AC Austria segítőnap egy partnermenhelyen

AC Austria

A Futrinka Egyesület hirdetésben segítő osztrák partnere, az AC Austria már régóta jelen van Magyarországon és igyekszik segítséget nyújtani rászoruló menhelyeknek, állatvédő szervezeteknek. Mi a kezdetektől együttműködünk velük, hiszen rajtuk keresztül olyan kutyáink is szerető otthonra lelhetnek, akik számára nálunk valami miatt nem lenne erre lehetősége.

Eligazítás

Az AC Austria nem névlegesen támogató szervezet, tehát nem csak hirdeti a kutyákat, hanem két kiválasztott menhely egyikén minden hétvégén jelen van, meglátogatja, megismeri a védenceket, segít az ellátásukban, s segítőket, gazdijelölteket hoz, hogy minél több kutya találhasson gazdára, de azok számára is minden biztosított legyen, akiknek erre még várniuk kell.

Interjú a következő bemutatkozó filmhez

Mi sajnos nem vagyunk ilyen közvetlenül támogatott  partnerük, viszont irigykedni sincs okunk, hiszen jól ismerjük azokat a menhelyeket, ahol segítő kezet nyújtanak és mi is igyekszünk így vagy úgy hozzájárulni ahhoz, hogy a több osztrák önkéntes bevonásával szervezett segítő napjaik is sikeresek legyenek. Amikor csak tudunk, jelen vagyunk mi is, az általuk hozott spot-onokat, féreghajtókat adagoljuk az adott menhely kutyáinak, s sétáltatunk, ismerkedünk, egyszóval önkénteskedünk egy másik szervezet kutyáinak jóléte érdekében. Tesszük ezt 2006. óta, amikor még Paksra kellett lemenni, hogy bekapcsolódhassunk a segítő tevékenységbe, s ők azóta adnak esélyt a mi gondozásunkban lévő kutyák számára is, hogy Ausztriába mehessenek gazdához; s a segítő napokon a mi védenceinknek is jut adomány spot-on vagy féreghajtó, amelyért nagyon-nagyon hálásak vagyunk.

Mielőtt egy kutyára spot-on kerül, állatorvosok vizsgálják meg

Bog élvezi a figyelmet

Aki nem tudja, hogy milyen minden hétvégén autóba ülni, átszelni egy országhatárt, s órákat vezetni azért, hogy találkozhasson valaki magyarországi pártfogoltjaival, az nem fogja megérteni, hogy mit visz véghez a szervezet vezetője, Carol Byers, akivel szerencsém van jó viszonyt ápolni, s így tudni, hogy milyen különleges és értékes ember ő. Nem csak azért, amit ismert operaénekesként letett az asztalra, bár önmagában az is bőven elég lenne az elismeréshez, hanem azért, amit véghez visz annak érdekében, hogy megoldásokat találjon, kutyákat és macskákat helyezzen el jó családoknál és közben vigye a csapatát, lelkesítse az önkénteseket, hogy mindig, minden hétvégén jelen legyen.

Köszönjük, hogy segíthettünk a legutóbbi önkéntes menhely-segítő napjukon is, s kiemelten hálásak vagyunk azért, hogy az ott átmeneti elhelyezésben lévő kutyáink is áteshettek az áttekintő állatorvosi vizsgálaton és kaphattak spot-ont, féreghajtót és sok-sok jutalomfalatot a séták során.

Aloe és a póráz - a tanulási folyamat első lépései

A háromlábú, a félvak és a többiek

Úgy alakult, hogy hirtelen sokan lettünk. Ez a korábbi  időszak alapos állóvizéhez képest kihívást jelent, főleg, hogy a segítők száma nem nőt arányosan a gondozásunkba került kutyák számával. Szomorú, pedig - bár az állatvédő tevékenység meglehetősen költségigényes, sokba kerül - sok dologban lehet nekünk segíteni úgy is, hogy nem kell a pénztárcába nyúlni, "csak" a lelkes segíteni akarók idejét használnánk. Itt vannak pld. a hirdetések. Ahhoz, hogy egy-egy kutyánk gazdához kerülhessen, hirdetnünk kell online felületeken, de meg kell jelennünk nyomtatott, legális helyeken elhelyezett szóróanyagokon is, hiszen nem mindenki internetezik vagy ha netezik is, nem biztos, hogy egy életre szóló társát is ott keresi. Ez lenne most az egyik olyan terület, ahol nagyon rövid idő alatt nagyon látványos fejlődést kellene elérnünk, hogy az új garnitúra ne ragadhasson be és ne kelljen túl sokáig a mi gondozásunkat élvezniük.

Különösen intenzív kampány kellene azoknak a kutyáknak, akik valami miatt még hátrányosabb helyzetből indulnak, akik számára ideiglenes befogadót is keresünk, mert mi is érezzük, tudjuk, hogy a kennel tényleg csak annyiból segítség, hogy az életét megmentettük, s bár a séták, a sok-sok foglalkozás segítenek, hogy a lelkük részben helyreálljon, de valami miatt mégis fokozottabban szükségük lenne legalább egy ideiglenes befogadóra, de még inkább egy szerető, új gazdára.

Kezdjük mindjárt a legsürgetőbbel, GoldenLénával. Jelenleg állatkórházban van, ahol a korábban már részlegesen csonkolt lábát ténylegesen amputálni kellett, mert folyamatosan felsértette a bőrt, az pedig így állandó fertőzésveszélyt jelentett. Őt mielőbb el kellene hoznunk, de lábadoznia családban, ellenőrzött körülmények között kellene. GoldenLéna 3 év körüli, csupamosoly, nagyon-nagyon kedves, emberközpontú és kiegyensúlyozott golden retriever keverék (?) szuka. Oltott, chipezett, a későbbiekben még egy ivartalanítási műtét vár majd rá.

Sináról azt hittük, hogy a bőrgondjai miatt nem hozza ki senki fiatal kora, kis termete és fehér színe ellenére sem az Illatos úti gyepmesteri telepről. Aztán kiderült, hogy Sina nem igazán lát vagyis elég korlátozottan. A szőrét megnyírtuk, így a bőrén lévő, bolhák okozta elváltozások, gyulladás szép lassan meggyógyulnak majd, de a látásán lehet, hogy nem tudunk segíteni. Számára viszont nehezebb a kenneles élet, mert az emberi hang alapján tájékozódik. Sina tényleg alig pár kiló (tíz kiló alatt van!), nagyon kedves és ragaszkodó, cserfes kutyalány. A szemvizsgálatok mellett az ivartalanításon kell majd átesnie.

Metrus tigriscsíkos. Ez önmagában meg is teremtené a kb. nulla esélyt, ha nem tacskóról vagy agárról van szó, mert a tigriscsíkokkal az emberek automatikusan a staffordshire terriereket kötik össze és attól félni kell. Aki persze nem fél tőlük, az fajtatisztát szeretne, aki meg fél, az a csíkoktól is megijed, nem is kell hozzá stafford keveréknek lennie a kutyának. Metrus tehát a csíkozottságával már eleve esélytelen, de ha hozzátesszük, hogy ráadásul 7 év körüli, akkor többen a szívükhöz kapnak: "minek mentették meg, ezer évre ott ragad és foglalja csak a helyet mások elől, akik..." Mi pont ezért mentettük meg. Meg mert megfogott minket a története, amelyben egy kutyahölgy a lakásban töltött évek, napi rendszeres séták, szerető gazdi mellől az Illatos úton landolt, mert a gazdája külföldre költözött, ahová őt nem vitte magával, hiszen az új élethez nem kell egy csíkos. De Metrusnak ez majdnem az életébe került. Ha nem altatták volna el, akkor sem húzta volna sokáig, hiszen begubózott, az ismeretlen zajok, félelem felőrölte érzékeny lelkét, nem evett és mivel szobatiszta, ráadásul még szenvedett is, hogy a kennelben kellene intéznie a dolgát. Tartogatta, tartogatta. Ezt kapta ajándékba, köszönetképpen attól, akiben megbízott. Mi pedig nem hagytuk, hogy végigmenjen a szenvtelenség halállal kikockázott útján és hoztuk. Nálunk sem evett az első pár napon, de aztán mostanra már megtört a jég. Sétál és boldog, hogy van újra napirendje, hogy van, aki szól hozzá, de a kennel megviseli. Metrus jó kutya. Aki a csíkokon túl is lát, az kincset találhat. Oltva, chipezve és parazitamentesítve már van, ha kicsit megerősödik, akkor rá is vár még egy ivartalanítási beavatkozás.

Minának már volt egyszer időpontja. Nem, nem gazdisodásra, hanem a saját altatására. Kitűzték, mert túl sokáig nem kellett senkinek és mert tényleg nem akarta őt senki, a kitűzött időpontja ellenére sem. Na, persze mindenki sajnálta, mert az csak egy szmájli, de tenni érte senki nem tudott. Mina tényleg nem szép. Szó, ami szó, az ember nem kapja fel a fejét, ha meglátja, hogy megcsodálja, ráadásul Mina rettentően meg is volt ijedve. Mostanra egy új kutya, visszafogott, de barátságos, nyitni akaró közepes termetű megamix. A szeme azonban mindent elárul: ő szeretni akar rajongással, lángolva és felszabadultan, ragaszkodni akar és a gazdája mellett megöregedni. Minának talán sok lenne a város zaja, így ha adódna valahol egy kertes házas lehetőség, ahol a házba is beengedik, ő tényleg hűségesen és boldogan költözne. Oltott, chipezett, hamarosan az ivartalanításon is átesik.

A lányok után pedig jöjjön egy fiú: Rohadóházi Bársony Pötyi, a mi demodexes védencünk, aki mostanra a hónapokkal ezelőtt elhozott, rohadó bőrű, gennyes-fekélyes kutyából egész helyre kis szőrpamacs lett, de még persze van hová fejlődnie, hiszen a fején nagyon-nagyon lassan akar csak gyógyulni a bőre, megküzdünk rendesen a sikerért. Családban talán jobban menne, ha valaki lenne, aki nem riad el tőle. Pötyiben persze nem a demodex az egyetlen riasztó dolog, ő alapvetően nem az a szép vagy cuki kutya. Leginkább egy hiénára hasonlít a furcsa fejformája, a vicces előreharapása és a malacszerű szemei miatt.  Oltott, chipezett, parazitamentesített (leszámítva a demodex atkáktól, de azokkal is sikeres harcot folytatunk) és ha egyszer tényleg felépül az ivartalanításon kellene már csak átesnie. De Pötyi addig is nagyon türelmesen vár és igyekszik valakinek elrabolni a szívét... Talán épp a tiédet fogja?

Természetesen nem csak ők vannak, akik gazdára várnak vagy ideiglenes befogadót keresnek. Minden olyan kutyánk, aki a kennelsorunkon vagy más panzióban él örömmel bútorozna átmeneti családba vagy végleges gazdihoz. Ez a körforgás kellene ahhoz, hogy a mentés ne állhasson meg - az utolsó lépés elérésében pedig ti is segíthettek. Vigyétek védenceink hírét! Köszönjük! (Érdeklődni az info@futrinkautca.hu e-mail címen lehet védenceink felől.)

Meghalt a kezemben...

MillióÉvesMüzli bácsit a napokban találta egy korábbi örökbefogadónk, segítőnk, Liza. A kutya Ráckevén, az út mellett feküdt, valószínűleg nem ők voltak az egyetlenek, akik arra jártak, de ők voltak azok az egyetlenek, akik meg is álltak és kocsiba tették ezt az ezer éves, kis-közepes keverék kan kutyát.

MillióÉvesMüzli a csodával határos módon élt még, orvosi értelemben azonban nem volt működő szerve, gyakorlatilag vére sem igazán. A veséje a kiszáradástól vagy más miatt kritikus állapotba került, a kutya testében több helyen hemzsegtek a lárvák. Nem egy napja került oda és jó eséllyel nem önszántából, merthogy kétséges, hogy MillióÉvesMüzli bácsinak volt ereje nagyobb távolságot megtenni.

Valahol élt egy ilyen kutya, sok-sok éven át, valahol szolgált és valakiket szeretett. Ezek a valakik nem szerették őt annyira, hogy megadják neki a méltó elmúlást, helyette szenvedés és a halál türelmetlen várása lett osztályrésze. MillióÉvesMüzli bácsi nem volt megmenthető, de ezt mi nem akartuk elhinni, elfogadni. Tegnap délután az állatorvosokkal egyeztetve vérpótlásról döntöttünk. Akartuk, hogy MillióÉvesMüzli bácsi éljen és úgy tűnt, hogy talán ő is akarta, elhitte, hogy merheti akarni. Az ebédjét hatalmas étvággyal falta be és a sebtisztítást is alázatosan tűrte, néha csóvált egyet. Aztán megkapta az infúzióját, ekkor értem oda. A hangomra csóvált, bár lehet, hogy csak csípte a tisztítófolyadék, de nekem nem úgy tűnt.

Betették a helyére, s láttam, éreztem, hogy valamit akar. Odaültem mellé, hogy kigubancoljam az infúzióból, ő utolsó erejével felállt és a vállamra hajtotta a fejét. Kértem, hogy üljön le, nem elég erős ehhez. "El fogsz esni, Baba, ülj le, légy szíves!" - mondogattam, de ő odadőlt és mély levegőt vett. Ezt követően pedig már minden gyorsan történt. Az öreg kutya összecsuklott, látszott, hogy alig vesz levegőt, a kis test összerándult, majd maga alá pisilt. Gyorsan alátettem a pelenkát, hogy ne kelljen a saját vizeletében meghalni, még mondtam is neki, hogy vigyázok rá, de akkor sem fogtam fel, hogy tényleg távozik. Csóvált egyet és... Nem vett többé levegőt. Azt akartam, hogy engedjük el, ne szenvedjen, azt akartam hinni, hogy ez a döntés még meghozható, de MillióÉvesMüzli bácsi addigra már nem volt velünk. Jóllakottan, egy furcsa, maga által teremtett gazdis képpel a fejében örökre elbúcsúzott. Amit pedig még a szája mozgásának véltem, sajnos nem volt más, mint egy kupac lárva, akik épp akkor törtek maguknak utat a külvilág felé...

Mi viszont emlékezni fogunk rá mindörökké, s köszönjük Lizáéknak, hogy ők nem mentek el mellette. Nagyon sajnáljuk, hogy nem segíthettünk...

Illatos út - a végső állomás?

Budapesten, az Illatos úton található a főváros gyepmesteri telepe, ahová főszabály szerint a város területén talált, befogott kutyák kerülnek, hogy egy hatósági megfigyelési időintervallum (14 nap) alatt kiderüljön, hogy veszettség szempontjából gyanúsak vagy sem. Tekintettel arra, hogy veszettség már nagyon régen nem ütötte fel a fejét kis hazánkban, ez a két hét elsődlegesen az eredeti gazda felbukkanására hivatott idővé vált inkább, de természetesen a hatósági megfigyelés ténye elvitathatatlan. Az Illatos útra évente több ezer (igen, több ezer) kutya kerül be és sajnos egyre többen kerülnek oda a saját gazdájuk által leadottan... Megdöbbentő, hogy míg egy jóérzésű, a saját társállatáért felelősséget vállaló ember mindent megtenne, hogy minél tovább lehessen vele kedvence egészségben, mások nyugodt szívvel besétálnak és a madzagból eszkábált póráz végén rettegő és az egész történésből semmit sem értő "Morzsit" egy rövidke kérdőív kitöltése után a telep gondjaira bízzák, adott esetben a halálba küldve a kutyát vagy bicikli csomagtartó kosarába gyömöszölve az alig pár hónapos kölyköket érkeznek, miszerint "meghozták a friss szállítmányt", s az immunizálatlan kisállatokat kiteszik a telep jellegéből fakadóan magas fertőzésveszélynek.

Minden egyes alkalommal, amikor a telepen járok, kinyílik a bicska a zsebemben. Nem, nem a telepen dolgozók miatt, hanem hogy milyenek is vagyunk mi, emberek... Soha nem tudok úgy érkezni, hogy ne hozzanak leadni megunt kutyát, feleslegessé vált kutyát, s hogy ne játsszák el újra és újra ugyanazt, ki-ki vérmérséklete szerint tárgyilagosan vagy azért, hogy az érző lény látszatát fenntartsa (nem az, aki oda leadja a saját kutyáját, ne tekintse magát annak!) még az átadásnál is zokogva, hogy jaj, "Buksika", értsd meg, anya elköltözik... Nincs bocsánat, tényleg nincs, aki ezt teszi egy kutyával, aki a sajátja, akiért felelősséget vállalt, az helytelenül cselekszik.

Ellenben viszont, ha valaki talál egy kutyát az utcán, aki nem az övé, vigye be ide, hiszen így az eredeti gazdának van esélye rátalálni, s a kutyát sem éri az utcán baleset. Persze jobban hangzik, ha a megtaláló elhelyezi valahol, de a valóságban ezernyi ok állhat amögött, hogy egy kutya az utcán van és csak azért, mert valaki megtalálta, nem válik jogos tulajdonosává. Így nincs joga arra sem, hogy elajándékozza. A legjobb, amit tehet, ha nem tudja a kutyát tényleg az eredeti tulajdonost keresve tartani, ha beviszi ide. Mert a telepen a talált kutya 14 napig biztosan csak az eredeti gazdájának adható ki, s mert az utcán veszélyesebb lenne számára.

Ha nem lennének olyan szorgalmasak a leadó emberek, akik a sajátot, a saját szaporulatát adják le, talán a telepnek sem kellene folyamatos helyhiánnyal küzdeni, s nem kellene évente annyira sok kutyát elaltatni sem. Minden kutyaélet egy elvesztett játszma, az emberiség kudarca, egy apró mementó, egy üzenet: ez így nem mehet tovább, egyszerűen elkerülhetetlen az egyedi azonosítás tényleg kötelezővé tétele (válása) és az ivartalanítás általános elterjedése. Egyszerűen ennyi kutyára nincs jó gazda sem itthon, sem külföldön és amikor fiatal, érző lényektől veszik el az életet, az az emberiségnek is kell, hogy fájjon. Mert fájdalmas.

A hétvégén hat kutyát vettünk az Illatos útról a gondozásunkba. Tettük ezt az elmúlt hetek gyepmesteri telepeket körbejáró mentéssorozatában, az oroszlányi, ózdi, gyöngyösi és miskolci ebtelepek után a záróakkord az Illatos út lett. Ezt követően már "csak" a mentett kutyák rehabilitációja, állatorvosi kezelésük megszervezése, s természetesen a végső otthonuk felkutatása következik. Ők már, akármi is történik, biztonságban lesznek, de elő kell teremtenünk a fedezetet az elhelyezésükre és úgy általában velük kapcsolatban mindenre, így tényleg minden forint számít.

Négy kutyáért indultunk, négy kutyára volt felszerelve a kocsi is. Aztán hat kutya szabadult, de aki járt már a telepen, az nem lepődik meg ezen, aki már belenézett a reményvesztett kutyaszemekbe, az tudja, hogy embert próbáló feladat végigmenni a sorokon úgy, hogy ne törjön az ember lelke apró darabokra. Míg mások a kedveset, fiatalt, barátságost, élénket keresik, mi az "esélytelenekben" utazunk, így egészen más kutyákat veszünk észre, mint egy-egy hétköznapi ember.

Sina látszólag kilóg a sorból. Egy hófehér, bár elhanyagolt, élénk, kedves, barátságos puli-szerű mix szuka, még fiatal is. Valami miatt mégis régóta benn várakozott, szerettük volna remélni, hogy a szőrkopások miatt, hogy a mostani, nehéz gazdasági helyzetben nem merték őt bevállalni, mert ki tudja, lehet, hogy fertőző. Nem  az amúgy, bolhaekcéma és valami sérülés eredője, a nagyobb baj, hogy Sina szemét hályog borítja, így gyakorlatilag minimális mértékben lát. Megerősítjük, kivizsgáltatjuk, aztán valószínűleg vár rá egy műtét vagy az élet ezzel a fogyatékával. Ő ettől még egy tündér, de az ok, hogy miért esélytelen, nyilvánvalóvá vált hamar.

Elke úgy feküdt a kennelben, mint egy nagy rongyszőnyeg. Nem mert felállni, nem mert az emberre sem nézni. Nem lehetett ott hagyni, ráadásul a feje, arcocskája hasonlít egy régi-régi mentvényünkre, Loncsira. Kézben kellett őt elcipelni, mert megmozdulni sem mert, de már halványan csóvált. A szőre egybeállt, mint egy páncél, nem fogjuk tudni megmenteni, ráadásul a hátán a bolhásság miatt tenyérnyi helyen ki is kopott. Elke mindent szó nélkül tűrt és talán elhiszi nekünk, hogy innentől jobb irányt vesz az élete.

Tiara a jellegtelen és esélytelen kutyák halmazának metszete, a csúcs. Ő az, aki mellett sokan úgy mentek el, hogy észre sem vették, hogy van kutya abban a kennelben... Ő pedig csak állt és nézett maga elé félelemmel telt szemmel. Tiara nem mai lány, nyolc évesre tippeltük a fogai alapján, de a vérképe tökéletes, lehet, hogy még sincs annyi, csak elhasználta az élet. A nyak bal oldalán van egy csomó, talán daganat, talán más, a hamarosan esedékes ivartalanításával egyidőben ez is eltávolításra kerül és a fogait is rendbe szedetjük. Tiara   pórázképes, szobatiszta és csendes. Más kutyákkal is jól kijön, de a kis kincseit hajlamos őrizni egyelőre, ami talán érthető. Túl sokat volt a telepen ahhoz, hogy most túlértékelje a szabadságot.

Fukszia köhög, a kennelköhögés sehol sem számít különlegesnek ott, ahol több kutyát tartanak együtt. Fukszia alázatosan a földre lapul, ha embert lát, de közben hatalmas ívben csóvál, nagyon szeretne szeretni és szeretné, ha valaki őt is szeretné. Fukszia egy nagyobb termetű, drótszőrű keverék, nem idős, játékos és nagyon barátságos. Egyelőre csendben élvezi, hogy szabadult, azt hittem, hogy ő pörgősebb lesz, de a valóságban egy tökéletes családi kutya alapanyag. Most még persze nincsen kész, de nem sok választja el attól, hogy minden szempontból megfelelővé váljon.

Metrus lakásban élt, tökéletesen sétál pórázon, nem húz, nem rángat, nem retten meg a városi zajoktól, hiszen ismerő őket. Kedves, de visszafogott, nem tolakodó kutya. 7-8 éves lehet, tigriscsíkjai miatt nem biztos, hogy az emberek elsőre a belőle áradó szeretetet veszik észre, pedig ő egy nagyon pozitív jelenség, csupa törékeny báj. Metrus szobatiszta, a lakásban nem rombol. Olyanok számára is jó választás lehet, akiknek nincs idejük egy "új kutyát" betanítani, akik egy kész kutyát szeretnének, aki számára ők lesznek a világ. Metrus ilyen. Egy nagyon jó kutya, akit a gazdája külföldre költözési okkal hagyott hátra tudva, hogy egy ilyen életkorú, ilyen megjelenésű kutya számára nem sok esély adatik egy telepen... Metrus összetört, de most újra épül. Rettentő sovány és még maga sem hiszi talán, hogy ami történt, mégha nem is lakásos-gazdás, de változás, olyan változás, amely pozitív irányba mozgatja el az életét.

A hatodik kutya nem a mi választásunk. Egy németországi kicsi magánmenhely, ahol jellemzően idős vagy problémás kutyák élnek, köztük többen a mi valaha volt védenceink közül is, vezetője Magyarországra látogatott és elkísért minket az Illatos útra is. Ő nézte ki magának Kántort, érezve, hogy a kutya erőteljes rehabilitációra szorul. A képek alapján Kántor telve volt félelemmel, ami részben igaz is, viszont az első napok tapasztalatai alapján Kántornak súlyos problémái vannak a kutyákkal való kommunikáció terén. Most hagyjuk, hogy beszokjon nálunk, aztán majd talán kicsit megnyugszik és kezelhetőbbé válik a mi kis sakálunk.

A kutyák átestek az első állatorvosi kivizsgáláson, s most várják, hogy esetleg egyiküknek-másikuknak akadjon egy ideiglenes befogadó vagy akár végleges gazdi. De közben megkezdődik a rehabilitációjuk is, hogy az a végleges gazdi már egy jobb, egy nyitottabb kutyát kapjon, egy olyat, akit akár már az Illatos úton is észre tudott volna venni.

A nap zárásaként két további kutyával lettünk gazdagabbak... Őket nem terveztük és nem is volt egyszerű mutatvány mindent megszervezni, hogy a forgalmas autóút közepéről levarázsolódjanak és el is tudjuk őket helyezni. Együtt kóboroltak, egy kan és egy szuka. Az egyikükön van nyakörv és bolhanyakörv, a másikukon nincs semmi. Egyedi azonosítójuk nincs. Nálunk a Fröccs és a Szóda nevet kapták, egyelőre kizárólag az eredeti gazdájukat keresik...

Néha az ember választ és dönt, néha a sors dönt helyette, de ma is bővült a Futrinka Egyesület "alap tevékenységi csoportos" esélytelenjeinek a száma. Kövessétek nyomon a sorsukat, vigyétek hírüket!

(Az Illatos úti mentvények fotói a www.ebtelep.hu oldalról származnak.)

Péntek 13 = 13 kutya

Tegnap péntek 13-a volt, s hogy mi nem vagyunk babonásak, abból is látható, hogy miután majdnem 13 órakor eljöttem a munkahelyemről, Miskolc irányába vettük az utunkat, hogy ott egészen pontosan 13 kutyát tegyünk a kocsiba, s hozzuk őket magunkkal.

A Futrinka Egyesület Alap Tevékenységi Csoportja igyekszik segíteni azokon a kutyákon, akik régebb óta, gyepmesteri telepeken, érdeklődés nélkül, sok esetben akár az altatásukat várják. Vagyis ők biztosan nem várják, de sokuk számára ez a sors, tetszik vagy sem, nincs mit takargatni: a gyepmesteri telepeken (sőt, amúgy magukat menhelyeknek nevező helyek közül is soknál) altatnak. Sokszor nincs olyan, hogy majd holnap, majd legközelebb, mert annak az adott egyednek talán nincs legközelebb. Mi most stratégiát váltottunk és mentünk, de ehhez számítunk a ti segítségetekre is. Kérünk titeket, hogy legalább tizenhárman utaljatok adományt a Futrinka Egyesület K&H Banknál vezetett 10404089-49575251-57561000 számú számlánkra ALAP megjegyzéssel, hogy tudjuk finanszírozni a közelmúltban érkezett kutyasereget, hiszen az oltások, chip, parazitamentesítés, ivartalanítás, egyéb állatorvosi beavatkozások, elhelyezés, élelmezés, fuvar mind-mind költség, s bár tényleg közhely, a sok kicsiből mi ki tudjuk hozni az igazi eredményt, egy-egy kutya életét, amelyet talán sokan egymagukban nem tudnának megfinanszírozni, de rajtunk keresztül részesei lehetnek a menekülésnek, s kennelsorunkon, ideiglenes befogadóinknál akár meg is ismerhetik kiválasztott rész-mentvényüket, ha erre igényt tartanak. Mi megyünk, szervezzük, intézzük, tesszük, de nélkületek nem  menekülhetne senki. Köszönjük!

De kik is a tizenhármak és különben is, hogyan fér be egy kocsiba ennyi kutya...? A válasz könnyű, hiszen nem 13 felnőtt kutyát mentettünk, hanem négy felnőtt és kilenc apró babakutya csatlakozott hozzánk. Igen, babakutyák és igen, babakutyákat alapvetően nem mentünk, mert nagyon törékenyek, nagyon könnyű elveszíteni őket és nagyon nehéz jó befogadót találni. Ez utóbbi is az egyik kulcsa az egésznek, Terkának, a bajor véreb keveréknek és kis családjának szerencséje volt, mert jelentkezett egy önzetlen befogadó, akinél ugyan kennelben, de maximális ellátás mellett, megfelelő körülmények között élhetnek, cseperedhetnek addig, amíg eljön az idő, hogy gazdát keressenek maguknak. Reméljük, hogy mindannyian megérik ezt, bár egyikük nagyon pici a többiekhez képest, a másikuk pedig valószínűleg sérült, az ő kivizsgálása hamarosan megkezdődik. Terka nagyon jó anya, óvja, vigyázza a kicsiket és szoptatja is, a babák kiegyensúlyozottak és  gyönyörűségesen szépek. Terka bízik az emberekben, a babákat bárki megérintheti, Terkának nincs egy rossz szava, de a kutyákkal szemben bevédi őket, érthető módon. Terkának még kb. négy-öt hétnyi intenzív babázni valója van, utána oltva, chipezve, ivartalanítva ő is gazdát keres majd.

A másik három felnőtt kutya látszólag illeszkedik a profilunkba, de amint megismeri őket az ember, nem érti, hogy miért nem kellettek ők eddig senkinek. Az emberek vakok és a külső mögött tényleg nem látják meg a tökéletességet, az értéket? Totyánál pedig az igazi kincs jelleg az első kedves szónál kiderül. Ez a nagyobb termetű, kuvaszosan göndörödő szőrű, de német juhászosan okos pofis kutyahölgy egy óriási nagy szeretet-gombóc. Pocakot mutogat, hogy simogassák, bújik, hízelkedik és soha, de soha, semmire nincs egy rossz szava sem. Tökéletes családi kutya, aki ráadásul tud pórázon sétálni, bár valószínűleg nem tanulta és szobatiszta. Ez a kutya ilyen tökéletességben húzott le hónapokat a miskolci gyepmesteri telepen, kockáztatva a helyhiány miatti elaltatását. S első körben a mi kiválasztotti listánkon sem lett volna rajta, mert mi meg esélyes, nevetős szemű kutyának láttuk, de aztán az ottani segítők jelezték, hogy neki ránk van szüksége. Totya, mivel vemhes volt, átesett az ivartalanításon és most már gyakorlatilag bármikor költözne. Ha van valahol olyan család, aki fel van készülve egy ilyen csupaszív kutyára.

Poppy még szinte gyerek. Egy éves sincs talán, s már meg kellett tapasztalnia, hogy milyen az, amikor egy kutya nem kell. Idegen helyzetekben még meg-megriad, de ő is csupa jó, csupa szeretet. Ha van egy ember körülötte, akiben megbízhat, a világot képes lesz megváltani. Tanulnia kell: sokat. Eddig valószínűleg csak nőtt, nem kapott kiemelt figyelmet, foglalkozást, talán jó szót sem eleget, de ő tudja, hogy mit érnek a kedves szavak, ő ölbe bújik és végtelenül kedves. Kis-közepes termete miatt lakásban is nyugodt szívvel tartható lesz, csak meg kell tanulnia a pórázt, a szobatisztságot, meg kell szoknia a város zaját. Ehhez keresünk ideiglenes befogadót is, persze az sem baj, ha egyből elkötelezett gazdi jelentkezik érte, akihez az ivartalanítását követően elköltözhet majd. Valaki egy igazán különleges kiskutyával lehet majd gazdagabb.

A legnezehebb esetnek Mina (ex-Bodza) ígérkezik. Ő halmozottan hátrányos helyzetű, mert amellett, hogy nem különösebben típusos, inkább jellegtelen, ráadásul a se nem kicsi, se nem nagy kategória, emellett nagyon-nagyon meg van ijedve. Nagyjából ráadásul mindentől. De oldódni fog és akar is, a pozitív megerősítés nála csodákra lesz képes. A kölykével voltak a telepen, a kölyök hamar kikerült, ő viszont nem. Ezen a héten altatás várt volna rá, mi pedig ezt nem hagyhattuk, hiszen többek között pont a Mina-féle kutyákért vagyunk. Hisszük, hogy ha hagyjuk, hogy kibontakozzon a lelke, akkor az majd valaki számára a külsejét is megszépíti, s valakinek ő lesz a leggyönyörűbb, legtökéletesebb társ. Most még nem itt tart. Most még csak egy összetört, rezgős, falusi megamix. De már ott a kis egyéniség csíra, mely hamarosan szárba szökken!

A miskolci gyepmesteri telepen folyamatos a teltház, így aki azon a környéken keres kutyát, nézze meg a gazdára váró kutyák képtárát a Miskolc Gazdátlan Állataiért Facebook oldalon. Egy kutya megmentése nem csak az adott egyedet menti meg, hanem azt is, akit elaltattak volna helyhiány miatt. A gyepmesteri telepről mentő csapat nélkül nem tudtunk volna segítő kezet nyújtani, elkötelezett, lelkes és profi csapat, amiben tudnak, segítenek, ezért pedig nagyon-nagyon hálásak vagyunk nekik!

A Futrinka Egyesület Alap Tevékenységi Csoportja az elmúlt rövid időszak alatt mentett kutyát az oroszlányi, gyöngyösi, ózdi és most már a miskolci gyepmesteri telepről is. Ha sikerül közülük legalább hármat még ideiglenes befogadóknál vagy végleges gazdánál elhelyezni, akkor a jövő hétvégi állomás az Illatos út lesz, ahonnan szintén 3-4 szuka kutyát tervezünk. Szóval ez a tét, a következő lehetőség! Vigyétek kutyáink hírét, osszátok meg hirdetéseiket! Köszönjük!

Lennox már nem él, de mi az üzenet...?

Talán közületek is sokan követték Lennox, a DNS teszt alapján labrador-amerikai bulldog keverék, a bristoli hatóságok szerint pitbull sorsát, akit elvettek a családjától, majd hosszas jogi hercehurca után, veszélyesnek nyilvánítva kioltották az életét. Tették ezt úgy, hogy Lennox nem bántott senkit, csak úgy nézett ki, mint egy pitbull. Sokan álltak az ügy mellé, végül a BBC is foglalkozott a témával. Sajnálatos és szívet tépő, ami történt. Lennoxról nem mondott le a családja, Lennox egy gazdás, jól szocializált kutya volt. Tényleg eljutottunk oda a XXI. században, hogy kinézet alapján megítéltethetnek egyes kutyák? Hová vezet az, ha egy-egy fajta kerül megbélyegzésre anélkül, hogy az egyedeket nézné bárki...? Ha az ember neveli tudatosan félre az adott kutyát, az ő felelőssége hol van? Számtalan olyan kérdés, amellyel nehéz szembenézni, mert állatszerető emberként, mégha nem is ezen fajták kizárólagosan elkötelezett mentőjeként, nincs rossz kutya, így nem lehet egyetlen rossz kutyafajta sem. Vannak azonban tényleg menthetetlen, olyan mértékben viselkedésükben zavart kutyák, amelyek veszélyt jelenthetnek az emberre. De ők nem képeznek homogén, fajtához köthető csoportot, előfordulhatnak bármelyik fajtán belül, lehetnek akár bármelyik fajták keveredéséből kialakult keverékek is. Az idegrendszer, az előélet és a fizikum hármasából csak a fizikum az, amely köthető a fajtához, de ott sem egyhez, hanem több tucathoz: hiszen a nagyobb kutya, ha nem stabil az idegrendszere és az emberekkel való viselkedése még rehabilitációt követően sem kiszámítható, veszélyt jelenthet.

A mi félős, de végtelenül kedves
Daisynk is veszélyes kutya...?

Kérünk mindenkit, hogy olvassa el Lennox történetét, majd szorítsa magához a saját kutyáját és reménykedjen abban, hogy holnap nem jöhet sehol ezen a világon egy olyan döntés, hogy pont az, pont az ő kutyája minősüljön veszélyesnek, s kelljen lemondania arról, akit szeret. Ha egyszer megtörtént, máskor, máshol is megtörténhet... Ijesztő jövőkép ez számunkra, kutyások számára.

Rest in peace, Lennox.

Halál a kölykökre!

Cinege és a babák -  kóborlásra ítélt pöttömök, akiket majdnem elvittek a férgek

Már régóta meg szerettem volna írni ezt a bejegyzést, de mindig elhalasztottam, mert udvariasan nem akartam terhelni senkit a meglehetősen szigorú gondolataimmal, de mostanra eljött az idő, amikor már nem akarok csendben maradni.

Kezdem azzal a közhellyel, hogy ma Magyarországon napi szinten több tucat  olyan kutya hal meg, akiknek az egészségi állapota vagy életkora ezt nem indokolná: gyepmesteri telepeken, menhelyeken, az utak mellett, rossz körülmények között, bántalmazva vagy betegségektől szenvedve. Köztük rengeteg a kölyök, őket gyakorlatilag már nem is nagyon számolják bele sehol a létszámba.

Kanga és a gyerekek a tatárszentgyörgyi
gyepmesteri telepen...

Van egy állatvédelmi törvényünk, de a jogszabály önmagában semmit nem ér, akkor jön el az igazi változás, amikor eljutunk odáig, hogy meghagyjuk a tenyésztést azoknak, akiknek erre alkalmas és tenyészszemlézett kutyái vannak, akik tenyésztők és nem szaporítunk a "látszólag fajtatiszta" kutyáinkkal, hovatovább a keverékeinkkel, olyan indokokat találva, amelyeket már régen meghaladott a kor. A "kutyának egyszer szülnie kell, mert különben megőrül" olyan, mintha műszálas narancssárga dzsörzé trapéznadrágban és műanyag ingben rónánk az utcát, a "kell valami emlék Buksitól" pedig mintha jegyre vennénk a kenyeret. Aki bármilyen nem tenyészegyed kutyát befedeztet vagy olyannal hozzájárul szándékosan vagy gondatlanul ahhoz, hogy új almok jöjjenek létre, akármit is hoz fel saját maga feloldozására, nincs mentsége.

Zile és balesetet szenvedett mamája, Eliz:
őt már nem tudtuk megmenteni és Zile testvérei
sem élték túl - az emberi felelőtlenség áldozatai

A kölyök kutyák védtelenek, megfelelő felnevelésük rendkívül drága. A féreghajtás, az oltások, az anyatej pótlásához szükséges termékek vagy az átszoktató babatáp mind-mind drágák, ehhez jön még hozzá a 2012. július 1-től a tulajdonos váltáshoz kötelezően előírt egyedi azonosító chip beültetése és regisztrációja. Szomorú tény, hogy a kölyökkutyák nagyon nagy százaléka nem éri meg a három hónapos kort. Mi ez, ha nem állatkínzás? Miért kell családokban, gyepmesteri telepeken, hovatovább menhelyeken almoknak lejönni, miért kell érző élőlényeknek féregtoxikózisban, szopornyicában, parvóban vagy egyéb fertőzésben elhullani kezeletlenül, miért kell áldozatul esni bárminek...? "Minden kiskutyának kerestünk jó gazdát". Hányszor halljuk ezt. Arra a kérdésre, hogy és mindegyikkel tartják a kapcsolatot, sőt az ő összes lehozott almuk összes tagjával, már nincs válasz. Mindegyik jó helyen van biztosan és nem szenved hiányt semmiben...? Ja, hát az már nem a kedves gyártó felelőssége. Pedig igen.

Naponta több tucat kutyát altatnak el és több tucat kölyök fejezi be kínok között az életét. Ez a mai magyar valóság. Érzéketlenek vagyunk ahhoz, hogy megérdemeljük ezeknek az önzetlen, őszinte szeretetű lényeknek a társaságát. A bizalmát. Azt a bizalmat, amely még akkor is felénk fordul, amikor valahol egy rideg ketrecben az utolsó úthoz kapják meg az injekciót, amely véget vet rövid életüknek.

Terka tíz kölykéből három a ház alá
szorult, egy meg is halt, a többiekért
még küzdünk

Egyesületünk minden mentett kutyáját, beleértve a kanokat is, ivartalanítva adja örökbe. Mi nem kívánunk hozzájárulni egyetlen felesleges alom létrejöttéhez sem. Mi szeretjük a kutyákat, beleértve a kölyköket is, de nem szaporítjuk még elvi szinten sem a gazdára várók, bajban lévők számát. A felelős állatvédelem itt kezdődik.

Az utóbbi időben több kölyök került a gondozásunkba. Megszenvedünk velük, s bár nagyon helyesek, sok munkát, türelmet igényelnek, illetve tartásuk nagy odafigyelést kíván, s rettentően költségigényes, hiszen a féreghajtás, a férgek okozta mérgezés miatti infúziók, vitaminok, az oltások, chipek sokba kerülnek. Egyik babakutya létrejöttéért sem mi felelünk, de ha már nálunk vannak, küzdünk értük. Ivartalanítási kötelezettséggel, melyet ellenőrizni is fogunk, adjuk majd őket örökbe, amikor eljutunk odáig, hogy eljön az a pillanat. S közben szomorúan gondolunk azokra, akiknek nem sikerül. Akik megszületnek és meghalnak értelmetlenül.

Halál a kölykökre? Amíg nem döntünk és teszünk felelősen, addig sokukra ez vár.

A Futrinka Egyesület az elmúlt egy héten két vemhes, gyepmesteri telepen altatásra váró szuka kutyát ivartalaníttatott, s vett gondozásba, emellett három alom kölyköt gondozunk.