Az jutott eszembe, hogy nem akarom örökbe adni a kutyáinkat. Hogy mindet megtartom, míg világ a világ élnek a kennelsoron és tudják majd, hogy naponta legalább háromszor sétálnak, hogy minden napra jut finom falat, hogy nem háborgatják őket bolhák vagy egyéb élősködők, hogy ha vizes lesz vagy szétrágják, akkor jut alájuk újra puha, meleg pléd. A kifutóról mindig visszatalálnak a már otthonként szeretett kenneljeikbe, a thermo kutyaházak melegen tartják őket, ha arra van szükség, a kennel teteje megvéd az esőtől, de a direkt napsugárzástól is. Az már csak bónusz, hogy járnak ki sétáltatók is, így mindig új emberekkel ismerkedhetnek, sétálhatnak, figyelmet, szeretetet és foglalkozást kapnak. Nincs olyan nap, hogy unatkozva, magányosan vagy hiába várnának, mindig van valaki, aki csak értük van jelen.
Egyre több helyen járok az országban, egyre több állatvédő szervezetet ismerek meg, egyre inkább azt gondolom, hogy nálunk jelenleg jó helyen vannak a kutyák. Persze lehetne sokkal jobb is, ismerek is olyan szervezeteket, ahol azt mondanám, hogy még ennél is biztonságosabb, jobb, kiszámíthatóbb, de mindenhol van valami buktató. Nálunk is: a kennel nem otthon, mégha biztonságos is. Mégha az ide bekerülő kutyát nem fenyegeti veszély, ha nincs hely, nem jön új kutya, de altatásra nem kerül sor. Ez egy kis mikrokozmosz, egy részlegesen zárt világ, ahol nincs félelem, fájdalom, csak odafigyelés és szeretet. Mégsem minősül otthonnak, mégsem olyan, mintha saját gazdája lenne ezeknek a kutyáknak.
Sok helyen a mentett kutyák napi ellátása is nehezen biztosítható, hányszor olvassuk, hogy ezen vagy azon a helyen elfogyott az élelem! Nálunk sem a fán terem persze, de szerencsénk van: addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér, ti pedig segítetek abban, hogy egyáltalán legyen takarónk. Sok helyen nincsenek még oltva sem nagyon a kutyák, nálunk mindenkinek van veszettség elleni oltása, ha ismeretlen előéletű, akkor kombinált oltásból kettő is, mindenki chipezett és ivartalanított. Mindenki megtanul előbb-utóbb pórázon közlekedni, megszokja az idegeneket, s késszé válik arra, hogy továbblépjen, hogy megtalálja a szerető otthonát.
Csodák születnek a szemünk előtt. A rettegő, senki felé nem nyitó kutya hónapok múlva már bújik, felugrál, szomjazza a szeretetet, a mogorva, kiszámíthatatlan, félelmi agressziós voltát vele született dominanciával erősítő nevetve cipeli kék labdáját, hogy azt azonnal dobja valaki messzire, s hozhassa vissza boldogan. Mindenki tart valahonnan valahová. A mi kutyáink általában mélyebbről indulnak, megjárnak poklokat, mielőtt hozzánk kerülnek, aztán lehetőséget kapnak, amellyel vagy tudnak élni vagy nem. Ez már nem rajtuk múlik, itt jön be az emberi tényező. Hiába akarunk valakit örökbe adni, ha senki nem akarja örökbe fogadni, úgy nehéz. Mi kereshetjük a felületeket, hogy minél több helyen szólítsuk meg a potenciális gazdikat, de ha nem jelentkezik senki, akkor a kutya marad.
Van olyan védencünk, aki 2007-ben került hozzánk egy vidéki gyepmesteri telepről, s az első beköltöző volt a tárnoki kennelsoron, s most is ott van, vigyorog a háza tetején és rendületlenül torpedózza ki a gyanútlan látogatók lábát, ha arra lehetősége nyílik. Több rendezvényen volt már és több kalandban volt velünk része, mint egy szegényebb sorban élő gyermeknek. Valószínűleg ő már elfogadta, hogy mi vagyunk a családja, de mi nem fogjuk elfogadni ezt soha: keressük neki is az igazit, ahol ő a szeretett kedvenc és nem csak egy a sok közül.
Szóval amikor eszembe jut, hogy nem akarom örökbe adni a kutyáinkat, csak magamat nyugtatom, hogy minden úgy jó, ahogy van, nálunk lenni boldogság a kutyának. De aztán látom, hogy mennyien vannak még, akiknek szüksége lenne erre a boldogságra, a mi kis biztonságos világunkra, belefájdul a szívem, s újra rákapcsolok: hirdetem, megosztom, ajánlom a keverékeinket, az esélytelenjeinket is. Mert igenis repüljenek ki, ez az élet rendje, idővel mindannyian készek lesznek erre, s jöjjenek helyettük a betegek, idősek, problémásak vagy csak feketék, jellegtelenek, hogy rájuk is ragaszthassunk szárnyakat.
Ne tőlünk fogadjon örökbe, aki nem elég bátor a szívét vásárra vinni. A többiek mind jöhetnek!
www.futrinkautca.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése