Zoé néhány hete ideiglenes befogadónál lakik, ahol sok minden kiderült már róla, például az, hogy szobatiszta, hogy egyedül hagyható a lakásban, mert nem rongál, hogy nem ugat feleslegesen, hogy nem zavarják a városi zajok, hogy nagyon alkalmazkodó. Talán ezek az információk is hozzásegítik majd ahhoz, hogy a 2007. óta tartó gazdira várásból egyszer tényleg gazdára találás lehessen, hiszen bizonyítja nap, mint nap, hogy mennyire jó kutya. No, igen: nem fiatal és stafforsdhire terrier ősökkel rendelkezik, ami nem segíti a gazdisodást, de hátha valaki tényleg nem csak a szemével képes látni...
A Karácsonyt természetesen ideiglenes befogadójával töltötte, meglátogatták a családot. Ezeknek a napoknak az összefoglalása következik - az ideiglenes befogadó tollából.
Próbáltam témák köré szervezni a 4 nap eseményeit, hátha úgy könnyebb összefoglalni.
23-án, az utazás előtti estén a szokásos séta szájkosárral történt, hogy teszteljük, mennyire bírja a csajszi a kötöttségeket. Az első két utcában még nagyon szenvedett, utána egész jól megszokta, és már nem próbálta állandóan levetni, de azért messze nem volt olyan magabiztos, mint általában, végig mellettem ment, behúzott farokkal, de egyébként jól tűrte. A séta felénél levettem, 5 percen belül összetűzésbe is keveredett egy szobacirkálóval, ezúttal ő kezdte a problémázást. Gondolom az egóját helyreállítandó.
Zoé vs. utazás
Jól viselkedett a kocsiban, sajnos nagy volt a köd, így az autópályán szinte nem látott semmit a tájból, ezért le is feküdt, de nyikkanás nélkül tűrte az utat.
Zoé vs. Khan
Khan húgomnak a kutyusa, kb. 10 éves, spániel méretű, rövid szőrű keverék kan, más kutyák nem nagyon érdeklik séta közben, az azonban kérdés volt, hogy az otthonában miként fogja elviselni az idegent. Bár leginkább Zoé volt a kérdőjel, elvégre minimum 3x nagyobb példány, mint Khan. És bár azt azért túlzás lenne mondani, hogy jól kijöttek, mivel nagy haverkodás a két eb között nem volt, de mindketten elég hamar rájöttek, hogy pár napra ők össze lesznek zárva, (kutyanyelven szólva egy ideiglenes falka tagjai lesznek) és a balhé nem opció, ezért békésen elléteztek egymás mellett. (Szerencsére egyik sem egy túl aktív kutya.) Azért egy közös hobbijuk volt, megalakították a KKK-t, vagyis a Karácsonyi Kaja Kunyerálók szervezetét: étkezésekkor radarszemeikkel keresték a leggyengébb láncszemet, aztán az egyik kutya balról, a másik jobbról próbálta kinézni a kiválasztott szeméből az ételt. Volt pár közös séta is, itt teljesen jól megvoltak egymással, sok említésre méltó esemény nem is történt, egy azért mégis: találtak egy igen ígéretes szagnyomot, Khan ért oda előbb, Zoé így már nem fért oda, ezért egy elegáns fejmozdulattal arrébblökte a kisebb termetű ebet, ez utóbbi repült úgy 20 centit, aztán rám nézett rosszallóan, miszerint "én mondtam előre, hogy hülye ötlet volt ez a másikkutya", aztán ment tovább szaglászni.
Zoé vs. kert
Bár a napi kétszeri séta továbbra is megvolt, azért azt nagyon tudta élvezni, amikor ki volt engedve a kertbe, ami kb. 200 nm. Jelölgetett is bőszen, bár szerencsére a nagydolgát csak sétakor végezte el. Az is kedvelt "szórakozása" volt, hogy csak ült a teraszon 10 percig mozdulatlanul, és csak figyelte az eseményeket (ami kb. ki is merült abban, hogy néha elrepült egy madárraj), na meg persze szaglászott a levegőbe bele.
Zoé vs. lépcső
Sajnos ezalatt a pár nap alatt nagyon látszott, hogy az ízületei nincsenek rendben, felfele igen nehezen vette a fokokat, ennek ellenére engem követett szinte mindenhova; alig lehetett visszafogni, amikor csak pár percre ugrottam le a garázsba. Mindenesetre elkezdett egy porcerősítő kúrát, meg szerencsére nálam a földszinten él, szóval reméljük, nem lesznek később nagyobb gondjai ebből.
Zoé vs. anyám
dec 24: "Jézusom, ez akkora, mint egy borjú..."
dec 25: "Drága kis bocikám..."
szemelvények:
"Naaa, hagyjál már... most nem tudlak megsimogatni, lisztes a kezem, gyúrom a tésztát... Jó, akkor alkarral..."
"Zoé hagyjál... ne fetrengjél itt nekem, nem hajolok le simogatni, rossz a térdem... Úgyse hajolok le... Ne ijedezzél, csak a térdem roppant."
Zoé vs. gyerekek
Két lurkóval is kapcsolatba került, az egyik a 7 hónapos unokahúgom volt, aki még nem tud a dolgoknak finoman örülni, kissé tépte a szőrét simogatás helyett, egyszer még az orrára is rámarkolt, az biztos fájt szegénynek, de pisszenés nélkül tűrte. A másik gyerkőc az 5 éves unokaöcsém, a jutalomfalatkák osztogatását mindketten élvezték, és bár a magasság pont megfelelő volt, az arconnyalás kimaradt, a szülők őszinte örömére. Amikor meg a kutyus kifáradt a nagy sokaságban, nem kezdett el problémázni meg hisztizni, hanem csendben lelépett horpasztani egy jót - és erre a legideálisabb hely szerinte az én ágyam volt. Amikor felfedeztük, a szemében a bűnbánatnak a nyoma se volt, csak "hagyjatok má' alunni..." Összességében mindenki nagyon meg volt elégedve a blökivel (legfőképpen jóanyám), hiperjól viselte a megpróbáltatásokat.
Ezt a beszámolót olvasva nekünk megvan a 2013. évi egyik legnagyobb boldogsága: Zoé hat év kennelélet után ideiglenes befogadónál élhet, ami számára hatalmas előrelépés. De a következő év meghozza-e a végleges otthont...? Mi hiszünk benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése