Könnyen jött, könnyen megy?

Altatásra várva? Ki tudna ezeknek a szemeknek
ellenállni? Mi nem tudtunk. Ő Rhea.

Az elmúlt hónapban - mint ahogy hírt is adtunk - több tucat új, esélytelen keverék kutyával lettünk gazdagabbak. Ahogy írtuk: a korábbi létszámstop eredményeként még azok a kutyák sem kaphattak figyelmet, támogatást, akik régóta a gondozásunkban vannak és várhatóan még ott is lesznek egy jó darabig, így döntést kellett hozni, hogy merre indulunk tovább. Mi a hitünk mellett tettük le a voksot, a hit mellett, amely szerint nem csak minket párunkat érdekelnek az esélytelen keverékek, hogy vannak még mások is, akik örömmel segítenek egy-egy halálra ítélt kutyán - a mi mentési módszereink mellett. A "könnyen" mentett tucatokból ugyanis még mindig bőven tudunk kínálni, hiszen a legtöbbjük továbbra is gazdára vár.

A leginkább altatás elől, gyepmesteri telepekről begyűjtött kutyáink mindegyike kapott veszettség és kombinált oltást, ez utóbbit ismételtük is, hogy biztos legyen a védettsége mindannyiuknak, egyedi azonosító chipet, féreghajtót, bolha- és kullancs elleni kezelést, akinek szüksége volt rá átesett egy kozmetikán, mindenkinél elvégeztettük az ivartalanítási műtétet és még volt számtalan állatorvosi beavatkozás és vizsgálat az amputáción át a daganatok miatti emlősor eltávolításon keresztül a szemvizsgálatokig. A miskolci gyepmesteri telepről mentett kutyacsalád esetében egy nagy létszámú kutyacsaládnál kell egy intenzívebb parazitamentesítési és oltási programot lebonyolítanunk, emellett ők prémium kölyök tápot esznek, amit szintén elő kell teremtenünk. A kutyáink - nagyon kevés kivételtől eltekintve - a bérelt kennelsorunkon vagy másik kutyapanzióban élnek, a bérleti díjat szintén fizetni kell. Nem kicsi összeg tehát, amit egy-egy megmentett kutyára azután kell ráfordítanunk, miután gondozásba vesszük. Ehhez kérnénk a segítséget, hiszen ha a számláinkat nem tudjuk fizetni az nem csak azt jelenti, hogy eladósodva tényleg a tevékenység befejezése marad az egyetlen út, hanem azt is, hogy nem tudunk több rászorulón segíteni... Mi pedig szeretnénk, így kérjük, hogy segítsetek! Havi rendszerességgel utalt kis összeg is óriási segítség, amellett, hogy a "sok kicsi sokra megy" elvén összejön egy-egy beavatkozás, egyéb költség fedezete, tervezhetőbbé is teszi a jövőt. Nagyon sokat számít és minden forintot védenceinkre fordítunk.

A támogatásokat a Futrinka Egyesület K&H Banknál vezetett 10404089-49575251-57561000 számú bankszámlán tudunk fogadni, a megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni, hogy ALAP, így az alap tevékenységi csoport védenceire fordíthatjuk a támogatást.

Nagy szükségünk van száraztápra és konzervekre, illetve bolha- és kullancs elleni szerekre, féreghajtóra, nyakörvekre és pórázokra, ágyneműhuzatokra és plédekre, valamint a kennelek fertőtlenítéséhez nagy mennyiségben hypóra és súrolókefékre, gumikesztyűre. Örömmel fogadunk megmaradt, de még nem lejárt humán gyógyszereket is, mint pld. Augmentint, Bolus Adstringenst, illetve vitaminokat, roboráló szereket is.

Emellett várjuk ideiglenes befogadók jelentkezését, akik átmenetileg egy-egy kutyánkat gondoznának, tanítgatnának, hiszen tapasztalati tény, hogy egy kevésbé tetszetős külsejű kutyát is könnyebb örökbeadni, ha biztosan tudjuk, hogy hogyan viselkedik lakásban, hogyan viseli a város zaját vagy bármi egyebet, amely egy kutyával való együttélés során fontos lehet. Meglepő, de még mindig tartja magát az a vélekedés, hogy csak a kölyök kutyát lehet bármire megtanítani, a felnőtteket nem, emiatt sokan még mindig idegenkednek a felnőtt, akár idősebb kutyák örökbefogadásától, ez pedig leginkább a szaporítók malmára hajtja a vizet, hiszen ha már kölyök, akkor legyen egy "valamilyen" ötezerért, mint egy ismeretlen előéletű akármilyen a menhelyről.

Pedig kölyök kutyák nálunk is vannak, mindannyian megkezdték az oltási programjukat, melyet majd a leendő gazdának kell folytatnia, illetve vállalnia kell azt is, hogy 8-10 hónapos koruk körül biztosítja az ivartalanításukat, hiszen - a felelős állatvédelmi szempontból - csak ivartalanítási kötelezettséggel adunk örökbe.

Kida az oroszlányi gyepmesteri telepről került hozzánk beagle keverék mamájával, Tollal együtt. Altatás várt volna rájuk, mivel a nyári időszakban az örökbefogadási hajlandóság, kedv nagyon alacsony, viszont a gyepmesteri telepeken a helyhiány miatt, illetve sok helyen a jogszabály adta lehetőségek bázisán már a 15. napon altatnak. Tündéri, játékos, eleven, kiegyensúlyozott, négy hónap körüli kutyalány, aki közepes méretűre nő majd.

A G-alom összesen kilenc tagból áll, anyukájuk, Terka egy bajor hegyi véreb (keverék?) szuka, az apuka vagy még inkább apukák személye ismeretlen. A csapat meglehetősen heterogén a méreteket tekintve, de szerencsére az anyuka mindegyikben visszaköszön. Van közöttük olyan, aki vizsla méretű lesz és van olyan is, aki kicsit talán nagyobb, erőteljesebb. De persze ez  még a jövő zenéje. A babák öt hetesek múltak, háromszor féreghajtottak, chipezettek és az első oltásukat megkapták.

Persze nem csak kölyök kutyákat mentünk, sőt: valójában kölyök kutyákat nem is nagyon mentünk, de mégis szinte mindig vannak a gondozásunkban. Sok nagyon fiatal, tíz hónap - egy év körüli keverék kutyánk is van, itt gyakorlatilag színben, mintázatban és méretben is heterogén a kínálat. Ők már nem babák, de fiatalok és az oltásaikkal már csak a rendszeres éves ismétlés a gazdi tennivalója, valamint ők azok, akik chipezettségük és parazitamentesítettségük mellett már ivartalanításra kerültek. Őket nem sorolnám fel ebben a posztban, de kiemelek közülük párat, nem azért, mert ők valami miatt számomra nagyobb jelentőséggel bírnak, hanem mert számukra lenne a legsürgetőbb talán, hogy elhagyhassák a kennelsort és legalább átmeneti otthonba vagy szerető új gazdihoz költözhessenek, de minden védencünk erre vár.

Aloe és Vera egy testvérpár, 6-8 hónap körüliek lehetnek, az ózdi gyepmesteri telepről kerültek hozzánk, ahol a helyhiány miatt őket is altatás fenyegette. Mind a ketten barátságos, szelíd kutyák, játékosak, más kutyákkal tökéletesen kijönnek, viszont pórázt nem láttak korábbi életükben, mint ahogy túl sok törődést sem kaphattak. Most igyekeznek bepótolni minden elmaradást, de több kutya mellett kevesebb figyelem juthat rájuk, pedig éppen abban az életkorban vannak, amikor minden hét számít.

Dömpike szintén ózdi menekült, egy év körüli, talán mopsz, talán francia bulldog keverék, kis termetű, de mokány, kerek fejű, gülüszemű eb. Tele van élettel, ugrál, bújik, mindenkivel egyformán kedves, osztja a puszikat rendületlenül és ott akar lenni, ahol az ember van, folyton jön és vigyorog. Vicces megjelenésével biztosan ő lesz a  sétáltatás sztárja, rajongása pedig alkalmassá teszi arra is, hogy a kevésbé kutyabarátokat is levegye a lábáról.

Fuszi az legutolsó ózdi mentésünk egyike, a roppant elhanyagolt, összeállt szőrű, rendkívül büdös kiskutya tele volt félelemmel, nagyon nehezen hitte el, hogy az emberek nem akarják bántani, de soha, egyetlen rossz szava sem volt, soha még csak fel sem húzta az ínyét, azt tehettünk vele, amit csak akartunk, ő beletörődött a sorsába. Mostanra már néhány apró lépést megtett, ha nem is ismerkedik magától, de már érdeklődik a körülötte lévő világ iránt és szép lassan ki fog nyílni. Egy nyugodtabb családba, nagyobb gyermekek mellé is örökbefogadható.

Sina egy társasági kutya keverék lány, egy év körül lehet. Hófehér, habos-babos, bár nem ilyen állapotban került hozzánk az Illatos útról, de amit lehetett, már rendbe raktunk rajta. A lelke is helyrejött, köszönhetően az egyik önkéntesünk áldozatos munkájának és Sina iránti kiemelt figyelmének. Sina egy barátságos, élénk, emberközpontú kutya, aki könnyen nyit és köt új barátságokat, más kutyákkal is jól kijön, s szívesen élvezné egy lakás kényelmét. Sajnos egy genetika probléma miatt a látása nem tökéletes, vannak olyan foltok, ahol nem lát, így egy-egy terület kiesik a látószögéből, hajlamos nekimenni dolgoknak még akkor is, ha amúgy másfelé fordítva a fejét ugyanazt a tárgyat észreveszi. Emiatt kicsivel nagyobb odafigyelést igényel, de a vele született fogyatékossága nem akadályozza meg abban, hogy boldog és gondtalan élete lehessen.

Ha valaki azzal vádolna minket, hogy csak fiatal kutyákat mentünk, azoknak elmondhatjuk, hogy bőven vannak a gondozásunkban felnőtt, sőt idősebb kutyák is. Számukra, ha lehet ilyet mondani akkor, amikor eleve nagyon nehéz bármilyen kutyát örökbeadni, még nehezebb megtalálni a végleges helyet, azt az otthont, ahol békében és szeretetben tölthetik hátralevő életüket.

Metrust az Illatos úti gyepmesteri telepre adta le a gazdája, mert ő külföldre költözött. Nem tudjuk, hogy miért gondolta úgy, hogy a hét éves, nagyobb termetű, tigriscsíkos, de nem staff keverék, lakáshoz szokott, szobatiszta, pórázképes és emberközpontú kutyájának a telep lesz az utolsó állomás, de a döntésével gyakorlatilag halálra ítélte a kutyát. Pontosan tudjuk, hogy egy ilyen állat az esélytelenek között is hátránnyal indul, ő az, akin végképp nem akad meg senkinek a szeme, ráadásul Metrust annyira megviselte az elválás, hogy a telepen begubózott, nem evett, így szép lassan elkezdte saját maga felszámolását. Nálunk sem akart egyből enni, nekünk is trükköket kellett bevetnünk, hogy eljussunk a szívéig, de sikerült. Metrus most már tudja, hogy van értelme az életének és mi hisszük, hogy ezt be is tudjuk számára bizonyítani, hiszen egy nem problémás, ragaszkodó és barátságos kutyáról van szó.

Tiara szintén az Illatos útról került hozzánk, ő közepes termetű, német juhász jellegűnek mondhatnánk, de inkább csak hordoz némi német juhászos jegyet magán, a legkevésbé sem annak keveréke. Ő az a tipikus megamix, ahol már az eredetet kutatni is badarság lenne: úgy jó, ahogy van. Tiara egy csendes, de határozott hölgy, agilis és ragaszkodó. Inkább egyedüli kutya szeretne lenni, de ezt nem a más kutyákhoz, hanem az emberekhez fűződő erősen ragaszkodó viszonya indokolná. A nyakáról egy rosszindulatú daganatot távolíttattuk el, de áttétet nem képzett, így jó esélye van egy szép és hosszú életre.

Ha egy kutya idősebb és fekete, az gyakorlatilag ma Magyarországon akár a halálos ítéletét is jelentheti egy gyepmesteri telepen. A fekete kutyák eleve nem keresettek, kevés ember van, aki szépnek tud látni egy sötét szőrzetű kutyát, ha pedig még el is repültek felettük az évek, akkor nem kell arra várnia senkinek, hogy valaki lélekszakadva rohan, hogy első legyen az örökbefogadni vágyók sorában.

Jó példa erre Floki bácsi, aki a maga 8-10 évével már 2010. óta a gondozásunkba van. Akkor adta le őt az ajkai gyepmesteri telepre a gazdája, egészen pontosan lecserélte egy fiatalabbra, az öregnek kitelt a becsülete. Floki még most is nagyon agilis, képes lenne egész nap labdázni, ha lenne olyan elszánt jelentkező, aki ezt biztosítaná számára. Floki szobatiszta és pórázon szépen sétál. Más kutyákkal fenntartással jön ki, így egyedüli kutyának javasolnánk. Olyan ember is örökbefogadhatja, aki nem akar hosszú sétákat megtenni és nem szeretné, ha a kutyája folyamatosan a fején ugrálna: Floki békésen elpihenget, amíg a gazdi dolgozik. Ugyan a bérelt kennelsorunk egyik kennele számára az életet jelenti, jelentette, de mi szeretnénk számára is megadni a továbblépés lehetőségét egy szerető, elkötelezett gazda személyében.

Fekete Borsikának sem kell a szomszédba mennie sem feketeségért, sem magas életkorért. Rajta az egyik ideiglenes befogadónk szeme akadt meg, így kerülhetett hozzánk ez az emlődaganatos öreg hölgy. Az ivartalanításával egyidejűleg az egyik emlősora eltávolításra került, de még vár rá a nyár végén egy másik beavatkozás. Borsika egy kedves, barátságos öreg hölgy, aki élvezi a sétákat, imádja az embereket és a hasát. Szobatiszta, egyedül hagyható a lakásban, bár nagyon ritkán, ismeretlen okból hajlamos pánikba esni és olyankor pakol, de ez nem mindennapos. Ő is inkább egyedüli kutya lenne egy jó humorral megáldott, türelmes és elfogadó gazdi mellett, aki nem baj, ha nem akarja már a kutyájával lefutni a maratont, de szeressen azért kirándulni legalább.

A hosszú beszámoló végén kiemelek az utóbbi hetekben gazdisodott kutyáink közül is párat, hogy talán kicsit átadjam azt az érzést, azt a motivációt, amiért csináljuk. Amiért nem tudunk elmenni a rászoruló állatok mellett, amiért felelősen, a kutyák egyedi igényeire is odafigyelve igyekszünk rehabilitálni, majd új otthonban elhelyezni őket. Amikor egy-egy valaha volt védencünk beköszön és látszik, hogy kiegyensúlyozott és a családja nagyon szereti, annál jobb érzés talán nincs is. Hiszen nem csak az életét mentettük meg, hanem egy új életet is biztosítottunk számára!

Kántor egy félvad, félős, de domináns, nagyon nehezen kezelhető keverék kan, aki az Illatos úti gyepmesteri telepről jöhetett el egy németországi magánmenhely szakmai támogatásának ígéretével. Néhány hetet töltött el a kennelsoron, ezalatt a pórázon sétálás és az emberekkel való kapcsolatfelvétel volt a feladat, s ha lassan is, de szépen haladtunk. Kántor most már Anton néven Németországban él, örökös tagja lett az őt támogató menhelynek. Családban él, kutyatársakkal körülvéve és tanulja azt az életet, amit azok, akik leadták az Illatos útra (Kántor kétszer is leadott volt), nem voltak elég türelmesek számára megadni.

Totya a miskolci gyepmesteri telepről került hozzánk, ahol nagy testű, fekete-cser keverék szukaként nem tartozott a jó eséllyel örökbeadható kutyák közé. Aki családi kutyát keresett, annak Totya külseje túl zordnak bizonyult, aki viszont telepőrt, annak nem volt elég szigorú. A rácsokon át pedig a személyiség nem jön át, pedig  Totya egy igazi álomkutya. Hihetetlenül intelligens, bár valószínűleg soha ne tanulta, tökéletesen szobatiszta volt az első perctől, rendkívül rövid idő alatt megtanult pórázon sétálni és autóban utazni, miközben minden emberrel feltétel nélkül barátságosan viselkedett, s ugyanez volt igaz a kutyatársaira is. Mi persze szorongva írtuk róla a szebbnél szebb sorokat, hiszen nem ő lett volna az első olyan kutya, akiről hónapok, sőt akár évek múltán is tőlünk származik hasonló leírás, de saját családja nincs. Totya szerencsés volt és az őt örökbefogadó család is annak érzi magát. Azt írták, hogy minden, amivel jellemeztük őt, igaz, sőt: szerintük még annál is jobb kutya, mint amilyennek az áradozó sorok alapján tűnt.

Ezért éri meg. Ezért ül az ember a számítógép előtt éjszakába nyúlóan, ezért rohan sétáltatni, szeretgetni, amikor ideje engedi, ezért fuvarozza ki az utolsó csepp benzint is a lehető leglehetetlenebb időpontokban is akár a világ végére is, ezért egyeztet orvosokkal, panziósokkal, befogadókkal, hirdetőkkel, ezért fotóz és ezért mer újra és újra beleszeretni a megmentett kutyába. Mert minden kutyára vár valahol egy igazi, egy tökéletes gazda. Ha nem találtuk meg, az csak annyit jelent, hogy nem jó helyen kerestük.

Illatos út - a végső állomás?

Budapesten, az Illatos úton található a főváros gyepmesteri telepe, ahová főszabály szerint a város területén talált, befogott kutyák kerülnek, hogy egy hatósági megfigyelési időintervallum (14 nap) alatt kiderüljön, hogy veszettség szempontjából gyanúsak vagy sem. Tekintettel arra, hogy veszettség már nagyon régen nem ütötte fel a fejét kis hazánkban, ez a két hét elsődlegesen az eredeti gazda felbukkanására hivatott idővé vált inkább, de természetesen a hatósági megfigyelés ténye elvitathatatlan. Az Illatos útra évente több ezer (igen, több ezer) kutya kerül be és sajnos egyre többen kerülnek oda a saját gazdájuk által leadottan... Megdöbbentő, hogy míg egy jóérzésű, a saját társállatáért felelősséget vállaló ember mindent megtenne, hogy minél tovább lehessen vele kedvence egészségben, mások nyugodt szívvel besétálnak és a madzagból eszkábált póráz végén rettegő és az egész történésből semmit sem értő "Morzsit" egy rövidke kérdőív kitöltése után a telep gondjaira bízzák, adott esetben a halálba küldve a kutyát vagy bicikli csomagtartó kosarába gyömöszölve az alig pár hónapos kölyköket érkeznek, miszerint "meghozták a friss szállítmányt", s az immunizálatlan kisállatokat kiteszik a telep jellegéből fakadóan magas fertőzésveszélynek.

Minden egyes alkalommal, amikor a telepen járok, kinyílik a bicska a zsebemben. Nem, nem a telepen dolgozók miatt, hanem hogy milyenek is vagyunk mi, emberek... Soha nem tudok úgy érkezni, hogy ne hozzanak leadni megunt kutyát, feleslegessé vált kutyát, s hogy ne játsszák el újra és újra ugyanazt, ki-ki vérmérséklete szerint tárgyilagosan vagy azért, hogy az érző lény látszatát fenntartsa (nem az, aki oda leadja a saját kutyáját, ne tekintse magát annak!) még az átadásnál is zokogva, hogy jaj, "Buksika", értsd meg, anya elköltözik... Nincs bocsánat, tényleg nincs, aki ezt teszi egy kutyával, aki a sajátja, akiért felelősséget vállalt, az helytelenül cselekszik.

Ellenben viszont, ha valaki talál egy kutyát az utcán, aki nem az övé, vigye be ide, hiszen így az eredeti gazdának van esélye rátalálni, s a kutyát sem éri az utcán baleset. Persze jobban hangzik, ha a megtaláló elhelyezi valahol, de a valóságban ezernyi ok állhat amögött, hogy egy kutya az utcán van és csak azért, mert valaki megtalálta, nem válik jogos tulajdonosává. Így nincs joga arra sem, hogy elajándékozza. A legjobb, amit tehet, ha nem tudja a kutyát tényleg az eredeti tulajdonost keresve tartani, ha beviszi ide. Mert a telepen a talált kutya 14 napig biztosan csak az eredeti gazdájának adható ki, s mert az utcán veszélyesebb lenne számára.

Ha nem lennének olyan szorgalmasak a leadó emberek, akik a sajátot, a saját szaporulatát adják le, talán a telepnek sem kellene folyamatos helyhiánnyal küzdeni, s nem kellene évente annyira sok kutyát elaltatni sem. Minden kutyaélet egy elvesztett játszma, az emberiség kudarca, egy apró mementó, egy üzenet: ez így nem mehet tovább, egyszerűen elkerülhetetlen az egyedi azonosítás tényleg kötelezővé tétele (válása) és az ivartalanítás általános elterjedése. Egyszerűen ennyi kutyára nincs jó gazda sem itthon, sem külföldön és amikor fiatal, érző lényektől veszik el az életet, az az emberiségnek is kell, hogy fájjon. Mert fájdalmas.

A hétvégén hat kutyát vettünk az Illatos útról a gondozásunkba. Tettük ezt az elmúlt hetek gyepmesteri telepeket körbejáró mentéssorozatában, az oroszlányi, ózdi, gyöngyösi és miskolci ebtelepek után a záróakkord az Illatos út lett. Ezt követően már "csak" a mentett kutyák rehabilitációja, állatorvosi kezelésük megszervezése, s természetesen a végső otthonuk felkutatása következik. Ők már, akármi is történik, biztonságban lesznek, de elő kell teremtenünk a fedezetet az elhelyezésükre és úgy általában velük kapcsolatban mindenre, így tényleg minden forint számít.

Négy kutyáért indultunk, négy kutyára volt felszerelve a kocsi is. Aztán hat kutya szabadult, de aki járt már a telepen, az nem lepődik meg ezen, aki már belenézett a reményvesztett kutyaszemekbe, az tudja, hogy embert próbáló feladat végigmenni a sorokon úgy, hogy ne törjön az ember lelke apró darabokra. Míg mások a kedveset, fiatalt, barátságost, élénket keresik, mi az "esélytelenekben" utazunk, így egészen más kutyákat veszünk észre, mint egy-egy hétköznapi ember.

Sina látszólag kilóg a sorból. Egy hófehér, bár elhanyagolt, élénk, kedves, barátságos puli-szerű mix szuka, még fiatal is. Valami miatt mégis régóta benn várakozott, szerettük volna remélni, hogy a szőrkopások miatt, hogy a mostani, nehéz gazdasági helyzetben nem merték őt bevállalni, mert ki tudja, lehet, hogy fertőző. Nem  az amúgy, bolhaekcéma és valami sérülés eredője, a nagyobb baj, hogy Sina szemét hályog borítja, így gyakorlatilag minimális mértékben lát. Megerősítjük, kivizsgáltatjuk, aztán valószínűleg vár rá egy műtét vagy az élet ezzel a fogyatékával. Ő ettől még egy tündér, de az ok, hogy miért esélytelen, nyilvánvalóvá vált hamar.

Elke úgy feküdt a kennelben, mint egy nagy rongyszőnyeg. Nem mert felállni, nem mert az emberre sem nézni. Nem lehetett ott hagyni, ráadásul a feje, arcocskája hasonlít egy régi-régi mentvényünkre, Loncsira. Kézben kellett őt elcipelni, mert megmozdulni sem mert, de már halványan csóvált. A szőre egybeállt, mint egy páncél, nem fogjuk tudni megmenteni, ráadásul a hátán a bolhásság miatt tenyérnyi helyen ki is kopott. Elke mindent szó nélkül tűrt és talán elhiszi nekünk, hogy innentől jobb irányt vesz az élete.

Tiara a jellegtelen és esélytelen kutyák halmazának metszete, a csúcs. Ő az, aki mellett sokan úgy mentek el, hogy észre sem vették, hogy van kutya abban a kennelben... Ő pedig csak állt és nézett maga elé félelemmel telt szemmel. Tiara nem mai lány, nyolc évesre tippeltük a fogai alapján, de a vérképe tökéletes, lehet, hogy még sincs annyi, csak elhasználta az élet. A nyak bal oldalán van egy csomó, talán daganat, talán más, a hamarosan esedékes ivartalanításával egyidőben ez is eltávolításra kerül és a fogait is rendbe szedetjük. Tiara   pórázképes, szobatiszta és csendes. Más kutyákkal is jól kijön, de a kis kincseit hajlamos őrizni egyelőre, ami talán érthető. Túl sokat volt a telepen ahhoz, hogy most túlértékelje a szabadságot.

Fukszia köhög, a kennelköhögés sehol sem számít különlegesnek ott, ahol több kutyát tartanak együtt. Fukszia alázatosan a földre lapul, ha embert lát, de közben hatalmas ívben csóvál, nagyon szeretne szeretni és szeretné, ha valaki őt is szeretné. Fukszia egy nagyobb termetű, drótszőrű keverék, nem idős, játékos és nagyon barátságos. Egyelőre csendben élvezi, hogy szabadult, azt hittem, hogy ő pörgősebb lesz, de a valóságban egy tökéletes családi kutya alapanyag. Most még persze nincsen kész, de nem sok választja el attól, hogy minden szempontból megfelelővé váljon.

Metrus lakásban élt, tökéletesen sétál pórázon, nem húz, nem rángat, nem retten meg a városi zajoktól, hiszen ismerő őket. Kedves, de visszafogott, nem tolakodó kutya. 7-8 éves lehet, tigriscsíkjai miatt nem biztos, hogy az emberek elsőre a belőle áradó szeretetet veszik észre, pedig ő egy nagyon pozitív jelenség, csupa törékeny báj. Metrus szobatiszta, a lakásban nem rombol. Olyanok számára is jó választás lehet, akiknek nincs idejük egy "új kutyát" betanítani, akik egy kész kutyát szeretnének, aki számára ők lesznek a világ. Metrus ilyen. Egy nagyon jó kutya, akit a gazdája külföldre költözési okkal hagyott hátra tudva, hogy egy ilyen életkorú, ilyen megjelenésű kutya számára nem sok esély adatik egy telepen... Metrus összetört, de most újra épül. Rettentő sovány és még maga sem hiszi talán, hogy ami történt, mégha nem is lakásos-gazdás, de változás, olyan változás, amely pozitív irányba mozgatja el az életét.

A hatodik kutya nem a mi választásunk. Egy németországi kicsi magánmenhely, ahol jellemzően idős vagy problémás kutyák élnek, köztük többen a mi valaha volt védenceink közül is, vezetője Magyarországra látogatott és elkísért minket az Illatos útra is. Ő nézte ki magának Kántort, érezve, hogy a kutya erőteljes rehabilitációra szorul. A képek alapján Kántor telve volt félelemmel, ami részben igaz is, viszont az első napok tapasztalatai alapján Kántornak súlyos problémái vannak a kutyákkal való kommunikáció terén. Most hagyjuk, hogy beszokjon nálunk, aztán majd talán kicsit megnyugszik és kezelhetőbbé válik a mi kis sakálunk.

A kutyák átestek az első állatorvosi kivizsgáláson, s most várják, hogy esetleg egyiküknek-másikuknak akadjon egy ideiglenes befogadó vagy akár végleges gazdi. De közben megkezdődik a rehabilitációjuk is, hogy az a végleges gazdi már egy jobb, egy nyitottabb kutyát kapjon, egy olyat, akit akár már az Illatos úton is észre tudott volna venni.

A nap zárásaként két további kutyával lettünk gazdagabbak... Őket nem terveztük és nem is volt egyszerű mutatvány mindent megszervezni, hogy a forgalmas autóút közepéről levarázsolódjanak és el is tudjuk őket helyezni. Együtt kóboroltak, egy kan és egy szuka. Az egyikükön van nyakörv és bolhanyakörv, a másikukon nincs semmi. Egyedi azonosítójuk nincs. Nálunk a Fröccs és a Szóda nevet kapták, egyelőre kizárólag az eredeti gazdájukat keresik...

Néha az ember választ és dönt, néha a sors dönt helyette, de ma is bővült a Futrinka Egyesület "alap tevékenységi csoportos" esélytelenjeinek a száma. Kövessétek nyomon a sorsukat, vigyétek hírüket!

(Az Illatos úti mentvények fotói a www.ebtelep.hu oldalról származnak.)