Meghalt a kezemben...

MillióÉvesMüzli bácsit a napokban találta egy korábbi örökbefogadónk, segítőnk, Liza. A kutya Ráckevén, az út mellett feküdt, valószínűleg nem ők voltak az egyetlenek, akik arra jártak, de ők voltak azok az egyetlenek, akik meg is álltak és kocsiba tették ezt az ezer éves, kis-közepes keverék kan kutyát.

MillióÉvesMüzli a csodával határos módon élt még, orvosi értelemben azonban nem volt működő szerve, gyakorlatilag vére sem igazán. A veséje a kiszáradástól vagy más miatt kritikus állapotba került, a kutya testében több helyen hemzsegtek a lárvák. Nem egy napja került oda és jó eséllyel nem önszántából, merthogy kétséges, hogy MillióÉvesMüzli bácsinak volt ereje nagyobb távolságot megtenni.

Valahol élt egy ilyen kutya, sok-sok éven át, valahol szolgált és valakiket szeretett. Ezek a valakik nem szerették őt annyira, hogy megadják neki a méltó elmúlást, helyette szenvedés és a halál türelmetlen várása lett osztályrésze. MillióÉvesMüzli bácsi nem volt megmenthető, de ezt mi nem akartuk elhinni, elfogadni. Tegnap délután az állatorvosokkal egyeztetve vérpótlásról döntöttünk. Akartuk, hogy MillióÉvesMüzli bácsi éljen és úgy tűnt, hogy talán ő is akarta, elhitte, hogy merheti akarni. Az ebédjét hatalmas étvággyal falta be és a sebtisztítást is alázatosan tűrte, néha csóvált egyet. Aztán megkapta az infúzióját, ekkor értem oda. A hangomra csóvált, bár lehet, hogy csak csípte a tisztítófolyadék, de nekem nem úgy tűnt.

Betették a helyére, s láttam, éreztem, hogy valamit akar. Odaültem mellé, hogy kigubancoljam az infúzióból, ő utolsó erejével felállt és a vállamra hajtotta a fejét. Kértem, hogy üljön le, nem elég erős ehhez. "El fogsz esni, Baba, ülj le, légy szíves!" - mondogattam, de ő odadőlt és mély levegőt vett. Ezt követően pedig már minden gyorsan történt. Az öreg kutya összecsuklott, látszott, hogy alig vesz levegőt, a kis test összerándult, majd maga alá pisilt. Gyorsan alátettem a pelenkát, hogy ne kelljen a saját vizeletében meghalni, még mondtam is neki, hogy vigyázok rá, de akkor sem fogtam fel, hogy tényleg távozik. Csóvált egyet és... Nem vett többé levegőt. Azt akartam, hogy engedjük el, ne szenvedjen, azt akartam hinni, hogy ez a döntés még meghozható, de MillióÉvesMüzli bácsi addigra már nem volt velünk. Jóllakottan, egy furcsa, maga által teremtett gazdis képpel a fejében örökre elbúcsúzott. Amit pedig még a szája mozgásának véltem, sajnos nem volt más, mint egy kupac lárva, akik épp akkor törtek maguknak utat a külvilág felé...

Mi viszont emlékezni fogunk rá mindörökké, s köszönjük Lizáéknak, hogy ők nem mentek el mellette. Nagyon sajnáljuk, hogy nem segíthettünk...