A FUTRINKA EGYESÜLET ALAP TEVÉKENYSÉGI CSOPORTJÁNAK BEMUTATKOZÓ BLOGJA

A FUTRINKA EGYESÜLET ALAP TEVÉKENYSÉGI CSOPORTJÁNAK BEMUTATKOZÓ BLOGJA

2011. szeptember 18., vasárnap

A hét kutyája: Ronin, a rhodesiai ridgeback (Ronin sucht ein Zuhause)

Általában a védenceinkkel "egyszer" találkozunk. Akkor, amikor megmentjük őt és gazdához kerüléséig gondozzuk, szocializáljuk, szeretgetjük. Vannak persze olyanok, akik vagy saját viselkedésük okán vagy a gazdák döntése miatt kerülnek vissza a gondozásunkba. Szerencsére belőlük sokkal kevesebb van. És vannak, akiket folyamatosan látunk, mert csak egy-egy kitekintésnyi időre távolodnak el tőlünk, de valahogy mindig visszatérnek. Ilyen pedig egyetlen egy van: Ronin, a livernose rhodesiai ridgeback.

Ronin 2005-ös fotója a gondozásba vétel pillanatáról Székesfehérváron
 Ronin története 2005-ben kezdődött, s nem kétséges, hogy az az egyesületi szempontból kezdetnek tekinthető időpont valójában csak a folytatása lehetett valaminek: Ronin vándorló életének. Akkor még sok mindent nem tudtunk, amit mostanra már tudunk. De ahhoz már akkor sem fért kétség, hogy Ronin maximálisan megbízható, nagyon jó idegrendszerű, tökéletesen kiegyensúlyozott, tekintélyt parancsoló kutya. Akkor járt kb. az 5. életévében. Oltva, chipezve, ivartalanítva adtuk őt örökbe.


Robosztus és gyönyörű
 Aztán jött az első vihar és Ronin megszökött az örökbefogadóitól. Ekkor derült ki, hogy Ronin minden jótulajdonsága mellett sajnos extrém módon viharfélő. Mondhatnánk, hogy Ronin nem került többet elő, ami sajnos ilyen esetekben előfordul, hiszen egy pánikban lévő kutya csak a menekülésre figyel, s semmi másra, de Ronin évekkel később hírt adott magáról. Az örökbefogadási helyétől több száz km-re bukkant fel ismét.

Ronin visszakerült, kennelbe kényszerült, mert ideiglenes befogadót nem találtunk számára. Meg kellett állapítanunk, hogy elteltek az évek, s a kóborlás vagy nem megfelelő tartás sem segített abban, hogy korábbi szépségében tündököljön: szőre kopott volt és foltokban hiányzott, s valamikor egy baleset is érhette, mert az egyik hátsó lábára alig észrevehetően sántít egy korábbi, nem kezelt törés miatt. Mindemellett megmaradt a mi barátunknak, aki a  közeli ismerősöknek puszit oszt, tökéletesen sétál pórázon, kutyakompatibilis és továbbra is viharfélő. Ennek az egyik viharos éjszakán a kutyaház látta kárát, félelmében gyakorlatilag gyújtóssá aprította.

Ronin végül ideiglenes befogadóhoz költözhetett, ahol elfoglalta a fotelt, s kényelemben érezhette magát, ahol maximálisan oda tudtak figyelni az igényeire. Hirdettük őt mindenhol, de sokáig nem akart jönni a megoldás, mi pedig már mindannyian rendelkezünk kutyával, magunkhoz venni nem tudtuk őt. (Pedig jaj, olyan szívesen megtenném még most is, három kutya mellett egy panelban viszont ezt nem tehetem meg.) Végül osztrák partnerünk révén érkezett a segítség és Ronin Ausztriába költözött.

Figyelmes, békés és csendes
Minden szép volt és jó, el voltak ájulva Ronin barátságosságától, kedvességétől, s hatalmas termete ellenére bújós, ragaszkodó személyiségétől, természetes intelligenciájától. Nagyon szerették őt. Egy év telt el, kaptunk kirándulós, összebújós fotókat. Aztán jött az a bizonyos viharos időszak... Egymást érték a viharok, gyakorlatilag folyamatossá vált a dörgés, villámlás. Ronin pedig nem szűnt meg viharfélőnek lenni: hiába minden próbálkozás, ő az első jelekre bepánikolt és gyakorlatilag néhány hét alatt lebontotta a család házát. Az utolsó csepp az volt, amikor félelmében kiment a bezárt ablakon.
Ronin visszakerült. Ideiglenes befogadónál él, akik sajnos hamarosan elköltözni kényszerülnek, s az új helyre Ronin nem mehet velük. Így újra - immáron sokadszor - megkíséreljük a lehetetlent: új és szerető otthont találni Ronin számára.

Roninon még most sem látszik a kor
Ronin elmúlt tíz éves, de aktív, egészséges, jó kondíciójú kutya. Hajlamos a bőrbetegségekre, minden pszichés terhelésre szőrhullással, kopással reagál. A pajzsmirigye már nem tökéletesen működik, így az odafigyelést igényel. Szobatiszta, pórázon szépen sétál, más kutyákkal jól kijön, bár kan kutya mellé csak felügyelettel adható. Lakáskutya volt, nem is szeretne kertes házban élni, számára a séta azt jelenti, hogy a gazda és ő egymás mellett róják a köröket. A lakásban tökéletesen viselkedik, nem ugat feleslegesen. Mindenkivel barátságos, agresszív megnyilvánulása ember felé még véletlenül sincsen. (Az állatorvosnál mondjuk érdemes odafigyelni, mert nem rajong a vizsgálatokért.) Ronin hatalmas, tekintélyt parancsoló, ha valaki fél egyedül élni, Ronin mellett nem lesznek ilyen gondolatai sem. Viszont Ronin viharfélő, így olyan helyet keresünk, ahol gyakorlatilag a nap 24 órájában a gazdája mellett lehet, vagy mindig van, aki oda tud figyelni rá, s ha jön a vihar, beengedi valami sötét, megnyugtatóan szűk helyre.

 Ronin most már tényleg a véglegest, az igazit keresi. Érdeklődni az info@futrinkautca.hu e-mail címen lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése