A FUTRINKA EGYESÜLET ALAP TEVÉKENYSÉGI CSOPORTJÁNAK BEMUTATKOZÓ BLOGJA

A FUTRINKA EGYESÜLET ALAP TEVÉKENYSÉGI CSOPORTJÁNAK BEMUTATKOZÓ BLOGJA

2012. június 27., szerda

A Mokkáról nem lehet leszokni és mindig visszajön?

Volt olyan tél, amikor még gazdás voltam...
Itt kezdődött minden: Paks
Mokka egy közepes termetű keverék kutya, akivel hat évvel ezelőtt hozott minket össze a sors először. Akkor a paksi állatmenhelyről, még babaként vettük őt magunkhoz. Ideiglenes befogadótól költözött egy szerető családba, ahol négy éves koráig megtapasztalhatta, hogy a rossz kezdet után jöhet könnyű és kényelmes folytatás. De nem minden kutya számára adatik meg, hogy felelősen fogadják örökbe és az első, nehezebben megoldható problémánál ne mondjanak le róla. Mokka négy évesen már nem kellett, mert a család költözni kényszerült. S bár a kutya tökéletesen viselte volna a lakást is a kertes ház után, nem volt elég erős az érzelmi kötelék, ami nem Mokkára nézve vet rossz fényt, hogy megoldják ezt. Nem találtunk neki befogadót, így a kennelsorra került és teljesen összetört. Napokig csak kuporgott és látszott: feladta. Aztán szép lassan kinyílt és bekapcsolódott a kenneles kutyák életébe, de látszott, hogy neki ez nehéz, hiszen ő már tudta, hogy mi a jó élet, neki mi a legjobb szándékunk mellett sem tudtunk a családjává válni. Terrieres temperamentuma hajtotta, kergette, folyamatosan pörgött a kennelben, az idegei pattanásig feszültek, megoldást kellett találnunk.

Ekkor jelentkezett egy lány, aki ideiglenesen magához fogadta, majd miután a sok kezdeti gondot sikerült elhárítani, jelezte, hogy örökbefogadná. Ennek egy éve. Most pedig Mokka visszajön, mert gazdája gyermeket vár és a kis lakásban egy gyermek és egy kutya számára egy időben nincs hely. Mokkát július 1-én el kell hoznunk újra, visszajön a gondozásunkba. Az elmúlt egy évben lakásban élt. Tökéletesen szobatiszta, nem rombol, nem ugat, nem rendetlenkedik, amíg a gazdi távol van. A pórázos sétáknak még most sem mestere és pórázon hajlamos kekeckedni más kutyákkal, de alapvetően mindenkivel összeszoktatható, csak utcán nem engedhető össze. Terrier-mix, nem is kell másként kezelni. Szeret mozogni, futni, de azt is igényli, hogy az agyát is lefárasszák. Az emberekkel nyitott, de nem érzelgős, azokat szereti, akiket magához közelállónak érez, akárkivel nem köt életre szóló barátságot. Jelenleg hat éves, oltott, chipezett, ivartalanított. Sürgősen ideiglenes befogadót vagy végleges gazdát keres, mert a kennel számára akkora törés lenne, amibe nem csak az ő szíve szakadna bele, hanem a miénk is...

Ha valaki esetleg jelenleg otthon van és jól jönne neki egy kis extra bevétel, felajánljuk, hogy Mokka után naponta 800 Ft térítést fizetünk és biztosítjuk az élelmezéséhez szükséges kutyatápot is. Póráz, nyakörv, pléd, tálka szintén megoldható. Mi "csak" a családi hátteret, egy odafigyelő és elkötelezett, kutyához értő ideiglenes befogadót (vagy végleges gazdát, ebben az esetben természetesen a költségtérítés és egyebek nem állnak, de cserébe adunk egy sokat megélt, sokat hányódott, nem túl szerencsés kutyát) kérjük cserébe.

Jó lenne, ha az élet újra csak játék és kacagás lehetne...
Fontos lenne, hogy Mokka példáján keresztül ne azt sikerüljön bebizonyítanunk, hogy mi a három leggyakrabban elhangzó, valójában kezelhető ok, ami miatt az emberek előszeretettel válnak meg négylábú kedvenceiktől: költözés, gyermek érkezése és allergia (ez még nem volt Mokka esetében okként, de nem is szeretnénk, hogy legyen), hanem hogy minden után van jobb, biztosabb, ami örök.

Kérünk mindenkit, vigye hírét Mokka kutyánknak. Segítségre, otthonra van szüksége.

info@futrinkautca.hu

2012. június 19., kedd

Vezetőségi változások - köszönet a távozónak!

A Futrinka Egyesület 2012. június 17-én tartotta ebben az évben a második közgyűlését, melyen az Alapszabály néhány ponton történő módosításán túl sor került a vezetőség frissítésére, új vezetők megválasztására is, melyre eltérő okokból, de mostanra már szükség volt.

Amikor annak idején létrehoztuk ezt az Egyesületet alig voltunk páran, nem volt adó 1%-os bevételünk, támogatottságunk, csak szándékunk volt arra, hogy kutyákon segítsünk. Havi néhány kutyával kezdtük, a panzióra, állatorvosi ellátásra úgy dobtuk össze a pénzt, a fuvarokat saját költségen bonyolítottuk és csak akkor jöhetett új kutya, ha összeszedtük rá a fedezetet. Mindenkinek volt havi fix felajánlása, mind anyagilag, mind sétáltatásban, egyéb vállalásban. Ebből a kis tenni akaró, maga számára a mentés területén magasabb minőségi elveket megfogalmazó csoportból nőtte ki magát az éves szinten háromszáz kutyát mentő, négy tevékenységi csoportot működtető Futrinka Egyesület, az az Egyesület, amelyet most már többen ismernek innen-onnan. Ahhoz, hogy idáig eljuthattunk, mindenki, aki akár vezetőként, akár tagként, akár önkéntesként mellettünk volt az évek során, hozzájárult, s mi nem lehetünk elég hálásak nekik, hiszen a havi párból havi több tucat lett, ami azt jelenti, hogy  ennyivel több kutyán segíthetünk úgy, hogy a kezdetben kitűzött célok és elvek nemhogy nem enyhültek, hanem még az időközben gyűjtött tapasztalatok bázisán még szigorodtak is.

Tollasi Zsuzsi egy Vizslatúrán
Ebben az évben a magyar vizsla fajtamentésünk korábbi vezetője kilépett, s egy másik szervezet keretein belül folytatja vizslamentő tevékenységét, erről számot adtunk hírlevelünkben. De az ő távozása nem hatott arra a tényre, hogy a Futrinka Egyesület a magyar vizslák fajtamentő szervezete, a mentési munka nálunk sem állt meg, sőt! Igyekeztünk rendszerezni a dolgainkat, fellistáztuk a hiányosságokat, s időről időre bővítjük a vizslák körül segítők csapatát, hiszen ez nem egy emberes feladat. Közülük nőtte ki magát az új vezető,  aki bár még koránt sincs készen, viszont minden támogatást megadunk majd neki, s akkor ő is mindent átlátva tudja intézni a vizslák körüli tennivalókat. Mindenesetre már most is nagyon összeszedett, lényegi kérdéseket megfogalmazó és elkötelezett. Ennél több pedig nem is kelhet a sikerhez. Kérjük, hogy segítsétek ti is a munkáját. Tollasi Zsuzsi, üdv a fedélzeten!

Zsini, Rock és Gesztenye egy gyűjtögetőnapon
A német dog fajtamentés korábbi vezetője, de az összes tevékenységi csoport kutyáira odafigyelő, koordináló, állatorvoshoz fuvarozó és megmentési munkákat bonyolító, a tárnoki kennelsoron sétáltató, szeretgető vezetőnk, Köteles Ági (Zsini) ebben az évben a kutyákról áttette a hangsúlyt saját családjára, hiszen életet adott egy csodálatos kislánynak, Kamillának, aki minden idejét is figyelmét igényli. Természetese elfogadtuk, hogy nem tud aktív szerepet vállalni, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy mennyi mindent köszönhetünk neki és hogy az ő tapasztalata, önfeláldozó és áldozatkész hozzáállása, gyermeki lelkesedése és naivitása mennyire fog hiányozni a vezetőségből. Éveken át volt stabil pont, nehéz lesz megszokni, hogy a napi döntésekben már nincs ott, nem lesz ott, mégha segíti is - főként adminisztratív területen - a továbbiakban is az Egyesület munkáját. Zsini, nagyon szépen köszönjük a velünk töltött vezető éveidet és minden jót kívánunk neked és kis családodnak is!

Léna és Huch, avagy fürdessünk dogot
A német dog fajtamentés új vezetője Kiss Léna (Onyx) lett, aki már régóta benne van az Egyesület életében, s különös odafigyeléssel szervezte főként a német dogok körüli dolgokat korábban is. Egy új struktúrában, egy változó környezetben kell majd neki helytállnia akkor, amikor a nagy termetű kutyáktól jellemzően megszabadulni akarnak az emberek, nem annyira örökbefogadni őket. Mindenképpen előnyt jelent, hogy a működési modellt az új vezetőnek már nem kell megtanulnia, hiszen tökéletese ismeri azt, így az ő jelenléte valójában nem is tekinthető változásnak, annyi módosult, hogy innentől ő dönt az óriások ügyeiben. Kitartást kívánunk ehhez!

Az alap tevékenységi csoport eddig az Elnökhöz tartozott, ezentúl a tacskó fajtamentésért is felelős Németh Réka kezeli majd a megfogyatkozó, folyamatosan forráshiánnyal küzdő esélyteleneket, bár ezen a területen inkább egy lassú kivonulás várható, mintsem a világ megváltása.

Az Egyesület felügyelő bizottságának tagjai: Jakus Edit, Csaplár-Elekes Orsolya és Vörös Nóra.

A megnövekedett tennivalókra és elvárásokra való tekintettel a vezetőség középvezetői szintek létrehozását tervezi, így a feladataik egy részét lelkes segítők látják majd el, s ezáltal többen látnak bele a szervezet közvetlen működésébe, a napi küzdelmekbe, az éjszakai autóba pattanásba, a végeláthatatlan telefonokba és e-mailekbe, a számlák tevékenységi csoporthoz rendelésébe és mindenbe, amivel nap nap után meg kell küzdenünk. Mivel a segítőkből soha nem elég, továbbra is mindenkit szeretettel látunk köreikben! Gyertek és kutyázzatok velünk!

2012. május 30., szerda

Mindenheti "misszió" avagy gyertek hozzánk önkéntesnek!

Minden nap, minden áldott nap kell valaki, aki ellátja a tárnoki kennelsoron élő kutyákat. Kell valaki, aki a gazdisodásig odafigyel, szeretgeti, sétáltatja, tanítgatja azokat, akiknek van esélyük, és biztonságot ad azoknak is, akik már nem nagyon hisznek abban, hogy egyszer lesz egy másik otthonuk is és nem velünk öregszenek meg végképp.

Hét közben egy alkalmazottal igyekszünk megoldani a néha megoldhatatlannak tűnőt, mostanában az sem mindig úgy alakul, ahogy szeretnénk, így vannak délutánok, amikor a maroknyi rutinos közül kell valakinek kimennie, hogy legyen esti séta, etetés és békében záródhasson a nap. A hétvége jellemzően az önkénteseké, de egyre kevesebben vagyunk: nem azért, mert elmennek emberek, hanem mert az életük máshogy alakul és abba Tárnok végleg vagy átmenetileg már nem fér bele. Azok pedig, akik maradtunk, igyekszünk menni, amikor csak szükség van rá, már nem mi határozzuk meg, hogy melyik napot, fél napot szánjuk erre, hanem a szükség mondja meg, hogy mikor kell ráérnünk. A kutyák miatt, kizárólag értük van ez, de fontos, hogy újak is jöjjenek, sétáltatni, ismerkedni, beszokni, rutint szerezni, mert mi, maradékok már nem bírjuk és szeretnénk újra úgy kutyázni, ahogy igazán jó: szabadon választva meg a napot, az órát vagy legalábbis esélyt kapva arra, hogy szabadon választhassunk.

Hogy mire is keresünk önkénteseket?

Egy tárnoki nap két műszakra oszlik, van délelőtt és van délután, de sokszor egy ember visz egy egész napot egyben, a nyári időszakban ez kifejezetten kellemes tud lenni, hiszen a szabadban, kutyák között tölti az ember az idejét. A hétvégékre és ünnepnapokra kellene betanulnia olyan új lelkes embereknek, magyar vizsla, német dog, tacskó vagy csak egyszerűen kutyabarátoknak, akik ellátják a kutyáink körüli feladatokat:

- megsétáltatják a kennellakókat, kitakarítják a kenneleket, összeszedik az ürüléket a kifutón,
- beadják a gyógyszereket, lemossák a sebeket, felügyelik a betegeket,
- rendet raknak a kennelsoron, gondoskodnak a vizek és szükség esetén a plédek cseréjéről,
- megetetik egyszer, a nap végén a többséget, illetve kétszer azokat, akiknél ez előírás,
- s közben nagyon szeretik, tanítgatják a kutyáinkat, illetve játszanak velük a kifutón.

A tárnoki műszak felelősség, ha valaki vállalta, akkor ott kell lennie és végig kell csinálnia a feladatokat, hiszen a kutyáink számára ez a kapocs a külvilággal, ez teremti meg az ő boldogságuk, biztonságuk alapját. A műszakok beosztása önkéntes alapon, nagyjából egy-két hétre előre történik, így mindenki tud tervezni. Akár havi egy fél nap is hatalmas segítséget jelenthet, ha mindenki csak ennyit vállalna, nem lenne soha gondunk és többen is lennénk kinn, így a kutyáink lényegesen többet is mozoghatnának!

Természetesen emellett lehet jönni "csak úgy" sétáltatni, időbeli kötelezettség nélkül, ez is nagy segítség, de kérünk mindenkit, hogy ilyen szándékkal csak 10 óra és 14.30 között érkezzen, ezt megelőzően még a reggeli gyors séta zajlik, ezt követően pedig a levezető séta és az etetés.

Ha valaki szeretne a későbbiekben műszakot vállalni, mert szívesen végezne hasznos önkéntes munkát a jövőben, a rutinosabb tárnokozók mellett lehet betanulni. Ehhez előzetes egyeztetés szükséges az info@futrinkautca.hu e-mail címen. Mindenkit várunk, hiszen kutyázni jó!

Szőr(telen) Pötyi, a gáláns lovag (Pötyi, the furless)

Pötyi egy 3-4 év körüli keverék kan, akit az ajkai menhelyről vettünk át, merthogy elfogyott a szőre, s mi meg már az utóbbi időben - leginkább tacskó védenceinken keresztül - közelebbi ismertséget szereztünk a demodex nevű betegséggel, így jó esélyt láttunk arra, hogy sikerül neki megadnunk mindazt, amit egy szegény, a túlélésért küzdő vidéki menhelyen nem kaphatott meg.

Pötyi is an approx. 3-4 years old mix male who was taken over from the local shelter of the City of Ajka as his fur had disappeared. We have gained experience with furless dogs due to our rescued - mainly - dachshunds that were infected by demodicosis so we thought that there was a high chance for Pötyi to become a healthy dog with our support. We offered him all those things that were not possible to be given at a poor countryside shelter struggling to survive.

Pötyi nem a menhelyen lett beteg, már foltosan érkezett a helyi gyepmesteri telepre is, de akkor még volt szőre. Aztán a bezártság, a csökkent figyelem és a rossz idő, a reménytelenül telő-múló napok lerontották a kedélyállapotát és a lelki seb lyukat ütött az immunrendszer védőbástyáin is, Pötyi sebezhetővé vált, s a demodexet okozó atkák átvették a teste felett az uralmat. Pötyi szőre gyakorlatilag eltűnt, a bőre műanyag-szerűvé vált, alatta gennyes kelésekkel.

Pötyi did not get ill at the shelter, he was cought by the dog-catcher with furless spots on his body but the rest of his body was hairy. Then his immune system was beaten by his depression caused by his having been locked into a kennel, the less attention, the cold winter and all those days passing without any hope. Pötyi became vulnerable, those mites responsible for demodicosis took lead over his body. His fur simply disappeared, his skin became plastic-like and there were purulent anthraces.

Az egész kutya szeretetért kiáltott, de a szaga, a látványa elriasztotta a legelszántabbakat is, hogy megsimogassák, hogy megszeretgessék, pedig a betegsége - mint azt a később elvégzett vizsgálatok is igazolták - nem fertőző.

The whole dog was crying out for love but his smell and view scared away even the most determined ones so he was not really pet or touched at all even though - and it was proved by examinations executed later - his problem was not infectious.

Nem mondjuk, hogy a nálunk töltött időben Pötyivel csoda történt és már egy szőrgombóc, de azt igen, hogy a gyulladás lehúzódott, a gennyes sebekből már nem folyik a véres lé minden egyes érintésre, s a mancsain és a fején el kezdett nőni a szőr: összességében szebb és puhább lett, de ami a legfontosabb, nagyon jól érzi magát nálunk még úgy is, hogy kennelben él. Imád enni és a komfort-érzést alátámasztjuk jó minőségű, naponta több etapban felszolgált étellel, sétákkal, néhány naponta alapos fürdéssel (ezért mondjuk nem rajong), miközben minden nap kezeljük a bőrét levendulás natur-sprével, fertőtlenítjük a sebeit, tehát foglalkozunk vele, szeretjük. Ő pedig meg is hálálja, hiszen Pötyi mindenkivel kedves, barátságos, soha, semmire nincs egy rossz szava sem, imádja az embereket. Más kutyákkal sem kekec, bár nagyon nem engedjük össze, de ha az orvosnál várni kell, csak csóvál és mosolyog. Lassan-lassan megtanulja, hogy mit jelent a kenneltisztaság, tehát egyszer alkalmas lesz arra is, hogy lakásban éljen, imád pórázon sétálni és az autóban utazást sem kell neki már nagyon tanítgatni, az állatorvosi vizitek alkalmával volt lehetősége elsajátítania az utazás rejtelmeit is.

We do not say that a miracle has happened to Pötyi in our care and he is a hairy fellow already but we must state that his skin is nicer, there are no liquidy areas on it and new hair started to grow on his paws and head. All in all he is nicer and softer than before but most of all he enjoys being in our care even though he needs to spend his time in a kennel. He loves eathing and we support his comfort by feeding him 2-3 times a day with high quality dog food, long walks and throughout bath in every second day (okay, this part he does not enjoy too much) while his skin is being treated with a lavender-extract, he is being entertained and loved. And he is grateful for this: he is sweet to everybody, friendly to all, he has never had any wrong movement in any situation, he adores humans of all sizes. He is compatible with other dogs, but we do not really let him play with other dogs but when we need to wait at the VET he is always waggling his tail if there is another dog around. He is learning how to be housebroken, enjoys long walks on the leash and is a master of travelling in the car - he had several occassion to learn it when we took him for his medical treatments.

Ha Pötyi egy szőrös kutya lenne, azt mondanánk, hogy családi kutyának javasoljuk, most, elegáns és visszafogott szőrtelenségében elkötelezett ideiglenes befogadót vagy végleges otthont keresünk számára, ahol a kezelést folytatnák és elfogadnák mindazt a szeretetet, amit Pötyi adni akar ennek a világnak köszönetképpen.

If Pötyi was a fur-covered dog, we would say that he is a family dog. But now that is only an elegant and moderate, furless dog we are looking for a dedicated temporary family or final home for him where his treatments could remain ongoing and would accept all his love to give as Pötyi really wants to say thank you to this world for his mere existance.

Lehet, hogy nem ő a legtetszetősebb kutya a gazdára várók "piacán", de az, hogy a legstabilabb idegrendszerűek és legkedvesebbek, legalázatosabbak között van, ahhoz nem fér kétség. Hisszük, hogy valahol van valaki, aki éppen egy ilyen kutyára vár. Ha nem is mindjárt holnap...

He might not be the most charming dog amongst those waiting for a new home but he is surely in the group of those ones with the most stabile nervous system and biggest heart. We believe that there is someone waiting for him somewhere. Even if he does not appear tomorrow...

Pötyi állatorvosi költsége, kezelése sajnos nagyon megterhelte az amúgy is anyagi gondokkal küzdő alap tevékenységi csoport költségvetését, így ha bárki, bármekkora összeggel is, de hozzá tudja járulni, azt nagyon megköszönnénk. Az adományokat a Futrinka Egyesület K&H Banknál vezetett 10404089-49575251-5756100 számú bankszámlára várjuk, a megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni: ALAP PÖTYI. Köszönjük!

The medical cost of Pötyi has put a big burden on the alrady struggling "basic rescue group" of our organisation responsible for chanceless mix dogs so if anyone can support us with a small amount of money, we would be grateful. Our PayPal link can be found HERE. Please add into the comment: BASIC POTYI. Thank you very much!

2012. március 24., szombat

Kutyafuttában: Budapest-Szeged oda-vissza

2012.03.17-én első alkalommal rendezték meg Szegeden a „Kutyafuttában” elnevezésű rendezvényt, nyakunkba vettük a kis rendezvényezős pakkunkat és három gazdi kereső ebünket és felkerekedtünk, hogy Budapestről lerobogjunk Szegedre. 
Az időjárás nagyon kedvezett a kilátogató kutyáknak és gazdiknak. A parkban a fű már szárba szökkent, a tavaszi nap halovány sugarai csiklandozták a szimatoló kutyaorrokat.

Mivel Bejgli, az egyik egyesületi tagunk celeb ebe indult a versenyen, így evidens volt számunkra, hogy az egyesületből is néhány tag, és néhány gazdi kereső kennel lakó elkíséri Bejglit, hogy ne unatkozzon. Igazából a rendezvény szervezőitől kaptunk lehetőséget arra, hogy megmutathassuk magunkat, a Futrinka Egyesületet, hogy kik vagyunk, és mit csinálunk.A meghívást ezúton is szeretnénk megköszönni!

Betta a színpadon - sajnos ez a rendezvény sem hozta meg számára a gazdit...
Gazdi kereső díszkíséretünk tagjai voltak: az örök tökéletes rendezvény kutya, Betta, a pimasz, és arcoskodó tacskó lurkó: Tarack és a félénk, kis törékeny királylány, Donna.
Bemutatkozhattak a színpadon, mint az igazi sztárok, csak nekik nem volt szükségük sminkre, frizuraigazításra, ők csak magukat adták és így voltak tökéletesek.

Nagyon sok kutyával ismerkedtek meg a kis gazdi keresőink, hozzácsapódtunk sok különféle kutyából álló falkához, valamint „túléltük” a beagle hetes fogat rohamát, akik hangosan örömködtek, amitől Donna azért kicsit megrettent.

A helyi erőt képviselő Tappancs Állatotthon önkéntesei és gazdi keresőin kívül találkozhattunk a Tetovált Állatmentőkkel, akikkel Tarack tacskónk kicsit szorosabbra fűzte a barátságot. Egyik önkéntes táskájából ugyanis elcsent egy folpackba csomagolt szendvicset, kibontotta, és jóízűen elfogyasztotta.

Bejgli kutyus rendezett egy mosolyfakasztó, vígjátékba illő jelenetet. Megijedt két, az utcán sétáló néger fiútól, vonyított egyet, a hozzá közelebb sétáló fiú ettől megijedt és a másik ölébe ugrott, erre Bejgli is megijedt ugatott rájuk, erre a két srác egyszerre beugrott a bokrok közé. A jelenet komikusságát szerintem Charlie Chaplin is megirigyelhette volna.

Donna találkozott az anyukájával, Theodorával
A nap legszebb pillanata volt számomra, amikor Donna kutyus találkozhatott az anyukájával, vízmosásos Theodórával, akit Szegeden fogadtak örökbe. Megismerték egymást, anya és lánya, örültek egymásnak, könnyfakasztó jelenet volt, vagy csak én vagyok túl érzékeny lelkű, mindenesetre elmorzsolgattam néhány könnycseppet a szememből.

A kutyusaink sok simogatást begyűjtöttek, sokat sétáltak, Tarack minden embert körbepuszilgatott, persze, aki hagyta magát. Donna pedig inkább hűsölt a sörpad nyújtotta árnyékban.

Adtunk tanácsot tacskó fiú ivartalanítását illetően, volt is érdeklődő családunk az éppen aktuális gazdi kereső tacskóinkra, valamint külön feladatként még két Szeged környéki család előzetes ellenőrzését is megejtettük. Az egyik család megkapta a zöld jelzést, viszont a másik helyen sajnos füstbe ment a találkozó, de a következő alkalommal sort kerítünk rá, amikor az ellenőrzött család örökbe fogadhatja az általuk áhított vizsla kutyust.

Bejgli a "celeb eb", aki mostanra már rendszeresen támogatja a Futrinka Egyesületet
Adományokból közel 20.000 Ft-ot gyűjtöttünk össze, valamint Bejgli kutyusnak köszönhetően a nap zárásaként, valamint fénypontjaként megnyerte az internetes szavazást: Ő lett az „ország legjobb kutyája”. A nyereményként kapott majd 40 kg  jó minőségű kutyaeledelt, amit az egyesület kennel lakói fogyaszthatnak majd el jóízűen.

Összességében élményekben gazdagon és boldogan tértünk vissza Szegedről Budapestre, valamint azzal a szóban is megerősített ígérettel, hogy az idei évben XI. alkalommal megrendezésre kerülő Tappancs Fesztiválon ismét megmutathatjuk magunkat a „Napfény városának.” 

A beszámolót írta: Jakus Edit

2012. március 18., vasárnap

Ne tőlünk fogadjon örökbe...

Az jutott eszembe, hogy nem akarom örökbe adni a kutyáinkat. Hogy mindet megtartom, míg világ a világ élnek a kennelsoron és tudják majd, hogy naponta legalább háromszor sétálnak, hogy minden napra jut finom falat, hogy nem háborgatják őket bolhák vagy egyéb élősködők, hogy ha vizes lesz vagy szétrágják, akkor jut alájuk újra puha, meleg pléd. A kifutóról mindig visszatalálnak a már otthonként szeretett kenneljeikbe, a thermo kutyaházak  melegen tartják őket, ha arra van szükség, a kennel teteje megvéd az esőtől, de a direkt napsugárzástól is. Az már csak bónusz, hogy járnak ki sétáltatók is, így mindig új emberekkel ismerkedhetnek, sétálhatnak, figyelmet, szeretetet és foglalkozást kapnak. Nincs olyan nap, hogy unatkozva, magányosan vagy hiába várnának, mindig van valaki, aki csak értük van jelen.

Egyre több helyen járok az országban, egyre több állatvédő szervezetet ismerek meg, egyre inkább azt gondolom, hogy nálunk jelenleg jó helyen vannak a kutyák. Persze lehetne sokkal jobb is, ismerek is olyan szervezeteket, ahol azt mondanám, hogy még ennél is biztonságosabb, jobb, kiszámíthatóbb, de mindenhol van valami buktató. Nálunk is: a kennel nem otthon, mégha biztonságos is. Mégha az ide bekerülő kutyát nem fenyegeti veszély, ha nincs hely, nem jön új kutya, de altatásra nem kerül sor. Ez egy kis mikrokozmosz, egy részlegesen zárt világ, ahol nincs félelem, fájdalom, csak odafigyelés és szeretet. Mégsem minősül otthonnak, mégsem olyan, mintha saját gazdája lenne ezeknek a kutyáknak.

Sok helyen a mentett kutyák napi ellátása is nehezen biztosítható, hányszor olvassuk, hogy ezen vagy azon a helyen elfogyott az élelem! Nálunk sem a fán terem persze, de szerencsénk van: addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér, ti pedig segítetek abban, hogy egyáltalán legyen takarónk. Sok helyen nincsenek még oltva sem nagyon a kutyák, nálunk mindenkinek van veszettség elleni oltása, ha ismeretlen előéletű, akkor kombinált oltásból kettő is, mindenki chipezett és ivartalanított. Mindenki megtanul előbb-utóbb pórázon közlekedni, megszokja az idegeneket, s késszé válik arra, hogy továbblépjen, hogy megtalálja a szerető otthonát.

Csodák születnek a szemünk előtt. A rettegő, senki felé nem nyitó kutya hónapok múlva már bújik, felugrál, szomjazza a szeretetet, a mogorva, kiszámíthatatlan, félelmi agressziós voltát vele született dominanciával erősítő nevetve cipeli kék labdáját, hogy azt azonnal dobja valaki messzire, s hozhassa vissza boldogan. Mindenki tart valahonnan valahová. A mi kutyáink általában mélyebbről indulnak, megjárnak poklokat, mielőtt hozzánk kerülnek, aztán lehetőséget kapnak, amellyel vagy tudnak élni vagy nem. Ez  már nem rajtuk múlik, itt jön be az emberi tényező. Hiába akarunk valakit örökbe adni, ha senki nem akarja örökbe fogadni, úgy nehéz. Mi kereshetjük a felületeket, hogy minél több helyen szólítsuk meg a potenciális gazdikat, de ha nem jelentkezik senki, akkor a kutya marad.

Van olyan védencünk, aki 2007-ben került hozzánk egy vidéki gyepmesteri telepről, s az első beköltöző volt a tárnoki kennelsoron, s most is ott van, vigyorog a háza tetején és rendületlenül torpedózza ki a gyanútlan látogatók lábát, ha arra lehetősége nyílik. Több rendezvényen volt már és több kalandban volt velünk része, mint egy szegényebb sorban élő gyermeknek. Valószínűleg ő már elfogadta, hogy mi vagyunk a családja, de mi nem fogjuk elfogadni ezt soha: keressük neki is az igazit, ahol ő a szeretett kedvenc és nem csak egy a sok közül.

Szóval amikor eszembe jut, hogy nem akarom örökbe adni a kutyáinkat, csak magamat nyugtatom, hogy minden úgy jó, ahogy van, nálunk lenni boldogság a kutyának. De aztán látom, hogy mennyien vannak még, akiknek szüksége lenne erre a boldogságra, a mi kis biztonságos világunkra, belefájdul a szívem, s újra rákapcsolok: hirdetem, megosztom, ajánlom a keverékeinket, az esélytelenjeinket is. Mert igenis repüljenek ki, ez az élet rendje, idővel mindannyian készek lesznek erre, s jöjjenek helyettük a betegek, idősek, problémásak vagy csak feketék, jellegtelenek, hogy rájuk is ragaszthassunk szárnyakat.

Ne tőlünk fogadjon örökbe, aki nem elég bátor a szívét vásárra vinni. A többiek mind jöhetnek!

www.futrinkautca.hu

A hét kutyája: Betta, a családi kutya (Betta sucht ein Zuhause)

Betta nem alanyi jogon került a Futrinka Egyesülethez, őt nem akartuk megmenteni, mégis úgy alakult, hogy amikor egy bajban lévő német dog szukához hívtak minket, nem hagytuk hátra a család évekkel korábban az Illatos útról kihozott keverék szukáját (Bettát) és elvadult fiacskáját (Laant) sem. Mondhatjuk, hogy Betta a szerencse gyermeke, hogy maga mellé vett egy német dogot, hogy ezen az ágon kerülhessen hozzánk, de azt is mondhatjuk, hogy mi vagyunk rendkívül szerencsések, hogy Bettát megismerhettük. Szóval a szerencse kölcsönös, merthogy Betta maga a tökély.

Betta teljesen emberközpontú, mindenkivel kedves, nyitott, barátságos, egyáltalán nem félős, így bárhová elvihető. Emiatt rendszeresen megjelenik velünk rendezvényeinken, hiszen élvezi a társaságot, a fárasztó, nyüzsgő napokat, imádja a gyerekeket, mindenkinek mindent hagy: rajta lehet fogakat számolni, fülbe nézni, fésülni, bármit, csak vele foglalkozzanak.

Emellett Betta tökéletesen sétál pórázon és autózni is tud. Szobatiszta, a lakásban nem rombol. Korábbi élete miatt úgy gondoljuk, hogy kertes házból szökne, így egyedül nem hagyható a kertben, de talán ez a legkevesebb. Senki nem akarna egy ilyen kutyát kizárni, egy ilyen kutya mellett lenni jó. Betta a legzavarosabb napokon is megnyugtat bárkit kiegyensúlyozottságával, jó kedélyével, örök optimizmusával.

Más kutyákkal is jól kijön, bár egyértelműen ő az alfa nőstény, soha senkit nem bántott ahhoz, hogy ezt minden kutyánk mégis magától tudja. A kan kutyákkal amúgy elnézőbb, mint a szukákkal, őket imádja igazán, hatalmas játékra hívja a másik ebet, s úgy nyargalászik, mint egy tinédzser. Betta már nem az, középkorú kutya, lehiggadtnak számít a maga hat éves körüli életkorával.

Bettát leginkább családi kutyának ajánljuk, akár kezdő kutyatartók számára is, benti tartással. Egészen biztos, hogy nem fogja megbánni, aki őt választja. Betta egy kincs. Egyelőre a mi kincsünk.

Oltott, chipezett, ivartalanított. info@futrinkautca.hu