A szív edzése avagy egy rendhagyó beszámoló

Kedves Futrinkások!:)

Krisztivel és Évivel való körültekintő és kedves hangvételben történt egyeztetés után, alkalmunk volt négyünknek 2012. július 7-én eljutni Tárnokra. Ígéretemhez híven, szeretném megosztani Veletek is a tapasztalatainkat, az élményeinket, és azt a napot, amely teljesen kikapcsolt, áthangolt és rámutatott arra, hogy milyen fantasztikus érzés másoknak segíteni, milyen jó dolog jót tenni, csupán csak örömet és szeretetet adni. Személy szerint jó sokszor szerelembe estem, és otthagytam szívem egy-két darabkáját….de ennyire nem szaladok előre.:)

Bár az időjárás nem fogadott annyira a kegyeibe, hiszen már reggel 08.00-kor, induláskor közel 30 fok körül járt a hőmérőnk higanyszála, de a lelkesedésünk és a tenni akarásunk átbillentett minket azon, hogy ahogy telik az idő és a Nap egyre magasabbra hát az égbolton, majd eggyé olvadunk a talajjal, illetve az óvintézkedések ellenére, bőrünk pár árnyalattal pirosabb lesz az átlagnál.

Felpakoltunk kocsinkat, mindenféle földi jóval  - 50 kg száraztáp, pár csomag kisebb kiszerelésű táp jutifali gyanánt, illetve Vivi kutyusom által tanúsítottan finom, az egyik tápgyártó által forgalmazott csontocskákkal -.  

 Ahogy megérkeztünk, kipattantunk az autóból, elkapott minket a kutyásokra jellemző lelkiállapot, ha négylábúak társaságát élvezheti. Igazán ezt az érzést nehéz leírni, ha magamra gondolok, én úgy érzem magam, mintha felhők között lebegnék.:)

 Dani nagyon kedvesen és segítő kezet nyújtva segített behurcolni a rakományunkat, és utána máris lehetőséget adott arra, hogy tényleg testközelből is megismerhessük védenceiteket.

Megkértem a csapatunk minden tagját, hogy saját maguk írják le - hiszen más nem is tudna hiteles beszámolót adni:) - a tapasztalataikat, élményeiket, gondolataikat.

Pár szóban említést tennék Laciról is, csapatunk férfitagjáról, hiszen az ő segítsége is hozzájárult ahhoz, hogy ez a szombati nap olyan lélekemelő legyen, mint amilyen ténylegesen volt. Ő bár nem sétáltatott kutyákat, de férfiasan állta a sarat, technikailag teljesen felmentett minket - szó nélkül takarított a kutyák után séta közben, sőt, gondoskodott arról, hogy a nagy hévünk és átszellemülésünk ellenére, sose maradjunk friss ivóvíz nélkül, illetve profi módon segített eljutni A-ból B pontba -, így zavartalanul élvezhettük a kutyák társaságát és kibonthattuk szárnyainkat, mint a ránk bízott kutyák szeretgetői.

 Nővérkém, Fazekas Anna gondolatai az adott napról és természetesen, a csodaszép kutyákról:

Porta személyében egy pörgős, érdeklődő tacskó fiúcskát ismertem meg. Kezdettől fogva barátságosan viselkedett, a simogatást kezdetben tartózkodóan, majd heves farokcsóválással fogadta. A pórázon eleinte húzott, majd néhány percnyi közös séta és összehangolódást követően már békésen bandukolt mellettem vagy előttem, megszagolt, megfigyelt mindent, ami az útjába került. A nevére hallgatott, a sétát egy kis pihenéssel zártuk le a kennelsor előtt található fa árnyékában (ekkor már szabad volt a korlátlan simi).

Ahogy én megismertem, Lamúr egy kissé hebrencs és félénk vizsla. Csakúgy, mint Porta, a simogatást ő is tartózkodással fogadta, közelebbi kapcsolatot, párommal, Lacival alakított ki. Pórázon szépen sétál, de kétségkívül sok figyelmet és szeretetet igénylő kiskutya. Panaszom nincs rá, végig jól viselkedett, bár nem a „megszokott” pusziosztós, bújós vizslák közé tartozik.

 Vadóctól eleinte tartottam egy kicsit, de később bebizonyosodott, hogy jól tudunk együttműködni. A pórázon nyugodtan, már-már egykedvűen sétált, a szavaimra odafigyelt, egyszer sem morrantott vagy húzott el. Nagyon békés kutya alapvetően, bár az is igaz, hogy mivel ismerem a történetét, és Dani is felhívta a figyelmemet arra, hogy domináns, és esetleg odakaphat, még jobban figyeltem rá és a jelzéseire.

 Bízom abban, hogy még sokszor lesz alkalmam segíteni a Tárnokon található kutyák körül. Ez a fajta segítség az, ami nem csak a kutyán segít, sokkal inkább annak az emberi lénynek, aki a szeretetet, az idejét és az energiáját adja: megismerteti velünk azt a semmihez nem fogható érzést, hogy milyen minden önzés és hátsó szándék nélkül segíteni. A kutyákkal való törődés nem mérhető anyagi javakban, hiszen itt szó sincs anyagi ellenszolgáltatásról - holmi forintoknál lényegesen többet és értékesebbet kapunk: egy elégedett vakkantást, egy kutyamosolyt, egy csóváló farkat vagy egy kezünkhöz simuló nyakat. Ezek a vakkantások, mosolyok, farkak és nyakak azt mesélik el nekünk önmagunkról, hogy mi is képesek vagyunk szeretet adni és kapni, hogy képesek vagyunk kapcsolódni más érző lényekkel. Továbbmegyek: a hétköznapok által megtépázott lelkünk egy darabját adja vissza minden egyes védenccel töltött perc, hiszen ezek az állatok élni és szeretni tanítanak bennünket, embereket.

 Mi, emberek hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mi vagyunk a teremtés csúcsa, és ebben bizony alaposan tévedünk. Körülvesszük magunkat csillogó, drága holmikkal és talmi emberi kapcsolatokkal, eddzük az elménket és a testünket, de megfeledkezünk a lényünk legfontosabb részéről: a szívünkről. A szív edzésére nincsenek előírva divatos fitneszgyakorlatok vagy csodákat ígérő pirulák: ahhoz, hogy a szíved érezni, szeretni és gyógyítani tudjon, le kell hajolnod azokhoz, akiknek a hangját nem hallja senki más, akik felé nem fordul senki más. Ha képes vagy ezt megtenni, olyan csodákat tapasztalhatsz meg, amelyeknek korábban a létezéséről sem tudhatsz. És mindez a varázslat ott lakozik egy jó szóban, egy jutalomfalatban, egy simogatásban, egy együtt sétáló kutya és ember képében. Ilyen egyszerű ez.

 Hálás vagyok a Futrinka Egyesület csapatának és Daninak, hogy áldozatos munkájuk révén lehetővé teszik az önkéntesek számára is a telepen folyó munkában történő részvételt. 

Köszönöm szépen!

 Unokahúgom, Fazekas Anita tollából:

Az az igazság, hogy nem is tudom rendesen megfogalmazni az érzéseimet a szombatról. Klisésen kezdem azzal, hogy nagyon jól éreztem magam. Minden egyes ott töltött perc megismételhetetlen és igazi élmény volt és örülök, hogy a részese lehettem. A kutyusok imádnivalóak voltak, akikkel találkoztam, mind igazi kincs. A nap végére éreztem, hogy a sétáltatás, elég sokat kivett belőlem, de tudom, hogy újra és újra és újra megcsinálnám. Tabu lett a szívemcsücske, igazi kis hebrencs, a legjobb értelemben :3 Ha tehettem volna még aznap hazahozom. ^^

Azt hiszem, most csak ennyit tudok megfogalmazni, mert még mindig annyira élénkek az emlékek és annyi van, hogy tényleg nem tudom mit mondhatnék még pluszban.

Igyekezetem annyit fényképezni, amennyit tudtam és küldöm őket egy kis segítséggel, amint tudom!

Végül, az én élménybeszámolóm:

Mielőtt belefognék, csak annyit szeretnék előzetesen mondani, hogy én az állatok iránti szeretetemet, az anyatejjel szívtam magamba. Elsősorban a kutyákért rajongom. Sokan, akik közelebbről ismernek, csak mosolyognak, hogy mennyire ámulatba tudnak ejteni, és milyen mély kapcsolatot tudok teremteni velük. Sose szégyelltem azt, hogy számomra egy kutya nem csupán egy négylábú lény, hanem egy társ, akitől végtelen, feltétel nélküli szeretet kapok, és ugyanezt adhatok a számára.

Moggy: Meg kell mondanom, hogy kihívás volt számomra! Olyan életerő, vitalitás, energia volt benne, hogy elő kellett szednem a lassan 25 éves tapasztalatomat - és most is egy életerős, bár idősödő amstaff szuka tulajdonosa vagyok -, hogy bírjam az iramát és a lelkesedését. De egy pár perc után teljesen megnyugodott, megengedte, hogy megölelgessem, és onnantól fogva békében és nyugodt tempóban sétáltunk. Sőt, a végén hátára is fordult nekem és belém bújt. Hihetetlen érzés volt az a bizalom, ami az ölelésem után kialakult köztünk. Kiváló sportkutya lehetne egy sportos gazdi mellé!:)

Moggy után szintén egy kutyaúr társaságát élvezhettem Lucky személyében. Be kell valljam, hogy a német vizslákkal kapcsolatban nem sok élményem volt még, de ahogy kijutottunk a kennelsorról és egymás szemébe néztünk...szerelem volt első látásra.:) Minden percben éreztem a köztünk lévő harmóniát, folyamatosan kapcsolatban voltunk egymással, és minden egyes jelzésemre teljesen pozitívan és azonnal reagált Lucky boy.:) Mondtam Daninak, miután egy picit a kifutóban is foglalkozhattunk Luckyval, Boomerrel, Agarral és Tabooval, hogy a fél szívemet ott hagytam Luckynál. Most is mosolyogva írom a sorokat, számomra hihetetlen találkozás volt ezzel a kutyával.:) Az nagyon tetszett, hogy végig nyugodt volt és nagyon kezes, kedves. Mindig finoman alkalmazkodott a tempómhoz.

Hm...Moggy után újabb pörgős kutyust kaptam, Vektor a magyar vizslafiú személyében. Még túlzás nélkül is azt mondhatom, hogy a fejem tetején ugrált, nagyon tele volt, pedig Dani előtte még külön foglalkozott vele, de őt is ki kellett vinni, mert a kennelben alig bírt nyugton maradni.:) Nagyon zavarta a nyakán lévő gallér, és ezt eleinte minden igyekezetével igyekezett levenni magáról, sőt, a vádlimat is felhasználta ennek érdekében. Számomra ez annyira nem volt kellemes.:) Moggytól tanulva, Vektort sikerült sokkal hamarabb lenyugtatnom, és hasonló harmóniában tudtam Vektorral is sétálni, ahogy Luckyval volt szerencsém.:) Vektor egy nagyon beszédes, pörgős kutyus, azonban annyi vizslapuszit még életemben nem kaptam, mint amennyit ő osztott nekem. Szintén nagyon sportos gazdi javasolt!:)

Huch...életem egyik nagy álma vált valóra, amikor Dani kérésemre rám bízta Huch-ot is...kislánykorom óta a dogok számomra az egyik nagy etalonok...talán szavak sincsenek arra, hogy milyen érzés volt egy ilyen impozáns méretekkel rendelkező, kiegyensúlyozott, kedves lelkivilágú óriás mellett róni a métereket. Egyáltalán nem élt vissza az erejével, minden rezdülésemet figyelte, nem kellett fizikai erőt kifejtenem, hogy érezzen a póráz végén, elég volt, hogyha csak caccogva figyelmeztettem arra, ha picit jobban feszült a póráz, mint kellett volna. Mit is mondhatnék? Huch volt számomra a másik nagy szerelembeesés...:)

Ahogy múltak a félórák, órák az idő is egyre kezdett forrósodni, és mi, sétáltatók a kutyákkal együtt kezdtünk fáradni...hogy egy picit pihenjünk, gondoltuk a kifutón is szeretgetünk még néhány kutyust. Visszatért hozzánk Lucky, Taboo, a nagyon félénk Boomer és a kecses, törékeny, életvidám Agar.

Élvezet volt nézni, ahogy ez a négy kutya egymással bohóckodott, bár sajnos a meleg miatt egyre nehezebben viselték az ajnározást.

Boomer gyönyörű vizslafiú, és egy kis jutifalival való rásegítéssel igyekezett reagálni rám...sőt, még pár bátortalanabb farokcsóvát is kaptam ajándékba. Azt fájt látni, hogy a szemeivel sokszor azt figyelte, hogy honnan jön a baj...de Agar a maga kedvességével, Lucky a határozottságával igyekezett feledtetni vele a feszült idegállapotát.

Agar....hm...róla mit is írhatnék? Egy jelenség!:) Egy bűbájos, csupaszív, rendkívül szófogadó leányzó, akire, ha ez ember ránéz, visszatér az életkedve, az életbe vetett hite, és csak ámul és bámul azon, hogy egy érző lény mennyire képes élvezni az életet. Totál a rabja lettem ennek a hófehér csodakutyának!:)

Halkan megjegyzem, hogy Porta is mély benyomást tett rám...bár a nővérem sétáltatta, ott volt a nyomomban, és pár kedves szóért, mosolyért, simiért olyan tacskó mosolyokat kaptam, hogy a lélegzetem is elakadt.:)

Daninak nem győztem ismételgetni, hogy a kutyák, akiket személyesen is megismerhettem, milyen kedvesek, kiegyensúlyozottak, fizikailag milyen ápoltak: a bundájukon csak úgy ragyogott a Nap!:)

Hálás vagyok azért, hogy szinte ismeretlenül mind Tőletek, mind Danitól és a kutyáktól is milyen mérhetetlen bizalmat kaptunk!

Még most is az élmény hatása alatt vagyok! Úgy gondolom, hogy ezek csak szavak, csak korlátoltan tudják átadni, éreztetni, hogy milyen fantasztikusak ezek a sétáltatós napok Tárnokon! Biztatok mindenkit, hogy szánjon erre időt, mert mindenki csak jól járhat vele!

Köszönöm még egyszer! Nagyon remélem, hogy nemsokára visszatérhetek Tárnokra....már nézem a naptáramat, hogy mikor kerülhet erre újfent sor!:)

És nem, nem lettem megszállott vagy elfogult, egyszerűen csak mérhetetlen szeretetet kaptam, ami annyira feltöltött lelkileg, hogy még mindig a hatása alatt vagyok!

És az sem érdekel, hogy leégtek a karjaim, hogy vízhólyag lett a kezemen, hogy olyan izmaimban is érzek izomlázat, amikről még csak tudomásom sem volt:)....mert mind arra emlékeztetnek, hogy végre ténylegesen is tettem valami jót ezekkel a kutyusokkal...és jutalmam az volt, hogy befogadtak, elfogadtak, viszonozták a szeretetemet és rengeteget tanultam általuk róluk és magamról.

Daninak is nagyon köszönöm a lehetőséget, mert sok mindenre felhívta a figyelmemet a kutyák viselkedésével kapcsolatban, azalatt a röpke 1 óra alatt, míg a játszó kutyákat figyeltük a kifutóban!

Remélem, átment a sorainkon keresztül, hogy milyen kellemesen éreztük magunkat, és hogy megilletődtünk. Nehéz szívvel hagytuk ott Tárnokot...

Amit nagyon sajnálok, hogy bár szó volt arról, hogy Pötyikét is megszeretgetem, sajnos, kifogytunk az erőből és a Nap is kegyetlenül sütött már...persze, ez nem mentség, csak így alakult. Remélem, legközelebb bepótolhatom, ha nem már nem, mivel gazdisodott, akkor ez az én saram marad...hogy kicsit enyhítsek a restanciámon, a mai napon utaltam a gondozására...

Köszönjük még egyszer ezt a feledhetetlen élményt! Ígérem, hamarosan újra jelentkezünk!:)))

Üdvözlettel:

A Csapatunk nevében Fazekas Réka:)