A FUTRINKA EGYESÜLET ALAP TEVÉKENYSÉGI CSOPORTJÁNAK BEMUTATKOZÓ BLOGJA

A FUTRINKA EGYESÜLET ALAP TEVÉKENYSÉGI CSOPORTJÁNAK BEMUTATKOZÓ BLOGJA

2012. szeptember 3., hétfő

Nyaralt a fekete, nyaralt az öreg

Fekete Borsika az öreg és fekete és nem túl tetszetős keverék szuka, aki a gyöngyösi gyepmesteri telepről került a gondozásunkba, ideiglenes befogadóival nyaralni volt.

Borsika tegnap hazaérkezett a nyaralásból, amit be kell valljak, akár mennyire is szerettem volna, de nem élvezett. A kert egyáltalán nem érdekelte, egész nap a házban aludt (gondolom a hőség miatt is, mert bent jó hűs volt), a medencézés nagyon nem tetszett meg neki, első nap beleemeltem, onnantól kezdve ha engem meglátott a medence környékén, már menekülőre fogta.:-) Ezen kívül halálra idegesítette a többi kutya, bár egy összekapással és számtalan morgással, komolyabb konfliktus nélkül lezajlott a hét. Ezen kívül tovább erősödött benne ez a dolog, hogy rólam kb. feszítő-vágó eszközzel sem lehet leszedni őt, és volt olyan, hogy elmentem boltba, és hiába maradt pl. a tesóm is a szálláson vele, Borsika kiásta magát a kapu alatt és (majdnem) utánam szökött, ha pedig leültem vagy lefeküdtem valahova, már ezer körömmel csimpaszkodott belém, szétkarmolta az amúgy rákvörösre sült hasamat, és még tollasozni sem tudtam, mert állandóan a hátsómban volt, és ráléptem, meg ilyenek. De azért voltak szép pillanatai is.:-) Amikor hazaértünk annyira boldog volt, még soha nem láttam ilyennek, de úgy rohangált a parkban, hogy a négy végtagja négyfelé állt, és játékra hívta és puszilgatta azt a kutyát, akit pld. az első nap,amikor hozzánk került, megvert.:-)
Ja, és voltunk kirándulni is egy hegyen, ahol a vége felé Borsika eltűnt a szemem elől (kihordtam lábon pár infarktust), ugyanis ő megint azt gondolta, hogy hazamegy, és valóban visszatalált a barátnőm kocsijához, amiben életében egyszer utazott, és a legnagyobb lelki békével, mosolyogva várt minket a célban. Ezt a kutyát tényleg nem lehet elhagyni, és lila gőzöm sincs honnan ismerte a turista útvonalat.:-)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése