Budapesten, az Illatos úton található a főváros gyepmesteri telepe, ahová főszabály szerint a város területén talált, befogott kutyák kerülnek, hogy egy hatósági megfigyelési időintervallum (14 nap) alatt kiderüljön, hogy veszettség szempontjából gyanúsak vagy sem. Tekintettel arra, hogy veszettség már nagyon régen nem ütötte fel a fejét kis hazánkban, ez a két hét elsődlegesen az eredeti gazda felbukkanására hivatott idővé vált inkább, de természetesen a hatósági megfigyelés ténye elvitathatatlan. Az Illatos útra évente több ezer (igen, több ezer) kutya kerül be és sajnos egyre többen kerülnek oda a saját gazdájuk által leadottan... Megdöbbentő, hogy míg egy jóérzésű, a saját társállatáért felelősséget vállaló ember mindent megtenne, hogy minél tovább lehessen vele kedvence egészségben, mások nyugodt szívvel besétálnak és a madzagból eszkábált póráz végén rettegő és az egész történésből semmit sem értő "Morzsit" egy rövidke kérdőív kitöltése után a telep gondjaira bízzák, adott esetben a halálba küldve a kutyát vagy bicikli csomagtartó kosarába gyömöszölve az alig pár hónapos kölyköket érkeznek, miszerint "meghozták a friss szállítmányt", s az immunizálatlan kisállatokat kiteszik a telep jellegéből fakadóan magas fertőzésveszélynek.
Minden egyes alkalommal, amikor a telepen járok, kinyílik a bicska a zsebemben. Nem, nem a telepen dolgozók miatt, hanem hogy milyenek is vagyunk mi, emberek... Soha nem tudok úgy érkezni, hogy ne hozzanak leadni megunt kutyát, feleslegessé vált kutyát, s hogy ne játsszák el újra és újra ugyanazt, ki-ki vérmérséklete szerint tárgyilagosan vagy azért, hogy az érző lény látszatát fenntartsa (nem az, aki oda leadja a saját kutyáját, ne tekintse magát annak!) még az átadásnál is zokogva, hogy jaj, "Buksika", értsd meg, anya elköltözik... Nincs bocsánat, tényleg nincs, aki ezt teszi egy kutyával, aki a sajátja, akiért felelősséget vállalt, az helytelenül cselekszik.
Ellenben viszont, ha valaki talál egy kutyát az utcán, aki nem az övé, vigye be ide, hiszen így az eredeti gazdának van esélye rátalálni, s a kutyát sem éri az utcán baleset. Persze jobban hangzik, ha a megtaláló elhelyezi valahol, de a valóságban ezernyi ok állhat amögött, hogy egy kutya az utcán van és csak azért, mert
valaki megtalálta, nem válik jogos tulajdonosává. Így nincs joga arra sem, hogy elajándékozza. A legjobb, amit tehet, ha nem tudja a kutyát tényleg az eredeti tulajdonost keresve tartani, ha beviszi ide. Mert a telepen a talált kutya 14 napig biztosan csak az eredeti gazdájának adható ki, s mert az utcán veszélyesebb lenne számára.
Ha nem lennének olyan szorgalmasak a leadó emberek, akik a sajátot, a saját szaporulatát adják le, talán a telepnek sem kellene folyamatos helyhiánnyal küzdeni, s nem kellene évente annyira sok kutyát elaltatni sem. Minden kutyaélet egy elvesztett játszma, az emberiség kudarca, egy apró mementó, egy üzenet: ez így nem mehet tovább, egyszerűen elkerülhetetlen az egyedi azonosítás tényleg kötelezővé tétele (válása) és az ivartalanítás általános elterjedése. Egyszerűen ennyi kutyára nincs jó gazda sem itthon, sem külföldön és amikor fiatal, érző lényektől veszik el az életet, az az emberiségnek is kell, hogy fájjon. Mert fájdalmas.
A hétvégén hat kutyát vettünk az Illatos útról a gondozásunkba. Tettük ezt az elmúlt hetek gyepmesteri telepeket körbejáró mentéssorozatában, az oroszlányi, ózdi, gyöngyösi és miskolci ebtelepek után a záróakkord az Illatos út lett. Ezt követően már "csak" a mentett kutyák rehabilitációja, állatorvosi kezelésük megszervezése, s természetesen a végső otthonuk felkutatása következik. Ők már, akármi is történik, biztonságban lesznek, de elő kell teremtenünk a fedezetet az elhelyezésükre és úgy általában velük kapcsolatban mindenre, így tényleg minden forint számít.
Négy kutyáért indultunk, négy kutyára volt felszerelve a kocsi is. Aztán hat kutya szabadult, de aki járt már a telepen, az nem lepődik meg ezen, aki már belenézett a reményvesztett kutyaszemekbe, az tudja, hogy embert próbáló feladat végigmenni a sorokon úgy, hogy ne törjön az ember lelke apró darabokra. Míg mások a kedveset, fiatalt, barátságost, élénket keresik, mi az "esélytelenekben" utazunk, így egészen más kutyákat veszünk észre, mint egy-egy hétköznapi ember.
Sina látszólag kilóg a sorból. Egy hófehér, bár elhanyagolt, élénk, kedves, barátságos puli-szerű mix szuka, még fiatal is. Valami miatt mégis régóta benn várakozott, szerettük volna remélni, hogy a szőrkopások miatt, hogy a mostani, nehéz gazdasági helyzetben nem merték őt bevállalni, mert ki tudja, lehet, hogy fertőző. Nem az amúgy, bolhaekcéma és valami sérülés eredője, a nagyobb baj, hogy Sina szemét hályog borítja, így gyakorlatilag minimális mértékben lát. Megerősítjük, kivizsgáltatjuk, aztán valószínűleg vár rá egy műtét vagy az élet ezzel a fogyatékával. Ő ettől még egy tündér, de az ok, hogy miért esélytelen, nyilvánvalóvá vált hamar.
Elke úgy feküdt a kennelben, mint egy nagy rongyszőnyeg. Nem mert felállni, nem mert az emberre sem nézni. Nem lehetett ott hagyni, ráadásul a feje, arcocskája hasonlít egy régi-régi mentvényünkre, Loncsira. Kézben kellett őt elcipelni, mert megmozdulni sem mert, de már halványan csóvált. A szőre egybeállt, mint egy páncél, nem fogjuk tudni megmenteni, ráadásul a hátán a bolhásság miatt tenyérnyi helyen ki is kopott. Elke mindent szó nélkül tűrt és talán elhiszi nekünk, hogy innentől jobb irányt vesz az élete.
Tiara a jellegtelen és esélytelen kutyák halmazának metszete, a csúcs. Ő az, aki mellett sokan úgy mentek el, hogy észre sem vették, hogy van kutya abban a kennelben... Ő pedig csak állt és nézett maga elé félelemmel telt szemmel. Tiara nem mai lány, nyolc évesre tippeltük a fogai alapján, de a vérképe tökéletes, lehet, hogy még sincs annyi, csak elhasználta az élet. A nyak bal oldalán van egy csomó, talán daganat, talán más, a hamarosan esedékes ivartalanításával egyidőben ez is eltávolításra kerül és a fogait is rendbe szedetjük. Tiara pórázképes, szobatiszta és csendes. Más kutyákkal is jól kijön, de a kis kincseit hajlamos őrizni egyelőre, ami talán érthető. Túl sokat volt a telepen ahhoz, hogy most túlértékelje a szabadságot.
Fukszia köhög, a kennelköhögés sehol sem számít különlegesnek ott, ahol több kutyát tartanak együtt. Fukszia alázatosan a földre lapul, ha embert lát, de közben hatalmas ívben csóvál, nagyon szeretne szeretni és szeretné, ha valaki őt is szeretné. Fukszia egy nagyobb termetű, drótszőrű keverék, nem idős, játékos és nagyon barátságos. Egyelőre csendben élvezi, hogy szabadult, azt hittem, hogy ő pörgősebb lesz, de a valóságban egy tökéletes családi kutya alapanyag. Most még persze nincsen kész, de nem sok választja el attól, hogy minden szempontból megfelelővé váljon.
Metrus lakásban élt, tökéletesen sétál pórázon, nem húz, nem rángat, nem retten meg a városi zajoktól, hiszen ismerő őket. Kedves, de visszafogott, nem tolakodó kutya. 7-8 éves lehet, tigriscsíkjai miatt nem biztos, hogy az emberek elsőre a belőle áradó szeretetet veszik észre, pedig ő egy nagyon pozitív jelenség, csupa törékeny báj. Metrus szobatiszta, a lakásban nem rombol. Olyanok számára is jó választás lehet, akiknek nincs idejük egy "új kutyát" betanítani, akik egy kész kutyát szeretnének, aki számára ők lesznek a világ. Metrus ilyen. Egy nagyon jó kutya, akit a gazdája külföldre költözési okkal hagyott hátra tudva, hogy egy ilyen életkorú, ilyen megjelenésű kutya számára nem sok esély adatik egy telepen... Metrus összetört, de most újra épül. Rettentő sovány és még maga sem hiszi talán, hogy ami történt, mégha nem is lakásos-gazdás, de változás, olyan változás, amely pozitív irányba mozgatja el az életét.
A hatodik kutya nem a mi választásunk. Egy németországi kicsi magánmenhely, ahol jellemzően idős vagy problémás kutyák élnek, köztük többen a mi valaha volt védenceink közül is, vezetője Magyarországra látogatott és elkísért minket az Illatos útra is. Ő nézte ki magának Kántort, érezve, hogy a kutya erőteljes rehabilitációra szorul. A képek alapján Kántor telve volt félelemmel, ami részben igaz is, viszont az első napok tapasztalatai alapján Kántornak súlyos problémái vannak a kutyákkal való kommunikáció terén. Most hagyjuk, hogy beszokjon nálunk, aztán majd talán kicsit megnyugszik és kezelhetőbbé válik a mi kis sakálunk.
A kutyák átestek az első állatorvosi kivizsgáláson, s most várják, hogy esetleg egyiküknek-másikuknak akadjon egy ideiglenes befogadó vagy akár végleges gazdi. De közben megkezdődik a rehabilitációjuk is, hogy az a végleges gazdi már egy jobb, egy nyitottabb kutyát kapjon, egy olyat, akit akár már az Illatos úton is észre tudott volna venni.
A nap zárásaként két további kutyával lettünk gazdagabbak... Őket nem terveztük és nem is volt egyszerű mutatvány mindent megszervezni, hogy a forgalmas autóút közepéről levarázsolódjanak és el is tudjuk őket helyezni. Együtt kóboroltak, egy kan és egy szuka. Az egyikükön van nyakörv és bolhanyakörv, a másikukon nincs semmi. Egyedi azonosítójuk nincs. Nálunk a Fröccs és a Szóda nevet kapták, egyelőre kizárólag az eredeti gazdájukat keresik...
Néha az ember választ és dönt, néha a sors dönt helyette, de ma is bővült a Futrinka Egyesület "alap tevékenységi csoportos" esélytelenjeinek a száma. Kövessétek nyomon a sorsukat, vigyétek hírüket!
(Az Illatos úti mentvények fotói a
www.ebtelep.hu oldalról származnak.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése