Nem vagyok jó kutyás...

Nem vagyok jó kutyás. Vannak dolgok, amiket első perctől nem tudok megbocsátani a kutyáimnak. Azt méghozzá, hogy az ő életük rövidebbre van szabva, és végig kell velük élnek a megöregedésüket és a távozásukat. Dühös vagyok az első ősz szőrszálakra, mikor először tudatosul bennem, hogy homályosul a szemük, mikor először jajdulnak fel egy rosszabb mozdulatnál, mikor először veszem észre, hogy nehezebben tápászkodnak fel reggelente. És a legjobban azt, amikor minden nap emlékeztetnem kell magam arra, hogy nem szabad lemaradni önzőségből arról, ha meg kell hozni a legeslegfájdalmasabb döntést. Hosszú hetek óta nézem töprengve arany, öreg Katicámat. Nagyon-nagyon öreg. Felemészti lassan az oldalán növekvő hatalmas tumor. Ami gyorsabb ütemben növekszik, mint ahogy ő lassan, de biztosan fogy el. Az étvágya hullámzó. Van, hogy rá sem néz az ételére, de van, amikor jóízűen befalja az utolsó falatig és ha mozgást érez maga körül, akkor rekedten morogva jelzi, hogy kész megküzdeni bárkivel, aki a tányérja felé szimatol. De fogy, csipőcsontja, lapodkája már tapintható, holott ő mindig is duci kutya volt, mióta ismerem. Keveset időz a kertben, hamar elfárad, botorkálva, sántikálva kerl egyet, aztán pihen. Az 5 lépcsőfok előtt hosszú percekig álldogál, mire elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy lebírkózza ezt az akadályt. Nem hagyja, hogy segítsek, gyűlöli. Én meg dühöngök, nem csak azon, hogy megöregedett, hanem mert a segítséget is így elutasítja. Rigolyás, egyetlen helyen szeret csak aludni, és ha azt valaki más befoglalja, akkor szemrehányóan álldogál bármeddig, míg a másikat el nem paterolom onnan. Ha nem veszem észre időben, akkor lelkiismeret-furdalásom van szegény öreg miatt. Dühítő. Ha nagyon mélyen alszik, akkor bizony maga alá pisil, és mérges vagyok magamra, ha emiatt átfut rajtam a bosszúság és dohogok, pedig Katica már tök süket, úgysem hallja. Utálom azt, amikor rápillantik és meredten nézem másodpercekig, hogy lélegzik-e még. Idegesít, mikor rá kell szólnom a többiekre, hogy óvatosan játsszanak, ne sodorják el. Utálom, hogy megöregszenek, és hogy már nem éveket, heteket, hanem csak napokat és perceket számolok. Kurva kutyák. frown hangulatjel

Odanyúlok, hogy megsimogassam, a kezem után kap. Összeszorult szívvel mosolygok rajta: látása alig, szaglása szinte semmi, percekkel ezelőtt kapott egy falat sonkát, mert húsvét van, azt hitte, hogy most is azt nyújtok neki. Kurva kutya.heart hangulatjel

 -------------------------------------------------------------------------------meggyes írása -----------------

Katicát a paksi menhelyről vette magához a szerző. Katica hosszú-hosszú éveket húzott le több tucat kutyával együtt, soha nem tűnt fiatalnak, de más állatvédő szervezetnek az ottani menhely vezetője nem adta ki, örökbefogadni meg nem nagyon akarta senki. Szerencséje volt, mert megtudhatta, hogy milyen egy igazi családban élni. Szerencséje volt, mert meggyes nagyon szerette, s a lehető legjobb életet biztosította számára úgy, hogy Katica azért nem volt tökéletesen problémamentes kutya soha.