Aztán ... fröccsen az arcomra és kicsit bosszús leszek...

Játék és kacagás a kifutón

Minek és miért és különben meg hogy-hogy... De tudom a választ is, az én hibám, sosem tanulom meg, hogy az erős sugárban kifolyó víz, ha akadályba ütközik ezernyi cseppjével visszafelé indul. Így jártam. A slagozás nem volt, nem is lesz az erősségem. Valójában mindegy. Tisztán érkeztem, de irtózatosan piszkosan megyek haza. Mindig ez van, mert itt nem lehet "úrinőnek" maradni, itt az emberre kutyák ugrálnak, meg amúgy is koszolódik, hiszen takarít, mosogat, sétáltat, pakol, kiemel, összerendez, átmászik. Ez egy ilyen hely.

Lelkileg megfáradva érkeztem, amit fizikai fáradtsággal is megkoronáztam: napok óta nem jut időm az alvásra, pedig nincs nagy alvásigényem. Lelkileg szerencsére ezen a helyen mindig feltöltődöm, sokat jelent, hogy nem kell semminek látszanom, nem kell okosnak, szépnek (idézet by Oláh Ibolya) lennem, nem várja senki, hogy megfeleljek. Itt élnek a kutyáink, a mentett ebek, legalábbis egy meghatározó részük. Többen már évek óta.



Floki mindig boldog

 Amikor Flokival sétálunk, eltöprengek: mi lehet annál fontosabb, mint nyomot hagyni, s egy pillanatra tervezgetni is kezdem, hogy én hogyan fogok... De Floki eltereli a gondolataimat, mivel minden fűszálnál megáll, ő is nyomot kíván hagyni, fűszálanként jelöli körbe az amúgy nem is hozzá tartozó területet. A séta még nem teszi földbirtokossá, ő viszont ezt nem így gondolja. Kezdek türelmetlen lenni, s megjegyzem, hogy a semmit nem lehet lepisilni, s ő mintha megértené: a semmibe jelöl. Ha a semmit is lehet, akkor hosszú lesz az út, gondolom. Floki nevet. Aztán labdázni akar, de azt pórázon nem lehet, úgyhogy visszakocogunk a kifutóra és labdázunk rendületlenül. Sosem szerettem kislabdát hajítani, nem is voltam jó benne, most meg dobálom önként, hogy boldoggá tegyek egy fekete, senkinek sem kellő, idősödő, hályogosodó szemű kutyát.

"Cat-erpillarék" vacsoráznak

Zoé felken a falra. Elugorhattam volna, négy éve ismerem és mégis időről időre megtörténik. Kőagy imád, engem pont annyira, mint mindenki mást. Az ő egyszerű világában én egy simogató kéz vagyok, illetve egy alattvaló, akit le lehet dominálni. Nem több, nem kevesebb és ez jó is így. Zoé sem kell senkinek, gondolom, persze nekünk nagyon is hiányozna, ha mégis kellene. Azért elengednénk. De a kenneleknek így lesz neve, hogy elengedünk valakit, aki amúgy nagyon a szívünkhöz nőtt. Így marad Skuló kennele az I/2., pedig Skuló már rég nem lakik benne vagy Dorka kennele (II/1.) sem lesz másé, hiába adjuk oda másnak. Aki sok időt tölt el Tárnokon, arról kennelt nevezünk el. Ezen jót mosolygok, s magamnak vindikálom a tárolót, az az én felségterületem, ott én szoktam pakolni. Ezt persze könnyű megnyernem magamnak, ha a nagy többség fél az egerektől. Én szerencsére nem félek, bántani sem tudom őket, viszont tény: rengetegen vannak és ahogy jönnek a hidegek, mintha egyre többen lennének. Sosem jó ómen fényes nappal egérkéket látni A-ból B-be haladni. Főleg nem, ha az önkéntes kennelsori macskáink - Johnny Depp, Pilicke és Konkáv - páholyból nézik az eseményt. Nekik is kellene valami megoldás... No, nem az egereknek!

Sétáltatok, hol a kifutón, hol egészen benn a településen, ahogy kedvem tartja vagy az adott kutya igényei megkívánják. Nem állok meg egész nap, de eszembe sem jut, hogy megállhatnék, hiszen ha még kicsit sietek, egy kutyát kivihetek újra vagy taníthatok valamit vagy csak beszélgethetek Vilivel, aki szintén kutya. Úgy gyaloglok, hogy kisebb etapokban teszek meg összességében nagy távot, észre sem veszem, mégis égnek a kalóriák: ingyen fitness, ami ráadásul egy tucat kutya számára maga a boldogság. Mindenki nyer. Ritkán adódnak az életben ilyen helyzetek.

Zoé jutalomfalatra várva

Mosogatni szeretek a legjobban, nem azért, mert tényleg azt szeretem a legjobban, hanem mert akkor már minden kutyánk számára végetér a nap, elfáradtak, tele van a pocakjuk és a thermo ajtós házaikban - kivétel Kapor, Henry vizslák és Indra dog, akik lerágták az ajtót, valamint Edna és Sherry, akik nem hajlandóak használni a házat és kosárban alszanak- puha pléden bóbiskolnak, épp csak annyira vannak ébren, hogy ha esetleg körbejár még valaki egy-egy jutalomfalattal, azt el tudják fogadni. Ilyenkor csend van és béke, minden a helyére kerül, azt gondolom, hogy kerek a világ. Ezért megyek. És ezért gyere el te is, hogy megtapasztalhasd.

Tárnoki kennelsorunkon 20-24 védencünk várja, hogy valaki megsétáltassa őket, foglalkozzon velük. Aki inkább takarítana, annak is mindig tudunk munkát adni. Hétvégente várjuk az önkéntesek rohamát, akik úgy gondolják, hogy mozognának egyet. Nem vagyunk zárt intézmény, nyitottak vagyunk, nyitottak lennénk: RÁD IS, szóval gyere!

Érdeklődni az info@futrinkautca.hu e-mail címen lehet a tárnoki kennelsor látogatási rendjéről.

Ha valaki a családjának azt adná Karácsonyra, hogy kihozza hozzánk egy alapos kutyasétáltatásra, s így egy emlékezetes programmal teszi őket gazdagabbá, ne fogja vissza magát. Mi az ünnepek alatt is ott leszünk, hiszen a kutyáknak sétálni, enni kell. Ha akad egy-egy segítő kéz, azért nem csak mi, hanem védenceink is rendkívül hálásak.