Állati jó az MKB Veszprém!

Aki egy icipicit kedveli a kézilabdát, az biztosan ismeri az MKB Veszprém csapatát is, az élvonalról nem lehet nem tudomást venni. Veszprém megyei elszármazóként bennem ők - különböző neveken ugyan - de a minőség, a megbízhatóság és a fair play szinonímájaként rögzültek, a sportág iránti alázatuk, küzdeni akarásuk, vitalitásuk tiszteletet parancsol. Szurkolóként az izgalom, az üvöltéstől kidülledő nyaki erek, a jóleső elégedettség vagy a fájdalmas, vesztett csatához járó elkeseredettség az, amit ők jelentenek. Egyet viszont biztosan nem: az oda nem figyelést, az unalmat.

A Karácsony környéki időszakban ismert emberek jelennek meg jótékonysági akciókban, s sokszor a tiszavirág életű celebecskék is ilyen rendezvényekhez csatlakozva igyekeznek megragadni a hírnevet, megmutatni magukat még egyszer a médiaüzenetek befogadóinak. De nem szabad azt hinni, hogy csak az van, amiről az újságok írnak, a TV beszámol. Mert van más is.

Az MKB Veszprém csapata azonnal és önként csatlakozott jótékonysági akciónkhoz, ahol a tavalyi évhez hasonlóan az idén is ismert és elismert emberek dedikálták a Futrinka Egyesület igényes, egyedi tervezésű, heti bontású, A5-ös méretű, spirálozott határidőnaplóját. A Csapat aláírt 10 darab határidőnaplót, hogy mi elárverezhessük, s a teljes bevételt védenceink ellátására fordíthassuk.

Tették ezt azért, mert ők is szívükön viselik az árva állatok sorsát, és mert a minőség, az előremutató tettek, stratégiai gondolkodás területén még akkor is sok bennünk a közös, ha amúgy egy kívülálló számára nincs bennünk még csak hasonló sem.

Igaz, nem volt ott a tévé, nem adta hírül egyetlen bulvárújság sem, de megtörtént. Az MKB Veszprém állati jó. De ezt ki merné vitatni?

Maradt még öt dedikált naplónk! A dedikált határidőnaplókra a felajánlott vételi ár megírásával a licitfutrinka@gmail.com e-mail címen lehet licitálni. A licit 2012. február 29-ig tart.

A jótékonysági licitből befolyt összeg: 22.000 Ft.

Hétesi Mikulás: inkább benyomások, mint beszámoló

Az ember alapvetően - bevallva vagy titkoltan - de mindenhová elvárásokkal érkezik. Felnőtt életünk részét képezi az, hogy van valami előfeltevésünk, prekoncepciónk, akármihez is fogunk, akármihez is kezdünk. Tagadhatom, hogy én ilyen vagyok, de amikor megálltunk Ózdon, a vasútállomás előtt, elgondolkodtam a dolgaim mikéntjeiről, miértjeiről. Megbíztam ismeretlen emberekben, akik az ózdi Hétesi-telepet karolták fel, de őket magukat nem ismerem. Mi lesz, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy terveztük, ha nem jó ajándékot hoztunk, ha nem a jó emberekkel egyeztettem, ha nincs is ránk szükség és egy nagy, felfújt lufi az egész. Mi lesz, ha csak letesszük a csomagokat és nem látok semmit, amiről azt mondhatnám: megérte. Sok időm nem volt gondolkodni, mert az ottani szociális támogató, Gergő már integetett.

Túl fiatalnak gondoltam ahhoz, hogy komoly munkát végezhessen egy ilyen telepen. Túl gyereknek, hogy elfogadják, túl fehérnek, hogy adjanak a szavára. Megnéztük az Alkotóházat, aztán befutott Kriszta is, az én szempontomból főszervező-koordinátor, s percek alatt Mikulássá lényegült át. Úgy tűnt, hogy mindenki tudja a dolgát, ismeri a koreográfiát, csak mi éreztük magunkat ügyetlennek, esetlennek és továbbra is kiszolgáltatottnak. Együtt indultunk a telepre.

A Hétesi-telep a fotókon nem jön át. Ez az a hely, ahová azt gondolnám: idegen, bőrszíntől függetlenül nem lép be. Egy zárt mikrokozmosz a maga színes zavarával, az általam ismert emberek által vallott nézetektől távol, a létminimum peremén. Nincs mit szépíteni, a nyomor nem vonzó látvány, ha csak képen látja az ember vagy elmesélik, annyit érzékel, hogy egy csomó gyerek, láncos kutyák, a gazdák hozzáértésétől függően meszelt vagy meszeletlen, kerítéssel rendelkező vagy csak puszta előterű porták, szemét - mindez festői környezetben. Hétesi-telep, Ózd, valószínűleg a világ vége is egyben.

Továbbra is aggaszt, hogy nem tudom a rendjét az átadásnak, nincs rögzített feladatom. Gergőt próbálom kérdezni, de egyszerre szervez mindent és csak félig hallom, amit mond, mert közben már gyerekek jönnek a kocsihoz, és ők is beszélnek. Udvariasan "nevet cserélünk", a sajátomat a nap során többször vissza is olvassák, mert a dobozokra is rá van írva - köszönhetően az adományozóknak. Amikor épp nem "nénike" vagyok, akkor van nevem. Körülöttem a Roxánák-Violák-Borókák forgataga, a fiúk nem ilyen nyitottak, ők csak úgy vannak mellettünk, szemlélik az idegent. A szemem sarkából látom persze őket is, de aztán végre eljut hozzám Gergő hangja, hogy megyünk és adjuk a csomagokat.

Megyünk. Hová? A házak két sorban és a dombon. Mindenhová bemenni képtelenségnek tűnik, de Kriszta Mikulás határozott léptei azt sugallják, hogy márpedig így lesz. Sorban, lista szerint haladunk. Gergő előre mondja, hogy a következő házban hány lány és hány fiú, én a csomagokat önként cipelő krampuszaimat menedzselem, koordinálom, szemmel tartom, de mind megbízható: ott vannak mellettem, amint mondom, hogy hány csomag kell, már adják is és viheti a csapat a házba. Megtisztelő, hogy ezek az emberek beengednek az otthonaikba. Akármekkora a szegénység, a vendégszeretetük, vagy még inkább, hogy eltűrik, hogy ott vagyunk azokkal, akiket ismernek és tisztelnek, és akik előtt én is csak kalapot emelni tudok, lenyűgöz. Közben már úgy érzem, hogy képessé váltam a párhuzamos beszédre is, több dimenzióban hallgatok történeteket és válaszolok, új nevek csapódnak a korábbiakhoz. Szép lassan haladunk, a Mikulás bemegy, név szerint szólítja a gyerekeket, mindenkit ismer amúgy is - Kriszta, ez hihetetlen, de komolyan! - a gyerekek átveszik a másik, Krisztáék által szervezett ajándékcsomagjuk után az általunk készítettet is. Örülnek.

Ahogy haladunk a házak között, egyre több gyerek csoportosul körénk, egyre többen segítenek, akarnak segíteni a cipekedésben és érzem, hogy közel a sokk: nem bírom a káoszt és ez az egész lassan beláthatatlanná válik. Megegyezek a krampuszokkal, hogy egyesítjük az erőket és nem sétálgatnak egy-két csomaggal, mert nem tudom, hogy kinél mi van. Rendnek kell lennie, az én kissé autisztikus világomban nincs olyan, hogy minden van valahol. Pontosan tudnom kell a valahol földrajzi koordinátáit. Ahogy fogynak a csomagok - gelen bemegy mindenhová, viszi, átad, amiért köszönet jár neki is - egyre felszabadultabb leszek, a felügyelői teher enyhül, újra beszélgetek, odaadom a sálam a fázós lánynak és gondolatban tizenkét gyereket örökbefogadok, valamint megmentem az összes láncos kutyát, különösen azokat, akiknek nyakörv helyett csak rongy vagy maga a lánc van a nyakán vagy egyéb probléma miatt állatvédőként már azonnal hoznám is őket. De nem tehetem, ez most vendégség, nem az én szabályaim szerint, mégha a szívem meg is szakad.

Gergőt mindenki ismeri, tiszteli, elfogadja. Hány éves lehet? Mi van benne, amit én nem láttam meg elsőre, és mégis ott van, hiszen úgy járkál a telepen, mint aki otthon van. Hihetetlen dolgot visz véghez, nem is értem az egészet. Bölcsessége fiatalos lendülettel párosul. Közben egy történetbe beleszűrődik a "két fiú, egy lány", megint keresem a csomagokat, de már ott is vannak, valójában nem csinálok semmit, mert a segéd-gyerkőcök is figyelnek, úgy tűnik, hogy minden nagyon flottul megy, s ehhez nekem vajh' kevés közöm van. A gépezet működik, a csomagok fogynak, Kriszta még mindig Mikulás és meg kell mászni a dombot, mert ott is élnek emberek. Egy kislány a legnagyobb csomagokat kiválasztva egy nagy dobozt cipel. A legfelső házban laknak, maguknak szeretné, tavaly ötüknek csak egy jutott. Jogos igény, ha már ennyit cipekedett, élelmes és amúgy is kedves, csacsogós kislány. Mindegyiküknek adnék én mindent; esélyt, lehetőséget, meleget, s közben be kell látnom: minden ellenére az ő gyermekkoruk így boldog. Mindenki ismer mindenkit, van társaságuk, nem ülnek a tévé előtt, szervezik az életüket, praktikus dolgokat tanulnak és nyitottak a világra, mégha az a világ zavarbaejtően szűkös is. A kisfiú az ezüst bomber dzsekiben, lógós ülepű nadrágban már úgy jár, mint egy felnőtt. Az arcán sárfoltok jelzik, hogy nem makulátlanul jó, de ha a sár nem lenne: a szeme is elárulja. Csibész. Négy éves. Azóta is, ha csak rá gondolok, mosolyognom kell.

Megfogadtam, hogy nem ígérek senkinek semmit, nem is teszem, de a szívem mélyén annyi mindent megígérek, hogy rendszerezni sem tudom. Az összes problémám olyan kicsinek tűnik ott állva a telepen, mintha nem is lennének. Nincsenek. De annyi mindent tehetnék még, annyi lehetőségem lehetne. Megálljt parancsolok, mert az Ígéret Földje nem ez, a jelent kell átélni nekem, a jövőt majd túlélik ők.

Az utolsó csomagokat is átadjuk, ezek voltak a legnagyobbak, a cipekedő elnyerte jutalmát. A kocsikhoz indulunk, gyorsan megbeszéljük, hogy ki követ kit és hátra hagyjuk a telepet, de csak fizikailag, az élményeket nem kevés idő lesz feldolgozni, ebben biztos vagyok. Az Alkotóháznál kipakoljuk a maradékot: még mennek máshová is, oda is kell, átadjuk a százhalombattai iskolások rajzait Krisztának, de az előadásba, az esti programba már nem tudunk bekapcsolódni: indulni kell haza. Adrienne, a riporter és a fotós maradnak.

A ködön át lassan hagyjuk el a várost, melyet mi, azok, akik ott lehettünk, nem fogunk elhagyni soha. Velünk lesz mindig, amikor reménytelennek tűnnek a dolgaink, hogy tudjunk örülni annak, amink van: hogy élünk, hogy van kihez szólnunk. Ahogy ezt megtanították nekünk.

------------------------------

Szeretném megköszönni minden tagunknak, önkéntesünknek, támogatónknak, ismerősünknek, munkatársunknak, annak a sok embernek, aki segített abban, hogy a szükséges 250 csomag összeálljon. Jelentem: mindegyik célba ért és örömet okozott. Nem tudom megmondani, hogy melyiket ki kapta, de nem is ez a lényeges: ismét bizonyítottuk, hogy ki tudunk állni azért, hogy olyanok számára is ünnep lehessen az ünnep, akiknek erre nem lenne más lehetősége, hogy össze tudunk fogni akkor is, amikor nekünk sem egyszerű az élet. Megható volt egyben látni azt a sok-sok Mikulás-csomagot, mert mindegyik mögött egy-egy ember rejtőzött, aki a leírásnak megfelelően pakolta a csokit, gyümölcsöt, rajzeszközt, egyéb apróságot, egy-egy emléket. Köszönjük!

Ingyen yorkiek?

Kudarcot vallottam, bevallom.

Sejtem, hogy a postot megnyitók 99%-a ingyen szeretne magának, az anyukájának, az unokájának, a nem tudom, hogy milyen családtagjának vagy ismerősének ivaros és fiatal, extra mini yorkie kutyát, akinek majd ő megoldja az ivartalanítását, ha annyira ragaszkodunk hozzá, persze előbb egy alom az fontos lenne. És sajnos nem tudna áldozni annyi pénzt a kutyára, amennyibe egy yorkie kerül, de nagyon jó gazdi lenne.

Kudarcot vallottam, mert már hetek óta nem tudok megfelelő gazdát találni három yorkie védencünknek: Cukinak, Macinak és Dózinak. Rengetegen jelentkeztek, de ezzel nem nagyon kerültem kedvezőbb helyzetbe, mert a végén már eljutottam oda, hogy senkinek nem hittel el azt sem, amit kérdezett és a sok-sok őrület mellett a normális érdeklődőknek sem tudtam örömmel és lelkesedéssel válaszolni. S végül kiválasztottam valakit a kan kutyának, de a helyszíni ellenőrzés alapján nem adtuk őt mégsem örökbe. Így továbbra is három yorkie kutyának keresünk gazdát.

Cuki és Maci kizárólag együtt fogadható örökbe. A két idősebb (tényleg idősebbek, de nem extrém veteránok azért) szuka együtt nőtt fel, nem szeretnénk őket elválasztani. Mind a ketten barátságos, lakáshoz szokott, rendszeresen kozmetikázott, prémium tápon tartott kutyahölgyek. Rendelkeznek az előírt védőoltásokkal, chippel és mind a ketten ivartalanítottak.

Dózi egy kicsit nagyobb termetű, középkorú yorkie kan, őt egyedül szeretnénk, lehetőség szerint másik kutya mellé örökbeadni. Ő is barátságos, lakáshoz szokott, rendszeresen kozmetikázott, prémium tápon tartott kanocska. Neki is megvan minden szükséges oltása, van chipje és ivartalanítva van.

A kutyákra érdeklődni KIZÁRÓLAG e-mailben lehet, de tényleg a legjobbnak szeretnénk odaadni, nem számít, hogy ki hányadiknak ír, az számít, hogy milyen lehetőségeket ajánl.

Amire kérem, hogy mindenki figyeljen:

- kizárólag akkor vesszük komolyan a bemutatkozó levelet, ha az írja, aki ténylegesen örökbe szeretné fogadni a kutyákat, tehát nem más nevében jár el,
- biztosítani kell a megfelelő tartást, ebbe beleértve a prémium tápot, kozmetikát és szükség esetén az állatorvosi beavatkozásokat,
- nem hátrány, ha a leendő befogadónak van kutyás tapasztalata, amelyről röviden ír is nekünk,
- a yorkie szukákat csak úgy lehet örökbefogadni, ha azt a területileg illetékes ebrendelet nem zárja ki, hogy két kutyát tartson valaki,
- albérletbe és Budapest 50 km-es körzetén kívül nem adjuk őket örökbe,
- a kutyákat nem elhozni vagy megmenteni kell tőlünk, mi visszük majd örökbeadni és tényleg csak a legjobb helyen hagyjuk majd ott őket, örökbefogadási szerződéssel,
- mi olyan gazdát keresünk, aki társat keres és nem csak a fajtatiszta, apró termetű, "cuki" kutyákat látja bennük, de az sem baj, ha tudja, hogy mit jelent maga a yorkshire terrier, mint fajta.

Ha mindezekkel még nem sikerült mindenkit elriasztanom, akkor a bemutatkozó e-maileket ide várjuk azoktól, akik mindezek után is tennének egy próbát Cuki és Maci, valamint Dózi örökbefogadására: info@futrinkautca.hu

Előtte-utána avagy ezért csináljuk

Általában mire egy kutyát elkezdünk hirdetni, addigra nagyon kevés látszik abból, amilyen állapotban hozzánk került, pedig sokszor testileg, lelkileg összetört, állatorvosi ellátásra, illetve rehabilitációra szoruló kutyákat veszünk gondozásba. Vagyis most átmenetileg sajnos új "alapos" esélytelenek nem is érkezhetnek, mivel a meglévő kutyáink havi fix kb. 150.000 Ft-os panziós költségét, esetleges orvosi ellátásnak fedezetét sem tudjuk előteremteni, de dolgozunk azon, hogy újra tehessünk csodát. Kicsi csodákat, nekünk mégis fontosakat.

Bálványt a 2010-es karácsonyi ajándékozásunkról hazafelé menet szedtük össze sérülten, véresen az út széléről. Valószínűleg autóbaleset érte, mert több helyen zúzott, nyúzott, illetve szúrt sebei voltak. Szinte a teljes testén le kellett borotválni a szőrt, hogy mindenhol le lehessen fertőtleníteni. Szerencsére törése sehol nem volt, így műteni nem kellett, s fiatal kutya lévén hamar össze is szedte magát. Az eredeti gazdája nem kereste, így olta, chipezve, ivartalanítva Debrecenbe költözött gazdához, ahol a beilleszkedését követően egy kis lakásátalakítással tette próbála a gazdái türelmét. Családja megküzdött a feladattal, kutyaiskolába is jártak, hogy Bálvány vagy új nevén Daddy zökkenőmentesen élhessen velük.

Dominó az ózdi gyepmesteri telepről került a gondozásunkba. Dominó soványan és gombás bőrfertőzéssel érkezett hozzánk, de a jó tartásnak köszönhetően villámsebesen gyógyult. Eredeti gazdái valószínűleg egy vérszomjas fenevadat akartak belőle nevelni, erre utal a házilag vágott füle is, de hiába a zord külső, ha bárány szívet takar. Dominó ugyanis egy mindenkinek majd szétesős, rendkívül barátságos, ragaszkodó, kiegyensúlyozott, ámde szökésre erőteljesen hajlamos kutyaként sem házőrzésre nem volt alkalmas, sem arra, hogy egyáltalán tartósan a kerten belül maradjon. Nagy testű kutyát nehéz benti tartással örökbeadni, de mi nem akartuk alább adni és megérte várnunk, hiszen amellett, hogy Dominó kennelsori napjai alatt az összes kijáró önkéntes napjait bearanyozta és akivel csak találkozott, mindenkinek elrabolta a szívét, álom gazdit is kapott, akivel kutyaiskolába jártak, s olyannyira komolyan vették a dolgot, hogy mostanra már a bemutatócsoportban is szerepelnek.

Héli divatos kutya, mondhatni: nem szorulhatna segítségre. A divat egyben azt is jelenti, hogy a szaporítók szeme is felcsillan, hiszen kisebb beruházással, lezsarolva egy szuka kutyát több tucat kölyköt szórhatnak szét az országban vagy küldhetnek az olasz kamionokkal külföldre. Héli valószínűleg egy ilyen helyen élhetett, emberi kontakt nélkül. Erre engedett következtetni az elhanyagolt, berohadt szőrzetén kívül az is, hogy kezdetben kizárólag a kutyákkal tudott kommunikálni, az emberektől tartott, nem értette, hogy mikor mit csinálnak. Lakásban soha nem élt, nem is érezte magát biztonságban és a szobatisztaságot hírből sem ismerte. Társasági kutyaként valakinek sok pénzt hozhatott a konyhára... Aztán egy szép napon az Illatos úti gyepmesteri telepen landolt, s nem kellett senkinek. Mi kihoztuk őt, s ideiglenes befogadóhoz került, ahol hatalmas türelemmel és sok-sok szeretettel lassan-lassan kutyát csináltak belőle, de így is csak a második örökbeadása járt sikerrel, az első helyen nem tudott összecsiszolódni a családdal, így rövid idő után feladták és visszakerült. De talán ez kellett ahhoz, hogy végül a számára tökéletes otthont kaphassa meg, ahol elfogadják furcsaságait, s minden ellenére imádják őt.

Szinte az ország minden tájáról volt már a gondozásunkban kutya, kapcsolatban állunk vidéki gyepmesteri telepekkel és figyeljük a híradásokat is, valamint egy-egy esetben úgy keresnek meg minket, hogy segítsünk. Vukmir esetében is így volt. A budaörsi gyepmesteri telepről jelezték, hogy van egy szetter-basset mixük, akinek szőrproblémái mellett a szemével is gond van, ők pedig nem tudják vállalni a műtét költségeit, s mivel ez a kutyát zavarja, így nem jósolnak neki sok esélyt. Bár akkor sem álltunk túlságosan fényesen anyagilag, de mérlegelve a lehetőségeinket, igent mondtunk. Vukmir ideiglenes befogadóhoz költözhetett, s hamar kiderült, hogy egy kelekótya, barátságos, jól motiválható, csupaszív jószágra tettünk szert. A szemét megoperáltattuk, a bőrproblémáját kezeltettük, s bár voltak visszaesések, lassan örökbeadható állapotba került. Eddigre viszont a befogadója szobatársa is elbukott: hazavitte Vukmirt a saját családja számára, akivel ennél jobb dolog nem is történhetett volna.

Persze nem mindenki olyan szerencsés, hogy már gazdis kutyaként tudjunk róla beszámolni, de azért ők is indulnak valahonnak, sőt valamelyikük már el is ért valameddig, csak a családi képek hiányoznak. Daisyt, a 3-4 éves staffordshire terrier szukát az eredeti családjából hoztuk el idős társával együtt, ahol válás miatt már nem foglalkozott vele senki, altatásra szánták, de aztán még arra is sajnálták a pénzt... Daisy csonttá soványodva, összetörten érkezett, de hamar megértette, hogy most már jó dolgok fognak vele történni. Ideiglenes befogadójánál nagyon gyorsan beilleszkedett, a másik kutyával is tökéletesen kijön, a család kisgyermekével is barátságos, mint ahogy általában az emberekkel is. Játékos, aktív, de emellett a lakásban nyugodtan viselkedik és szobatiszta. Oltva, chipezve, ivartalanítva keres magának új otthont, benti tartással.

Arla még egy éves sincs, de már altatás várta: az ajkai gyepmesteri telepen ki is tűzték az altatás napját, amikor közbeléptünk és két kenneltársával együtt segítő kezet nyújtottunk számára. A feketesége miatt láthatatlan kutyának esélye sem volt, hogy valaki örökbefogadja a telepről, s ez sajnos általánosságban is igaz hasonnló színű társaira, akik tucatjával veszítik életüket különböző befogóhelyeken, de sajnos nem csak ők. Évente több ezer kutya veszíti életét úgy, hogy senki rájuk sem néz. Arla viszont szerencsés volt: eljöhetett. Tárnoki kennelsorunkon szép lassan rájött, hogy a póráz nem harapja le a fejét, a felé nyújtott kéz simogat vagy jutalomfalatot ad, hogy a többi kutya mind barát. Arla egy apportos, kiemelkedően jó agyú, gyorsan és örömmel tanuló, más kutyákkal jól kijövő (bár egyes egyedekkel dominanciára hajlamos), játékos, csupaszí kutya. És fekete. De talán-talán valaki átlát a külsőn és beleszeret a belsőbe. Arla bármikor kész költözni, oltva, chipezve és ivartalanítva van, s akár ideiglenes befogadót is keres, ahol a gazdára találásáig megtanítanák neki a lakásban élés szabályait is, növelve ezzel örökbefogadási esélyeit. Arla gazdikereső videóját is érdemes megtekinteni: a hölgyemény igazi trükkös kutya.

Ezek vagyunk mi, az "alaposok". Ezért csináljuk, mert bár sokan mondják, hogy kiskanállal merjük az óceánt, nekünk a cseppek is számítanak.

Gazdára váró kutyáinkkal a http://www.futrinkautca.hu/ oldalon lehet megismerkedni. Ideiglenes befogadók jelentkezésének is nagyon örülnénk! info@futrinkautca.hu

Aztán ... fröccsen az arcomra és kicsit bosszús leszek...

Játék és kacagás a kifutón

Minek és miért és különben meg hogy-hogy... De tudom a választ is, az én hibám, sosem tanulom meg, hogy az erős sugárban kifolyó víz, ha akadályba ütközik ezernyi cseppjével visszafelé indul. Így jártam. A slagozás nem volt, nem is lesz az erősségem. Valójában mindegy. Tisztán érkeztem, de irtózatosan piszkosan megyek haza. Mindig ez van, mert itt nem lehet "úrinőnek" maradni, itt az emberre kutyák ugrálnak, meg amúgy is koszolódik, hiszen takarít, mosogat, sétáltat, pakol, kiemel, összerendez, átmászik. Ez egy ilyen hely.

Lelkileg megfáradva érkeztem, amit fizikai fáradtsággal is megkoronáztam: napok óta nem jut időm az alvásra, pedig nincs nagy alvásigényem. Lelkileg szerencsére ezen a helyen mindig feltöltődöm, sokat jelent, hogy nem kell semminek látszanom, nem kell okosnak, szépnek (idézet by Oláh Ibolya) lennem, nem várja senki, hogy megfeleljek. Itt élnek a kutyáink, a mentett ebek, legalábbis egy meghatározó részük. Többen már évek óta.



Floki mindig boldog

 Amikor Flokival sétálunk, eltöprengek: mi lehet annál fontosabb, mint nyomot hagyni, s egy pillanatra tervezgetni is kezdem, hogy én hogyan fogok... De Floki eltereli a gondolataimat, mivel minden fűszálnál megáll, ő is nyomot kíván hagyni, fűszálanként jelöli körbe az amúgy nem is hozzá tartozó területet. A séta még nem teszi földbirtokossá, ő viszont ezt nem így gondolja. Kezdek türelmetlen lenni, s megjegyzem, hogy a semmit nem lehet lepisilni, s ő mintha megértené: a semmibe jelöl. Ha a semmit is lehet, akkor hosszú lesz az út, gondolom. Floki nevet. Aztán labdázni akar, de azt pórázon nem lehet, úgyhogy visszakocogunk a kifutóra és labdázunk rendületlenül. Sosem szerettem kislabdát hajítani, nem is voltam jó benne, most meg dobálom önként, hogy boldoggá tegyek egy fekete, senkinek sem kellő, idősödő, hályogosodó szemű kutyát.

"Cat-erpillarék" vacsoráznak

Zoé felken a falra. Elugorhattam volna, négy éve ismerem és mégis időről időre megtörténik. Kőagy imád, engem pont annyira, mint mindenki mást. Az ő egyszerű világában én egy simogató kéz vagyok, illetve egy alattvaló, akit le lehet dominálni. Nem több, nem kevesebb és ez jó is így. Zoé sem kell senkinek, gondolom, persze nekünk nagyon is hiányozna, ha mégis kellene. Azért elengednénk. De a kenneleknek így lesz neve, hogy elengedünk valakit, aki amúgy nagyon a szívünkhöz nőtt. Így marad Skuló kennele az I/2., pedig Skuló már rég nem lakik benne vagy Dorka kennele (II/1.) sem lesz másé, hiába adjuk oda másnak. Aki sok időt tölt el Tárnokon, arról kennelt nevezünk el. Ezen jót mosolygok, s magamnak vindikálom a tárolót, az az én felségterületem, ott én szoktam pakolni. Ezt persze könnyű megnyernem magamnak, ha a nagy többség fél az egerektől. Én szerencsére nem félek, bántani sem tudom őket, viszont tény: rengetegen vannak és ahogy jönnek a hidegek, mintha egyre többen lennének. Sosem jó ómen fényes nappal egérkéket látni A-ból B-be haladni. Főleg nem, ha az önkéntes kennelsori macskáink - Johnny Depp, Pilicke és Konkáv - páholyból nézik az eseményt. Nekik is kellene valami megoldás... No, nem az egereknek!

Sétáltatok, hol a kifutón, hol egészen benn a településen, ahogy kedvem tartja vagy az adott kutya igényei megkívánják. Nem állok meg egész nap, de eszembe sem jut, hogy megállhatnék, hiszen ha még kicsit sietek, egy kutyát kivihetek újra vagy taníthatok valamit vagy csak beszélgethetek Vilivel, aki szintén kutya. Úgy gyaloglok, hogy kisebb etapokban teszek meg összességében nagy távot, észre sem veszem, mégis égnek a kalóriák: ingyen fitness, ami ráadásul egy tucat kutya számára maga a boldogság. Mindenki nyer. Ritkán adódnak az életben ilyen helyzetek.

Zoé jutalomfalatra várva

Mosogatni szeretek a legjobban, nem azért, mert tényleg azt szeretem a legjobban, hanem mert akkor már minden kutyánk számára végetér a nap, elfáradtak, tele van a pocakjuk és a thermo ajtós házaikban - kivétel Kapor, Henry vizslák és Indra dog, akik lerágták az ajtót, valamint Edna és Sherry, akik nem hajlandóak használni a házat és kosárban alszanak- puha pléden bóbiskolnak, épp csak annyira vannak ébren, hogy ha esetleg körbejár még valaki egy-egy jutalomfalattal, azt el tudják fogadni. Ilyenkor csend van és béke, minden a helyére kerül, azt gondolom, hogy kerek a világ. Ezért megyek. És ezért gyere el te is, hogy megtapasztalhasd.

Tárnoki kennelsorunkon 20-24 védencünk várja, hogy valaki megsétáltassa őket, foglalkozzon velük. Aki inkább takarítana, annak is mindig tudunk munkát adni. Hétvégente várjuk az önkéntesek rohamát, akik úgy gondolják, hogy mozognának egyet. Nem vagyunk zárt intézmény, nyitottak vagyunk, nyitottak lennénk: RÁD IS, szóval gyere!

Érdeklődni az info@futrinkautca.hu e-mail címen lehet a tárnoki kennelsor látogatási rendjéről.

Ha valaki a családjának azt adná Karácsonyra, hogy kihozza hozzánk egy alapos kutyasétáltatásra, s így egy emlékezetes programmal teszi őket gazdagabbá, ne fogja vissza magát. Mi az ünnepek alatt is ott leszünk, hiszen a kutyáknak sétálni, enni kell. Ha akad egy-egy segítő kéz, azért nem csak mi, hanem védenceink is rendkívül hálásak.

Mikulásunk Ózdra megy, segítsetek emberek!

A Futrinka Egyesület életében már hagyománynak számít a karácsonyi ajándékozás. Idén, tekintettel arra, hogy a legtöbb embernek csökkentek a lehetőségei, így sokan már annak is örülnek, ha a saját fájuk alá tudnak ajándékot tenni közeli családtagjaiknak, úgy döntöttünk, hogy egy másik decemberi ünnepre, a Mikulásra fókuszálunk. Ezen nap alkalmából tervezünk megajándékozni rászoruló gyerekeket, s lehetőség szerint egy kis műsorral is készülnénk.

Az évek hosszú sora alatt megtanultuk: minél távolabb van egy rászorulókat támogató szervezet Budapesttől, annál kevesebb lehetőséggel rendelkezik, hiszen az alapvetően is szegény vidékeken helyi támogatásra csak ritkán számíthatnak. Így mozdultunk el szép lassan a budapesti helyszínektől a vidéki lehetőségek felé, s ezt a szokásunkat most is megőrizve egy távoli célpontra tervezzük a "Futrinka Mikulását".

A tavalyi nágocsi karácsonyi ajándékozásunkról készült videó-összefoglaló megtekinthető ITT.

A Van Helyed Alapítvány, Ózd területén működik, az ún. Hétes-telepen igyekszik javítani a körülményeket, de nem felülről beavatkozva, hanem a közösség-építés eszközeivel operálva. A telepen rengeteg a gyermek, sokszor maguk a szülők is kiskorúak... Tudom, itt sokan legyintenek, hogy "ezeken már nem lehet segíteni". Mi hisszük, hogy az ajándékaink is segíthetnek abban, hogy ezek az emberek megtapasztalhassák: nem mondtak le róluk mások. Az oda születő gyermekek nem tehetnek arról, hogy nyomorúságos körülmények között élnek, nincs víz, villany, fűtés, sokszor élelemre sem futja, de aki oda született, az a világ végére ért, számára már a kezdeteknél elveszett a lehetőség.

Az Alapítvány által készített fotó a tavalyi
Mikulás járásról - a szervezet honlapjáról

A Mikulás Ünnep náluk hagyomány, így nem újat teremtünk, hanem kapcsolódunk valamihez, amit a Bódis Kriszta és a vele dolgozó szociális munkások már bevezettek, megvalósítottak, így nem leszünk csodabogarak, csak azok, amiről az egésznek szólnia kell: segítők, akik nyitottak a világra és érzékenyek a társadalmi problémákra, akik egy évben egyszer biztosan kitekintenek az emberek felé, hogy rajtuk is segítsenek.

A cél tehát 250 mikuláscsomag összeállítása, bárki, aki akár csak egy csomagot össze tud állítani, már hatalmas segítséget nyújt.

A csomag tartalmára vonatkozóan az alábbiakat kérnénk:

- legyen benne Mikulás figura, lehetőség szerint igazi csokoládéból, de nem kell hatalmas méretűnek lennie,
- legyen benne nem nyomódó déligyümölcs - narancs vagy mandarin,
- legyen benne valamilyen írószer - toll, ceruza, színesceruza, filctoll vagy bármi, amivel írni, rajzolni lehet

és ezen kívül bármi, amit az ajándékozó gondol.

Kérjük, hogy egy csomag összértéke se haladja meg az 1.200-1.500 Ft-ot, s egy hagyományos "nejlon Mikulás zacskóba" minden férjen bele, amit egy ajándékozottnak gondol a felajánló.

Az egyértelműen lányok számára készített csomagokat rózsaszín, az egyértelműen fiúk számára készítetteket kék szalaggal kérjük jelezni, a mind fiúnak-mind lánynak adható, "uniszex" csomagokon bármilyen egyéb színt használható a rózsaszínen és a kéken kívül.

A csomagok átadására várhatóan 2011. december 4-én, vasárnap kerül sor, aki személyesen szeretne jönni, kérjük, hogy jelezze, mert néhány autóval leutazunk majd.

A csomagokat 2011. december 2-ig lehet majd leadni Budapest területén több helyen, erről e-mailben adunk felvilágosítást. Kérjük, hogy a tervezhetőség érdekében, aki csatlakozik ajándékozási akciónkhoz, e-mailben jelezze a vállalt mennyiséget. Ezt a blogbejegyzés végére ki fogjuk írni, hogy lássuk, hogyan állunk az elérendő 250-es mennyiséghez képest!

Egyeztetni az info@futrinkautca.hu e-mail címen lehet. Reméljük, hogy idén is sikerül egy kis örömet csempésznünk a rászoruló gyermekek arcára - ez pedig csak veletek, segítőinkkel együtt lehetséges! Vigyétek a "Futrinka Mikulás" hírét, hogy olyanok is bekapcsolódhassanak, akik egyébként, a kutyamentés miatt nem követik Egyesületünk életét.

Segítsetek, hogy segíthessünk!

Eddig összesen 253 mikuláscsomagra érkezett hivatalos vállalás:

Tné B. Klára és családja - 5 db
Polgi és Réka - 13 db
V. András és dinaperon-Edit - 5 db
M. Áron és K. Zsini - 2 db
K. Dóra (PB2) - 4 db
gelenék - 4 db
K. Andi (Palást gazdi) - 5 db
Ágacska - 4 db
Bné P. Éva (Avee) - 4 db
H. Zsuék - 2 db
P1 Lotti - 2 db
N. Anikó (Fagyal gazdi) - 4 db
3cica - 3 db
Török Edina - 2 db
Limbacher Adrienn - 2 db
nmm66 Judit - 2 db
bkata - 2 db
moklin - 2 db
Szabó-Balogh család - 5 db
Lacza Edit - 2 db
Zsini apu + Zsini anyu - 6 db
Wichmann Anna - ? db
Hacskó Szilvia - 10 db
Honvári Kinga - 2 db
Kirinovits Éva - 2 db
Duncsi - 2 db
Igrényi Edina - 2 db
Ági és Laci - 2 db
M. Adri és családja - 6 db
Wieden Kriszta és családja - 3 db
Tóth Gizella - 3 db
K. Szilvi (PB2-n keresztül) - 1 db
Simon Dávidné - 2 db
Károlyi János - 2 db
Pálma és Yetike - 2 db
Baricz Ági - 10 db
Rácz Brigitta - 2 db
Drahony Edina - 8 db
Kerekes Orsolya - 2 db
Boncz Mariann - 10 db
Somogyi Dóra - 1 db
László Ágnes és kollégája - 14 db
Nagy Ágnes - 2 db
Aratóék (Cserba Ildikó) - 5 db
Faritz Judit - 2 db
Sz. Judit - 2 db
Jászfalvi Juditék - 13 db
Tóth Enci - 1 db
Monka - 10 db + 10 db
Szpéhi Fatime - 2 db
K. Judit - 5 db
Jánosi Béláné (Sikk gazdi) - 2 db
Vajda Emese - 2 db
Kozák Melinda (Ajka) - 10 db
Dobay Orsolya - 2 db
Tóth Blanka - 2 db
Oláh Ilona - 2 db
Kovács Ági - 2 db
Megyesi Dóri - 5 db
Hutira Zsani - 2 db
Gócza Ágnes - 2 db
Garas Ági - 4 db

Bódis Kriszta, az ózdi projektvezető küldött nekünk bemutatkozást, információt, hogy mindenki el tudja képzelni, hogy miben és kiket támogatunk:

Ötödik éve rendezünk Mikulás ünnepséget a Hétes-telepen, komplex integrációs programunk keretében. Mivel a hétesi 400 lakó több mint fele gyerek (kb. 250 gyerekünk van), nem csoda, ha nagyon várják ezt a már hagyományosnak számító, közös ünnepet. Közös, mert az év folyamán velünk dolgozó önkéntesek is eljönnek, hogy elkísérjük a Mikulást házról házra, énekelve, nevetve, és vidámságot, szeretet hozva. 

A szegény, de az „ünnepre kész” kis lakásokban már ünneplőben várnak a gyerekek, alig ismerünk rájuk, olyan megilletődött arccal tudnak ücsörögni. A Mikulás mesél kicsit, énekelünk, és névre kiosztjuk a csomagokat. 

Eddig -Isten segítségével- mindig lett támogatónk, és Mikulásunk, idén éppen ÖNÖK.

Fárasztó és lehetetlen feladatnak tűnik végigjárni így egy cigánytelepet, mégsem éreztünk soha valóságos fáradtságot. Biztos vagyok benne, hogy ez most sem lesz másként.

December 04-én az Ózdi Alkotóházunkban gyülekeznénk, reméljük vendégeink/támogatóink megtisztelnek minket látogatásukkal. Az Alkotóházban az év folyamán kétszáz telepi gyerekünk fordul meg az alkotó foglalkozásainkon és a korrepetálásokon.

Előadásaink és ünnepségeink alkalmával minden családunk képviseli magát, ilyenkor a „sok jó ember kis helyen is elfér” elvet gyakorlatban is alkalmazzuk. Így épül itt egy igazi, változásokra kész, reményteli közösség.

A rövid ünnepség után mindenki otthon várja be a Mikulást és az ajándékokat…

Néhány szó a programról:

Az Alkotásközpontú módszerre épülő mintaprogram ma Borsod megye egyik cigánytelepén (Hétesben) zajlik, ahol kézzelfoghatóak a változások. A program lényege, hogy az alkotó (teremtő, építő) magatartás megtapasztalására alapozzuk az életminőségbeli változásokat eredményező munkát a lakhatás, a foglalkoztatás, az oktatás és az egészségügy területén. Az öngondoskodást segítjük, nem jótékonykodunk, nem osztogatunk megalapozatlanul. Hacsak nem mosolyt és szeretetet, mert anélkül sem kreativitás, sem felzárkózás nem jöhet létre. Egy új generáció talál itt magára. A telep legkisebb gyereke is tudja, mi az önkéntes munka, szerencsére imádnak velünk dolgozni. Akár a közösségi tér salakozásáról, a padok felállításáról, akár a közösségi ház építéséről van szó. A körülmények még most is mostohák, nincs legálisan villany, a házakban nincs vezetékes víz, két közkútról lehet hozni a vizet, a budik is kint vannak, ráadásul rossz állapotúak. A programunk eredménye viszont, hogy idén -15 év sötétség után- visszavezették a közvilágítást. A lakbér és közüzemi díjait tisztességgel fizető családunknál újra működik a vezetékes víz-szolgáltatás. Foglalkoztatási programunk keretében egy telepi brigáddal az összes lépcsőt visszaépítettük a házakhoz, és a családok önkéntes munkában végzett lakásfelújításának árát jóváirattuk az önkormányzatnál. Ezzel gyakorlatilag rendeződtek a szociális lakások utáni lakbéradósságok, elmúlt a kilakltatás veszélye és sok család végre bejelentkezhetett a lakásába.

De a kamera és a fényképezőgép is természetesen vándorol kézről kézre, és izgalmas alkotások születnek. Nem lesz mindenki művész, de nem is ez a cél. “Keressük az utunkat” –fogamazta meg egyik tanítványom. “Mindig tanulunk valami újat, de magunkról is”- mondja a másik “Jobb ez, mint a disco”, teszi hozzá a harmadik. Egy budapesti író tanítványom pedig azt mondta, hogy “Kriszta mindenhol ugyanazt a módszert alkalmazza, legyen az roma telep vagy a belváros, és ami döbbenet, mindenhol működik.” Persze, hogy működik, mondom én, hiszen végső soron egyformák vagyunk mi emberek, egyformán érzékenyek, megerősítésekre, örömre, szépségre, jóra vágyók, a teremtésben gyönyörködni- az életben alkotni képesek. Ez a budapesti tanítványom sok követőnkkel együtt már barátságot kötött a telepiekkel. Roma, nem roma, telepi vagy középosztálybeli, celeb vagy óvodás önkéntesként sokan vesznek részt a közös programokban. Az Alkotásközpontú modell így teremt hidakat. A kultúrális, szociális, neveltetésbeli különbségeinkből fakadó hátrányokat egy támogató, inspiráló, motiváló közegben simán behozhatjuk. Közben egy kis elfogadást is tanulunk. Nem nyögvenyelőset, hanem felfedezőset. Különbözőségeink pedig gazdagító értékek lehetnek. Persze a szegénység és a hozzá kapcsolódó drámai problémák sokszor bénítóak. De nem fásulhatunk bele. Hozzáállás, elhatározás és cselekvés kérdése. Az alkotással fölébresztett kreativitás pedig örök segítség." (BK)

részletek:

cseppgyerek.blog.hu

Égjen egy gyertya értük is!

Ezekben a napokban az ember megemlékezik a halottairól, végigjárja a temetőket, találkozik a családja távolabb élő tagjaival, régi történeteket elevenít fel. Ilyenkor, bár általában rohanunk egyik helyről a másikra, mégis valahogy minden olyan békés. Emlékezünk.

Sokan, sokunk nem csak rokonait, barátait, ismerőseit, munkatársait, tanárait veszítette el, hanem olyan állatoktól is búcsúztunk, akik életünk egy-egy szakaszában fontosak voltak számunkra, akik meghatározták a életünket, akikhez odabújtunk gyerekként vagy ha fáradtak, szomorúak voltunk, s akikkel megoszthattuk örömeinket. Állatvédőként a veszteségek kiegészültek azokkal, akiknek nem tudtunk segíteni, akik a kezünk között mentek át a Szivárványhídon, akiktől úgy búcsúztunk, hogy megismerni sem volt őket időnk. Megemlékezünk azokról a kutyákról, akikhez el sem juthattunk: akik még babakorukban zsákba zárva, elásva, falhoz vágva mentek el, akik az utak szélénk haltak meg, akiket gyepmesteri telepeken, menhelyeken altattak el vagy ért baleset, melyből nem volt lehetőségük felépülni, akik halálát a saját gazdájuk tettei vagy közömbössége okozta. Ők a mi veszteségeink, mégha soha nem is láttuk őket. Tudjuk, hogy vannak, voltak. Több millióan és nem állt meg a folyamat, ma is van kutya, aki a hidegben, egy láncra verve, lesoványodottan várja a sorsát. Ezekért a sorsokért mi felelünk. Nem, nem az állatvédők, hanem mindannyian. Ahogy mondani szokás: a társadalom állapotát tükrözi az, ahogy az állatainkkal bánunk.

Ezekben a napokban a mécses azokért ég, akiknek jobb lehetett volna.

Gyerekként a szőrödbe kapaszkodva jártam,

lábam voltál, míg a gravitáció ellenem dolgozott,

aztán felnőttem, s egyre többet láttam:

tudtam, hogy nem csak gazdás van, hanem kidobott...

Minden kóbor kutya esdeklő szemében téged láttalak,

s mint ahogy téged sem hagytalak volna magadra

fájdalomban, betegségben, ha bántanak,

úgy megérint, ösztönöz, mozgásban tart vagy haragra

gerjeszt, hogy mások mit tesznek veletek,

s hányan haltok meg feleslegesen, miattunk, embernek

nevezettek miatt, akik közül az igazán szerencsétlenek

nem mondhatják el: engem egy kutya igazán, hűséggel szeretett.

Szerencsés vagyok, mert te voltál. Szerencsés vagyok,

hogy látok és érzek, s szerencsés vagyok, mert tudom:

egyszer végeszakad majd a rettegésnek,

nem maradhatunk középkorian sötétnek.

Nem félek, amíg a gyertyák égnek.

Értetek is égnek.

Fekete és boldog? Ilyet is lehet? Lehet bizony!

Fekete kutyát örökbeadni nagyon nehéz, hiszen értelmezhető, a hirdetéshez ténylegesen használható fényképet csak jó géppel, hozzáértő személy tud készíteni, de hiába a szép kép, a fekete kutyákat az emberek többsége egészen egyszerűen nem tartja elég vonzónak, tetszetősnek, ha választhat maga mellé "színesebb" társat, akkor a fekete kutyát gyakorlatilag észre sem veszik. Azok a kutyák, akik fekete színük mellett még valamilyen viselkedési problémával is küzdenek, gyakorlatilag be is írják magukat a "mission impossible" kategóriába, s a legtöbb helyen altatás várna rájuk pld. egy gyepmesteri telepen. A Futrinka Egyesület Alap Tevékenységi Csoportja többek között ilyen hátrányos helyzetből induló kutyáknak igyekszik segíteni.

Skuló, a cocker spániel 2007-ben került a gondozásunkba, s már akkor sem volt fiatal - csak hogy az esélyeit tovább javítsa - illetve mindent és mindenkit támadott. Szégyen, nem szégyen, az ő esetében felmerült, hogy elaltatásra kerül, mivel a kennelből kivenni nem lehetett, az emberekkel való kapcsolatfelvétel számára a támadással volt azonos. Hosszasan hezitáltunk a kutya felett, aztán apró lépésekben megindult a változás. A bátrak már ki tudták őt engedni, de nem nagyon kellett a társaságát keresni, s a visszaterelése sem ment könnyen. Aztán Skuló valahogy megenyhült irányunkba, s megkezdhette a szocializációját: megtanult pórázon sétálni, autózni, ismerkedett más kutyákkal, kis és nagy emberekkel, kenneltisztává vált, hagyta hogy a szemét kezeljük, kis túlzással elviselte a kozmetikai beavatkozásokat, szóval egyszerűen nyitott felénk. Egy tárnoki család örökbe is fogadta, s bár mindent elmondtunk az előéletéről, ők mégis felügyelet nélkül hagyták a családban lévő kisgyermekkel és Skuló ismeretlen előzményekre megkapta a gyermeket. Súlyos sérülést nem okozott, de a család azonnali hatállyal visszaadta őt a gondozásunkba. És onnantól már csak teltek a hónapok... Skulót mindannyian szerettük, hazavinni senki nem tudta, és ő, hogy ne könnyítse meg a saját helyzetét, valamilyen megmagyarázhatatlan okból Lacival, a tárnoki kennelsoron élő kutyáinkat ellátó alkalmazottunkkal egyáltalán nem jött ki, ha meglátta, bevonult a házába és morgott. Emiatt a hét közbeni sétáltatását is meg kellett oldani, s ehhez a szemszárazsága miatti rendszeres, napi többszöri cseppentést igénylő kezelés is hozzáadódott, amit vagy tudtunk csinálni az előírt rendszerességgel, vagy nem. Skuló szeme pedig nagyon-nagyon csúnya, gyulladt lett. Ideiglenes befogadót próbáltunk számára keresni, de nem volt éppen kurrens kutya ebben sem, még akkor sem akarta senki a családjába fogadni őt, amikor azt is felajánlottunk, hogy a tartásáért fizetünk. Végül Zsini, a német dog fajtamentés vezetője fogta Skulót és hazavitte meglévő három saját kutyája mellé, hogy addig, amíg a szeme helyre nem jön, a saját otthonában oldja meg a kutya kezelését.

Teltek-múltak a hetek, s Zsiniéknél kiderült, hogy Skuló tulajdonképpen nem is problémás: szobatiszta, nem ugrál az ágyra, a helyén alszik, más kutyákkal tökéletesen kijön és felügyelettel gyermekkel is tartható, hiszen imádja a gyerekeket, csak ne okozzanak neki fájdalmat. Tökéletesen autózik, így rendszeresen csatlakozott Zsiniékhez kirándulni, távoli hétvégéket eltölteni Bárándpusztán, miközben Zsini minden családtagja megszokta, majd meg is szerette őt.

Hónapokkal Skuló ideiglenes befogadását követően pedig megérkezett a jelzés is: elég volt, ne hirdessük az öregfiút tovább, nem adják már oda senkinek. Skuló tizensok évesen, sok-sok hányódás után végre révbe ért. Hihetetlen, ugye? Fekete, problémás és idős. De sikerült!

Boldog gazdis kutya lett Karin is, aki szintén fekete és szintén súlyos viselkedési problémával érkezett hozzánk a felszámolt tengelici menhelyről: gyakorlatilag megérinthetetlen volt, annyira rettegett mindentől, az emberi érintést nem szokta, nem is igényelte az emberekkel való kapcsolatot, s bár Tengelicen falka tartásban élt, a számára ismeretlen kutyáktól is rettegett és félelmi reakcióként kitámadással reagált. Innen indultunk, s nem volt könnyű. Rá kellett vennünk, hogy kijöjjön a kennelből - ezt a kegyet később sem gyakorolta mindenkivel, akiket nem ismert, azokkal sokszor nem volt hajlandó szóba állni. Be kellett látnunk, hogy tárnoki kennelsorunkon a heterogén sétáltató csapat lehetőségei mellett Karinnál nem fogunk tudni tovább lépni, nem törjük meg a jeget, így Szilvi segítségét kértük, aki magához vette őt és megkezdődött Karin intenzívebb tanulási időszaka.

Közben az osztrák partnerszervezetünk is hirdetni kezdte Karint, aminek nem várt gyorsasággal meg is lett az eredménye, mert jelentkezett rá egy család. Ők örökbe is fogadták, bár a családban tragédia történt Karin költözése előtti napon, mégsem mondtak le róla, hiszen a nehéz napokban éppen egy érzékeny lelkű, odafigyelést igénylő kutya nyújthatta a család számára az oly nagyon vágyott vigaszt. Aztán egy évvel Karin örökbefogadását követően jött a hír: visszaadják, mert a gazdát védi már a családtagoktól is.

Karin visszaköltözött Magyarországra, de szerencsénkre partnerszervezetünk biztosított számára benti, lakásos tartással elhelyezést Ildikónál, ahol meg is látogattuk a közben Bellára keresztelt szépséget, aki szemmel láthatólag meg is ismert, de annyira azért nem volt boldog a találkozástól, hogy velünk is akarjon jönni. És jó is volt ez így.

Karin ezen a hétvégén újra gazdára talált. Ismét Ausztriába vitte útja, ahonnnan már meg is kaptuk az első fényképét... Kell ennél több? A fekete, esélytelen kislány révbe ért.

A hét gazdikeresője: Mimóza, a félénk

Mimóza közepes termetű, kb. 5 éves, zsemle színű, drótosabb szőrű keverék kan. Oltott, chipezett, ivartalanított és gyönyörű. Csodálatos melegbarna szemei vannak, s úgy, de úgy tud nevetni, hogy az egész arca felélénkül, s sugárzó vidámsága átragad arra, aki a közelében tartózkodik.

Mimóza tipikus esélytelen kutya. Egész életében sodródott, volt "ál-állatvédő gondozásban", ahol annyiból állt a rá fordított figyelem, hogy amikor volt, kapott enni és egy bekerített területen tucatnyi másikkal kellett osztozkodnia. Nem szokta meg az emberi érintést, nem tanult meg pórázon sétálni, s alapvetően mindenkitől és mindentől pánikba esett, sikerült belőle egy félvad kutyát létrehozni, pedig ennél benne sokkal, de sokkal több rejtőzik.

Elég csak belenézni a szemébe! Mimóza kimondottan szép, tetszetős külsejű kutya. Más kutyákkal összeszoktatható, utána már jól ki is jön velük, de kezdetben félelemből fakadóan lehetnek furcsa dolgai. Mimóza tartható kertes házba, de a leendő gazdinak sok-sok idejébe fog kerülni, hogy Mimózából igazi, bújós kutya lehessen. Ez nem lehetetlen, de nálunk, a kennelsori tartásban a mostani állapotnál sokkal többet már nem tudunk elérni. Ezért elkötelezett ideiglenes befogadót is keresünk számára, aki segítene abban, hogy egyszer majd örökbe tudjuk őt adni.

Mimóza nagy társasággal sétál - lassan mindenkivel összeszokik!

Mimóza, amikor eljött  a felszámolt tengelici menhelyről, megérinthetetlen volt, úgy kellett levadászni a kennelben és pánikolt, harapott. Mostanra megtanult pórázon közlekedni és bár nem hagyja magát csak úgy megfogni, de a kennelben már rá lehet tenni a pórázt. A kifutóról viszont magától megy vissza a kennelbe, mert kinn nem tűri, ha megérintik, de kézből élelmet elfogad és ha az ember kedvesen szól hozzá, csóvál boldogan. Más kutyákkal felszabadultan játszik emberek - akár idegen emberek - jelenlétében is, de az emberrel való viszonya stagnál. Ha pórázon van, akkor már eltűri az érintést, de nem igényli. Ezen sokat lehetne javítani odafigyeléssel, türelemmel, célzott tréninggel. Mi pedig keressük azt az embert, aki elveszik Mimóza szemeiben és segítő kezet nyújt számára. Csak tessék, csak tessék! info@futrinkautca.hu

Halihó sipolós kacsa, mizu?

Jelentés az Alap Tevékenységi Csoport intézkedéseiről

Vili, a megérinthetetlen - akad számára valahol
egy "kis herceg", aki meg akarja szelidíteni?

A létszámstop szabály nem változott, a Futrinka Egyesület Alap Tevékenységi Csoportja a fennmaradásért küzd, hiszen vannak olyan védenceink, akik számára biztosíték kell arra, hogy akár életük végéig gondoskodik róluk valaki. Ők azok, akik azért kerülhettek hozzánk, mert esélytelenek voltak, s éppen ezért nem gondoljuk, hogy néhány megható leírás alapján mindenkit örökbe is tudunk adni. De törekszünk rá.

Sokan támogattatok minket, több kisebb-nagyobb adomány érkezett, amiért rendkívül hálásak vagyunk. Korábban soha nem éreztük, hogy ennyien figyelnek, törődnek a fajtamentő csoportjaink árnyékában működő szervezeti egységünk jövőjével. az általunk gondozott, "fajtafüggetlen" keverékekkel. A visszajelzések megerősítettek minket abban, hogy az irány, amiben elindultunk, egy támogatható, elfogadható irány volt. Azt viszont be kell látnunk, hogy hiába a szándék, ha a lehetőségek nem abba az irányba mutatnak, tudni kell racionális döntéseket hozni, hogy a meglévő örökbeadhatatlanok ne kerülhessenek veszélybe. Mert értük felelősséget vállaltunk tudva azt, hogy lehet, hogy velünk élik majd le az egész életüket. Feladni nem fogjuk: mert minden kutyára vár egy család valahol, de ezeket a családokat egyre nehezebb felkutatni. Mégis nap nap után feltámadunk haló porainkból és újra kezdjük a hirdetéseket, lehetőség-keresést. Nem magunk miatt, hanem értük.

Gahant rajtunk kívül más miért nem akarja
szeretni? Szobatiszta, agilis, csupaszív...

A visszajelzés azonban fontos. Szeretnénk, ha azok, akik hisznek bennünk, akik segítenek, tudnák, hogy a segítségük nem hiábavaló. Bár van szívünk, és minden egyes olyan helyzetben, amikor nem tudunk segíteni és nemet kell mondani, összetörik, de a korábbi bejegyzésünk idején elhatározott létszámstoppot tartottuk. Bár a körülmények nem igazán kedveztek: a tárnoki kennelsor kihasználási szintjének heterogenitása pld. a munkabérből az Alap Tevékenységi Csoportra jutó összeg magasabb volt az elmúlt időszakban, mint amivel terveztünk, illetve volt kutya, akit örökbeadtunk, de sajnos vissza is kerül a gondozásunkba.

Így is csökkent a gondozásunkban lévő kutyák száma: jelenleg 12 esélytelen keverékünk van, 1 közvetített kutyánk, akit az egyik ideiglenes befogadónk talált, s akinek az állatorvosi költségeinek egy részében, valamint a hirdetésében segítünk, illetve a tárnoki kennelsor két önkéntes csatlakozó macskáját is hivatalosan "gondozásba" vettük, így az ő oltási programjukról, féreghajtásukról, illetve hamarosan az ivartalanításukról is gondoskodnunk kell. Védenceink közül kettőnek van opcionális gazdijelöltje, így van rá esély, hogy ők is új otthonba költözhetnek, illetve Skuló ideiglenes befogadója, egyesületi vezetőségi tagunk, Zsini is jelezte, hogy ők már nem adnák oda Skulót senki másnak, készítsük elő a papírokat, mert a mi öreg spániel apókánk révbe ért.

Az adó 1%-ból ránk eső összegből az Egyesületen belüli tartozást rendeztük, illetve kifizetjük az állatkórházi tartozás-elmaradásunkat. Valamennyi pénzünk marad, de ez sajnos nagyon hamar el fog fogyni a tárnoki kellensor és a munkabér ránk eső részének finanszírozására. Úgyhogy mindent meg kell próbálnunk, de reméljük, hogy sikerülni fog.

Köszönjük nektek, hogy melletünk álltok. El sem hinnétek, hogy a pozitív visszajelzések mennyi erőt adtak nekünk akkor, amikor minden kilátástalannak tűnt. Köszönjük!

Továbbra is köszönettel fogadunk minden adományt, amely a fennmaradásunkat teszi lehetővé.

Merj egyedi lenni! - "alapos" támogatói póló

Hogy mit is jelent az "alapos"? A Futrinka Egyesület nem csak a német dogok, magyar vizslák és tacskók fajtamentésével foglalkozik. Van egy ún. Alap Tevékenységi Csoportunk is, ahová kifejezetten a közvélekedés által esélytelennek minősített, minősülő kutyák kerülhetnek. Akik nem a legszebbek, betegek, esetleg öregek, egyszóval: a rászorulók. Őket hívjuk az Alap Tevékenységi Csoport védenceinek, röviden az "alaposoknak".

Sokunk örömére egy nagyon kedves és régen várt meglepetést jelenthetünk be!

Elkészültek az ALAP-os pólóink!

Támogasd állatvédelmi tevékenységünket legalább 3.000 Ft-tal, és egy darab, általad választott méretű EGYEDI pólót adunk ajándékba!

100 darab támogatói pólót készíttettünk natural színben, egyféle, unisex szabással, hogy valamivel mi is megköszönhessük támogatóinknak a sok-sok segítséget. A pólók Fruit of the Loom márkájú, minőségi anyagból készültek. Az első száz adományozó részesülhet az ajándékpólóból, újranyomást nem tervezünk!

Többféle méret közül lehet választani:
S méret Szélessége: 48.5 cm Hossza: 69.5 cm
M méret Szélessége: 53.5 cm Hossza: 72 cm
L méret Szélessége: 56 cm Hossza: 74.5 cm
XL méret Szélessége: 61 cm Hossza: 77 cm
XXL méret Szélessége: 66 cm Hossza: 78,5 cm

A befolyt adományokat teljes mértékben az egyesület által mentett "alapos" kutyák költségeire fordítjuk.

Az adományozás menete:

1. Ha egyetértesz az általunk végzett állatmentő tevékenységgel, és szeretnéd az "alapos" kutyák csapatát támogatni, akkor utalj nekünk legalább 3 000 Ft értékű adományt az alábbi bankszámlaszámra:

Futrinka Egyesület     10404089-49575251-57561000 (K&H Bank)

Megjegyzés rovatba csak ezt kérjük beírni: "ALAP EGYEDI"

2. Írd meg a futrinka2011@gmail.com e-mail címre a neved, címed, az utalás időpontját, és hogy hogyan szeretnél az ajándék pólódhoz hozzájutni.

Személyes átvételre előzetes egyeztetést követően az Örs vezér tér közelében vagy az Arany János utcai metrómegálló szomszédságában van lehetőség.

Az ajándék pólót postán is el tudjuk neked juttatni, de ehhez kérjük, hogy a postaköltséget is küldd el számunkra, ami egy póló esetében ajánlott levélként küldve 420 Ft, két póló esetében 580 Ft.

Ha bármiben elakadnál, írj a futrinka2011@gmail.com e-mail címre, igyekszünk mindenben segíteni.

A póló mintáját Gősi Diána (http://www.diviz.hu/) tervezte.

Vidd hírét a pólónak és ne csak miattunk, de: merj egyedi lenni!
            
                                 Köszönjük:

                                                                    A Futrinka Egyesület

A kennelsor nem rácsokat és szomorú kutyákat jelent - fogadjunk!

Vagyis egész pontosan fogadjuk önt, téged, kedves ismerőseidet, akiknek van kedve önkéntesként segíteni a munkánkat, megismerni védenceinket és természetesen minket 2011. október 23-án tárnoki kennelsorunkon a szokásos nagy őszi takarítónapunkon.

Nem titkolt célunk, hogy amellett, hogy minden kennelt átsikálunk, átfertőtlenítünk, megszereljük a kutyaházakat, felszereljük a hőfüggönyöket, kitakarítjuk a tároló helyiségeket, rendet rakunk a faház mögötti káoszban, minden kutyánk számára extra figyelem is juthat ezen a napon. Ez pedig csak úgy teremtődhet meg, ha minél többen leszünk jelen, így amíg a kennelek szépülnek, lesz elég szorgos kéz, hogy a kutyákat sétálni vigyék vagy a kifutón felügyeljék, szeretgessék.

Tudjuk, hogy sok embert az tart vissza, hogy kennelekben vannak a kutyák. Szeretnénk megnyugtatni mindenkit, hogy egyrészt ezzel a félelemmel nincsenek egyedül, másrészről a szomorúság hamar elrepül, amikor az ember hagyja magát elsodorni a tárnoki lét hangulata által: a kutyáink nem a kennelben ülnek könnyekkel a szemükben, hanem folyamatosan sétálnak, tanulnak, mindannyiukkal foglalkozunk, szeretjük és ismerjük őket, hogy felkészítsük őket a gazdis életre, amiben lehet, hogy nem mindannyiuknak lesz része, de mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy az esélyt megkaphassák. Ők szeretnek nálunk, kiszámítható a napirendjük, tudják, hogy mindig van törődés és szeretet, étel. Nem kell fázniuk, nem bántja őket senki, boldogok, felszabadultak, mert tudják, hogy mi vár rájuk és mert nem csak mi bízunk bennük, hanem ők is bíznak bennünk. Ezért pedig megéri nyitni feléjük, megéri kicsit beleszeretni mindannyiukba, ha csak egy nap erejéig is.

Mindenkit szeretettel várunk, aki - talán saját magát átlépve, de a segíteni akarására hallgatva - eljönne egy csodás napra. A mi kis "stressz terápiás központunkban" hamar el fog repülni nap, ezt megígérhetjük.

Meleg, "játszós" ruha, vízhatlan cipő, saját részre innivaló kötelező felszerelés! A többiről mi gondoskodunk.

Annak érdekében, hogy tudjunk tervezni, kérjük, hogy írjanak nekünk az info@futrinkautca.hu e-mail címre. A kennelsor elérhetőségét és a tudnivalókat már e-mailben küldjük majd.

(A blogbejegyzéshez használt fotókat Magos Judit készítette a korábbi barkácsnapunkon, köszönjük!)

"Nem vagy az életre méltó" - gondolta. Mi most neki üzenünk...

Most neki üzenünk, annak a gazdának sem mondható embernek, aki úgy döntött egy nagyon hideg téli napon, hogy elhanyagolt, nem olyan régen szült keverék kutyáját kiteszi az út mellett. Zsálya sorsául a fagyhalált szánta valaki, bár önmagát biztosan feloldotta azzal, hogy "csak egy kutya". Zsálya hűségesen várakozott, s egyre legyengültebben ugyan, de kitartott. Ő hitte, hogy visszajönnek érte. De nem tették. Mire az egyik vezetőségi tagunk rátalált, Zsálya már szinte teljesen kihűlt. A csont és bőr kutya így került a gondozásunkba 2010 decemberében.

Zsálya szép lassan összeszedte magát. Előbb fizikailag, aztán lelkileg is "kigömbölyödött". A kezdeti szeleburdisága megszűnt, szökési kísérletei elmaradtak, más kutyákkal való viszonya rendeződött. Rengeteget tanult, de leginkább bízni, hogy ő fontos lehet még valakinek, valakiknek. Korábban soha nem volt rajta nyakörv, póráz, de ezt is megszokta, mert rajongva fedezte fel a kennelsoron kívüli környezetet, tökéletes sétapartnerré vált. Zsálya minden emberrel végtelenül kedves volt, nem lehetett nem szeretni. Mégsem kellett senkinek. De van az az eset, amikor elég egyetlen egy jelentkező a boldogsághoz. És Zsálya ezt megerősítené, ha megkérdeznénk róla.

Zsályát nyár közepén lefoglalta egy család azzal, hogy augusztus végén, amikor már vége a nyaralásnak és mindenki otthon tud lenni, örökbefogadnák őt. Nem nagyon hittünk benne, hogy kitartanak, de nem volt különösebben nagy teher a nulla érdeklődő elől lefoglalttá tenni őt. S eljött a nap: az utazás napja. Zsálya tudta, hogy nagy változás előtt áll. Megígértük neki, hogy megváltozik körülötte minden, már csak jó napok jönnek.

Zsálya pedig jó hírünket vitte magával, hiszen új otthonában álomkutyaként viselkedik mind a mai napig. A kutya, aki soha nem élt korábban lakásban, nem is nagyon bírta a bezártságot, tökéletesen szobatiszta, a lakásban szépen viselkedik. A család másik kutyájával barátságos, játékos, kiegyensúlyozott és a cicákkal is azonnal barátságot kötött. Nagyon boldogok vele, igazi kincset kaptak, nem tudnak róla rosszat írni, mondani.

A "bosszú" az, hogy annak, aki Zsályát annak idején kitette, amellett, hogy egy csupaszív társtól vált meg szívtelenül, soha nem adatik meg, hogy ilyen tökéletesnek lásson egy másik élőlényt, hogy így tudjon örülni annak, hogy van egy ragaszkodó kutyája, akinek akkor is tökéletes, amikor valójában nem az. Ez a kutya várt rá a hóban. Ahol hagyta. De mi megmentettük őt egy boldogabb életért.

Érzéketlen, kegyetlen gazdákat viszont nem mentünk. Ez a rossz hírünk.

A hét gazdikereső kutyája: Edna, az angyalbőrbe bújt...

Edna, jaj, ha tudtuk volna, hogy a félénk, megszeppent, emberek által jobb esetben nélkülözött, rosszabb esetben bántalmazott, csavargó kis lényed a szeretet, törődés, odafigyelés hatására egy élénk, minden lében kanál, ugrálva bújó, puszis, apportos sihederré transzformálódik át, juj, akkor mondtuk volna... Haha, ha most valaki azt gondolta volna, hogy azt írom, hogy akkor nem mentettünk volna meg, nem nyújtottunk volna segítő kezet, az téved. Mert akkor azt mondtuk volna, hogy hirtelen akadjon egy szerető család, aki örökre akar téged, mert ezt a csodát megélni leírhatatlan, építő és szívet melengető dolog. Nekünk, akik aggódtunk érted, akik szeretgettek, akik tanítottak pórázon sétálni, akik összeismerkedtettek jófej kutyákkal, hogy ne kelljen tőlük félned, akik ételt adtak, nekünk ez hatalmas élmény, köszönjük. Persze jobb lett volna, ha nem mi készítünk fel az életre, hanem már eleve egy örökbefogadó család. Akik jelenleg, és ez a szomorú helyzet, nincsenek sehol. Merthogy Edna, valahogy senki nem látja benned az örökre hűséges, vicces társát. Nem akar téged senki. Egyelőre. De mi nem adjuk fel, mert mi nem szeretnénk veled tölteni az elkövetkezendő hónapokat, a hideg telet. Mi magunknál jobbat szeretnénk neked.

Edna egyelőre tehát még várja az igazit. Aki könnyen lecsúszhat róla, mert ő egy igazi kincs. Élénk, apportos, tanítható és tanítandó is, játékos, más kutyákkal jól kijön, mert kezdeményező, de nem agresszív és ha úgy alakul, megadja magát inkább, tehát tökéletes lenne második kutyának is. Jó agya van, intelligens és ha épp nincs szétforgácsolódva a figyelme, akkor nagyon jól motiválható, bevonható bármibe. Pórázon már egész szépen sétál, de elég lendületesen közlekedik.

Ednát olyan helyre ajánlanánk, ahol sokat foglalkoznak a kutyával, aktív életet élnek, kirándulnak, esetleg vannak nagyobb gyerekek, akik szorgalmasan dobálnák a labdát Ednának, netán egy második kutya is, akivel Edna hatalmasakat játszhatna. Mindehhez ő a maga 10-12 hónapos, kb. 13-15 kg-os, közepesnek mondható termetével és leírhatatlan szeretettel kapcsolódna. Természetesen oltva, ivartalanítva, chipezve, parazitamentesítve.

Edna ideiglenes befogadót is keres. Így ha örökre nem tudja valaki megtartani, de szívesen megismertetné vele a lakásban élés és egyéb furmányos civilizációs dolgok szabályait, szintén jelentkezhet. Persze az igazi egy gazdi lenne: info@futrinkautca.hu