Meghalt a kezemben...

MillióÉvesMüzli bácsit a napokban találta egy korábbi örökbefogadónk, segítőnk, Liza. A kutya Ráckevén, az út mellett feküdt, valószínűleg nem ők voltak az egyetlenek, akik arra jártak, de ők voltak azok az egyetlenek, akik meg is álltak és kocsiba tették ezt az ezer éves, kis-közepes keverék kan kutyát.

MillióÉvesMüzli a csodával határos módon élt még, orvosi értelemben azonban nem volt működő szerve, gyakorlatilag vére sem igazán. A veséje a kiszáradástól vagy más miatt kritikus állapotba került, a kutya testében több helyen hemzsegtek a lárvák. Nem egy napja került oda és jó eséllyel nem önszántából, merthogy kétséges, hogy MillióÉvesMüzli bácsinak volt ereje nagyobb távolságot megtenni.

Valahol élt egy ilyen kutya, sok-sok éven át, valahol szolgált és valakiket szeretett. Ezek a valakik nem szerették őt annyira, hogy megadják neki a méltó elmúlást, helyette szenvedés és a halál türelmetlen várása lett osztályrésze. MillióÉvesMüzli bácsi nem volt megmenthető, de ezt mi nem akartuk elhinni, elfogadni. Tegnap délután az állatorvosokkal egyeztetve vérpótlásról döntöttünk. Akartuk, hogy MillióÉvesMüzli bácsi éljen és úgy tűnt, hogy talán ő is akarta, elhitte, hogy merheti akarni. Az ebédjét hatalmas étvággyal falta be és a sebtisztítást is alázatosan tűrte, néha csóvált egyet. Aztán megkapta az infúzióját, ekkor értem oda. A hangomra csóvált, bár lehet, hogy csak csípte a tisztítófolyadék, de nekem nem úgy tűnt.

Betették a helyére, s láttam, éreztem, hogy valamit akar. Odaültem mellé, hogy kigubancoljam az infúzióból, ő utolsó erejével felállt és a vállamra hajtotta a fejét. Kértem, hogy üljön le, nem elég erős ehhez. "El fogsz esni, Baba, ülj le, légy szíves!" - mondogattam, de ő odadőlt és mély levegőt vett. Ezt követően pedig már minden gyorsan történt. Az öreg kutya összecsuklott, látszott, hogy alig vesz levegőt, a kis test összerándult, majd maga alá pisilt. Gyorsan alátettem a pelenkát, hogy ne kelljen a saját vizeletében meghalni, még mondtam is neki, hogy vigyázok rá, de akkor sem fogtam fel, hogy tényleg távozik. Csóvált egyet és... Nem vett többé levegőt. Azt akartam, hogy engedjük el, ne szenvedjen, azt akartam hinni, hogy ez a döntés még meghozható, de MillióÉvesMüzli bácsi addigra már nem volt velünk. Jóllakottan, egy furcsa, maga által teremtett gazdis képpel a fejében örökre elbúcsúzott. Amit pedig még a szája mozgásának véltem, sajnos nem volt más, mint egy kupac lárva, akik épp akkor törtek maguknak utat a külvilág felé...

Mi viszont emlékezni fogunk rá mindörökké, s köszönjük Lizáéknak, hogy ők nem mentek el mellette. Nagyon sajnáljuk, hogy nem segíthettünk...

Illatos út - a végső állomás?

Budapesten, az Illatos úton található a főváros gyepmesteri telepe, ahová főszabály szerint a város területén talált, befogott kutyák kerülnek, hogy egy hatósági megfigyelési időintervallum (14 nap) alatt kiderüljön, hogy veszettség szempontjából gyanúsak vagy sem. Tekintettel arra, hogy veszettség már nagyon régen nem ütötte fel a fejét kis hazánkban, ez a két hét elsődlegesen az eredeti gazda felbukkanására hivatott idővé vált inkább, de természetesen a hatósági megfigyelés ténye elvitathatatlan. Az Illatos útra évente több ezer (igen, több ezer) kutya kerül be és sajnos egyre többen kerülnek oda a saját gazdájuk által leadottan... Megdöbbentő, hogy míg egy jóérzésű, a saját társállatáért felelősséget vállaló ember mindent megtenne, hogy minél tovább lehessen vele kedvence egészségben, mások nyugodt szívvel besétálnak és a madzagból eszkábált póráz végén rettegő és az egész történésből semmit sem értő "Morzsit" egy rövidke kérdőív kitöltése után a telep gondjaira bízzák, adott esetben a halálba küldve a kutyát vagy bicikli csomagtartó kosarába gyömöszölve az alig pár hónapos kölyköket érkeznek, miszerint "meghozták a friss szállítmányt", s az immunizálatlan kisállatokat kiteszik a telep jellegéből fakadóan magas fertőzésveszélynek.

Minden egyes alkalommal, amikor a telepen járok, kinyílik a bicska a zsebemben. Nem, nem a telepen dolgozók miatt, hanem hogy milyenek is vagyunk mi, emberek... Soha nem tudok úgy érkezni, hogy ne hozzanak leadni megunt kutyát, feleslegessé vált kutyát, s hogy ne játsszák el újra és újra ugyanazt, ki-ki vérmérséklete szerint tárgyilagosan vagy azért, hogy az érző lény látszatát fenntartsa (nem az, aki oda leadja a saját kutyáját, ne tekintse magát annak!) még az átadásnál is zokogva, hogy jaj, "Buksika", értsd meg, anya elköltözik... Nincs bocsánat, tényleg nincs, aki ezt teszi egy kutyával, aki a sajátja, akiért felelősséget vállalt, az helytelenül cselekszik.

Ellenben viszont, ha valaki talál egy kutyát az utcán, aki nem az övé, vigye be ide, hiszen így az eredeti gazdának van esélye rátalálni, s a kutyát sem éri az utcán baleset. Persze jobban hangzik, ha a megtaláló elhelyezi valahol, de a valóságban ezernyi ok állhat amögött, hogy egy kutya az utcán van és csak azért, mert valaki megtalálta, nem válik jogos tulajdonosává. Így nincs joga arra sem, hogy elajándékozza. A legjobb, amit tehet, ha nem tudja a kutyát tényleg az eredeti tulajdonost keresve tartani, ha beviszi ide. Mert a telepen a talált kutya 14 napig biztosan csak az eredeti gazdájának adható ki, s mert az utcán veszélyesebb lenne számára.

Ha nem lennének olyan szorgalmasak a leadó emberek, akik a sajátot, a saját szaporulatát adják le, talán a telepnek sem kellene folyamatos helyhiánnyal küzdeni, s nem kellene évente annyira sok kutyát elaltatni sem. Minden kutyaélet egy elvesztett játszma, az emberiség kudarca, egy apró mementó, egy üzenet: ez így nem mehet tovább, egyszerűen elkerülhetetlen az egyedi azonosítás tényleg kötelezővé tétele (válása) és az ivartalanítás általános elterjedése. Egyszerűen ennyi kutyára nincs jó gazda sem itthon, sem külföldön és amikor fiatal, érző lényektől veszik el az életet, az az emberiségnek is kell, hogy fájjon. Mert fájdalmas.

A hétvégén hat kutyát vettünk az Illatos útról a gondozásunkba. Tettük ezt az elmúlt hetek gyepmesteri telepeket körbejáró mentéssorozatában, az oroszlányi, ózdi, gyöngyösi és miskolci ebtelepek után a záróakkord az Illatos út lett. Ezt követően már "csak" a mentett kutyák rehabilitációja, állatorvosi kezelésük megszervezése, s természetesen a végső otthonuk felkutatása következik. Ők már, akármi is történik, biztonságban lesznek, de elő kell teremtenünk a fedezetet az elhelyezésükre és úgy általában velük kapcsolatban mindenre, így tényleg minden forint számít.

Négy kutyáért indultunk, négy kutyára volt felszerelve a kocsi is. Aztán hat kutya szabadult, de aki járt már a telepen, az nem lepődik meg ezen, aki már belenézett a reményvesztett kutyaszemekbe, az tudja, hogy embert próbáló feladat végigmenni a sorokon úgy, hogy ne törjön az ember lelke apró darabokra. Míg mások a kedveset, fiatalt, barátságost, élénket keresik, mi az "esélytelenekben" utazunk, így egészen más kutyákat veszünk észre, mint egy-egy hétköznapi ember.

Sina látszólag kilóg a sorból. Egy hófehér, bár elhanyagolt, élénk, kedves, barátságos puli-szerű mix szuka, még fiatal is. Valami miatt mégis régóta benn várakozott, szerettük volna remélni, hogy a szőrkopások miatt, hogy a mostani, nehéz gazdasági helyzetben nem merték őt bevállalni, mert ki tudja, lehet, hogy fertőző. Nem  az amúgy, bolhaekcéma és valami sérülés eredője, a nagyobb baj, hogy Sina szemét hályog borítja, így gyakorlatilag minimális mértékben lát. Megerősítjük, kivizsgáltatjuk, aztán valószínűleg vár rá egy műtét vagy az élet ezzel a fogyatékával. Ő ettől még egy tündér, de az ok, hogy miért esélytelen, nyilvánvalóvá vált hamar.

Elke úgy feküdt a kennelben, mint egy nagy rongyszőnyeg. Nem mert felállni, nem mert az emberre sem nézni. Nem lehetett ott hagyni, ráadásul a feje, arcocskája hasonlít egy régi-régi mentvényünkre, Loncsira. Kézben kellett őt elcipelni, mert megmozdulni sem mert, de már halványan csóvált. A szőre egybeállt, mint egy páncél, nem fogjuk tudni megmenteni, ráadásul a hátán a bolhásság miatt tenyérnyi helyen ki is kopott. Elke mindent szó nélkül tűrt és talán elhiszi nekünk, hogy innentől jobb irányt vesz az élete.

Tiara a jellegtelen és esélytelen kutyák halmazának metszete, a csúcs. Ő az, aki mellett sokan úgy mentek el, hogy észre sem vették, hogy van kutya abban a kennelben... Ő pedig csak állt és nézett maga elé félelemmel telt szemmel. Tiara nem mai lány, nyolc évesre tippeltük a fogai alapján, de a vérképe tökéletes, lehet, hogy még sincs annyi, csak elhasználta az élet. A nyak bal oldalán van egy csomó, talán daganat, talán más, a hamarosan esedékes ivartalanításával egyidőben ez is eltávolításra kerül és a fogait is rendbe szedetjük. Tiara   pórázképes, szobatiszta és csendes. Más kutyákkal is jól kijön, de a kis kincseit hajlamos őrizni egyelőre, ami talán érthető. Túl sokat volt a telepen ahhoz, hogy most túlértékelje a szabadságot.

Fukszia köhög, a kennelköhögés sehol sem számít különlegesnek ott, ahol több kutyát tartanak együtt. Fukszia alázatosan a földre lapul, ha embert lát, de közben hatalmas ívben csóvál, nagyon szeretne szeretni és szeretné, ha valaki őt is szeretné. Fukszia egy nagyobb termetű, drótszőrű keverék, nem idős, játékos és nagyon barátságos. Egyelőre csendben élvezi, hogy szabadult, azt hittem, hogy ő pörgősebb lesz, de a valóságban egy tökéletes családi kutya alapanyag. Most még persze nincsen kész, de nem sok választja el attól, hogy minden szempontból megfelelővé váljon.

Metrus lakásban élt, tökéletesen sétál pórázon, nem húz, nem rángat, nem retten meg a városi zajoktól, hiszen ismerő őket. Kedves, de visszafogott, nem tolakodó kutya. 7-8 éves lehet, tigriscsíkjai miatt nem biztos, hogy az emberek elsőre a belőle áradó szeretetet veszik észre, pedig ő egy nagyon pozitív jelenség, csupa törékeny báj. Metrus szobatiszta, a lakásban nem rombol. Olyanok számára is jó választás lehet, akiknek nincs idejük egy "új kutyát" betanítani, akik egy kész kutyát szeretnének, aki számára ők lesznek a világ. Metrus ilyen. Egy nagyon jó kutya, akit a gazdája külföldre költözési okkal hagyott hátra tudva, hogy egy ilyen életkorú, ilyen megjelenésű kutya számára nem sok esély adatik egy telepen... Metrus összetört, de most újra épül. Rettentő sovány és még maga sem hiszi talán, hogy ami történt, mégha nem is lakásos-gazdás, de változás, olyan változás, amely pozitív irányba mozgatja el az életét.

A hatodik kutya nem a mi választásunk. Egy németországi kicsi magánmenhely, ahol jellemzően idős vagy problémás kutyák élnek, köztük többen a mi valaha volt védenceink közül is, vezetője Magyarországra látogatott és elkísért minket az Illatos útra is. Ő nézte ki magának Kántort, érezve, hogy a kutya erőteljes rehabilitációra szorul. A képek alapján Kántor telve volt félelemmel, ami részben igaz is, viszont az első napok tapasztalatai alapján Kántornak súlyos problémái vannak a kutyákkal való kommunikáció terén. Most hagyjuk, hogy beszokjon nálunk, aztán majd talán kicsit megnyugszik és kezelhetőbbé válik a mi kis sakálunk.

A kutyák átestek az első állatorvosi kivizsgáláson, s most várják, hogy esetleg egyiküknek-másikuknak akadjon egy ideiglenes befogadó vagy akár végleges gazdi. De közben megkezdődik a rehabilitációjuk is, hogy az a végleges gazdi már egy jobb, egy nyitottabb kutyát kapjon, egy olyat, akit akár már az Illatos úton is észre tudott volna venni.

A nap zárásaként két további kutyával lettünk gazdagabbak... Őket nem terveztük és nem is volt egyszerű mutatvány mindent megszervezni, hogy a forgalmas autóút közepéről levarázsolódjanak és el is tudjuk őket helyezni. Együtt kóboroltak, egy kan és egy szuka. Az egyikükön van nyakörv és bolhanyakörv, a másikukon nincs semmi. Egyedi azonosítójuk nincs. Nálunk a Fröccs és a Szóda nevet kapták, egyelőre kizárólag az eredeti gazdájukat keresik...

Néha az ember választ és dönt, néha a sors dönt helyette, de ma is bővült a Futrinka Egyesület "alap tevékenységi csoportos" esélytelenjeinek a száma. Kövessétek nyomon a sorsukat, vigyétek hírüket!

(Az Illatos úti mentvények fotói a www.ebtelep.hu oldalról származnak.)

Péntek 13 = 13 kutya

Tegnap péntek 13-a volt, s hogy mi nem vagyunk babonásak, abból is látható, hogy miután majdnem 13 órakor eljöttem a munkahelyemről, Miskolc irányába vettük az utunkat, hogy ott egészen pontosan 13 kutyát tegyünk a kocsiba, s hozzuk őket magunkkal.

A Futrinka Egyesület Alap Tevékenységi Csoportja igyekszik segíteni azokon a kutyákon, akik régebb óta, gyepmesteri telepeken, érdeklődés nélkül, sok esetben akár az altatásukat várják. Vagyis ők biztosan nem várják, de sokuk számára ez a sors, tetszik vagy sem, nincs mit takargatni: a gyepmesteri telepeken (sőt, amúgy magukat menhelyeknek nevező helyek közül is soknál) altatnak. Sokszor nincs olyan, hogy majd holnap, majd legközelebb, mert annak az adott egyednek talán nincs legközelebb. Mi most stratégiát váltottunk és mentünk, de ehhez számítunk a ti segítségetekre is. Kérünk titeket, hogy legalább tizenhárman utaljatok adományt a Futrinka Egyesület K&H Banknál vezetett 10404089-49575251-57561000 számú számlánkra ALAP megjegyzéssel, hogy tudjuk finanszírozni a közelmúltban érkezett kutyasereget, hiszen az oltások, chip, parazitamentesítés, ivartalanítás, egyéb állatorvosi beavatkozások, elhelyezés, élelmezés, fuvar mind-mind költség, s bár tényleg közhely, a sok kicsiből mi ki tudjuk hozni az igazi eredményt, egy-egy kutya életét, amelyet talán sokan egymagukban nem tudnának megfinanszírozni, de rajtunk keresztül részesei lehetnek a menekülésnek, s kennelsorunkon, ideiglenes befogadóinknál akár meg is ismerhetik kiválasztott rész-mentvényüket, ha erre igényt tartanak. Mi megyünk, szervezzük, intézzük, tesszük, de nélkületek nem  menekülhetne senki. Köszönjük!

De kik is a tizenhármak és különben is, hogyan fér be egy kocsiba ennyi kutya...? A válasz könnyű, hiszen nem 13 felnőtt kutyát mentettünk, hanem négy felnőtt és kilenc apró babakutya csatlakozott hozzánk. Igen, babakutyák és igen, babakutyákat alapvetően nem mentünk, mert nagyon törékenyek, nagyon könnyű elveszíteni őket és nagyon nehéz jó befogadót találni. Ez utóbbi is az egyik kulcsa az egésznek, Terkának, a bajor véreb keveréknek és kis családjának szerencséje volt, mert jelentkezett egy önzetlen befogadó, akinél ugyan kennelben, de maximális ellátás mellett, megfelelő körülmények között élhetnek, cseperedhetnek addig, amíg eljön az idő, hogy gazdát keressenek maguknak. Reméljük, hogy mindannyian megérik ezt, bár egyikük nagyon pici a többiekhez képest, a másikuk pedig valószínűleg sérült, az ő kivizsgálása hamarosan megkezdődik. Terka nagyon jó anya, óvja, vigyázza a kicsiket és szoptatja is, a babák kiegyensúlyozottak és  gyönyörűségesen szépek. Terka bízik az emberekben, a babákat bárki megérintheti, Terkának nincs egy rossz szava, de a kutyákkal szemben bevédi őket, érthető módon. Terkának még kb. négy-öt hétnyi intenzív babázni valója van, utána oltva, chipezve, ivartalanítva ő is gazdát keres majd.

A másik három felnőtt kutya látszólag illeszkedik a profilunkba, de amint megismeri őket az ember, nem érti, hogy miért nem kellettek ők eddig senkinek. Az emberek vakok és a külső mögött tényleg nem látják meg a tökéletességet, az értéket? Totyánál pedig az igazi kincs jelleg az első kedves szónál kiderül. Ez a nagyobb termetű, kuvaszosan göndörödő szőrű, de német juhászosan okos pofis kutyahölgy egy óriási nagy szeretet-gombóc. Pocakot mutogat, hogy simogassák, bújik, hízelkedik és soha, de soha, semmire nincs egy rossz szava sem. Tökéletes családi kutya, aki ráadásul tud pórázon sétálni, bár valószínűleg nem tanulta és szobatiszta. Ez a kutya ilyen tökéletességben húzott le hónapokat a miskolci gyepmesteri telepen, kockáztatva a helyhiány miatti elaltatását. S első körben a mi kiválasztotti listánkon sem lett volna rajta, mert mi meg esélyes, nevetős szemű kutyának láttuk, de aztán az ottani segítők jelezték, hogy neki ránk van szüksége. Totya, mivel vemhes volt, átesett az ivartalanításon és most már gyakorlatilag bármikor költözne. Ha van valahol olyan család, aki fel van készülve egy ilyen csupaszív kutyára.

Poppy még szinte gyerek. Egy éves sincs talán, s már meg kellett tapasztalnia, hogy milyen az, amikor egy kutya nem kell. Idegen helyzetekben még meg-megriad, de ő is csupa jó, csupa szeretet. Ha van egy ember körülötte, akiben megbízhat, a világot képes lesz megváltani. Tanulnia kell: sokat. Eddig valószínűleg csak nőtt, nem kapott kiemelt figyelmet, foglalkozást, talán jó szót sem eleget, de ő tudja, hogy mit érnek a kedves szavak, ő ölbe bújik és végtelenül kedves. Kis-közepes termete miatt lakásban is nyugodt szívvel tartható lesz, csak meg kell tanulnia a pórázt, a szobatisztságot, meg kell szoknia a város zaját. Ehhez keresünk ideiglenes befogadót is, persze az sem baj, ha egyből elkötelezett gazdi jelentkezik érte, akihez az ivartalanítását követően elköltözhet majd. Valaki egy igazán különleges kiskutyával lehet majd gazdagabb.

A legnezehebb esetnek Mina (ex-Bodza) ígérkezik. Ő halmozottan hátrányos helyzetű, mert amellett, hogy nem különösebben típusos, inkább jellegtelen, ráadásul a se nem kicsi, se nem nagy kategória, emellett nagyon-nagyon meg van ijedve. Nagyjából ráadásul mindentől. De oldódni fog és akar is, a pozitív megerősítés nála csodákra lesz képes. A kölykével voltak a telepen, a kölyök hamar kikerült, ő viszont nem. Ezen a héten altatás várt volna rá, mi pedig ezt nem hagyhattuk, hiszen többek között pont a Mina-féle kutyákért vagyunk. Hisszük, hogy ha hagyjuk, hogy kibontakozzon a lelke, akkor az majd valaki számára a külsejét is megszépíti, s valakinek ő lesz a leggyönyörűbb, legtökéletesebb társ. Most még nem itt tart. Most még csak egy összetört, rezgős, falusi megamix. De már ott a kis egyéniség csíra, mely hamarosan szárba szökken!

A miskolci gyepmesteri telepen folyamatos a teltház, így aki azon a környéken keres kutyát, nézze meg a gazdára váró kutyák képtárát a Miskolc Gazdátlan Állataiért Facebook oldalon. Egy kutya megmentése nem csak az adott egyedet menti meg, hanem azt is, akit elaltattak volna helyhiány miatt. A gyepmesteri telepről mentő csapat nélkül nem tudtunk volna segítő kezet nyújtani, elkötelezett, lelkes és profi csapat, amiben tudnak, segítenek, ezért pedig nagyon-nagyon hálásak vagyunk nekik!

A Futrinka Egyesület Alap Tevékenységi Csoportja az elmúlt rövid időszak alatt mentett kutyát az oroszlányi, gyöngyösi, ózdi és most már a miskolci gyepmesteri telepről is. Ha sikerül közülük legalább hármat még ideiglenes befogadóknál vagy végleges gazdánál elhelyezni, akkor a jövő hétvégi állomás az Illatos út lesz, ahonnan szintén 3-4 szuka kutyát tervezünk. Szóval ez a tét, a következő lehetőség! Vigyétek kutyáink hírét, osszátok meg hirdetéseiket! Köszönjük!

Lennox már nem él, de mi az üzenet...?

Talán közületek is sokan követték Lennox, a DNS teszt alapján labrador-amerikai bulldog keverék, a bristoli hatóságok szerint pitbull sorsát, akit elvettek a családjától, majd hosszas jogi hercehurca után, veszélyesnek nyilvánítva kioltották az életét. Tették ezt úgy, hogy Lennox nem bántott senkit, csak úgy nézett ki, mint egy pitbull. Sokan álltak az ügy mellé, végül a BBC is foglalkozott a témával. Sajnálatos és szívet tépő, ami történt. Lennoxról nem mondott le a családja, Lennox egy gazdás, jól szocializált kutya volt. Tényleg eljutottunk oda a XXI. században, hogy kinézet alapján megítéltethetnek egyes kutyák? Hová vezet az, ha egy-egy fajta kerül megbélyegzésre anélkül, hogy az egyedeket nézné bárki...? Ha az ember neveli tudatosan félre az adott kutyát, az ő felelőssége hol van? Számtalan olyan kérdés, amellyel nehéz szembenézni, mert állatszerető emberként, mégha nem is ezen fajták kizárólagosan elkötelezett mentőjeként, nincs rossz kutya, így nem lehet egyetlen rossz kutyafajta sem. Vannak azonban tényleg menthetetlen, olyan mértékben viselkedésükben zavart kutyák, amelyek veszélyt jelenthetnek az emberre. De ők nem képeznek homogén, fajtához köthető csoportot, előfordulhatnak bármelyik fajtán belül, lehetnek akár bármelyik fajták keveredéséből kialakult keverékek is. Az idegrendszer, az előélet és a fizikum hármasából csak a fizikum az, amely köthető a fajtához, de ott sem egyhez, hanem több tucathoz: hiszen a nagyobb kutya, ha nem stabil az idegrendszere és az emberekkel való viselkedése még rehabilitációt követően sem kiszámítható, veszélyt jelenthet.

A mi félős, de végtelenül kedves
Daisynk is veszélyes kutya...?

Kérünk mindenkit, hogy olvassa el Lennox történetét, majd szorítsa magához a saját kutyáját és reménykedjen abban, hogy holnap nem jöhet sehol ezen a világon egy olyan döntés, hogy pont az, pont az ő kutyája minősüljön veszélyesnek, s kelljen lemondania arról, akit szeret. Ha egyszer megtörtént, máskor, máshol is megtörténhet... Ijesztő jövőkép ez számunkra, kutyások számára.

Rest in peace, Lennox.

Halál a kölykökre!

Cinege és a babák -  kóborlásra ítélt pöttömök, akiket majdnem elvittek a férgek

Már régóta meg szerettem volna írni ezt a bejegyzést, de mindig elhalasztottam, mert udvariasan nem akartam terhelni senkit a meglehetősen szigorú gondolataimmal, de mostanra eljött az idő, amikor már nem akarok csendben maradni.

Kezdem azzal a közhellyel, hogy ma Magyarországon napi szinten több tucat  olyan kutya hal meg, akiknek az egészségi állapota vagy életkora ezt nem indokolná: gyepmesteri telepeken, menhelyeken, az utak mellett, rossz körülmények között, bántalmazva vagy betegségektől szenvedve. Köztük rengeteg a kölyök, őket gyakorlatilag már nem is nagyon számolják bele sehol a létszámba.

Kanga és a gyerekek a tatárszentgyörgyi
gyepmesteri telepen...

Van egy állatvédelmi törvényünk, de a jogszabály önmagában semmit nem ér, akkor jön el az igazi változás, amikor eljutunk odáig, hogy meghagyjuk a tenyésztést azoknak, akiknek erre alkalmas és tenyészszemlézett kutyái vannak, akik tenyésztők és nem szaporítunk a "látszólag fajtatiszta" kutyáinkkal, hovatovább a keverékeinkkel, olyan indokokat találva, amelyeket már régen meghaladott a kor. A "kutyának egyszer szülnie kell, mert különben megőrül" olyan, mintha műszálas narancssárga dzsörzé trapéznadrágban és műanyag ingben rónánk az utcát, a "kell valami emlék Buksitól" pedig mintha jegyre vennénk a kenyeret. Aki bármilyen nem tenyészegyed kutyát befedeztet vagy olyannal hozzájárul szándékosan vagy gondatlanul ahhoz, hogy új almok jöjjenek létre, akármit is hoz fel saját maga feloldozására, nincs mentsége.

Zile és balesetet szenvedett mamája, Eliz:
őt már nem tudtuk megmenteni és Zile testvérei
sem élték túl - az emberi felelőtlenség áldozatai

A kölyök kutyák védtelenek, megfelelő felnevelésük rendkívül drága. A féreghajtás, az oltások, az anyatej pótlásához szükséges termékek vagy az átszoktató babatáp mind-mind drágák, ehhez jön még hozzá a 2012. július 1-től a tulajdonos váltáshoz kötelezően előírt egyedi azonosító chip beültetése és regisztrációja. Szomorú tény, hogy a kölyökkutyák nagyon nagy százaléka nem éri meg a három hónapos kort. Mi ez, ha nem állatkínzás? Miért kell családokban, gyepmesteri telepeken, hovatovább menhelyeken almoknak lejönni, miért kell érző élőlényeknek féregtoxikózisban, szopornyicában, parvóban vagy egyéb fertőzésben elhullani kezeletlenül, miért kell áldozatul esni bárminek...? "Minden kiskutyának kerestünk jó gazdát". Hányszor halljuk ezt. Arra a kérdésre, hogy és mindegyikkel tartják a kapcsolatot, sőt az ő összes lehozott almuk összes tagjával, már nincs válasz. Mindegyik jó helyen van biztosan és nem szenved hiányt semmiben...? Ja, hát az már nem a kedves gyártó felelőssége. Pedig igen.

Naponta több tucat kutyát altatnak el és több tucat kölyök fejezi be kínok között az életét. Ez a mai magyar valóság. Érzéketlenek vagyunk ahhoz, hogy megérdemeljük ezeknek az önzetlen, őszinte szeretetű lényeknek a társaságát. A bizalmát. Azt a bizalmat, amely még akkor is felénk fordul, amikor valahol egy rideg ketrecben az utolsó úthoz kapják meg az injekciót, amely véget vet rövid életüknek.

Terka tíz kölykéből három a ház alá
szorult, egy meg is halt, a többiekért
még küzdünk

Egyesületünk minden mentett kutyáját, beleértve a kanokat is, ivartalanítva adja örökbe. Mi nem kívánunk hozzájárulni egyetlen felesleges alom létrejöttéhez sem. Mi szeretjük a kutyákat, beleértve a kölyköket is, de nem szaporítjuk még elvi szinten sem a gazdára várók, bajban lévők számát. A felelős állatvédelem itt kezdődik.

Az utóbbi időben több kölyök került a gondozásunkba. Megszenvedünk velük, s bár nagyon helyesek, sok munkát, türelmet igényelnek, illetve tartásuk nagy odafigyelést kíván, s rettentően költségigényes, hiszen a féreghajtás, a férgek okozta mérgezés miatti infúziók, vitaminok, az oltások, chipek sokba kerülnek. Egyik babakutya létrejöttéért sem mi felelünk, de ha már nálunk vannak, küzdünk értük. Ivartalanítási kötelezettséggel, melyet ellenőrizni is fogunk, adjuk majd őket örökbe, amikor eljutunk odáig, hogy eljön az a pillanat. S közben szomorúan gondolunk azokra, akiknek nem sikerül. Akik megszületnek és meghalnak értelmetlenül.

Halál a kölykökre? Amíg nem döntünk és teszünk felelősen, addig sokukra ez vár.

A Futrinka Egyesület az elmúlt egy héten két vemhes, gyepmesteri telepen altatásra váró szuka kutyát ivartalaníttatott, s vett gondozásba, emellett három alom kölyköt gondozunk.

A szív edzése avagy egy rendhagyó beszámoló

Kedves Futrinkások!:)

Krisztivel és Évivel való körültekintő és kedves hangvételben történt egyeztetés után, alkalmunk volt négyünknek 2012. július 7-én eljutni Tárnokra. Ígéretemhez híven, szeretném megosztani Veletek is a tapasztalatainkat, az élményeinket, és azt a napot, amely teljesen kikapcsolt, áthangolt és rámutatott arra, hogy milyen fantasztikus érzés másoknak segíteni, milyen jó dolog jót tenni, csupán csak örömet és szeretetet adni. Személy szerint jó sokszor szerelembe estem, és otthagytam szívem egy-két darabkáját….de ennyire nem szaladok előre.:)

Bár az időjárás nem fogadott annyira a kegyeibe, hiszen már reggel 08.00-kor, induláskor közel 30 fok körül járt a hőmérőnk higanyszála, de a lelkesedésünk és a tenni akarásunk átbillentett minket azon, hogy ahogy telik az idő és a Nap egyre magasabbra hát az égbolton, majd eggyé olvadunk a talajjal, illetve az óvintézkedések ellenére, bőrünk pár árnyalattal pirosabb lesz az átlagnál.

Felpakoltunk kocsinkat, mindenféle földi jóval  - 50 kg száraztáp, pár csomag kisebb kiszerelésű táp jutifali gyanánt, illetve Vivi kutyusom által tanúsítottan finom, az egyik tápgyártó által forgalmazott csontocskákkal -.  

 Ahogy megérkeztünk, kipattantunk az autóból, elkapott minket a kutyásokra jellemző lelkiállapot, ha négylábúak társaságát élvezheti. Igazán ezt az érzést nehéz leírni, ha magamra gondolok, én úgy érzem magam, mintha felhők között lebegnék.:)

 Dani nagyon kedvesen és segítő kezet nyújtva segített behurcolni a rakományunkat, és utána máris lehetőséget adott arra, hogy tényleg testközelből is megismerhessük védenceiteket.

Megkértem a csapatunk minden tagját, hogy saját maguk írják le - hiszen más nem is tudna hiteles beszámolót adni:) - a tapasztalataikat, élményeiket, gondolataikat.

Pár szóban említést tennék Laciról is, csapatunk férfitagjáról, hiszen az ő segítsége is hozzájárult ahhoz, hogy ez a szombati nap olyan lélekemelő legyen, mint amilyen ténylegesen volt. Ő bár nem sétáltatott kutyákat, de férfiasan állta a sarat, technikailag teljesen felmentett minket - szó nélkül takarított a kutyák után séta közben, sőt, gondoskodott arról, hogy a nagy hévünk és átszellemülésünk ellenére, sose maradjunk friss ivóvíz nélkül, illetve profi módon segített eljutni A-ból B pontba -, így zavartalanul élvezhettük a kutyák társaságát és kibonthattuk szárnyainkat, mint a ránk bízott kutyák szeretgetői.

 Nővérkém, Fazekas Anna gondolatai az adott napról és természetesen, a csodaszép kutyákról:

Porta személyében egy pörgős, érdeklődő tacskó fiúcskát ismertem meg. Kezdettől fogva barátságosan viselkedett, a simogatást kezdetben tartózkodóan, majd heves farokcsóválással fogadta. A pórázon eleinte húzott, majd néhány percnyi közös séta és összehangolódást követően már békésen bandukolt mellettem vagy előttem, megszagolt, megfigyelt mindent, ami az útjába került. A nevére hallgatott, a sétát egy kis pihenéssel zártuk le a kennelsor előtt található fa árnyékában (ekkor már szabad volt a korlátlan simi).

Ahogy én megismertem, Lamúr egy kissé hebrencs és félénk vizsla. Csakúgy, mint Porta, a simogatást ő is tartózkodással fogadta, közelebbi kapcsolatot, párommal, Lacival alakított ki. Pórázon szépen sétál, de kétségkívül sok figyelmet és szeretetet igénylő kiskutya. Panaszom nincs rá, végig jól viselkedett, bár nem a „megszokott” pusziosztós, bújós vizslák közé tartozik.

 Vadóctól eleinte tartottam egy kicsit, de később bebizonyosodott, hogy jól tudunk együttműködni. A pórázon nyugodtan, már-már egykedvűen sétált, a szavaimra odafigyelt, egyszer sem morrantott vagy húzott el. Nagyon békés kutya alapvetően, bár az is igaz, hogy mivel ismerem a történetét, és Dani is felhívta a figyelmemet arra, hogy domináns, és esetleg odakaphat, még jobban figyeltem rá és a jelzéseire.

 Bízom abban, hogy még sokszor lesz alkalmam segíteni a Tárnokon található kutyák körül. Ez a fajta segítség az, ami nem csak a kutyán segít, sokkal inkább annak az emberi lénynek, aki a szeretetet, az idejét és az energiáját adja: megismerteti velünk azt a semmihez nem fogható érzést, hogy milyen minden önzés és hátsó szándék nélkül segíteni. A kutyákkal való törődés nem mérhető anyagi javakban, hiszen itt szó sincs anyagi ellenszolgáltatásról - holmi forintoknál lényegesen többet és értékesebbet kapunk: egy elégedett vakkantást, egy kutyamosolyt, egy csóváló farkat vagy egy kezünkhöz simuló nyakat. Ezek a vakkantások, mosolyok, farkak és nyakak azt mesélik el nekünk önmagunkról, hogy mi is képesek vagyunk szeretet adni és kapni, hogy képesek vagyunk kapcsolódni más érző lényekkel. Továbbmegyek: a hétköznapok által megtépázott lelkünk egy darabját adja vissza minden egyes védenccel töltött perc, hiszen ezek az állatok élni és szeretni tanítanak bennünket, embereket.

 Mi, emberek hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mi vagyunk a teremtés csúcsa, és ebben bizony alaposan tévedünk. Körülvesszük magunkat csillogó, drága holmikkal és talmi emberi kapcsolatokkal, eddzük az elménket és a testünket, de megfeledkezünk a lényünk legfontosabb részéről: a szívünkről. A szív edzésére nincsenek előírva divatos fitneszgyakorlatok vagy csodákat ígérő pirulák: ahhoz, hogy a szíved érezni, szeretni és gyógyítani tudjon, le kell hajolnod azokhoz, akiknek a hangját nem hallja senki más, akik felé nem fordul senki más. Ha képes vagy ezt megtenni, olyan csodákat tapasztalhatsz meg, amelyeknek korábban a létezéséről sem tudhatsz. És mindez a varázslat ott lakozik egy jó szóban, egy jutalomfalatban, egy simogatásban, egy együtt sétáló kutya és ember képében. Ilyen egyszerű ez.

 Hálás vagyok a Futrinka Egyesület csapatának és Daninak, hogy áldozatos munkájuk révén lehetővé teszik az önkéntesek számára is a telepen folyó munkában történő részvételt. 

Köszönöm szépen!

 Unokahúgom, Fazekas Anita tollából:

Az az igazság, hogy nem is tudom rendesen megfogalmazni az érzéseimet a szombatról. Klisésen kezdem azzal, hogy nagyon jól éreztem magam. Minden egyes ott töltött perc megismételhetetlen és igazi élmény volt és örülök, hogy a részese lehettem. A kutyusok imádnivalóak voltak, akikkel találkoztam, mind igazi kincs. A nap végére éreztem, hogy a sétáltatás, elég sokat kivett belőlem, de tudom, hogy újra és újra és újra megcsinálnám. Tabu lett a szívemcsücske, igazi kis hebrencs, a legjobb értelemben :3 Ha tehettem volna még aznap hazahozom. ^^

Azt hiszem, most csak ennyit tudok megfogalmazni, mert még mindig annyira élénkek az emlékek és annyi van, hogy tényleg nem tudom mit mondhatnék még pluszban.

Igyekezetem annyit fényképezni, amennyit tudtam és küldöm őket egy kis segítséggel, amint tudom!

Végül, az én élménybeszámolóm:

Mielőtt belefognék, csak annyit szeretnék előzetesen mondani, hogy én az állatok iránti szeretetemet, az anyatejjel szívtam magamba. Elsősorban a kutyákért rajongom. Sokan, akik közelebbről ismernek, csak mosolyognak, hogy mennyire ámulatba tudnak ejteni, és milyen mély kapcsolatot tudok teremteni velük. Sose szégyelltem azt, hogy számomra egy kutya nem csupán egy négylábú lény, hanem egy társ, akitől végtelen, feltétel nélküli szeretet kapok, és ugyanezt adhatok a számára.

Moggy: Meg kell mondanom, hogy kihívás volt számomra! Olyan életerő, vitalitás, energia volt benne, hogy elő kellett szednem a lassan 25 éves tapasztalatomat - és most is egy életerős, bár idősödő amstaff szuka tulajdonosa vagyok -, hogy bírjam az iramát és a lelkesedését. De egy pár perc után teljesen megnyugodott, megengedte, hogy megölelgessem, és onnantól fogva békében és nyugodt tempóban sétáltunk. Sőt, a végén hátára is fordult nekem és belém bújt. Hihetetlen érzés volt az a bizalom, ami az ölelésem után kialakult köztünk. Kiváló sportkutya lehetne egy sportos gazdi mellé!:)

Moggy után szintén egy kutyaúr társaságát élvezhettem Lucky személyében. Be kell valljam, hogy a német vizslákkal kapcsolatban nem sok élményem volt még, de ahogy kijutottunk a kennelsorról és egymás szemébe néztünk...szerelem volt első látásra.:) Minden percben éreztem a köztünk lévő harmóniát, folyamatosan kapcsolatban voltunk egymással, és minden egyes jelzésemre teljesen pozitívan és azonnal reagált Lucky boy.:) Mondtam Daninak, miután egy picit a kifutóban is foglalkozhattunk Luckyval, Boomerrel, Agarral és Tabooval, hogy a fél szívemet ott hagytam Luckynál. Most is mosolyogva írom a sorokat, számomra hihetetlen találkozás volt ezzel a kutyával.:) Az nagyon tetszett, hogy végig nyugodt volt és nagyon kezes, kedves. Mindig finoman alkalmazkodott a tempómhoz.

Hm...Moggy után újabb pörgős kutyust kaptam, Vektor a magyar vizslafiú személyében. Még túlzás nélkül is azt mondhatom, hogy a fejem tetején ugrált, nagyon tele volt, pedig Dani előtte még külön foglalkozott vele, de őt is ki kellett vinni, mert a kennelben alig bírt nyugton maradni.:) Nagyon zavarta a nyakán lévő gallér, és ezt eleinte minden igyekezetével igyekezett levenni magáról, sőt, a vádlimat is felhasználta ennek érdekében. Számomra ez annyira nem volt kellemes.:) Moggytól tanulva, Vektort sikerült sokkal hamarabb lenyugtatnom, és hasonló harmóniában tudtam Vektorral is sétálni, ahogy Luckyval volt szerencsém.:) Vektor egy nagyon beszédes, pörgős kutyus, azonban annyi vizslapuszit még életemben nem kaptam, mint amennyit ő osztott nekem. Szintén nagyon sportos gazdi javasolt!:)

Huch...életem egyik nagy álma vált valóra, amikor Dani kérésemre rám bízta Huch-ot is...kislánykorom óta a dogok számomra az egyik nagy etalonok...talán szavak sincsenek arra, hogy milyen érzés volt egy ilyen impozáns méretekkel rendelkező, kiegyensúlyozott, kedves lelkivilágú óriás mellett róni a métereket. Egyáltalán nem élt vissza az erejével, minden rezdülésemet figyelte, nem kellett fizikai erőt kifejtenem, hogy érezzen a póráz végén, elég volt, hogyha csak caccogva figyelmeztettem arra, ha picit jobban feszült a póráz, mint kellett volna. Mit is mondhatnék? Huch volt számomra a másik nagy szerelembeesés...:)

Ahogy múltak a félórák, órák az idő is egyre kezdett forrósodni, és mi, sétáltatók a kutyákkal együtt kezdtünk fáradni...hogy egy picit pihenjünk, gondoltuk a kifutón is szeretgetünk még néhány kutyust. Visszatért hozzánk Lucky, Taboo, a nagyon félénk Boomer és a kecses, törékeny, életvidám Agar.

Élvezet volt nézni, ahogy ez a négy kutya egymással bohóckodott, bár sajnos a meleg miatt egyre nehezebben viselték az ajnározást.

Boomer gyönyörű vizslafiú, és egy kis jutifalival való rásegítéssel igyekezett reagálni rám...sőt, még pár bátortalanabb farokcsóvát is kaptam ajándékba. Azt fájt látni, hogy a szemeivel sokszor azt figyelte, hogy honnan jön a baj...de Agar a maga kedvességével, Lucky a határozottságával igyekezett feledtetni vele a feszült idegállapotát.

Agar....hm...róla mit is írhatnék? Egy jelenség!:) Egy bűbájos, csupaszív, rendkívül szófogadó leányzó, akire, ha ez ember ránéz, visszatér az életkedve, az életbe vetett hite, és csak ámul és bámul azon, hogy egy érző lény mennyire képes élvezni az életet. Totál a rabja lettem ennek a hófehér csodakutyának!:)

Halkan megjegyzem, hogy Porta is mély benyomást tett rám...bár a nővérem sétáltatta, ott volt a nyomomban, és pár kedves szóért, mosolyért, simiért olyan tacskó mosolyokat kaptam, hogy a lélegzetem is elakadt.:)

Daninak nem győztem ismételgetni, hogy a kutyák, akiket személyesen is megismerhettem, milyen kedvesek, kiegyensúlyozottak, fizikailag milyen ápoltak: a bundájukon csak úgy ragyogott a Nap!:)

Hálás vagyok azért, hogy szinte ismeretlenül mind Tőletek, mind Danitól és a kutyáktól is milyen mérhetetlen bizalmat kaptunk!

Még most is az élmény hatása alatt vagyok! Úgy gondolom, hogy ezek csak szavak, csak korlátoltan tudják átadni, éreztetni, hogy milyen fantasztikusak ezek a sétáltatós napok Tárnokon! Biztatok mindenkit, hogy szánjon erre időt, mert mindenki csak jól járhat vele!

Köszönöm még egyszer! Nagyon remélem, hogy nemsokára visszatérhetek Tárnokra....már nézem a naptáramat, hogy mikor kerülhet erre újfent sor!:)

És nem, nem lettem megszállott vagy elfogult, egyszerűen csak mérhetetlen szeretetet kaptam, ami annyira feltöltött lelkileg, hogy még mindig a hatása alatt vagyok!

És az sem érdekel, hogy leégtek a karjaim, hogy vízhólyag lett a kezemen, hogy olyan izmaimban is érzek izomlázat, amikről még csak tudomásom sem volt:)....mert mind arra emlékeztetnek, hogy végre ténylegesen is tettem valami jót ezekkel a kutyusokkal...és jutalmam az volt, hogy befogadtak, elfogadtak, viszonozták a szeretetemet és rengeteget tanultam általuk róluk és magamról.

Daninak is nagyon köszönöm a lehetőséget, mert sok mindenre felhívta a figyelmemet a kutyák viselkedésével kapcsolatban, azalatt a röpke 1 óra alatt, míg a játszó kutyákat figyeltük a kifutóban!

Remélem, átment a sorainkon keresztül, hogy milyen kellemesen éreztük magunkat, és hogy megilletődtünk. Nehéz szívvel hagytuk ott Tárnokot...

Amit nagyon sajnálok, hogy bár szó volt arról, hogy Pötyikét is megszeretgetem, sajnos, kifogytunk az erőből és a Nap is kegyetlenül sütött már...persze, ez nem mentség, csak így alakult. Remélem, legközelebb bepótolhatom, ha nem már nem, mivel gazdisodott, akkor ez az én saram marad...hogy kicsit enyhítsek a restanciámon, a mai napon utaltam a gondozására...

Köszönjük még egyszer ezt a feledhetetlen élményt! Ígérem, hamarosan újra jelentkezünk!:)))

Üdvözlettel:

A Csapatunk nevében Fazekas Réka:)

Őrült tempó, nagy felelősség

Zimti az ózdi telepen és
nálunk - jól látható a különbség

A Futrinka Egyesület Alap Tevékenységi Csoportja visszatért, egyszerűen meg kell próbálnunk mindent, hogy ne felejtsék el az emberek: ezért is vagyunk. A nagy nyár nem csak a hőség miatt jelent problémát az állatvédőknek, hanem azért is, mert az örökbefogadások száma megcsappan, az emberek nyaralni mennek, sőt: ilyenkor sokan éppen a nyaralás miatt jönnek rá, hogy nem is akarnak kutyát tartani... A gyepmesteri telepek országszerte teltházzal működnek, rendszeresek és sajnos elkerülhetetlenek az altatások. Nincs az a felvevő kapacitás, amely az általános állattartási felelőtlenséget kompenzálni tudná, nincs annyi gazda, ahová ennyi kutyát el lehetne helyezni. Mi most néhány általunk ismert gyepmesteri telepről vettünk magunkhoz kutyákat, egy-egy helyről egyidejűleg többet is, hogy ezen a módon segítsünk az adott telepekről mentő, menhellyel nem rendelkező, önkéntesen szerveződött állatvédelmi csoportoknak, hiszen nekik a legnehezebb: hirdetni, beleszeretni, megoldás után kutatni, gyűjteni, menteni és azoktól, akiknek semmi nem jutott, elbúcsúzni úgy, hogy utána a következő napon újra legyen erejük menni és fotózni, hirdetni, beleszeretni...

Mi szerencsések vagyunk, mert nem kötődünk egyetlen telephez sem, egyetlen településhez sem. Országos szinten segítünk lehetőségeink szerint, melyeket nagyban befolyásol a támogatói kedv alakulása, az ismertségünk, illetve az, hogy a kutyáink hirdetései hogyan jutnak el a potenciális célcsoportokhoz. Így nem kell ilyen döntéseket közvetlenül, kötődéssel végigélnünk, aki hozzánk kerül, az függetlenül attól, hogy mikor mehet gazdához, biztonságban van, maximum nem tudunk több kutyát menteni, ha nagyon nem tudunk örökbeadni sem. Viszont ahhoz, hogy menteni tudjunk, anyagi segítséget várnánk a Futrinka Egyesület K&H Banknál vezetett 10404089-49575251-57561000 számlaszámán (a megjegyzés rovatban fel kell tüntetni, hogy ALAP) a mentett kutyák oltási, chipezési, ivartalanítási és egyéb költségeihez, azokra is nagyon számítanánk, akik hirdetésekben tudnának segíteni vagy fuvarozásban vagy ideiglenes befogadásban vagy bármiben. Az Egyesületen belül az Alap Tevékenységi Csoport az, aki mindig finanszírozási és elhelyezési gondokkal küzd, mert olyan kutyák számára is segítő kezet nyújtunk, akiknél tudjuk, hogy hosszú folyamat lesz a rehabilitáció és az örökbeadásra minimális esélyük van. Így fordulhat elő, hogy van olyan kutyánk, akit 2007 óta panzióztatunk és szeretünk, de gazdához adni nem tudtuk. S nem ő az egyetlen, aki régóta várja az igazit.

Az elmúlt egy hétben sok minden változott. Megpróbáljuk máshogy, mert hinni akarunk abban, hogy erre van igény, hogy a sok kicsi életet menthet, hogy sokan vannak, akiknek a keverékek, sőt: az esélytelen keverékek is számítanak. Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy azért veszünk át gyepmesteri telepekről kutyákat, mert így talán segíthetünk, hogy egy-egy kutya élete legalább átmenetileg megmaradhasson a felszabaduló helyek miatt amellett, hogy akik hozzánk kerülnek, ők már biztonságban vannak. Olyan helyekről mentünk, ahol van állatvédelmi támogatás, hiszen nem tudunk személyesen jelen lenni és az előkészítés, információ, kapcsolatok sokat jelentenek. Szeretném ezeknek a csapatoknak a munkáját külön is kiemelni, hiszen nem újkeletűek az együttműködések sem az ózdiakkal, sem az oroszlányiakkal, sem a miskolciakkal, de vannak még ilyen kapcsolataink országszerte, a későbbiekben ezekre tudunk támaszkodni, ha újra lesz lehetőségünk menteni. Most a mentés második fázisába értünk: fuvarokat szervezünk, oltásokat, chipezéseket, parazitamentesítéseket, állatorvosi vizsgálatokat, ivartalanításokat, fotózásokat, hirdetéseket, ideiglenes befogadókat szervezünk, hogy mindenki elkészülhessen, hogy mindenki készen állhasson az örökbeadásra és közben megismerjük annyira, hogy tudjuk: milyen körülmények között lenne, lehetne boldog az adott kutya. Hatalmas felelősség ez. Aki nem mentett még így kutyát, az soha nem fogja megérteni, hogy mit is jelent egy-egy vállalás. Mi viszont csak így mentünk. Felelősen, de erőnkön felül.

Sokan kérdezik, hogy miért döntünk olyan kutyák mellett, akik nem szépek, akiket már az első fotó alapján is megállapítható módon nehéz lesz örökbeadni, mikor ha "helyes" kistestű kutyákat mentenénk, gyorsabb lehetne a folyamat. Akik ezt kérdezik, elfelejtik, hogy minden kutyának egy élete van, megjelenéstől függetlenül. Mi pedig életet mentünk, nem típust.

Aloe, Vera, Zimti és Silver Szilva az ózdi gyepmesteri telepről érkeztek

Az ózdi gyepmesteri telepről négy szuka kutyát vettünk át. Az első oltásukat, chipjüket megkapták, jelenleg karanténidejüket töltik. Hamarosan az ivartalanításukra is sor kerül majd, mindeközben ideiglenes befogadókat, illetve gazdijelöltek jelentkezését is várjuk. Igyekszünk mindannyiukról leírásokat, jó fotókat is csatolni a hirdetésekhez, hiszen tudjuk, hogy ezen áll vagy bukik egy-egy kutya sorsa. Az ózdi csapatból Aloe és Vera még nagyon fiatalok 6-8 hónaposak, Zimti 3-4 év körüli, Silver pedig nagyjából egy éves, de ha minden igaz, bár még elkiabálni nem merjük, van rá egy komoly érdeklődő.

A gyöngyösi gyepmesteri telepről egy idős, emlődaganatos szuka érkezett. Őt az egyik legrégebbi ideiglenes befogadónk, PiciBorzas-Dóri választotta, merthogy korábbi ideiglenes kutyájuk, a görbe lábú Hiki Ausztriába költözött. Dóriéknak mindig megadatik a jog, hogy kiválaszthassák: kit szeretgetnének átmenetileg. Fekete Borsika az élő bizonyíték rá, hogy hihetetlenül jó szemük (és szívük) van.

Blama, Aja és Bog - a csodaszép oroszlányi lányok

Aztán a tervezett hat kutyából három tudott szabadulni az oroszlányi gyepmesteri telepről, a maradék három a jövő héten jöhet. Sajnos a csapatból Blama magas vemhes, így nála az ivartalanítás megszervezése nem kérdéses, Bog pedig szőrproblémákkal küzd, amelyet szintén kezeltetnünk kell majd. Az első oltáson, chipezésen, parazitamentesítésen túl vannak, kicsit fellégeznek és jövünk róluk is hírekkel. Mindenesetre jó érzés, hogy őket már nem fenyegeti altatásveszély.

Totya, Terka és a babák, Poppy és Mina a miskolci gyepmesteri telepről szabadultak

Rajtuk kívül még 14 kutyát terveztünk a miskolci gyepmesteri telepről, de közülük egy babakutya már nincs életben és kettő nagyon rosszul néz ki. Egy véreb mix mama adott életet tíz kicsi kölykének a telepen és sajnos páran a ház alá kerültek, onnan pedig nem tudtak visszakeveredni a mamához. Hiába a sietség, a kihozás, egyet elveszítettünk és még fel kell készülnünk arra, hogy lesznek veszteségek. Őket erre a hétre a miskolci állatvédő önkéntesek helyezték el, pénteken hozzuk őket át magunkhoz. Terkán, a véreb keveréken kívül még hárman jönnek: Totyát már ivartalaníttattuk is, mert ő is utolsó idős vemhes volt, s ha valamire, hát keverék almokra már tényleg nincs szükség, amikor naponta több tucat kutyát altatnak el országszerte; Poppy és Mina pedig majd nálunk esik át a beavatkozon. Poppy egy játékos és fiatal kis-közepes kutya, Mina viszont nagyon lelkis, egyelőre félénk és visszahúzódó. Őt egyértelműen altatás várta volna, ha nem sikerül kijutnia. Sajnos hiába a mentések, a miskolci telepen újra teltház van... Soha nem lesz ennek vége... Pedig rajtunk múlik. Mert nem a sintér az, aki a kutyákat odateremti, a kutyák valahonnan származnak, a kutyák valakitől, egy embertől kerülnek oda...