.

Néhányan, akik külföldön találtak gazdára 2014-es védenceink közül
2014-ben sajnos csökkent a külföldi partnerségen keresztül gazdisodó kutyáink száma, pedig az idős, rozoga kutyák számára ez különösen nagy segítséget jelentett a korábbiakban, de így is 21 kutya és 2 macska találhatott külföldön gazdára, amiért nem lehetünk elég hálásak a segítő szervezeteknek: a lassan egy évtizedes partnerszervezetünknek, a Setterburgnak, az Animal-Care Austriának, a Hundehilfe Phoenixnek és a teljesen új segítőnknek, a Hands 4 Paws-nak.

Sajnos az "alapos" kutyák körül nem túl sok ideiglenes befogadó bukkan fel, így a többségük a tárnoki kennelsorunkon talál elhelyezést, ott látogatható, s ott igyekszünk megoldani a rehabilitációjukat is. Nem mindig egyszerű, de nagyon sokat számít, hogy egyre többen járnak a kennelsorra sétáltatni, s így megismerhetik és talán egy kicsit meg is szerethetik védenceinket, s beleláthatnak az általunk végzett munkába.

Néhányan azok közül, akik belföldön találhatták meg az igazit az elmúlt évben
Esélytelenjeink közül 23 kutyát és 3 macskát adtunk itthon örökbe, s mindannyiukra nagyon büszkék vagyunk, mert hisszük, hogy jó helyre kerültek, s hogy sikerült számukra olyan otthont felkutatnunk, ahol biztonságban, boldogságban, s az egyéni igényeiket figyelembe véve élhetik életüket. Voltak veszteségeink is, sajnos, illetve kettő kutyának meglett az eredeti gazdája.

Igazán esélytelenek, mégis meghozta számukra a végleges gazdit a 2014-es év
2014-ben örökbeadtunk olyan régóta a gondozásunkban lévő kutyákat, mint Zoé, akit még 2007-ben (!) mentettünk az akkor még nagyon rossz hírű ajkai gyepmesteri telepről. Szintén gazdára talált Tiara, aki két évig volt a gondozásunkban, de akit már az Illatos úti megmentésekor is egy rosszindulatú daganattal kellett megoperáltatnunk. Mokka harmadszorra, sok-sok szenvedés és megpróbáltatás után is új életet kezdett, s most biztosak vagyunk abban, hogy már egy életre megtalálta azt a családot, akik minden viselkedési gondja ellenére tiszta szívből szeretni fogják, s nem látjuk viszont a 2006-ban még babaként a paksi menhelyről megmentett terrier keveréket többé. Szintén kirepült Mimóza, a tengelici menhelyről hozzánk került, alulszocializált és félős kan kutya, akit nagy-nagy türelemmel tanítgattunk az emberekkel szembeni bizalomra, de az igazi család hozta meg számára az áttörést: egy szerethető, bújós kutya lett. Ez volt az az év, amikor először, majd másodszor is örökbeadtuk Bunsent, mert sajnos az első helyről visszakerült, de aztán talán éppen ez a fordulat kellett ahhoz, hogy álomgazdira lelhessen.

A 2015-ös évet 25 esélytelennel nyitjuk, s elsődleges feladatunk, hogy számukra találjunk végleges otthont. Tudjuk, hogy ez ne könnyű feladat, hiszen eleve olyan kutyákat mentünk, akiknél valami jelentősen csökkenti a gazdára találási esélyeiket: kor, szín, viselkedés, betegség vagy egyéb.

A 2015-ös nyitó csapatból többen vannak, akik már több, mint egy éve várják, hogy végleges családjuk lehessen.

Vili hetedik évét kezdi nálunk, Floki az ötödiket
Ott van közöttük Vili, a megérinthetetlen kis-közepes keverék kan, aki egy erdőben nőtt fel, majd a szentendrei gyepmesteri telepről vettük gondozásba, s aki valójában nem egy háziasított kutya, de akinek így is megadunk mindent, amit csak lehet, s nem szűnünk meg keresni a végleges otthonát. Ott van Floki is, akit 2010-ben mentettünk az ajkai menhelyről, s aki a közeljövőben egy komoly műtéten kell, hogy átessen: a fejére nőtt egy zsírdaganat, ami mostanra már vekninyi méretű.

2013-ban érkeztek: Róni, Vigyori, Rozicica, Gamandor és Lujzi is
Szintén régebb óta védencünk Rozicica, az utcáról mentett cicalány, aki soha nem lett igazán bújós macska, de nagyon szépen viselkedik a lakásban, s aki egy önálló társra vágyna, akivel nincs sok gond, de aki nem bújik folyamatosan az arcába, annak tökéletes választás. Szintén 2013-ban került hozzánk Vigyori, akit egy másik szervezet mentett meg rossz gazdájától nagy csinnadrattával, majd egy panzióban hagyták, s aki a kezdeti kennelsori lét után ideiglenes befogadóhoz kerülhetett, de aki szeretne most már egy végleges gazdát. Az Illatos útról érkezett - szintén tavalyelőtt - Gamandor, aki a kezdeti mogorva és magának való, domináns kanból egy könnyen kezelhető, érzelmes és ragaszkodó kutya lett. Gazdától érkezett a koros bullmasztiff, Lujzi, aki agilis és emberekkel maximálisan barátságos, de más kutyákkal nem jön ki, s ekkor mentettük meg újra, majd aztán még egyszer Rónit, a mostanra 14 éves angol cocker spániel kant, aki mindenkivel remekül kijön, s nagyon jó állapotban van egyelőre, de a korából fakadóan már nem lehet évtizedekre tervezni vele a jövőt. Gamandor, Lujzi és Róni számára ideiglenes befogadót is keresünk.

2015-ben szeretnénk folytatni a megkezdett rehabilitációs munkát, s csak annyi új kutyával tervezünk, akik számára meg tudjuk majd teremteni a biztonságos és finanszírozható ellátás feltételeit, ehhez azonban nagyon nagy szükségünk lenne:

- rendszeres és eseti támogatókra (bármilyen kicsinek vélt összeg is sokat számít),
- fuvaros segítőkre,
- ideiglenes befogadókra,
- sétáltatókra, a rehabilitációs munkába bekapcsolódókra, elsődlegesen a tárnoki kennelsoron.

Szívférgeseink, akiket kezelünk, de akik ugyanúgy vágynak egy új otthonra
Szeretnénk minden, a gondozásunkba kerülő kutyát az oltásokon, chipezésen, ivartalanításon túl a jövőben is szűrni szívféregre, illetve mindannyiuk számára biztosítani a védelmet a szívférget terjesztő szúnyog ellen, s reménykedünk, hogy azok a kutyáink, akik szívféreg pozitív tesztet produkáltak vagy eljuthatnak a negatív tesztig 2015-ben vagy gazdára találnak, ahol folytatódhat a kezelésük.

Reméljük, hogy számíthatunk rátok 2015-ben is, hiszen ti vagytok azok, akik lehetővé teszitek a mentést, s akik segítenek abban, hogy egy-egy védencünk gazdára találhasson. Ti vagytok azok, akik a nehezebb időkben segítetek, hogy ne adjuk fel, s akik velünk örülnek a sikereknek, ami mindig kutyaéletekben mérhető.

Boldog új évet kívánunk mindenkinek, tartsatok velünk a jövőben is!

2014. november 23., vasárnap

Tütü nem elég szép a gazdára találáshoz...

Új frizura, profi fotós
Amúgy ez nem igaz, mert Tütü nagyon tetszetős, kedves arcú kutya, csak valami miatt nem akadt meg rajta eddig senkinek a szeme sem.

Mi láttuk, hogy milyen volt, amikor kihoztuk őt az Illatos útról, ahová egy hajléktalan-telep felszámolásakor került. Egyszer kivitték, aztán másnap vissza: nem minősült az őt választó család számára "élhető" kutyának. Tütü félt, félelmében kapkodott, s ha valakit a bizalmába fogadott - ez jellemzően egy ember volt, s viszonylag gyorsan döntött - akkor ha az az ember kilépett a látószögéből vagy újra belépett, hihetetlen éneklésbe kezdett. Innen indultunk Tütüvel...

Tütü a panziós helyen, még az eredeti bundájával
Panziós helyre került, ahol megtanult együtt élni más kutyákkal, s egyre jobban kötődött az emberekhez is, már képessé vált megosztani a figyelmét, szeretetét, bizalmát két ember között is. Ideiglenes befogadóhoz költöztettük, ahol a lakásban élés szabályait tanulta meg, illetve megismerkedett a városi zajokkal, illetve a munkanapokhoz kapcsolódó rutinnal - minden akadályt remekül vett, de a rossz indulás soha nem múlik el, mindig lesz, amiben vissza-visszaköszön.


Riadt szem - Tütü az Illatos  úton
Ideiglenes befogadója rendszeresen jár vele futni, igyekszik lemozgatni, s mindenféle szocializációs gyakorlatokat végeznek. Tütü tökéletes alany, fogékony, s nagyon megfelelni akaró. Az elmúlt időszakban rengeteget változott, előnyére, s egy türelmesebb, aktív életet élő gazdi mellett Tütü lehetne az ideális társ.

Az elmúlt időszakban átesett egy kozmetikán, hogy kicsit tetszetősebb külsőt kölcsönözzünk neki, illetve megszerveztünk számára egy profi kozmetikát. A helyzet sajnos változatlan, de nem adjuk fel. El fog jönni érte is az igazi, ebben biztosak vagyunk. Mint ahogy abban is, hogy mindig segíteni fogunk az esélyteleneknek, hiszen ők azok, akikhez rehabilitáción és az emberek szívén keresztül vezet az út.

info@futrinkautca.hu

2014. november 15., szombat

Örökbefogadod őt a férgeivel együtt?

Fácán imádta a kutyaiskolai foglalkozásokat
Fácán szívférges. És gazdára vár. Ezt a kettőt kellene valahogy felelősen összehozni, s megtalálni számára a tökéletes és végleges családot. Reménykedünk abban, hogy sikerülhet, de nagyon sok szempontot kell a leendő gazdának mérlegelnie. S nem Fácán az egyetlen kutyánk, akinek hasonló feltételekkel keresünk gazdát. Ez egyben azt is jelenti, hogy igen, itt van, Magyarországon is téma kell, hogy legyen a szívféreg.

Amikor azt írjuk egy kutyánkról, hogy szívférges, az alatt azt értjük, hogy kifejlett férgekre utalt valamelyik vérteszt eredménye, s nem csupán a microfilariákra, a vérben úszó lárvákra gondolunk, amelyek még nem érték el a kifejlett féregállapotot.

A kifejlett férgek ellen megbízható kezelés nem létezik. Kétféle irányzat van a szívférgeket illetően. Az egyik esetben egy itthon nem törzskönyvezett, arzén tartalmú injekciókúrán esik át a kutya, amely a férgeket képes megölni, viszont nem veszélytelen módon, hiszen onnan kezdve, hogy már egy "egyszerű" altatásnak is hatalmas kockázata lehet egy szívférges kutya esetében, az embólia veszélye fokozottan fennáll, illetve a későbbiekben máj- és vese, illetve egyéb károsodások is kimutathatók lehetnek.

A másik irányzat a már kifejlett férgeket nem "bántja", viszont megakadályozza, hogy új férgek alakuljanak ki, így fokozott figyelmet fordít arra, hogy a kutya testében ne lehessenek microfilariák, a kezelés ezek irtására irányul, merthogy amíg van kifejlett szívféreg, az termeli az "utódokat" is. A kifejlett férgek amellett, hogy nem túl esztétikus egy élő spulnival a tüdőartériákban, szívben élni, nem is csak úgy vannak, hanem a gazdatestben élősködve tartják magukat életbe: s a természet aljassága, hogy a paraziták nagyon sokáig élnek, a szívféreg élettartama hat év körül alakul.

Mi egyelőre, tekintettel arra, hogy egy korábban az arzénos kezelésen átesett kutyánknál néhány hónappal a kezelést követően súlyos veseelégtelenséget állapítottak meg, illetve arra, hogy az általunk megkeresett olasz menhelyek is megerősítették, hogy a kezelés után a kutyák várható élettartama jelentősen lerövidül, megpróbáljuk a szívférges kutyáinkat felelősen kihelyezni, gazdához adni.

Ez a fotó egy műtét közben meghalt vizslánk szívéről készült... Azóta tesztelünk minden kutyát.
Egy szívférges kutyánál az alábbi dolgokra biztosan fokozottan figyelni kell:
- annak érdekében, hogy a hordozó szúnyog ne vihessen át egy kósza microfiláriát sem más kutyára, mindig kell lenni a kutyán érvényes, a hordozó szúnyogokra ható szernek (Scalibor nyakörvnek 3 havi cserével vagy Advocate cseppnek 30 naponta cseppentve)
- hogy a kutya testében élő, kifejlett férgek reprodukciós törekvéseit visszaszorítsuk, küzdeni kell a vérbe kerülő microfiláriák ellen is (Milbemax féreghajtó vagy Advocate csepp 30 naponta)
- ha bármi miatt altatásos műtéti beavatkozásra lenne szükség, a speciális altatásra, amely a vérnyomás állandó szinten tartására irányul, illetve egy kicsit éberség-közelibb állapot, mint a normál esetekben.

A szívférges kutyákat emellett kb. félévente vizsgálni is szükséges, hogy a kifejlett férgek tekintetében történt-e változás (vértesztet kell végezni, hiszen egy dologban nem lehetünk biztosak: mikortól vannak a kutyában kifejlett egyedek, s hogy mikor telik le az élettartamuk). A cél a negatív eredmény, s utána már "csak" a prevenciónál leírtak alkalmazása.

Ezek tehát nem egyszerű dolgok, de fontosak. Meg lehet rémülni a mi, tudottan szívférges kutyáinktól, de a környezetetekben tudjátok, hogy hány nem tesztelten pozitív kutya él? Nem. A saját kutyáitok esetében a negatív tesztelést követően a prevenció a fontos. Esetükben, mivel nincs bennük kifejlett szívféreg, így kicsivel eltér a kezelési / megelőzési protokoll:
- a hordozó szúnyogok ellen konstans védelmet kell biztosítani (Scalibor nyakörv 6 havi cserével vagy Advocate csepp 30 naponta)
- az esetlegesen a véráramba kerülő microfiláriákból hat hónap alatt válna kifejlett féreg (amikor már nincs jó megoldás), de a lárva-állapot irtható, így ha a kutyát erre ható szerrel kezeljük legalább 3-4 havonta, akkor biztosítjuk számára a féregmentes életet (erre tökéletes az Advocate csepp is, de a Milbemax féreghajtó is).

Szóval ezekkel a feltételekkel keresünk több kutyánknak, közöttük Fácánnak is végleges gazdit vagy ha valaki a negatív szívféreg-tesztig nem tudja vállalni a kutya kezelésének költségeit, akkor opciós ideiglenes befogadót. Nem egyszerű döntés, ezt tudjuk. De ettől ezek a kutyák nagyon is szerethetőek, csak kicsivel nagyobb figyelmet igényelnek, mint egészséges társaik.

Fácán imádja a kényelmet
Fácán egy fiatal-felnőtt, kistermetű, keverék kan kutya, akit az Illatos útról fogadtak örökbe, majd másnap el is hagyták, de utána nem kérték vissza őt... Emberekkel végtelenül barátságos, gyerekek mellett is megállja a helyét. Más kutyákkal jól kijön, bár kicsit túlfűtött. Imádja a kényelmet, a meleget, a kényeztetést, illetve a hosszú-hosszú sétákat. Lakásban kezdetben jelölgethet, de amúgy szobatiszta és szépen viselkedik akkor is, ha egyedül marad. Az állatorvosnál vagy kozmetikáját illetően hisztire hajlamos (egy igazi "dráma queen", mégha kan kutyáról is van szó), de ez azért kezelhető. Az oltásait megkapta, az egyéb paraziták alól mentesített, chipje van, illetve ivartalanításra került.

Ha valaki ezekkel a feltételekkel vállalná, hogy velünk a kapcsolatot folyamatosan tartva - nekünk is fontos a tapasztalat - és a fentiekben leírtakat vállalva örökbefogadná őt vagy úgy magához venné, hogy az Egyesület biztosítja a negatív szívféreg tesztig a kezelést és vizsgálatokat, jelentkezzen az info@futrinkautca.hu e-mail címen.

A Futrinka Egyesületnek jelenleg is több szívférges kutyája van Fácánon kívül - minden kutyánkat tesztelünk, így nincsenek, nem lehetnek "látens" férges kutyáink - ők is hasonló feltételekkel várják szerető, új családjaikat.

Pötyke egy korosodó, rövid szőrű parson russel terrier szuka - a tárnoki kennelsor lakója
Tina egy korosodó szálkás szőrű tacskó szuka, a térde is rossz sajnos - ideiglenes befogadónál él

Mindig egy észak-magyarországi út mellől került hozzánk - átmeneti panziós helyen lakik
Bakszakáll egy észak-magyarországi tenyészetből érkezett - átmeneti panziós helyen lakik
Azonnal Mindiggel várakozott egy észak-magyarországi út mellett - átmeneti panziós helyen lakik
Furbó az egri menhelyről jött - a tárnoki kennelsor lakója
Jázmin dél-magyarországi láncos kutya volt - a tárnoki kennelsor lakója